Új Dunántúli Napló, 2002. november (13. évfolyam, 298-326. szám)
2002-11-04 / 300. szám
4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2002. November 4., hétfő NAGYÜZEM AZ USZODÁBAN. A hűvös őszi napokon is népszerű a pécsi Hullám fürdő. A medencékben számos pécsi óvódás és iskolás tanul meg úszni, de egyre több gyermekcsoportot hoznak be a baranyai falvakból, hogy megszerezzék a vízi jártasság alapjait. Az uszoda természetesen a versenyszerűen úszóknak is otthont ad. FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Drágább lesz a horgászélet A megye horgásztavain most folynak az őszi haltelepítések. A vizekbe kerülő ponty ára a múlt évihez képest mintegy húsz százalékkal magasabb, ezért az egyesületek válaszút elé kerültek: vagy kevesebb halat raknak a tavakba, vagy a kiadásokat ellensúlyozva megemelik a tagdíjat. Baranyai körkép Évről évre drágább a halgazdaságoknál megvásárolható hal, mégis egyre több a pecás. Baranyában ma mintegy 17 ezer ember jár rendszeresen a vizek partjára, 1999-ben a 16 ezret sem érte el a számuk. Dr. Kovács Zoltán, a horgászegyesületek megyei szövetségének ügyvezető elnöke szerint azzal magyarázható az emelkedés, hogy így még mindig olcsóbban jutnak halhoz a»pecások mintha a boltokban vásárolnák meg a húst. Baranyában több mint 1200 hektárnyi vízfelület van a horgászegyesületek kezelésében. A haltelepítés átlagos költsége hektáronként 150 ezer forint körül mozog. Tavaly összesen több mint 128 millió forint értékben raktak pontyot, keszeget, ragadozókat a megye tavaiba, folyóiba. Ennek a beruházásnak a fedezetére a legtöbb esetben nincs más forrás mint a tagdíj, ennek összege Baranyában átlagban fejenként 20-25 ezer forint évente. Tavaly a telepítendő ponty kilogrammját 380 forintért vásárolhatták meg az egyesületek, most ősszel ez az összeg már 440-450 forint. Volt olyan cég, amelyik kezdeményezte, hogy egységesen 600-ért kínálják ki a halat az egyesületek számára, de a többi haltermelő nem ment bele ebbe az árkartellbe, így az árak végül nem szöktek az egekig. A pontynál viszont lényegesen drágább az egynyaras süllő, amelyért kilónként 1800 forintot is elkérnek.- Ahol az egyesületnek fizetőképes tagsága van, ott feltehetően jövőre sem lesz kevesebb hal a vízben - kommentálja a jelentős áremelkedést Kovács Zoltán. - Máshol kénytelenek lesznek csökkenteni a telepített mennyiséget, vagy valamilyen formában növelik a bevételeiket. Az áremelkedés következményeként az új egyesületi tagokra ma már plusz kiadások is várnak. Nevezhetjük kauciónak is a belépéstől számított egy-két éven át fizetendő haltelepítési hozzájárulást, amelynek összege átlagban 20 ezer forint, nagyjából azonos az egy-egy évben fizetendő tagdíjjal. M. A. Mérlegen a ponty Egy átlagos horgász évente 20-25 alkalommal megy pecáz- ni, ezért összesen legalább 200-250 kilométert autózik. Vásárolnia kell csalit és etetőanyagot. A csalihal ára ma 15-20 forint darabonként, egy horgászathoz pedig legalább tíz darab kell. Ha a pecás idegen vízre megy, napijegyet is vennie kell, illetve több helyen csónakot kell bérelnie. Átlagban minden második alkatommal mintegy 2-3 kilónyi halat vissza haza. Ha az egy-egy horgásznapra eső kiadásokat összeadjuk, és összehasonlítjuk a megfogott hal értékével, akkor kiderül, hogy a hobbi nagyjából nyereséges. Akik azonban a jó fogás reményében 50-100 kilométerre is elautóznak, többnyire nem fogják vissza a vízből a horgászatra fordított-pénzt. Marad az élmény - ami viszont megfizethetetlen. Rosszul választottak alpolgármestert Az egyik képviselő az alakuló ülés után lemondott mandátumáról A mániái alpolgarmester-választason több képviselő nem a polgármester jelöltjére szavazott, és a jelölt minősített többsége sem volt meg, ezért a voksolást meg kell ismételni. A testületbe újonnan került képviselő az ülést követően lemondott a mandátumáról. Mánfa Schmidt Zoltán polgármester - élve törvényi kizárólagos jogával - Hurton Antalt, az eddigi alpolgármestert javasolta a következő négy évre is a közelmúltban lezajlott képviselő-testületi alakuló ülésen. A titkos szavazást követően szünetet rendelt el. A szavazat- számláló bizottság elnöke a szünet után kihirdette az eredményt, miszerint négy szavazattal - meglepő módon - Both Zoltánná lett az alpolgármester. A nyolctagú grémiumból hárman szavaztak Hurton Antalra, egy fő tartózkodott.- Amikor a szünet leteltével visszaérkeztem az ülésterembe, már kihirdették az eredményt - nyilatkozta lapunknak dr. Páll József jegyző. - Már azzal is hibát követtek el, hogy nem vártak meg, de több hiba is becsúszott. Az alakuló ülésen ugyanis senki nem figyelmeztette arra a grémiumot, hogy szavazni - igennel vagy nemmel - csak a polgármester jelöltjére lehet. A Bothnéra adott szavazatok így érvénytelenek, de az alpolgármester megválasztásához egyébként is minősített többség kellett volna, ami nem volt meg. A törvénysértések miatt a választást Mánián meg kell ismételni. Az alakuló ülésen más is történt, ami ugyancsak felborzolta a kedélyeket. Értesülésünk szerint Gelányi András, a képviselő-testület egyetlen új tagja arra való hivatkozással tett kifogást a polgármester illetményének mértékére, hogy ő, mint a község postai kézbesítője tisztában. van Schmidt Zoltán anyagi helyzetével, ugyanis más jövedelmet is kézbesít számára. Ekkor feltételezhetően többen figyelmeztették, hogy hozzászólásával megsértette a szolgálati titoktartási kötelezettségét. Gelányi András az alakuló ülést követő első munkanapon írásban lemondott mandátumáról. Érdeklődésünkre mindössze annyit mondott, hogy nem kíván nyilatkozni a történtekről. Meggyőződésem, hogy azért döntött a lemondás mellett, mert súlyos eükai vétséget követett el, s ez összeegyeztethetetlen a további képviselőséggel - mondta a polgármester. A törvény értelmében a sorrendben következő legtöbb szavazatot kapott jelölt, Vókó Vilmos került a képviselő-testületbe. _______________________KOHA ZSUZSA El adják a Planetáriumot PÉCS A TIT helyi szervezetének elképzelése szerint belátható időn belül elköltöztetik a Planetáriumot a hegyoldalról egy belvárosi épületbe. A tervezett intézmény nem csupán a csillagászati ismeretterjesztés szolgálatában állna. A Pécs-Baranyai TIT feltett szándéka, hogy lehetőség szerint már tavasszal nyüvános liciten meghirdesse eladásra a Szőlő utcai Planetáriumot. Schmidt Erzsébet igazgató azzal érvel: bármennyire is kötődik Pécshez az intézmény - valaha még arról is született terv, hogy lanovka vigye fölt a turistákat a Széchenyi térről -, az ország három meglévő planetáriumánál egyikét botorság lenne jelen állapotában megtartani. Az épület kétharmadát a lépcsőház teszi ki, gyakorlatilag csak a hideg beköszöntőig látogatható, a fűtéskorszerűsítésre és a felújításra 40-50 millió forint kellene, ami megegyezik a TIT éves megyei költségvetésével. Miután a már visszafizetett 12 millió forintos hitel segítségével sikerült birtokba venniük a Felsőmalom utcai székházzal szomszédos műemlékjellegű épületet, csak fantázia kérdése, hogy oda költöztessék majdan a Planetáriumot, amelynek nem feltétlenül csak csillagászati kutatásokat kell szolgálnia. Olyan ismeretterjesztő központ létrehozásában gondolkodnak, ahol az eredeti planetáriumi funkciók megőrzése mellett egyéb oktatási, turisztikai szempontoknak is meg tudnak felelni, és másfajta rendezvényeikkel - kamarakoncertekkel, meghitt színielőadások helyszínének biztosításával - naponta be tudják csalogatni a pécsieket. B. z. Hírek MA TUZLÁBAN a regionális kapcsolatok magyarországi tapasztalatairól tart előadást Tasnádi Péter, a Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének alelnöke azon az európai uniós konferencián, amelyen az eurorégiós átalakulás előtti államok képviselői találkoznak. HELESFÁN elkészültek a faluközpontban álló, a községházának és más intézményeknek is helyet adó épület vizes falainak felújításával. A munka 4,3 millió forintba került. A közmunkások folyamatosan dolgoznak a település vízelvezető rendszerének felújításán is. ________________________!**! Fájó szívvel tudatjuk, hogy KÁLMÁN ISTVÁN életének 70. évében tragikusan elhunyt. Temetése november 5-én, kedden 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Előtte, 14.30-kor gyászmise. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család BŰNMEGELŐZÉSI AKCIÓSOROZAT PÉCSETT. A közeledő év végi ünnepek előtt nagyszabású akcióba kezdtek a Pécs-Baranyai Közbiztonsági Alapítvány és a Pécsi Rendőrkapitányság munkatársai. A tervek szerint a vásárokban és a nagyobb bevásárlóközpontok közelében az alapítvánnyal együttműködő középiskolák, így a Kodály Zoltán Gimnázium és az 508-as számú Szakközépiskola diákjai együtt jár- őröznek az ügyeletes rendőrökkel. A tegnapi pécsi vásárban kezdődött akció elsődleges célja az emberek biztonságérzetének fokozása, a rendőri jelenlét biztosítása az ünnepi forgatagokban, fotó: laufer László Egy megoldódni látszó ormánsági szemétügy H EGYSZENTMÁRTON -PÉCS Az engedély nélküli hulladéklerakók többnyire a szokásjog alapján üzemelnek még jelenleg is a megyében, van, ahol alig pár tucat méterre a lakóházaktól. Hegyszentmárton, az öt és félszáz lelkes ormánsági falu tipikus példája a jelenlegi, de remélhetően nem sokáig élő „hulladékkezelési gyakorlatnak”. A község szeméttelepének helyszínét a tanácsi idők vége felé határozták meg, amikor egy volt bányagödröt jelöltek ki. Addig a faluban tizenkét(l) helyen volt szemétlerakó. A mai napig ide szállíttatja havonta egyszer a kommunális hulladékot az önkormányzat, de talán ez a legkisebb rossz: a környéken lakók szerint még a tíz kilométerre lévő Vajszlóról is érkeznek rendszeresen, másutt legálisan el nem helyezhető szeméttel. Az építési törmelék mindennapos, de hoztak már ide vegyszeres hordókat és festékesdobozokat, sőt egy leégett baromfitelep megpörkölődött csirkeállománya is itt landolt. Most éppen két mázsányi elázott gabona izgatja a patkányokat. A legközelebbi két lakóház a szeméthalomtól most száz méterre van, de volt, hogy ez a távolság alig volt több harminc méternél. A lakók - köztük az 5 és 6 éves Orsós-gyerekek - a közeli ásott kútból isznak. Az út túloldalán élő Keszthelyi Ist- vánné évente azért fohászkodik, hogy mielőbb takarja el a zöld a telepet. És fél az északi széltől, ami a kerítésig hozza a szemetet.- A kataszter szerint Hegyszent- mártonban körülbelül 2200 köbméter szemét van, 1,3 méter magasságban, 1700 négyzetméteren - sorolja dér. Szuitacsné Marton Katalin, a Dél-dunántúli Környezet- védelmi Felügyelőség osztályvezetője. A felmérés minden baranyai hulladéklerakóról elkészült, és valamennyiük környezeti felülvizsgálatát december végéig el kell végezni - mmt arról lapunkban egy hete beszámoltunk -, ezután legfeljebb 2009-ig működhetnek. Ha nincs felülvizsgálat, januártól be kell zárni a szeméttelepet. Jakab Gézáné hegyszentmárto- ni polgármester arról tájékoztat, hogy a településrendezési tervre nyert 3,5 millió forintból elvégeztetik a felülvizsgálatot, fölszámolják a telepet, és csatlakoznak valamelyik hulladékkezelési rendszerhez. (Háttér. umrw.chmantiiUnapb.hu) BALOGH Z.