Új Dunántúli Napló, 2002. november (13. évfolyam, 298-326. szám)
2002-11-13 / 309. szám
16. OLDAL SPORT 2002. November 13., szerda Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Szlovén siker a mélyvízben Rázós hely a női kispad Három edzővel tárgyal a PMFC-Ivas szakosztály-vezetősége Megnyugodni látszanak a kedélyek a PMFC- Ivas NB Il-es női labdarúgócsapatánál, legalább is ezt igazolják az eredmények, a pécsiek utolsó két mérkőzésüket megnyerve harmadik helyen zárták az őszi szezont. Jelenleg új edzőt keres a szakosztály-vezetőség, három jelölttel tárgyalnak, s december közepéig szeretnének végleges döntést hozni. A „balhé” azonban nem múlt el nyomtalanul: öt standard játékos hiányzott a legutóbbi mérkőzésen. Pécs A múltkori, a csapat berkein belül nagy vihart kavaró edzőváltás (buktatás) óta a PMFC-Ivas-nál megbízott edző, Kováts Szabolcs irányította a szakmai munkát, a klub vezetősége azonban az őszi szezon zárása után szeretné véglegesen rendezni a helyzetet, ezért új trénert keres. A zuhanyhíradóban több név is felmerült, többek között Torna Árpádé, Dunai Jánosé és Vér Margité is, Hangya Antal szakosztályvezető ezeket az információkat meg is erősítette, hozzátéve, hogy végleges döntést még nem hoztak.- December közepére rendezni szeretnénk az edzőkérdést, de ebben nem a szakosztály vezetőséVívóbronz te ge, hanem a PMFC elnöksége mondja majd ki a végső szót, mi csak ajánljuk a jelöltünket - magyarázta Hangya Antal, aki éppen Vér Margittal tárgyalt az esetleges megegyezésről. - Az őszi szezont •a harmadik helyen zártuk hat győzelemmel és két vereséggel, tavasszal ezt a jó sorozatot akarjuk folytatni, hiszen célunk a feljutás kiharcolása, ami az első két hely megszerzését jelenti. Az új edzőnek nem lesz majd könnyű dolga a csapatnál, hiszen először Hunyady Tibornak, majd most Csaba Ferencnek tört bele a bicskája a „női szeszélyekbe”. A múltkori edzőbuktatás óta ugyan csillapodtak a kedélyek, ám a legutóbbi mérkőzésen több meghatározó játékos is hiányzott: a Csaba Ferenc távozását követelők oldaláról Berki Tünde és Lauer Éva, az „ellenzékből” Iván Viktória, Csaba Orsolya és Vajda Kitti. Előbbi kettő állítólag csak azért nem játszott, mert nincs megfelelő edzettségi állapotban, tavasszal azonban teljes intenzitással végzik majd az alapozást, utóbbiak azonban a tréner menesztése miatt nem tartanak a társakkal. Hangya Antal leszögezte, mindkét „oldalról” tárt karokkal várják vissza a játékosokat, azt szeretnék, ha a csapat újra nyugodt körülmények között készülhetne. K. MAYER ANDRÁS ÚGÓ NB I., FÉRFIAK A víz alatti akciókat a nézők kivetítőn Iá Pécs, Hullámfürdő A házigazdákat két csapat is képviselte a 3. Pécsi Piranha-kupa nemzetközi vízihokitornán, s a pécsiek nem vallottak szégyent, az első gárda az ötödik, a második csapat a hetedik helyen végzett a tíz együttest felvonultató mezőnyben. A körmérkőzéses rendszerben megrendezett viadalon a víz alatti összecsapásokat egy kivetítőn láthatták a nézők. Az első helyen végül a válogatotFOTÓ: TÓTH L. takkal felálló szlovén Kranj végzett, második a belgrádi Calypso lett, a bronzérmet a Bologna kaparintotta meg. A pécsiek fennállásuk talán eddigi legjobb nemzetközi eredményét érték el. K.M.A. Nemzetközi kadett vívóversenyen, Budapesten a pécsi Peter- di András fiú párbajtőrvívásban indult, és egyedüli magyarként bekerült a nyolcas döntőbe és ott 3. lett. Egy-egy orosz és ukrán sportoló előzte meg a PEAC sportolóját. _______________________IN) Ki ütötték a horvátokat Komló _____ Ne mzetközi küzdősportgálát rendeztek a komlói sport- csarnokban, amelyre Szegedről, Pécsről, Pécsvárad- ról, Sásdról és Horvátországból érkeztek versenyzők. A viadalon először thai-box-mér- kőzéseken mérték össze erejüket a harcosok, majd ezt egy ma- gyar-horvát kick-box-összecsa- pás követte. A tíz küzdelemből álló párharcot végül a magyarok 7-3-ra nyerték. A thai-box-gálán győztes baranyaiak. Junior 55 kg: Molnár Zoltán (Baranya megyei Thai- box és Wu-shu Egyesület). Junior 60 kg: Rabb Győző (Sásd). Junior 65 kg: Filip Gorán (Pécsi Kratosz SE). Ifjúsági 55 kg: Bazsika Zoltán (Pécsvárad). Felnőtt 65 kg: Pasch Kornél (Pécsvárad). Kick-box-győztesek. 63 kg: Vulics József (Kratosz). 70 kg: Rádi Richárd. 73 kg: Szabó Attila (mindkettő B. m. Thai-box és Wu-shu E.). 75 kg: Gadácsi Tibor (Kratosz). friesz péter Egy idényben három edző Szigetvár Ebben az idényben már a harmadik edző ül a szigetvári megyei I. osztályú labdarúgócsapat kispad- ján. Amigya Pál kezdte, Csoór László folytatta, most pedig már hetek óta Kardos Zoltán a megbízott szakvezető. • Amigya Pált szeptember utolsó hetében, a 7. forduló után váltotta fel Csoór László, akit viszont október végén a Baranya Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága november 25-ig eltiltott, mert október 19-én, a Sellye - Szigetvár ifimeccs után sértegette a játékvezetőt. Kardos Zoltán sem marad sokáig megbízott edző, csak addig, amíg Csoór eltiltása lejár. Utóbbi kérelmezte, hogy hallgassák meg őt is a fegyelmi bizottság tagjai, ezért a testület mára beidézte a szakvezetőt.- Valószínűleg tavasszal is Csoór László marad az edzőnk, de lehet, hogy addigra új vezetés áll fel - jelezte Ferenczi János szakosztályvezető. - Sok a sérültünk, emiatt vasárnap, a Pécsvárad ellen négy ifista volt a kezdőcsapatunkban, és három ült a kispadon. Amúgy is kevés a felnőtt focista a keretünkben. Szóval, van gondunk. A Szigetvár 15 forduló után 12 ponttal a 10. helyen áll. ______h.l. Röv iden ZALASZENTGRÓTON KARATÉZTAK. Regionális karateverseny, 4. forduló, Zalaszentgrót. A pécsi Ton-Te Shotokan Karate Klub sportolóinak helyezései. Kata. 10-12 évesek: 1. Keszü Benjámin, 13-14 é.: 2. Végh Anna, 3. Vilcsek Máté, 15-16 é.: 3. Marton Emília. Kümite. 13-14 é.: 1. Bujtor Barna, 2. Englóner Ákos és Végh. Nyugat-Dunántúli régiós helyezettek. Kata. 10-12 é.: 1. Keszü, 13-14 é.: 2. Végh, 3. Vilcsek, 15-16 é.: 2. Marton, 4. Bujtor Bianka. Felnőttek: 2. Kertész Júlia. Kümite. 13-14 é.: 1. Bujtor Barna, 2. Englóner és Végh, 3. Takács Gábor. (n) FALLABDÁZTAK. Drávanet-Makár-kupa, Pécs város fallabdabajnoksága. A 2. forduló baranyai vonatkozású eredményei: 2. Bruck Szabolcs, 4. Papp Tamás (mind Makár Tanya). A verseny 10 fordulóból áll, mindegyik házigazdája a Makár Tanya Sportcentrum, ott lesz a következő viadal is, november 30-án. (n) MAJD 9 ÓRÁS GYALOGLÁS. Embert próbáló, 100 kilométeres gyaloglóversenyen vett részt az olaszországi Bergamóban Czukor Zoltán, a PVSK atlétája. Rajta kívül még 51-en indultak, és Czukor 8 óra 58 perc 47 másodperces idővel 2. lett, csak a fehérorosz Ginko előzte meg. A résztvevők folyamatosan gyalogoltak, nem volt megállás. A Komlón élő, de pécsi vasutas színekben sportoló gyalogló a világ 6. legjobb idejét érte el 100 kilométeren. ini Pont nélküli baranyaiak Dunántúli Napló MIKULÁSOS KÉRDÉSEK: Milyen színű ruhát visel a Mikulás? Megszorított felkészülés Pécs-Nyíregyháza _ Bá r meglehetősen zaklatott felkészülésen voltak túl, mégis egy aranyat és három ezüstöt szereztek a PSE fiatal súlyemelői. A pécsi súlyemelősport számára megváltással érne fel, Ka birtokukba vehetnék a TÁSI újjáépített futófolyósához hozzáépített súlyemelőtermet. A november 10-én, Nyíregyházán rendezett ifjúsági és junior egyéni magyar bajnokságra ugyanis szinte kalandos körülmények között tudtak csak felkészülni. Az Agora Kft., amely eddig jószándékúan megtűrte őket, a híradásokból értesült arról, hogy rövidesen költözhetnek a Viczay Alajos által edzett sportolók, ezért a súlyemelők által használt teremben október elején felújítási munkákat kezdett. A PSE kénytelen volt felszerelései nagy részét egy használaton kívüli raktárba szállítani, és csupán a kft. jóindulatán múlt, hogy egy irodának kialakított, 20 négyzetméteres helyiségben folytathatta az edzéseket. így aztán jelentős sikernek lehet elkönyvelni az ifjúsági, 105 kg-os Fehér Márton aranyérmét (142,5 kg szakításban, 175 kg lökésben, 317,5 kg összetettben), valamint a junior 94 kg-os Kovács István (130,150, 280), az ifjúsági 84 kg-os László Zoltán (105, 140, 245) és az ifjúsági 62 kg-os Csonka Gergely (70,85,155) által szerzett három ezüstérmet. m. z. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft, ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: IlOMBOSI JENŐ| Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2002. január 1-jétől egy hónapra 1295 forint, negyed évre 3885 forint, fél évre 7770 forint, egy évre 15 540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133 t < Kanárik - Harkányfürdő Dream Team 6-2 (1-0) Gödöllő, 150 néző. Harkány: Ottó - Vida, Borsos, Miczek, L,óth. Cs.: Juhos (k), Burgert, Szabó M. Edző: Juhos Ferenc. Harkányi g.: Szabó M„ Vida. Az első félidőben a harkányiak sorozatban hagyták ki a gólhelyzeteket, a hazaiak azonban egyetlen lehetőségüket értékesítették. Fordulás után a kitá- madó vendégek ellen jól kontrázott a Kanárik csapata. Juhos Ferenc: - A második félidő alapján megérdemelten nvert a Kanárik. k. m. a. PMFC - Vasas 4-7 (1-3) i Pécs, Lauber Dezső sport- csarnok, 200 néző. V.: Makai, Pfeffer. PMFC: Görföl - Gálffy, La- i katos, Orlovics, Reith. Cs.: Arm- 1 bruszt, Hegedűs, Takács, Petőcz, ! Bocz, Pintér, Erdei. Edző: Szatmári Sándor. Pécsi góllövők: Lakatos (2), ; Orlovics, Armbruszt. 1 A 15. percben még a PMFC i vezetett, majd három perc alatt : fordított a Vasas, ezután végig az i eredmény után futottak a pécsiek. I Szatmári Sándor: - Sajnos a helyzeteinket nem tudtak gólra j váltani. i Kis terem, nagy előny a padló és túl sok a természetes fény is, ami nem kedvezett nekünk. Mostanra visszaköltöztünk a Belvárosi iskolába, ahol ugyan kisebb a terem, de a megszokott környezet nagy előnyt jelenthet nekünk. Az NB I. B-ben szereplő női és az NB Il-es férficsapaton ezúttal nem segített a haza pálya, mindkettő vereséget szenvedett a hétvégén. Előbbiek az NB I-től idén búcsúzó, és pontveszteség nélkül álló Soltvadkerttől kaptak ki 12-6-ra (hazai győztesek: Balas Lucia négyszer, Csollák Vera, valamint a Balas, Minorics páros), utóbbiak a Kaposvárral szemben maradtak alul 13-5- re (mohácsi győztesek: Nemes Szilárd kétszer, dr. Berg Walter kétszer és Erdélyi Szabolcs). k. mayer a __ Mohács Az új sportcsarnok átadását kitörő örömmel fogadták a város sportolói, gyorsan benépesült a létesítmény. Az asztaliteniszezők is itt edzettek egy ideig, mert megszokott helyüket, a Belvárosi iskola tornacsarnokát felújították. Erdélyi Endre tanítványai mostanra visszaköltöztek a kisebb, de számukra otthonosabb és „nyerőbb” terembe.- Naponta több órát kellett volna a sportcsarnokban edzenünk ahhoz, hogy a helyi viszonyokat megszokva a versenyeken eredményesen szerepeljünk - mondta Erdélyi Endre. - A létesítmény azonban annyira foglalt, hogy csak néha tréningezhettünk ott, ráadásul süpped