Új Dunántúli Napló, 2002. november (13. évfolyam, 298-326. szám)

2002-11-02 / 298. szám

16. OLDAL SPORT 2002. November 2., szombat | S$É üJßsinl Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Hűl Újoncok csatája Pécs-Komló A három baranyai NB I-es ké­zilabdacsapat közül kettő játszik hazai pályán a hétvé­gén, a PEAC-Pikker a Túrkevét, a Komlói Bányász a Dunaferrt fogadja, míg a Diacell-Pécsi KK a Fotex Veszprémnél vendégeskedik. A saját közönség előtt játszó két baranyai közül a könnyebb dolga valószínűleg a PEAC-Pikkernek lehet, hiszen Danyi Gábor tanít­ványai az osztály másik újoncát, a Túrkeve gárdáját fogadják. Bár a hétközi váci óvás nem befolyá­solta pozitívan a pécsi hölgyek felkészülését, hazai pályán min­denképpen győzelmet vár csapa­tától a szakvezető. A leendő el­lenfélnél két fordulóval ezelőtt edzőt váltottak a sikertelen sze­replés miatt, eddig ugyanis pont nélkül áll a tabellán a Túrkeve.- A múlt héten elutaztam és megtekintettem a Túrkeve baj­nokiját - mondta az egyetemis­ták edzője. - Lelkes együttesnek tűntek, de határozott védekezés­sel és gyors kontrákkal remélem hatékonyak leszünk ellenük. A férfiaknál a Komlói Bányász­nak „rágós falat” jut szombaton, hiszen Fenyvesi Károly csapatá­hoz a náluk sokkal nagyobb já­tékerőt képviselő, nemzetközi klasszisokkal megerősített Duna- ferr érkezik. Tavaly ugyan csak két góllal kaptak ki a kék-fehérek, ám az egy hullámvölgyben lévő Dunaújváros volt, így most csak a tisztes helytállás Dömösék célja.- Számunkra nincs tétje a ta­lálkozónak, így felszabadultan játszhatunk, lehetőleg úgy, hogy a közönségünknek is tetszen - nyilatkozta a szakvezető. - Saj­nos Egri Balázs lázas beteg, in­jekciót is kapott, így kérdéses, hogy pályára léphet-e. k. m. a. Sportágnépszerűsítés Pécs, Makár-tanya Azon túl, hogy immár másod­szor a Pécs városi nyílt bajnok­ság szervezője és az ősztől egy csapattal benevezett az orszá­gos pontvadászatba is, most a sportág további népszerűsítésé­re vállalkozik a Makár Tanya Sportcentrum. A nemzetközi szövetség november ,4.-ét a squash napjának nyilvánította, így ezen a napon világszerte újabb híveket igyekeznek tobo­rozni a fallabdának. A pécsi Ma­kár-tanyán ennek keretében hét­főn reggel 8-tól este 8-ig minden érdeklődő ingyen próbálhatja ki a játékot (ütőt bérelni is lehet), a betérőkkel edzők ismertetik meg az alapokat. ________jszzi Ne m lankadhat a figyelem A negyedik helyezetthez látogat a listavezető PMFC Az osztály egyik újoncához, a Balassagyar­mathoz utazik szombaton a PMFC NB I. B-cso- portos labdarúgócsapata, amely zsinórban he­tedik győzelmét arathatja. Nagy Tamás együt­tesében a csapatkapitány, Márton Gábor há­rom sárga lapja miatt hagyja ki a találkozót. Pécs A sorozatos győzelmek nem múltak el nyomtala­nul a játékosok fejében, a szakvezető szerint az edzésmunkában és már a Vpsas elleni bajnokin is akadtak olyan momentumok, amelyek arra en­gedtek következtetni, hogy lankad a koncentrá­ció. Nagy Tamás ezért a héten elbeszélgetett a labdarúgókkal, elemezték a helyzetet.- Olyan intő jeleket láttam, amelyek mellett nem mehettem el szó nélkül - mondta a tréner. - Sze­rencsére még időben megbeszéltük a problémákat, ráadásul úgy láttam, mindenki vette a lapot. Figyelmetlenségekre azért sincs lehetőség, mert a következő ellenfél, a Balassagyarmat újoncként is rendkívül meggyőző teljesítményt nyújt, 25 pontjával mindössze hattal van lema­radva az éllovas PMFC-től. A hazaiaknál több NB I-et is megjárt futballista játszik, s bár Nagy Ta­más saját bevallása szerint nem igazán ismeri őket, annyit azért tud róluk, hogy hazai pályán is főleg a kontrákban, és két jó csatárukban, Havránban és Baranyiban bíznak. Ráadásul egy „kémjük” is van, Szilágyi László télen igazolt a PMFC-től éppen Balassagyarmatra. On-line interjú Nagy Tamással Jövő hét szerdán (nov. 6.) 18 órá­tól online interjúra várjuk Nagy Tamást, a PMFC edzőjét. Olvasó­ink kérdéseiket hétfő reggeltől te­hetik fel, az interneten a www. dunantulinaplo.hu honlapon, illet­ve a 06-72-505-033-as szer­kesztőségi telefonszámon és a 06-72-505-043-as faxszámon is. A pécsieknél Mártonra három sárga lapja miatt nem számíthatnak, a helyére a hétközi előzetes­sel ellentétben nem Berdó Balázs, hanem Kulcsár Árpád kerül majd. A PMFC várható kezdőcsapa­ta: Herbert - Máté, Dienes, Szekeres - Sipos, Závoda, Horváth S., Kutas - Pest, Kulcsár - Hor­váth Gy. K. MAYER ANDRÁS Eltiltott pontozóbírók Bödő Csilla (balról), a válogatott újdonsült edzője Kovács Viktóriával kesztyűzik FOTÓ: MÜLLER A. Antalya-Pécs Hazaérkezett Törökországból, a női ökölvívó-világbajnokságról a magyar sportküldöttség pécsi részlege: Göttlinger Lajos, a válo­gatott csapat vezetője, Bödő Csil­la, az edzője és a két öklöző, Pezdány Edina, valamint Kovács Viktória. A PVSK-Szentlőrinc két ökölvívója már az első mérkőzé­sén kikapott. Pezdány Edina dön­tő fölénnyel, az első menetben egy görög lánytól, Kovács Viktó­ria pedig pontozással egy román­tól szenvedett vereséget.- Ez volt a második vb, a leg­utóbbinál sokkal több résztvevő­vel - értékelt Bödő Csilla. - Pezdány súlycsoportjában 23-an léptek szorítóba, végül első vb- jén hatodik lett, így pontot szer­zett. Ha a tiszta találatokat néz­zük, akkor Kovács Viki nálam nyert a román ellen, de ezen a vi­lágbajnokságon most a letámadá- sos, küzdő boksz volt a nyerő. A mérkőzését a magyar vezetők megóvták, mert szerintünk nem kapott ki,'de az óvást elutasítot­ták. Kovács meccsét követően két pontozóbírót 5-5 évre eltiltottak, ez azonban már nem segít rajta. Bödő Csilla azt is elmondta, hogy a meccsek 81 százaléka döntő fölénnyel ért véget, márpe­dig ez elgondolkodtató, ezért a magyar női öklözőket a vereke- dős bunyóra éppúgy meg kell ta­nítani, mint a szép, stílusos üldö­zésre. H. L. Halál fallabdázás közben PÉCS Szerda délután 4 óra körül rosszul lett a Makár Tanya Sportközpontban fallabdázás közben Szabó János 23 éves szekszárdi triatlonozó és a helyszínen rövidesen meghalt. A fiatalember Pécsett járt egye­temre, fogorvosnak készült. Ba­rátaival szerda délután a Makár Tanya Sportközpontban fallabdá­zott, amikor a tragikus haláleset történt. Játék közben hirtelen rosszul lett, mentőt hívtak hozzá.- Sajnos, a másfél órás újjáé­lesztés nem vezetett eredményre, a fiatalember elhunyt - közölte la­punkkal Tilba András, az Orszá­gos Mentőszolgálat pécsi mentő- állomásának szolgálatvezetője. - A halál oka egyelőre ismeretlen, azt csak a boncolás deríti ki. Szabó János szekszárdi szí­nekben triatlonozott, indult töb­bek között az 1995-ös veszprémi ifjúsági duatlon Európa-bajnoksá- gon, amelyen tagja volt az arany­érmes magyar csapatnak. Még ugyanebben az esztendőben Me­xikóban ifjúsági triatlon világbaj­noki címet szerzett csapatban, egyéniben pedig az előkelő 9. he­lyen zárt. Egy év múlva már juni­orként a Dynamic TC Szekszárd sportolója, a clevelandi triatlon világbajnokságon csapatban is-! mét aranyérmet nyert, egyéniben pedig nyolcadikként zárt. Az új! sportág, a quadriatlon kontinensi versenyén második helyen vég­zett a juniorok között, Magyaror­szágon viszont nem talált legyő­zőre. Sőt, egy évvel később már az Európa-bajnokságon sem: aranyérmes lett az úszásból, kaja­kozásból, kerékpározásból és fu­tásból álló négytusában. Az 1998- as esztendőben legjobb magyar­ként 12. lett a svájci olimpiai távú triatlon vb-n, az ausztriai Eb-n pe­dig egyéniben a 11., csapatban a 7. hely volt az övé. A Magyar Tri­atlon Szövetség 1998-ban és 1999-ben is a legjobb junior korú sportolónak választotta. Egyetemi tanulmányai miatt felnőtt versenyzőként már nem tu­dott annyi időt szentelni kedvenc sportágának, de azért versenyzett} általában az élmezőnyben végzett a honi ranglistaversenyeken. A tragikus haláleset ügyében államigazgatási eljárás keretében folyik a vizsgálat. _______ h l. A H ÉTVÉGE SPORTMŰSORA DÖNTETLEN A NYITÁNYON. A PMFC NB I-es teremlabdarúgó­csapata Párizsban vesz részt egy nyolccsapatos tornán, amelyen az első fordulóban a csoportfavoritnak tartott Zágráb együttesével ta­lálkozott és 0-1-es félidő után 2-2-re végzett. A piros-feketék NB I-es női csapata szombaton Salgótarjánban játszik. __ _ _ ikmai A jó adósnak fizetnie kell Pécs-Komló A labdarúgó NB Il-ben mindkét bara­nyai gárda idegenben lép pályára. A Komlói Bányász szombaton a Bodajk- hoz látogat, míg a PVSK vasárnap a Petőházánál próbál meg helytállni. A Marcali elleni sikerrel a Komló tartja magát az első hatban, az élcsoport azon­ban rendkívül szoros, az elsőt és a nyol­cadikat négy pont választja el. Éppen ezért fontos, hogy a kék-fehérek végre idegenben is jó eredményt érjenek el, rá­adásul ahhoz a Bodajkhoz látogatnak, amely csak két ponttal áll mögöttük.- Tartozunk a Bodajknak, hiszen leg­utóbb Komlóról rabolták el a három pon­tot - tüzelte játékosait Ott József edző. - Úgy gondolom, az adósnak fizetnie kell! A Bányászra ráférne egy idegenbeli si­ker, hiszen Tallósiéknak vendégként egy győzelem mellett csak négy vereségre fu­totta. A szakvezető nem számíthat a Mar­cali ellen rúgást kapó Müllerre, viszont visszakerül a csapatba az eltiltását letöltő Istókovics, így a várható kezdőtizenegy: Demhardt - Both, Tallósi, Augustin, Istókovics - Balázs, Tóth, Méhn, Priol - Koller, Varga (Bori). A PVSK „fekete hete” volt a két leg­utóbbi forduló, a vasutasokkal ugyanis előbb a Tata, majd a Bodajk bánt el csú­nyán, mindkettő 6-1-re győzött. A pécsi­ek most ahhoz a Petőházához utaznak, amely ugyan csak a 10. helyen szerény­kedik, ám Lőrincz Sándor szerint játé­kosállományuk alapján többre hivatott.- Fejben kell rendbe tennem a játéko­sokat, nem szabad, hogy eleve feltett kézzel fussanak ki a pályára - mondta a tréner. - Sajnos ez nem lesz könnyű, hi­szen öt sérült játékosomra továbbra sem számíthatok, akik ráadásul meghatározó emberei lennének a gárdának. Dénes, Gyócsi, Laki, Strigencz és Sza- kály nélkül várhatóan a Rózsás - Bemula, Holla, Mayer, Magyar - Darabos, Jóvér, Hergert, Horváth L. - Porkert, Demeter csapat kezd majd Petőházán. k. mayer a. Centerposzton ügyelni kell PÉCS A Veszprém elleni bajnokira készülő PVSK- Panthers férfi kosárlabdacsapatánál sérülések okoznak gondot a palánk alatt. Az NB I. B-s férfi kosarasoknál Malick volt kénytelen két hetet kihagyni, ugyanis a lábából egy régebbi mű­tét maradványát, egy rögzítőcsavart vettek ki. A ma­gas emberek közül Vojvoda könyöke meghúzódott, já­téka kérdéses vasárnap, a Veszprém ellen. Mészáros Endre már együtt edz a többiekkel, így vele egészülhet ki a keret. A veszprémieknél a szerb légiós center mel­lett Horváth Zoltán uralja a légteret a palánk alatt, raj­tuk kívül még Szokolik Gergelyt érdemes említeni, a tehetséges irányító többek között egy évig Ameriká­ban tanult, ott fejlesztette tudását a sportágban.- Nem szabad lebecsülnünk a Veszprémet, hiszen a legutóbbi fordulóban a csoport egyik esélyesének tartott SMAFC-ot győzte le - intett Zaíay Zoltán edző. - Sokat zónáznak, ennek az ellenjátékát kell megta­lálnunk, hogy győzelemnek örülhessünk mi és a kö­zönségünk. A tabellát pillanatnyilag a veretlen Nagykanizsa vezeti, mögötte a Sárvár és a PVSK-Panthers osztozik a második helyen. _____________________m.z. Du nántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA pplplAc C7prkpc7tők' NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. ’ A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül törté­nik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügy­nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2002. január l-jétől egy hónapra 1295 forint, negyed évre 3885 forint, fél évre 7770 forint, egy évre 15 540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásá­val hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu­dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmü­ket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és á MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133 í November 2., szombat KÉZILABDA. Férfi NB I.: Fotex Veszprém - Diacell-Pécsi KK, Veszprém, 17.00. Komlói Bányász- Dunaferr, Komló, 17.30. Női NB I. : PEAC-Pikker - Túrkeve, Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 17.00. Férfi NB I. B: Szigetvári Ta­karékszövetkezet SE - Rév és Tsa, Szigetvár, 18.00. Pelikán Siklós - Novolakk, Siklós, 18.00. Női NB II. : Csurgó - Mohács, 13.00. Pécsvárad-Kozármisleny, 16.00. KOSÁRLABDA. Női NB II.: Komlói Bányász - Szombathely, Komló, 14.00. Férfi NB II.: Tatabá­nya - PEAC-Mischl Autóház, 17.00. LABDARÚGÁS. NB I. B: Balas­sagyarmat - PMFC, Balassagyar­mat, 13.00. NB II.: Bodajk - Komlói Bányász, Bodajk, 13.00. NB III.: Dombóvár - Harkány, Dombóvár, 13.00. Női NB II.: írisz Bp. - PMFC- Ivas, Budapest, 13.00. Megyei I. o.: PEAC - Szigetvár, Egyetemi pálya, 11.00. Megyei I. B o.: Bicsérd - Va­sas Unó, Bicsérd, 13.00. TEKE. Női Szuperliga: Köfém- Pécsi TSE, 10.00. VÍZILABDA. Férfi OB I. B: PVSK-TÁSI - Herakles, Pécs, Hul­lámfürdő, 11.00. November 3., vasárnap KÉZILABDA. Férfi NB II.: Barcs - Hosszúhetény-Pécsvárad, 17.00. Mecseknádasd - PEAC- Kettele, 15.30. KOSÁRLABDA. Női NB I.: Di­ósgyőr - MiZo-Pécsi VSK, Diós­győr, 18.00. Férfi NB I. B: PVSK- Panthers - Veszprém, Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 18.00. LABDARÚGÁS. NB II.: Petőháza - PVSK, Petőháza, 13.00. NB III.: Mohács - Nagya­tád, Keszthely - Bóly, Decs - Beremend (mind 13.00). Megyei I. o.: Pécsvárad - Bogád, Nagyár­pád - Siklós, Sellye - Egerág, Sze­derkény - Hidas, Lánycsók - Ma­gyarszék (mind 13.00). Megyei I. B o.: Pogány - Ócsárd, Újpetre - Boda, Töttös - Sásd, Somberek - Felsőszentmárton, Palotabozsok- MTE II., Magyarbóly - Kökény, Vajszló - Pellérd, Szászvár - Kovácshida (mind 13.00). RÖGBI. OB II.: Pécsi Indiánok- Esztergom, Pécs, Verseny utca) 13.00. TEKE. Férfi NB I.: Bp. Erőmű - Pécsi TSE, 10.00. (kma)

Next

/
Oldalképek
Tartalom