Új Dunántúli Napló, 2002. november (13. évfolyam, 298-326. szám)

2002-11-21 / 317. szám

2002. November 21., csütörtök egeszseg 15. OLDAL Nitroglicerin és koraszülés A nitroglicerin nemcsak a szív­rohamok esetén hatásos, meg­akadályozza a koraszüléseket is. Német klinikákon a terhesr ség hatodik hónapjától kezdve nitroglicerin-tapaszt helyeztek várandósok alhasára: a szer el­lazította a fájdalomizmokat, és így a nők 86 százalékánál sike­rült a koraszülést megakadá­lyozni. A termékenység csökkenése Nemcsak a nőknél csökken a korral a termékenység. A férfi­aknál is ketyeg a biológiai óra, ahogyan azt egy brit vizsgálat bizonyította. Már 24 éves kor­tól kezdve egyre nehezebb a férfiaknak utódot nemzeni. Termékenységük aztán évente 2-3 százalékkal csökken. AIDS, műtét után AIDS-fertőzést kapott az operáló személyzet egyik tagjától né­hány hónapja egy francia szív­beteg férfi, aki nem sokkal ez­után meghalt. A most nyilvánosságra ho­zott eset már a negyedik a vilá­gon, amelyben a beteg segítsé­gére siető egészségügyi sze­mélyzettől került HIV-vírus a megműtött szervezetébe. A 74 éves páciensnél idén január­ban, három hónappal a szívko­szorúér-műtét után, egy rutin HIV-szűrés során mutatták ki a kórokozót. A beteg leleteinek tanúsága szerint az októberi operáció előtt még mentes volt a rettegett vírustól. Új esély cukorbetegeknek 2025-re a világon várhatóan körülbelül 300 millió cukorbeteg lesz. Kevesen tudják, hogy a Il-es típusú cukorbeteg­ség kétszeresére-négyszeresére növeli a szív- és érrendszeri betegségek veszélyét. Akkora kockázatot jelent, mint egy átélt szívinfarktus. Dr. Jermendy Györggyel, a budapesti Baj- csy-Zsilinszky Kórház III. sz. Belgyó­gyászati Osztályának vezetőjével be­szélgettünk.- 1991-től november 14. a Cukorbetegek Vi­lágnapja. A jelenkor táplálkozási szokása­iból fakadó civilizációs betegség a diabé­tesz?- Bizonyos genetikai hajlam, öröklődő tényezők mellett különböző külső körül­mények - elsősorban a helytelen táplálko­zásra és mozgásszegény életmódra vissza­vezethető elhízás - is szerepet játszanak a kialakulásában. Ráadásul az igazi nagy veszély a cukorbetegség idült - öt, tíz, ne­tán húsz év múlva jelentkező - szövődmé­nyeiben rejlik. Tulajdonképpen egy komplex anyagcsere-zavarról van szó, amely végsősoron érelmeszesedést okoz, és amelyen belül a vércukorral kapcsola­tos gondok általában együtt járnak a vér­nyomást, illetve a vérzsír-, a koleszterinszintet érintő problémákkal. A magas vérnyomással küszködök gyakrabban szenvednek szélütést vagy szívinfark­tust, és nem véletlen, hogy éppen ez a két vezető halálok is egyben a kettes típusú cukorbete­gek körében.- Az oxfordi egyetemen az elmúlt évben lezajlott egy figyelemre méltó vizs­gálat, amelynek során koleszterinszint-csökken- tő gyógyszert adtak cukor­betegeknek, részben olya­noknak is, akiknek a vérzsírszintje nem muta­tott kedvezőtlen eltérést. A veleszületett magas koleszterinszintű betegek egy részénél a szemek körül sárgás lerakódás észlelhető. Ez is figyel­meztethet a betegségre Fontos a szűrés! Zsírdús vérből származó szérumminták A cukorbetegség egy komp­lex anyagcserezavar, amelyhez a zsírok kóros eltérései is hoz­zájárulhatnak, és elősegíthetik az érszűkület kialakulását. Húszéves kor után ötévente ajánlatos a vér koleszterin- és zsírszintjének ellenőrzése. Ez a vizsgálat megdöbbentő eredménnyel zárult.- Az öt évig tartó Oxford- vizsgálat vá­laszt keresett arra a kérdésre, hogy egy bi­zonyos gyógyszerrel, az eredeti szimvasztatin ké­szítménnyel milyen mér­tékben csökkenthető a szív- és érrendszeri szövődmények előfor­dulása. A megfigyelés alá vont személyek között hatezer cukorbeteg is volt. A kutatás eredményeit ös­szefoglaló klinikai tanul­mány rámutatott arra, hogy ha szimvasztatinnal szabályozzuk a vér ko­leszterinszintjét, a cukor­betegeknél is jelentősen, a hatóanyag nélkül kezelt kontrollcsoporthoz viszo­nyítva mintegy egyhar- maddal csökkenthető a nagyérszövődmények - a legtöbb halálesetért felelős szívinfarktus és szélütés - kialakulásának veszélye. Az or­vostudomány különösen azt a meglepő és a szakirodalomban újdonságszámba menő eredményt nyugtázta nagy örömmel, hogy a szív- és érrendszeri szövődmények nem­csak a magas, hanem alacsony koleszterin­érték esetében is visszaszoríthatónak bizo­nyultak, ha a beteg több éven keresztül eredeti szimvasztatint szedett.- Miért érdemes annak az embernek is vérzsírcsökkentő szert szednie, akinek nem is magas a koleszterinszintje?- Úgy tűnik, ezek a készítmények, noha úgy kerültek forgalomba, mint kolesz­terinszint-csökkentő gyógyszerek, néhány más jelentős tulajdonsággal is kecsegtet­nek, és védőhatásukat már a sejtek szint­jén fejtik ki, ezzel is visszaszorítva a ve­szélyes érkatasztrófák előfordulási ará­nyát.- így akár évekkel is meghosszabbítható a beteg élete!- Igen. AXIAL Az Axiál Kft. pécsi telephelyére mobil szervizszerelő munkatársat keres Elvárásaink: • mezőgazdasági gépszerelői végzettség, • legalább 5 éves szakmai gyakorlat gépszerelői munkakörben, • „B" kategóriás jogosítvány. Jelentkezni lehet: személyesen 2002. november 26-án 16 órakor a pécsi telephelyen. Cím: 7631 Pécs, Nagyárpádi u. 11. AXIAL >5 Gyógyír” a változó korra Hazánkban a teljes népesség mintegy 15%-át teszi ki a válto­zó korban lévő nők közel másfél milliós tábora. Többségük - kb. 50-85% - szenved az ún. klima- xos tünetektől. A tünetek sú­lyosságának mértéke azonban egyénenként igen különböző le­het. Az érintett páciensek 40%-a közepesen súlyos, 30%-a eny­hébb, 25%-a súlyos panaszoktól szenved, és 5%-ra tehető azok­nak az asszonyoknak az aránya, akiket olyan súlyosan érint a változó kor, hogy mindennapi életvitelüket sem képesek foly­tatni. Most egy olyan tesztet nyúj­tunk át önnek, amelynek segít­ségével egyszerűen meg lehet ftélni a változókori tünetek sú­lyosságát, illetve a havonta tör­ténő ismételt összesítéssel az al­kalmazott kezelés eredményes­ségét. Az értékelésre szolgáló rend szert megalkotójáról nevezték el Kupperman-indexnek. Több változata ismert. Most azt mutatjuk be, amely a legjellemzőbb változókori tüneteket egy magasabb ál­landó szorzó segítségével hangsúlyosabban veszi fi­gyelembe, mint a kisebb jelentőségű tüneteket. Hírek Férfiklimax Finn kutatók aprólékos vizsgá­lattal ellenőrizték a férfiakat a változás éveiben. A klimaxos nőkhöz hasonlóan a 40-55 éves férfiak is szenvednek a hormo­nok, különösen a tesztoszteron csökkenése miatt. A férfiklimax klasszikus tünetei a depresszió, az izmok ernyedtsége, erekciós nehézségek, és mérséklődő ér­deklődés a szex iránt. Ha a pá­ciensek hat hónapon keresztül tesztoszt eroninjekciókat kap­nak, gyorsan eltűnnek a szimp- tómák - állítják a finn kutatók. Vaníliaillat csokoládé helyett Megzabolázza a vaníliaillat az édesség kívánását, és így segít­heti a fogyást is. Londonban egy hónapon keresztül vaníliaillatú tapaszt helyeztek kísérleti sze­mélyek tenyerére. Mindannyian arról számoltak be, hogy ezalatt sokkal kevésbé vágytak csokolá­déra. A vaníliaillat feltehetően befolyást gyakorol a szerotonin- kibocsátásra, amely szerepet ját­szik az étvágy szabályozásában. Tüdőbetegség rossz fogtól A beteg foghús és a rossz fogak rosszabbodást idézhetnek elő tüdőbetegeknél. Amerikai kuta­tók 14 ezer beteg férfi és nő adatait értékelték ki. Az ered­mény szerint minél rosszabb a foghús, annál kisebb a tüdő tel­jesítménye. A szájban a kóroko­zók megtelepedése növeli an­nak kockázatát, hogy ezek lég­zéssel mélyen bejutnak a tüdő­be, és ott fertőzéseket okoznak. Csecsemők saját ágyban Ne tegyük az apróságot sezlon- ra, fotelba - és végképp ne a szülői ágyba. Ezt ajánlják ameri­kai tudósok, akik több mint száz csecsemő halálát vizsgálták meg. Kiderült, hogy a picik 76 százaléka nem a saját ágyában aludt. A gyermekeknek csaknem a fele a szülők ágyában véletle­nül fulladt meg, 30 százaléknak pedig a paplan takarta el a fejét. Allergia túlzott higiéniától Hamarosan védőoltással meg­előzhető lehet az asztma, a szé­nanátha és az idegi alapú bőr­gyulladás. Orvosok szerint ugyanis a mind gyakoribb aller­giás betegségek oka, hogy a szervezet nem találkozik elég kórokozóval, vagyis nincs tré­ningben az immunrendszer. Gépjármű-felelősségbiztosítás kedvezményekkel az ÁB-AEGON-tói! SZÁMos érv szól mellettünk! Személygépjárműve 2003-ra érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását most az ÁB-AEGON-nál érdemes megkötnie, hiszen: 10%' ÜZLETI KEDVEZMÉNYT biztosítunk minden ügyfelünknek, aki a www.aegon.hu internetes oldalon, vagy az alábbi ügyfélszolgálati irodáink valamelyikében köti meg új szerződését. Győr, Jókai utca 11/b. V Pécs, ESajcsy-Zsilinszky utca 9. * Szeged,- Kálvária sugárút 3. » Miskolc, Görgey Artúr út 5. SS Debrecen, Simonffy utca 25. SS Nyíregyháza. Sólyom utca 4. SS Székesfehérvár, Mátyás király körút 5. K Budapest Páskomliget utca 6. 18 Budapest, Üllői út 234. N Budapest. Bécsi út 3-5. Valamint további 8%" CSALÁDI KEDVEZMÉNYT biztosítunk egy személygépjárművének díjából, ha Ön vagy Önnel egy háztartásban élő közeli hozzátartozója már rendelkezik társaságunknál érvényes GFB-vel, illetve 10%'" HŰSÉGKEDVEZMÉNYT kínálunk egy személygépjárművének díjából, ha Ön társaságunknál korábbi gépjárművére alapdíjas, vagy bonus kedvezményes szerződéssel rendelkezett és a - nem dijnemfizetés miatt történt - megszűnést követő egy éven belül újabb gépjárművet vásárol! ^EGON ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt A MEGBÍZHATÓ ÚTITÁRS Figyelmébe ajánljuk legújabb, modulrendszerű Útitárs Casco biztosításunkat is, melyet alap- és kiegészítő biztosításainkból Ön az igényeinek megfelelően állíthat össze, kedvező díjakkal. Az Önhöz közelebb eső további értékesítési pontjaink: Szigetvár, Zrínyi tér 3/1. Telefon: 06-73 311-607 * Mohács, Szent István utca 7/a. Telefon: 06-69 302-383 • Komló, Bem utca 16. Telefon: 06-72 481-296 Gépjármű-biztosításainkkal kapcsolatos bővebb felvilágosításért hívja Információs Vonalunkat a 06/40-204-204-es telefonszámon, vagy keresse fel honlapunkat a www.aegon.hu címen. ‘ Budapesten, illetve Budapest agglomerációjában lakó ügyfeleink 5% üzleti kedvezményt kaphatnak. ” Egy szerződésre csak egy kedvezmény lehetséges. Családi kedvezmény csak magánszemély tulajdonában lévő személygépkocsikra vehető Igénybe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom