Új Dunántúli Napló, 2002. november (13. évfolyam, 298-326. szám)

2002-11-06 / 302. szám

6. OLDAL POLITIKAI VITAFÓRUM 2002. November 6.. szerda Folytatódjon a bérfelzárkóztatás! A kormányzat érvrendszerében fel­erősödött a statisztikai átlagokkal való bűvészkedés. Úgy kezeli az át­lagbér emelését, mintha az egyenle­tesen oszlott volna el a munkaválla­lók között. Távolról sem erről van szó. Ha az egészségügyi béremelés körét és a finan­szírozási rend­szert nézzük, akkor a távlati kép nem ilyen megnyugtató. Szeptember elsejétől a kor­mány „százna­.... pos programja” ke retében a közalkalmazotti szfé­ra alapbér besorolása átlagosan 50%-kal emelkedett. Ennek nem csak az egészségügyi munkaválla­lók örülnek. Ugyanakkor á híradások nem szólnak arról, hogy a béremelkedés­sel együtt eltörölték a szakmai szor­zókat. A betegellátásban közvetle­nül résztvevőknél ez a lépés 20%-os alapbércsökkenést jelentett. Bárki kiszámíthatja, hogy abszolút érték­ben hány százalék is valójában a vá­lasztási ígéret. A bérek jövő évi elosztásánál a kormányzati szándék szintén nem mutat rózsás képet. Átlagosan 3% körüli béremelkedéssel számolha­tunk.' Ez sem a várható gazdasági növekedéssel, sem a várható infláci­óval, sem az uniós bérekkel nincs köszönő viszonyban. Ha a kiszivá­rogtatott tervek válnak valóra, akkor a 2001-2002. évi reálbér-növekedé­sek az elkövetkezendő két év alatt elveszítik az értéküket. Az unióhoz való csatlakozásunk előtt a kiegyen­lített bérnövekedés és bérfelzárkóz­tatás terve megtorpan és félő, hogy gyorsan a visszájára fordul. A magyar munkaerő az európa- uniós csatlakozásra váró országok között is, de az országunk gazdasá­gi eredményeihez képest is alulérté­kelt. Ez fokozottan jelentkezik a me­zőgazdaságban, az egyes ipari szfé­rák területén és kiemelkedően jel­lemző a közalkalmazotti réteg egyes szektoraiban. Változatlan áron szá­molva 1991 és 1999 között a GDP 16,5%-os növekedése mellett a bé­rek és a keresetek közel 81%-ra csök­kentek. Ugyanebben az időszakban a menedzsment és a tulajdonosi jö­vedelmek közel háromszorosára nőttek. A munkavállalókra nézve a helyzetet csak tovább rontotta, hogy az állami elvonások növekedései el­sősorban a béreket sújtották. Segítsék erőfeszítéseinket! Az elmúlt évszázadokban a cigá­nyoknak - vándorlásuk miatt - nem volt magántulajdonuk, hiva­taluk, iskolájuk. A rendszerváltás nagy vesztesei is a romák. Nem felmentést keresek számunkra, de a gyökértelenség számos mai problémára is magyarázatot ad. Térségünkben a bányászat és az építőipar lehetőséget adott a cigány lakosság megélhetésére, a szakképzettséget nem igénylő munka biztosította az asszimilá­lódni akaróknak a tisztes megél­hetést. Mára azonban bezártak a bányák, a nagy építőipari céget átvették a kisvállalkozók. A ci­gány lakosság nem találja a he­lyét ebben a felgyorsult világban. Az elszegényedés folyamata szinte megállíthatatlan. Számta­lan tény predesztinálja őket arra, hogy a teljes esélytelenség, a végleges nyomor legyen az osz­tályrészük. Meggyőződésem, hogy a mai helyzetet bonyolultságából adó­dóan csak egységesen lehet ke­zelni. Az oktatás, a munkanél­küliség, a lakáshelyzet megol­dása csak . közösen gondolkod­va, lépésről lépésre oldható meg. A többségi társadalomtól türelmet kérünk. Segítsék erőfe­szítéseinket. Nemrég hivatalos voltam egy megbeszélésre, melynek a fenti témakör volt a tárgya. A pécsi civil szervezetek vezetőit hívták meg egy kerekasztal-beszélge- tésre. A meghívást lebonyolító szervezeten kívül csak ketten fogadtuk el a meghívást. A meg­beszélés után töprengtem ott­hon, vajon mit várhatunk el a társadalomtól, ha mi magunk közt sem tudunk kapcsolatot te­remteni. Ezúton szólítok meg minden ci­gány civil szervezeti vezetőt, hogy egymást támogatva lépjünk fel a kö­zeljövőben. Ne hagyjuk, hogy kicsi­nyes gondolatok elhomályosítsák a valós célokat. Meggyőződésem, hogy a cigány nemzetnek van jövő­je. Ez a nép nem tűnhet el a nyo­morban és a « pusztulásban. A sorok írásával az volt a célom, hogy ismeretet adjak. Kérem ol­vasóimat, szán­janak néhány percet a fen- ....... tiek értékelésé­re. Gondolják át, merre tart népem, mit tehetnek Önök boldogulásun­kért. Ha egy pillanatra is átérzik a problémák mélységét, s előítéletük - ha volt - csökken, már sikert könyvelhet el a cigányság. Kö rösi Ferenc, a Pécsi Roma Egyesület elnöke 3 szeptemberben októberben | novemberben forintos lakberendezési utalványt nyerhet Minden további információ a novemberi számában. A f: ^ * taiuaAu XV (AUlJAIDjn SQ-t! C, ieze 002*01 |ORD O £. 'sí uosptosjos ojjxe o* fí, uequieoep o uieucq V iZ$9J ZS0A UCSpjOSJOS 40 uequj©Aou o >joso uieu k»í if -*o s? '9JUJ10 wopoőeuj zo 4 eq alpin* eiteuu Áue/\|ezsAueui-8J8ÄU jjoOpApi !9qpjn4jn>|S9>iDi y-equj8Aou zd aA8e* jeßgzsiuojpq D423 A többéves uniós gyakorlat azt mutatja és a Munkástanácsok Or­szágos Szövetsége (MOSZ) is azt vallja, hogy a bérek alulértékeltsé­gét nem lehet sokáig magas bér­terhekkel magyarázni. Különösen akkor nem, amikor a magyar munkavállalók az uniós társaiknál a heti munkaidő keretet tekintve közel 10%-kal többet dolgoznak, ugyanakkora jövedelmük közel egy tizede az övéknek. Ezért a •MOSZ az ez évi bértárgyaláson - hagyományaihoz híven - azt java­solja, hogy folytatódjék a méltá­nyos osztozkodás a megtermelt javakon, a bérfelzárkóztatás az uniós bérszínvonalhoz és az elő­készület a bértarifarendszer beve­zetéséhez. •. Perényi József Szövetségi Tanács titkár _________PÁRTHÍR_________ A KOMMUNISTA ügynökvilág hatása a mai magyar társadalom működésére címmel Körömi Atti­la országgyűlési képviselő beszél­get Kiszely Gábor történésszel, a Terror Háza szakmai igazgatójá­val, Gorka Sebestyénnel, a Ma­gyar Politikai Intézet alelnökével és Székely Ádám újságíróval no­vember 7-én, csütörtökön 18 órakor a Művészetek Háza Breuer Marcell termében. ■ Kisebbségi fórum Közös fórumot tart szombaton, november 9-én kilenc baranyai nemzetiség Pécsett az MHSZ székházában (Nagy Lajos király út 9.). Az egésznapos program 9.00 óra! . kulturális műsorral és kiállítással kezdődik. A fó­rum témája: „A nemzeti kultu­rális örökség részét képező nemzetiségi kulturális örökség megőrzése az euroatlanti integ­ráció folyamatában és az Euró­pai Unióban”. Előadó: Szalayné Sándor Erzsébet (PTE Nemzet­közi és Európa-jogi Tanszék), dr. Gyúrok János (PTE Szocio­lógiai Tanszék), dr. Csefkó Fe­renc (MTA Dunántúli Tudomá­nyos Intézet). A délutáni szek­cióülések témája: „A nemzetisé­gi civil szervezetek mint az eu­rópai nemzeti kulturális örök­séghez való kötődést elősegítő tényezők”. Legyünk éberek! Etikátlannak találta a korabeli közigazgatási szervezet 15 évvel ezelőtt az István tér Szent Istvánra való átkeresztelése ér­dekében szervezett aláírásgyűj­tésemet, s ezért lemondtam a Pécs városi tanácstagságomról, így igaz, néhány évvel sikerült a „rendszerváltást”, az utcák ne­vének visszakeresztelését meg­előzni, úgy tűnik azonban a leg­frissebb események fényében, hogy mégsem változott sokat a városháza. Sajnos. A városi önkormányzat terepén a politikai közéletben fokozottan keU ügyelni arra, hogy körültekintő, következetes határozottsággal vé­gezzék munkájukat a polgári-nem­zeti képviselők. Az erre intő figyel­meztetést már az alakuló pécsi ön- kormányzati ülés szolgáltatta. A bi­zalmatlanságnak van országos ana­lógiája: a kormány előbb üres kasz- szát panaszolt, majd kiderült, de­geszre tömött volt az. Az ellenzéki sorokból döbben­ten tapasztaltuk a három alpolgár­mester megválasztásának módját. A titkos szava­zásnál igennel vagy érvénytele­nül lehetett csak (!) szavazni. Noha egyér­telmű volt, hogy a demokrácia matematikája szerint a több­ség a polgár- mester jelöltjeit megválasztja, az el­lenzék politikai akaratának kinyil­vánítására („tartózkodás” és a „nem” megjelölésre) nem volt mód. Tehát igen, vagy érvénytelen! Ha jogilag lehetséges is a „kislistás” lo­gika, finoman fogalmazva mégsem „bizalomépítő” a döntés. Fogalmaz­hatok úgy, etikátlan volt a módszer. S még egy: nem kívánom senkinek sem a lemondását. Várbíró Péter És mitől félnek ma? Már percek óta mondja a magáét, szidja őket, mint a bokrot! Nyomda- festéket nem tűrő, válogatott jelzők­kel látja el az egész bandát és azokat is, akik megválasztották! De hirtelen elsápadt, ijedten sutto­gásra fogva felizgatott hangját, és szinte remegve körülnéz a teljesen üres utcán: - Te jóisten! Csak nem hallotta valaki? És ez a beszélgetés, vagy mond­hatnám úgy is, elkeseredett mono­lóg, nem harminc vagy negyven év­vel ezelőtt zajlott le! Nem, ez alig né­hány hónapja itt Baranyában! Tízen- néhány évvel a rendszerváltás után! Elismerem, hogy miután egy vé­res világégés után, mikor az embe­rek már azt hitték, hogy végre egy szebb, nyugodtabb jövő következik, egyszerre szembetalálták magukat egy aljas és kegyetlen diktatúrával! És láttuk az ötvenhatos megtorlás korszakát is, mikor újra se szeri, se száma a kivégzéseknek, meghurcol­tatásoknak. Volt itt ÁVÓ, ÁVH. Katpol, Mun­kásőrség! Határzóna, ahol még szin­te a macskának is útlevél kellett, hogy átmenjen a másik házba! Be­súgók hada figyelt és árulkodott a legcsekélyebb tettért, és szinte senki sem érezhette magát biztonságban. Hogy akkor mindenki félt a legki­sebb véleménynyilvánítástól? Igen, de ma? Tíz-egynéhány évvel a rend­szerváltás után? Talán annyira be­idegződön ez a rettegés a népbe, hogy még ma sem tud tőle megsza­badulni? Még ma is megtorlástól fél? És ez a beidegződés oda vezet, hogy még ma is vannak egyének, kik bizonyos állami, párt, vagy gaz­dasági pozícióhoz jutva, kihasznál­ják helyzetüket, hatalmukkal túlél­ve, egyéni céljaik eléréséért képe­sek mindenre. Képesek a legalja­sabb módsze­rek alkalmazá­sára, zsarolásra, fenyegetésre, al­jas feljelenté­sekre csak azért, hogy a még ma is a múlttól félő em­bereket kihasz­nálják, uralkod­janak. Képesek a törvényeknek fit­tyet hányni, nem törődve mások jo­gaival, hangoztatva, hogy demok­rácia van, értve ez alatt, hogy nekik mindent szabad. Mikor ébredünk már fel végre? Mikor értjük meg, hogy ami másnak jogos, az nekünk is? Mikor emeljük fel a szavunkat, hogy most már elég volt a kizsákmányolásokból, az átve­résekből, az önkényeskedésekből, az emberi méltóság sárbatiprásából? Mert csak azt lehet kihasználni, aki hagyja magát! v. Marton György, a Magyar Nemzetőrség Pécs-Baranyai elnöke Esetem a jelmondattal Választások idején mindig eszem­be jut egy gyermekkori csínytevé­sem. A politikai malőrt 55 évvel ez­előtt, 12 évesen, az úgynevezett „kékcédulás választások” alkalmá­val okoztam. Az észak-dunántúli Piszke község lakója voltam. Más párt­béliekhez hasonlóan a magyar kommunisták is országgyűlési választásokra készültek. Szlogen­ként a „béketábor nagy vezérét” népszerűsítő mondatokat pingál- tak a nagyobb épületekre. A laká­sunkkal szembeni vendéglő utca felőli falára „Éljen Sztálin, a nagy barát!” jelmondat került. Napon­ta nézegettem a fehér betűs jel­mondatot, mígnem egyik osztály­társammal úgy döntöttünk, vál­toztatunk a szövegen. Iskolai vonalzómmal lemér­tem a falra festett betűk magas­ságát és vastagságát, majd egy jókora kartondoboz fedeléből ki­ollóztam a tervezett betűtoldalé­kot, a kamrában talált fehér olaj­festéket és ecsetet pedig előké­szítettem az akcióra. Egyik este ketten a kocsma falához oson­tunk, s amíg társam az „Éljen...” szócska előtt falhoz szorította a papundeklit, néhány ecsethú­zással befestettem a kivágott „F”- betű helyét. Ezt követően gyor­san elosontunk a helyszínről. Másnap, iskolába menet em­berek tébláboltak a megújult jelmondat előtt. Egyesek vihog­tak, mások szitkozódtak a látot­takon. A vendéglő tulajdonosa ég felé tartott kezekkel toporzé- kolt dühében. Én pedig a felirat megpillantása közben elégedet­ten konstatáltam, hogy az „Él­jen” elé festett „F” csak alig különbözik a többi betűtől. Festés köz­ben valószí­nűleg fölis­mert és besú­gott valaki, mert nagyszü­net után hívat­tak az igazgatói irodába, ahol a Magyar Kommunista Párt helyi titkárával, egy civilruhás, kar­szalagos, karabélyos rendőrrel és egy ismeretlen civillel szem­besültem. Az igazgató fel s alá járkált a helyiségben.- Ülj le, fiacskám - mutatott az asztalnál lévő székre - s beszélges­sünk egy kicsit! - szólt barátságo­san az ismeretlen.- Szépen rajzolsz - folytatta.- Úgy rajzolok, mint a többiek - válaszoltam.- Sokkal jobban - erősködött emez.- Miből gondolja? - kérdeztem, miközben a lábaim vitustáncot jár­tak az asztal alatt.- Az istenedet, ne teketóriázz velem! Tudod jól!- Nem tudom!- Nem?- Nem!- Na jó, akkor most elmehetsz! Mire hazafelé mentem, a falfel­iratot visszaigazították. Az olajfes­ték nem száradt még meg teljesen, oldószerrel lemosták az „F”-betűt. Amikor néhány év múlva to­vábbtanulásra jelentkeztem, s az MKP-titkárnál káderozáson vettem részt, a pártember újfent a csínyte­vésem beismerésére igyekezett rá­beszélni.- Te a Südi Erzsi fia vagy? - ér­deklődött.- Igen, az lennék! - válaszoltam.- Nagy kópé vagy, mondhatom. Most már beismerheted a falbéli turpisságot, régen volt, nincs sem­mi tétje - biztatott baráti hangot mímelve. Nem mentem lépre. Tizenöt évesen is megsejtettem, hogy a szemellenzős, bárdolatlan bolse­vik szavainak nem szabad hitelt adnom.- Nem én voltam - tudattam ve­le határozottan. A pártjavaslat végül megszüle­tett és rákerült a jelentkezési la­pomra. Igaz, nem az általam meg­célzott erdészeti szakiskolai, ha­nem mezőgazdasági technikumi tanulmányokra. Dr. Südi Bertalan

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom