Új Dunántúli Napló, 2002. december (13. évfolyam, 327-354. szám)

2002-12-03 / 329. szám

4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2002. December 3., kedd AZ ADVENT ÉS A KARÁCSONY JEGYÉBEN tartottak Pécsett vi­rágkötészeti bemutatót a Magyar Virágkötők-Virágkereskedők Szak­mai Egyesületének tagjai. A jelenlévők a szakmai bemptatón ötlete­ket meríthettek a hagyományos, a modern és a merész kötési mó­dokból egyaránt. Felvételünkön Jó Zoltán kompozíciója látható. FOTÓ: MÜLLER ANDREA Drágább a jegy és a fűtés Négyezer forintos pótdíj fenyegeti a bliccelőket Szigetvár Több, a lakosság által fizetendő díj módosításáról tárgyalt teg­napi ülésén a város képviselő­testülete. Jövő év elejétől vala­mivel többe kerül majd a busz- közlekedés és a távfűtés is. A városi tömegközlekedés biztosí­tása a Pannon Volán Rt. feladata, a tarifadíjak emelése, valamint an­nak meghatározása, merre járjanak a bu­szok, az önkormányzat joga. Az előbbi nyújtott be javaslatot a jövő évi viteldíjakról, s átlagban 4,6-4,8 százalékos eme­lést javasolt. A Volán a jelenlegi menetrend alapján kai- kulálta a díjmódosítást. Ennek értelmében a menetjegy elővételben a jelenlegi 84 helyett 87 forint lesz, ha valaki a jármű­vön vásárolja meg, 111 helyett 116. Megemlítjük néhány bérlet árát is: 'O ET'l az egyvonalas arcképes havonta 1703 (eddig 1630 volt), az összvo- nalas 2316 (2215), a tanulók és nyugdíjasok összevont bérlete 752 (719) forint lesz. Változatlanul azonos lesz a kutyaszállítás díja a vonaljegy árával, s 4000 forint pót­díj fenyegeti azokat, akik jegy vagy érvényes bérlet nélkül próbálnak meg bliccelni. A szolgáltató javaslata alapján 5,6 százalékkal emelkedik a távfű­tés és a meleg víz alapdíja. Mért fo­gyasztás mellett légköb­méterenként és évente 370 forint a fűtés (eddig 350 forint volt), köbmé­terenként 263 forint (274 volt) a meleg víz. A szol­gáltató által javasolt 5,6 százalékos emelésben benne van az a plusz 1 százalék is, amelyet azért építhet be a díjba, mert az önkormányzattal múlt év októberében kötött szerződésben az EFC Szigetvár Kft. vállalta, 2002. december 31-ig nem emel díjat. Ez az időszak most jár le. M. A. Gépmatuzsálemek a kórházakban A gyermekklinikának egy EEG-re és egy ultrahangos készülékre lenne sürgősen szüksége A megye valamennyi kórházában található­ak olyan műszerek, amelyek halaszthatat­lanul cserére szorulnának. Egyes darabok még húsz évnél is öregebbek. A legrosszabb állapotban általában az altató- és a lélegez­tetőgépek vannak; a pécsi gyermekkliniká­nak egy EEG-re, valamint egy ultrahangos készülékre lenne sürgősen szüksége. Baranyai körkép- A megyében egyedül csak a pécsi gyermekkli­nikán található gyermekek számára használa­tos EEG, valamint ultrahangos készülék, azon­ban ezen nélkülözhetetlen gépek cseréje mos­tanra halaszthatatlanná vált - mondta a Dunán­túli Naplónak dr. Soltész Gyula, az intézmény igazgatója. Az EEG feladata az agyi elektromos tevékenység regisztrálása, amely egymagában ugyan nem bizonyítja az epilepsziát, azonban nélkülözhetetlen a betegség lefolyásának köve­tésében, illetve a gyógyszerhatás lemérésében. A pécsi gép közel huszonöt (!) éves, így az bár­melyik pillanatban meghibásodhat.- Az ultrahangos készü­lék mintegy 20-25 millió fo­rintba kerül, az új EEG-hez pedig körülbelül 10 millió forintra lenne szükség - tá­jékoztatott az intézményve­zető. - Ekkora összeget a klinika azonban nem tud önerőből előteremteni, így most is pályázatok segítsé­gével próbál előbbre jutni. A baranyai megyeszékhely Kerpel-Fronius Ödön Gyermekkórházában sem sokkal bizta­tóbb a helyzet: - A tizenkét csatornás EKG-gé- pünk szorulna sürgősen cserére, valamint tönkrement az eddig igen gyakran használt szemtükrünk is, azonban úgy tűnik, az új esz­közök beszerzésére jelenleg semmi esélyünk- tájékoztatta lapunkat az ápolási igazgató, Betlehemné Tóth Éva. A felnőtt egészségügyi ellátás helyzete sem kedvezőbb. Komlón a röntgengéppark felújí­tása elkerülhetetlen. Mohácson egy 15 millió forintos altatógépre, valamint kettő, egyen­ként több mint hétmillió forintba kerülő léle­geztetőgép cseréjére lenne szükség. Egy nemrég készült felmérés szerint a gép­műszerállomány országos szinten elavult, a műszerek közel egyharmada 20 évvel ezelőtti beszerzés, cseréjük tetemes forrást igényel, amely szakemberek szerint megyei szinten is több milliárd forintot jelent. Az egészségügyi intézmények egyik reménye a különféle ala­pítványok által nyújtott segítség, amely a hoz­záértők szerint sokkal népszerűbb is lehetne, azonban az adományozók sokszor nem tud­ják, illetve bizonytalannak érzik azt, hogy az általuk felajánlott támogatást kik kapják és mi- re használják. ______________ somlai adrienn Hír ek ÚJSÁGÍRÓBÁL 2004. január 11-én rendezi meg hetedik alka­lommal Pécsett a Palatínus Szálló nagytermében a Baranya megyei Újságíróbált a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. A rendezvény felett védnöksé- [ get vállalt dr. Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Közgyűlés el­nöke és dr. Toller László, Pécs város polgármestere. A bál dísz­vendége dr. Szili Katalin, az Or­szággyűlés elnöke. A jegyek árusítása január 2-án kezdődik a Quaestor Travel pécsi, Perczel utcai irodájában. PÉCSETT a napokban az önkormányzat támogatásá­val befejeződött a Csipkefa Gyermekkönyvtár fűtésberen­dezésének felújítása, így az in­tézmény ismét megnyithatta kapuit. A bibliotéka ezután minden hétköznap, a megszo­kott nyitvatartási időben várja olvasóit. (ns) SZIGETVÁRON december 18- án véradónapot szervez a Ma­gyar Vöröskereszt. Az esemény reggel 8-kor kezdődik a helyi Vigadóban és 14 óra 30-ig tart. (csam) A HEGYHÁTMARÓCI önkor­mányzat a napokban vásárolta meg azt a fűnyírógépet, melyre 500 ezer forint támogatást nyert a megyei közgyűléstől. Az esz­közbeszerzéshez 410 ezer forint önrészt kellett biztosítaniuk. ________________________!«l „N őiesebb” munkanélküliség Stagnálás és stabilitás jellemzi megyénk munkaerőpiacát. A térség munkavállalóit elkerülték idén a nagy létszámleépíté­sek, ugyanakkor számottevő munkahelyteremtésről sem lehet beszámolni. Érdekes fejlemény, hogy az állástalan nők létszá­ma először haladta meg a férfiakét. PÉCS A Baranya Megyei Munkaügyi Köz­pont adatai szerint valamivel keve­sebb mint 18 ezer munkanélküli van térségünkben jelenleg. Az idei első kilenc hónapban néhány száz­zal csökkent csupán az állástalanok száma. Ez a mérsékelt mozgás is jól mutatja, hogy térségünkben sem nagy elbocsátásokra, sem pedig ko­molyabb munkaerő-felvételre nem került sor. Míg Pécsett szinte változatlan maradt a helyzet, Komló és Szentlő- rinc térségében emelkedett, Mo­hács, Siklós, Sellye és Szigetvár kör­zetében - nem számottevően ugyan, de - csökkent a munkanél­küliek száma. Idén megfordult egy évek óta tartó tendencia, ugyanis az utóbbi hónapok­ban az állástalan Pécs m nők száma mégha- Komló ladta a férfiakét. A szakemberek a nők 0 c rosszabb elhelyez- Siklös kedési lehetőségei- Sellye vei, a szezonális munkákban való kisebb részesedé- H Szen,lörinc síikkel, illetve az ál­láskeresők alacsony iskolázottságá­val magyarázzák a jelenséget. • A megye gazdaságát idén nem érte olyan sokk, mint tavaly, amikor Szigetvár egy munkáltató közel 1000 dolgo­zójától vált meg néhány hónap alat- t. Mint Vágván Zoltántól, a munka­ügyi központ munkatársától meg­tudtuk, a bejelentett leépítési szán­dékok alapján sem lehet drámai eseményekre számítani az év vé­gén, illetve a jövő év elején. Jelenleg Pécs és Komló térségében néhány A MUNKANÉLKÜLISÉGI RÁTA ESI 13, ALAKULÁSA 2001 ÉS 2002 Hll. NEGYEDÉVÉBEN kisebb konfekcióipari cég jelezte tervezett elbocsátását, várható még leépítés a távközlési és útépítési ágazatban. ___________ke. Re ndezési terv: sztornó Új rendezési terv készül, a sportcsarnok azonban megépülhet. A képviselők tegnap döntöttek a Bursa Hungarica ösztöndíjról is. Sásd A tegftap esti testületi ülés fő kérdé­se az volt, hogy a képviselők jóvá- hagyják-e az eddigi rendezési ter­vet. A városatyák többsége azon véleményen volt, hogy a terv elké­szítésével korábban megbízott cég­gel kötött szerződést meg kell szüntetni, ezért az önkormányzat­nak most erre vonatkozóan új pá­lyázatot kell kiírnia. Ezzel kapcso­latos hír továbbá, hogy így a sport- komplexum megterveztetésére a megyei területfejlesztési tanácstól kapott hárommillió forint sorsa is egyelőre bizonytalanná vált.- Az összeg felhasználására ki­lencvennapos határidő-módosítást kért az önkormányzat a megyétől. Április 15-ig kell eldöntenünk, hogy (a három alternatíva közül) pontosan hol szeretnénk felépíteni a létesítményt - tájékoztatta lapun­kat Kovács Sándomé polgármester, Fodor István alpolgármesterrel egyetértésben. A testület a követke­ző hétvégén Harkányba, majd Mór­ra látogat, hogy tanulmányozza az ottani sportcsarnokokat. A testület határozott arról is, hogy a hóeltakarítást egy helyi vál­lalkozóra bíZZa. SOMLAI A. Néhány éven belül hasznosítanák a vizet Boly Nyolcvankét fokos hévízzel ren­delkezik a németországi Erding városa, ahonnan tegnap a késő esti órákban érkeztek meg a bólyi városi vezetők és szakem­berek, miután a város hőellátását és az ahhoz kapcsolódó ivóvíz­rendszert tanulmányozták. Hárs József polgármester la­punknak elmondta, hogy az erdingihez hasonló módon a bólyi hévíz hasznosítását évek óta tervezik, s ebben a választási ciklusban döntő áttörést akarnak elérni. Ugyanis a természet által nyújtott lehetőség anyagi szem­pontból is megérné, hiszen a be­fektetés néhány év alatt megtérül. Éppen ezért a bólyiak mielőbb szeretnék a beruházást megindí­tani. Az első ütemben a közintéz­mények fűtését kívánják megol­dani, majd pedig a víz lehűtésé­vel a németek által kidolgozott műszaki megoldást adaptálva, a hévizet ivóvízként is felhasznál­ni. A hasznosítás utolsó lépcsője- ként a környezetvédelmi előírá­sokat is figyelembe véve, a földbe visszatáplálják majd a felesleget. (Előzmények: www.dunantulinaplo.hu) K. F. „ A SZENVEDÉLY ÁRA” címmel a megyei rendőr-főkapitányság egyhetes programját nyitotta meg tegnap dr. Sárközi Ferenc főkapitány (ké­pünkön balról) a Pécs Plazában. A rendezvénysorozaton fotókkal, dokumentumokkal és előadásokkal kívánják a droggal és az alkohollal kapcsolatos veszélyekre felhívni a fiatalok figyelmét. ________________________________________________________fotó: müller andrea Ja nuártól új rend a szemétszállításban PÉCSVÁRAD Januártól új szolgáltató szál­lítja majd a szemetet a tele­pülésen, a képviselő-testület tegnapi ülésének napirend­jén is szerepelt a kérdés. A jövőben várhatóan nem lesz önálló a hulladékkezelés, a város Komlóhoz csatlakozna. Az eddigi szolgáltató a közelmúlt­ban jelentette be a városházának, hogy januártól nem vállalja a hul­ladékszállítási és -kezelési mun­kákat Pécsváradon. A képviselő- testület tegnapi ülésének napi­rendjén is téma volt a helyzet, az elképzelések szerint a település a jövőben nem önállóan, hanem Komlóhoz társulva szervezné a szemétszállítást. A csatlakozásról természetesen a komlói város­atyáknak is dönteniük kell még. A komlói üzemeltetőnél is ér­dekeltséggel bíró Dél-Kom Kft. előzetes ajánlata szerint Pécsvá­radon heü egyszeri szállítással, az előírt 110 literes szabvány­edény igénybevételével 63l forint lenne a fizetendő díj a lakosság­nak. A jogi személyekkel, cégek­kel külön szerződést kötne a Biokom Kft. érdekeltségi körébe tartozó Dél-Kom. ny. se.

Next

/
Oldalképek
Tartalom