Új Dunántúli Napló, 2002. december (13. évfolyam, 327-354. szám)

2002-12-27 / 351. szám

4. OLDAL BARANYA I T Ü KÖR 2002. December 27., péntek „Elveszett” egy százalékok Az APEH szerint a hibás adatok miatt nem értek célba a felajánlások Egy pécsi kulturális egyesület az egy százalé­kos felajánlások ügyében ellenőrzést kért az APEH-től, és kevesebb pénzről kapott vissza­jelzést, mint amennyit a szóban beígért fel­ajánlások alapján várt. Sőt, egy biztos felaján­ló magánszemély 1 százaléka önmagában több lett volna, mint a ténylegesen befolyt ösz- szeg. A hivatal kivizsgálta az ügyet, és - mint legalább 1849 esetben - valószínűsíti, hogy az ügyfél hibájából „veszett el” a felajánlás. PÉCS A Pécsett működő civil szervezetnek - többek kö­zött - egy házaspár is felajánlotta a személyi jöve­delemadója 1 százalékát, de a befolyt összegről az adóhivatal által küldött visszaigazolás még kette­jük pénzénél is kevesebb volt, jóllehet mások is állították, hogy ennek a szervezetnek a javára tet­tek felajánlást. Az adakozók nagyon furcsállották a történte­ket, mint mondják, elvégre magánszemély által felajánlott közpénzekről van szó, ráadásul ilyen kis egyesületeknek minden fillér számítana. De mint valószínűsíthető, az 1 százalékok nem vesztek el, csak egy egészen kicsit átalakultak. Az APEH Baranya Megyei Igazgatósága eljárá­si osztályának vezetője, Kormányáé dr. Ambrus Erzsébet arról tájékoztatott, hogy a megyében 57 ezer magánszemély felajánlását kezelték, ezek közül 1849 volt érvénytelen - például amiatt, mert a munkáltatói adóbevallással érkező boríté­kot nem írták alá, vagy éppen magát az adót nem fizették be kellő időben - és erről értesítették is az érdekelteket. Ám mint Éváné Kamarás Zsófia, a bevallási osztály vezetőjének beszámolójából kiderült, az igazi gond az, amikor olyan hiányos egy adatlap, hogy egyáltalán nem tudják azono­sítani a felajánlót. A nyilatkozatokra a legszigo­rúbb adatvédelmi rendelkezések vonatkoznak, a felajánlásokat tartalmazó borítékokat a beérke­zés pillanatától teljesen külön kezelik az adóbe­vallásoktól.- Mivel egyáltalán nem va­gyunk érdekeltek abban, hogy a felajánlások ne érjenek célba, megkíséreljük kijavítani az elron­tott, hiányos borítékokat, de néha az adatok hiányában erre egyálta­lán nem hagy módot az állampol­gár - mondta az osztályvezető. Ám az éremnek van egy másik oldala is.- Mindig akadnak szervezetek, akik bent hagyják a számukra felajánlott pénzt. Ennek lehet az is az oka, hogy valóban kis összeg­ről, alig pár száz forintról van szó, de előfordult már, hogy pusztán feledékenységből maradt bent több százezer forint. Ha felajánlás ezen okok mi­att nem ér célba, $ magánszemély arról is kap ér­tesítést.- Az át nem utalható 1 százalékok a költségve­tésbe kerülnek, de elkülönítik őket, és az így be­folyó összeget a kormányzat mindig civil szerve­zetek között osztja szét, bár persze nem teljesen úgy, mint ahogy a felajánlók szerették volna - tud­tuk meg Burgmann György igazgatóhelyettestől. ■ ________________________ '_______M. K. Révbe ért az ipari park Az önkormányzat nem szerzett tulajdonrészt d vállalkozásban Közel féléves huzavonát követően az ipari park tulajdonosa az önkormányzat segítsége nélkül, saját erőből teremtette meg egy százmillió forintos, vissza nem térítendő állami tá­mogatás odaítélésének feltételeit. Siklós Amint Tóth István vállalkozó el­mondta, a képviselő-testülettel folytatott hosszadalmas tárgya­lássorozat legsajnálatosabb vég­kifejlete, hogy a város a jövőben nem jelenik meg tulajdonosként az ipari parkban, holott neki szándékában állt a létesítmény közös üzemeltetése. A vállalko­zó bízik benne, hogy ez a hely­zet a jövőben megváltozik, ugyanis az ipari park a jelenleg működő cégei révén már most is a sokat ígérő vállalkozások közé sorolható. A település a tárgyalás meneté­nek végső fázisában úgy tartotta elképzelhetőnek a kért anyagi se­gítség megadását, hogy saját tu­lajdonú cégét, a Vékom kft.-t ösz- szevonja az ipari parkkal, de a fú­zió végül nem jött létre. A vállal­kozó szerint e döntés tulajdon­képpen még szerencsés is, mivel gazdasági szolgáltatóként csak plusz terhet jelentett volna össze­olvadni egy lakossági szolgáltatá­sokat biztosító intézménnyel. A nemleges határozatot követően - mely az egész tárgyalássorozat végét jelentette - a vállalkozó élt a jogszabályok adta lehetőséggel, és saját erőből biztosította a szük­séges anyagi hátteret, melynek eredményeként az elmúlt hét vé­gén a szerződés is aláírásra ke­rült, s így az ipari park hozzáju­tott a vissza nem térítendő állami támogatáshoz. Mint megtudtuk, a hamarosan induló, összességében 200 milli­ós beruházás iránt már most nagy az érdeklődés, legközelebb január elején egy külföldi befek­tető tekinti meg az ipari parkot. A beruházó egy faipari üzemet kí­ván létrehozni a városban. Tóth István bízik abban, hogy a tények rácáfolnak az önkormányzati döntésre, s - hasonlóan az ország más településeihez - a jövőben Siklós is szerepet vállal majd a | fejlesztésében. K. J. * • KARÁCSONYI IMA. A karácsonyi ünnepek alatt a keresztény hívek többsége a szokott templomában istentiszteleten is részt vett. Felvé­telünk a mohácsi Szent Antal római katolikus templomban készült. ___ FOTÓ, TÓTH L. ________ Hírek_________ PÉCSI VÁR OSTÉRKÉPET szerkesztett a helyi Túrakerék­• páros Klub. Ezen feltüntetnék a kerékpárutakat, a kisebb forga­lom miatt javasolt útvonalvá­lasztási lehetőségeket, a bringá- sok által használt útszakaszo­kat, átjárókat is. A kiadványt a pécsi kerékpárboltokban lehet megtekinteni, de a klub tagjai ingyen jutnak majd a tavaszi szezonkezdésre egy-egy pél­dányhoz. (aa) A SZEDERKÉNYI önkormány­zat negyven darab széket, és egy hi-fi-tornyot ajándékozott karácsonyra az öregek otthona lakóinak, mintegy 120 ezer fo­rint értékben. (ck) SZÁGYON a szociális földprog­ram keretében a helybeliek az ünnepek előtti napokban még éjjel is dolgoztak Dömse Ferenc képviselő és traktoros irányítá­sával az önkormányzati erőgé­peken, hogy a súlyos fagyok előtt végezzenek a kiskertekben j és kisparcellákon a talajmun­kákkal. fcs) ALMAMELLÉKEN nemrégiben alakult meg Bencsik Jánosné vezetésével a helyi női dalkör, amelynek tagjai főként óvónők és tanítónők. Az énekkart dr. Várnai Ferenc zeneszerző, ze­nekutató patronálja, a csoport magyar, német és horvát dalo­kat énekel. ,_______________________!**1 La kásotthonok: további haladék A napokban két évvel meghosszabbították a Lakásotthonok Igazgatósága által működtetett családi házak bővítésének ha­táridejét. A gyermekvédelmi törvény azt is előírja, hogy min­denütt úgynevezett „négyszemközti” beszélgetőszobát kell lé­tesíteni. Az átalakítások a végleges működési engedélyhez nélkülözhetetlenek. Pécs Baranyában hét lakásotthonban kellett volna kialakítani az év vé­géig egy olyan helyiséget, amely­ben a nevelők nyugodt körülmé­nyek között foglalkozhatnak a gyerekek problémáival. Koch József, a Baranya Megyei Önkormányzat népjóléti főtaná­csosa lapunknak kifejtette, a de­cember 31-i határidőt a napok­ban hosszabbították meg, mivel több megyében nem tudták telje­síteni a feltételeket. Baranyában viszont az átalakításokat csak­nem mindegyik lakásotthonban elvégezték. A végleges működési engedély további feltétele a megfelelő dol­gozói létszám - négy-öt házan­ként pszichológus, fejlesztő pe­dagógus - biztosítása, amit a me­gye, ugyancsak teljesített. A főtanácsos hozzátette, a me­gyének van még restanciája, mi­vel a fogyatékkal élő gyerekek ott­hont nyújtó ellátása nincs telje­sen megoldva. A komlói, mohá­csi, oldi, pécsváradi iskolákat ugyanis szintén át kell alakítani a gyermekvédelmi törvény szelle­mében. Továbbá elmaradt a megyei önkormányzat a speciális ellátás­ra szoruló - magatartásbeli, illet­ve pszichés zavarokkal küzdő - gyerekek intézményeinek fejlesz­tésével. Ezeket a hiányzó beru­házásokat szeretnék minél előbb pótolni. (Háttér: www.dunantulinaplo.hu) CSIKÓS KLAUDIA NEVELŐOTTHONBAN ÉLŐK AJÁNDÉKA. A Pécsi Gyermekotthon gondozottainak dr. Kunszt Márta alpolgármester adta át a város nevében az ajándékcsomagokat. Az adományozást a jövőben szeretnék rendszeresebbé tenni, nemcsak az ünnepek idejére korlátozni. A gyerekek értékes műsorral, többek kö- zött betlehemes játékkal (felvételünk) viszonozták a figyelmességet. _____________________fotó, tóth l. Új bútorok az új kollégiumba PÉCSVÁRAD Több mint hétmillió forint érték­ben új bútorokat vásárolna a pécsváradi speciális szakiskola és gyermekotthon épülő új kollégiu­mába az intézményt fenntartó Baranya Megyei Önkormányzat. Mint ismeretes, a több mint félmilliárd forintos beruházás el­ső ütemeként szeptemberre el­készült az új iskolaépület, ame­lyet a tanulásban akadályozott általános iskolások és a speciális szakiskola tanulói vehettek bir­tokukba. Jelenleg a kollégium és a konyha építése zajlik, a mun­kák csaknem felével már elké­szült a kivitelező. Ezt követően, a beruházás harmadik üteme­ként az igazgatási épület re­konstrukciója kezdődik meg, ez az épülettömb jelenleg kollégi­umként üzemel. Az ingatlan felújítását azonban csak akkor kezdhetik meg, ha a harminc kollégista diák átköltözik az új diákotthonba, erre a tervek szerint jövő év márciusában kerül­het sor. A szükséges bútoroknak és egyéb berendezési tárgyaknak legkésőbb tehát jövő tavaszig kell megérkezniük, a közbeszerzési el­járás lefolytatásáról a közelmúlt­ban döntött a megyei közgyűlés. W. K. Pénz jött a gyermekonkológiára Egész Dél-Dunántúlról fogadja a 18 év alatti daganatos beteg­ségben szenvedőket a PTE Gyermekklinika onkológiai osztá­lya, amely kiváló szakmai munkát végez, de már-már áldatlan körülmények között. Minisztériumi pályázaton nyert pénz se­gítségével 2003-ban elvégezhetik a felújítást, ám ahhoz, hogy az új osztály minden igényt kielégítő legyen, további társadal­mi segítségre lenne szükség. PÉCS Dr. Kajtár Pál, az onkológiai osz­tály vezetője elmondta, hogy je­lenleg tíz gyermekonkológiai, az­az daganatos megbetegedésekkel foglalkozó központ működik az országban, öt Budapesten, egy- egy az egyetemi városokban, a gyerekklinikák mellett, illetve Miskolcon és Szombathelyen. Pé­csett ennél fogva a dél-dunántúli megyékből érkező 18 év alatti pá­ciensekkel foglalkoznak. A klini­ka soha nem erre a célra tervezett - eredetileg tanoncintézetnek ké­szült - épületben működik, és meglehetősen elavult helyiségek­ben folyik a kivizsgálás, a keze­lés, és az utókezelés. Évente átlag 35-37 új betegük van, és úgy tű­nik, a megbetegedések aránya enyhén nő, hiszen a folyton csök­kenő gyerekszám mellett sem rit­kább a daganatos betegségek elő­fordulása. A gyógyulási esélyek viszont szerencsére évről évre ja­vulnak. Ám hogy ez az arány még jobb legyen, fontos lenne egy kényel­mes és funkciójában is modem osztály kialakítása. A különböző felajánlásokból - például Arany­ág, személyi jövedelemadó 1 szá­zaléka - összejött annyi pénz, hogy már számottevő önerővel tudtak indulni az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Miniszté­rium - a betegellátás körülménye­inek javítására kiírt - pályázatán, ahol a maximális 10 millió forint­ból 8 milliót nyertek el. A meglé­vő és az elnyert forrásból érkező pénz bizonyosan elég lesz arra, hogy a jövő év első 4 hónapjában elvégezzék az onkológiai osztály átalakítását, bár a professzor nem titkolta, ahhoz, hogy minden a tervek szerint készüljön el, bi­zony még néhány millió kellene.- Sajnos ez nem egy olyan osz­tály, ami működésével profitot termelne, nincs „betegtoborzás”, nem is lehet, hiszen a páciensek száma a daganatos betegség elő­fordulási számától függ. Még nem tudjuk, hogy az egyetem, il­letve az Egészségügyi Centrum miben, mennyivel tud segíteni, hiszen nekik rengeteg kiadásuk van. Az biztos, hogy a munkálatok idejére az osztály költözni fog, ami átmeneti kényelmetlenséggel jár majd, de abban lehet bízni, hogy néhány hónap múlva euró­pai körülmények közé térhetnek vissza az egyik legsúlyosabb be­tegségben szenvedő gyerekek és gyógyítóik. r r

Next

/
Oldalképek
Tartalom