Új Dunántúli Napló, 2002. október (13. évfolyam, 268-297. szám)

2002-10-19 / 286. szám

2002. Október 19., szombat RIPORT 7. OLDAL KULTÚRA Nívódíjas pécsi színészek Daczó Eszter és Csengén Attila az idei kitüntetettek A Pécsi Nemzeti Színházért Alapítvány nívó­díjat vehette át tegnap a Fekete Péter operett bemutató előadása előtt Daczó Eszter magán­táncos és Csengeri Attila énekes.- Jelzésértékű számomra ez az elismerés, hiszen eddig 15 főszerepet énekeltem, de ez az első iga­zi szakmai visszaigazolása a munkámnak - fo­gadta a gratulációnkat Csengeri Attila, aki éppen tegnap ünnepelte 35. születésnapját. Csengeri Attila Pécsett a Jézus Krisztus Szupersztár­ban debütált, és ezzel a fősze­reppel azonnal az ifjú pécsi hölgyek kedvencévé vált. Az­óta láthatta már a közönség a West Side Storyban, a Valahol Európában, sőt a Víg özvegy című operettben is, de mint mondja, elsősorban a musical az ő műfaja. Erőteljes tenor hangját tartja fő erényének, hiszen ebben a hangfekvés­ben kevés vetélytársa akad hazánkban. Másrészt kiemeli azt is, hogy sokat köszönhet rockos múltjának. Nyolc esz­tendőt töltött ugyanis a buda­pesti Géniusz együttesben, majd a Rockszínházban ba­rátkozott a pódiummal. Már­pedig a legtöbb musical a rock felől közelíti meg a szín­padot, így könnyű volt az új szerepre átállnia. Csengeri Attila kétlaki éle- Daczó Eszter előadás közben tét él, Budapest és Pécs között ingázik, mert bár Pécsett tört be a musicalszíné­szek élvonalába, folyamatosan kap felkéréseket a fővárosban is. Pillanatnyilag a Madách Szín­házban a Nyomorultakban és a Magyar Színház­ban az István, a királyban játszik, de várhatóan láthatjuk a Fantom most körvonalazódó szerep­osztásában is a nevét. A vágyait illetően a jöv újabb jó musicalszerepeket vár, de nem idegen­kedik más zenés műfajoktól sem, így például az operával is kacérkodik. Ezt a díjat pedig 16 hóna­pos kislányának, Zsanának, és feleségének, Edi­nának ajánlja, akivel a szakmában találkoztak össze, ő a Rockszínházban volt táncosnő. A Pécsi Nemzeti Színházért nívódíjat a leg­utóbbi évad kimagasló teljesítményéért, vagy a teátrumban eltöltött hosszú eredményes tevé­FOTÓ: MÜLLER A. .Csengeri Attila a Jézus Krisztus Szupersztárban kenységért ítélik oda. Daczó Eszter magántáncos esetében nem tudni, hogy melyik kategóriában jutalmazták, mert mindkét tárgykörben joggal kaphatta meg az elismerést. Mégis úgy fogimaz, hogy nagyon váratlanul érte ez a kitüntetés. A ba­lett-táncosnő 1991 óta dolgozik a PNSZ-nél, s a tucatnyi esztendő számtalan jó . szerepet hozott számára.- Elek-halok a táncért, hogy csinálhatom, hogy folyamato­san lehetőséget kapok, ez a leg­fontosabb. Az már csak hab a tortán, hogy gondoltak rám, és most nívódíjjal jutalmaztak - vélekedik minderről a mű­vésznő. A harkányi Daczó Esztert idén a pécsiek a Carmen - Sze­relmekben és a hamarosan be­mutatásra kerülő Diótörőben, valamint a Kakukkfészekben láthatják. Utóbbi darabban új oldaláról is megismerhetjük, Keveházi Gábor asszisztense­ként vesz részt a produkció színpadra állításában. A táncos­nak gondolni kell a jövőjére, mondja mintegy magyarázat­képpen, hogy miért kezdte el a Táncművészeti Főiskolát, és miért vállal el minden felkérést, ami a balett tanítására vonatko­zik. Mert már döntött: a sikeres táncszezonok után a tanítás marad majd a legfontosabb te­endője. FOTÓ! TÓTH L. ______________MÉSZÁROS B. ENDRE ER ASMUS-millió Az Európai Közösség SOCRATES oktatási akcióprogramjának része­ként 1995-ben indult az ERAS- MUS-program a felsőoktatásban részt vevő hallgatók és oktatók nemzetközi mobilitásának támo­gatására. A hallgatók 3-10 hóna­pig terjedő tanulmányi időszakot töltenek EU-tagállamokban. A 2002-2003-as tanévben sajátos módon jubilál az ERASMUS: idén éri el e program keretében a kül­földre utazó hallgatók száma eu­rópai szinten az egymilliót. Ebből az alkalomból az Euró­pai Bizottság október 18. és 25. kö­zött nemzetközi ERASMUS-hetét hirdetett. A Pécsi Tudományegye­tem erre a hétre időzítette II. Kül­ügyi Információs Napját, amelyet tegnap tartottak a pécsi Európa Házban. A konferenciára az Okta­tási Minisztériumtól, a Tempus Közalapítványtól, az Európai Tájé­koztatási Központtól és más felső- oktatási intézményektől is érkez­tek előadók. Tarrósy István, a PTE külügyi igazgatója a sajtótájékoztatón töb­bek között arról szólt, hogy Ma­gyarország 1998-ban kapcsolód­hatott be az ERASMUS-program- ba, amely révén azóta 6100 ma­gyar egyetemi hallgató folytatott külföldön tanulmányokat és 1755 külföldi jött. Az ERASMUS a PTE életében is a legnagyobb hallgatói mobilitást teszi lehetővé, évente közel 250 hallgató vehet részt ben­ne, az országos létszámban a pé­csi az egyik legnagyobb részarány. Az elmúlt tanévben a PTE 228 hallgatója és 34 oktatója kapott ösztöndíjat az ERASMUS-pro- gram keretében. A PTE a brüssze­li forrást kiegészítő ösztöndíj-ter- hek miatt a 250-es keretszámot nem kívánja növelni, annál in­kább a bejövő hallgatók létszá­mát, amely éves szinten 50-80 kö­zött mozog. A PTE a külföldi hall­gatók beilleszkedésének segítésé­re, valamint a leendő, illetve a már öregdiák ERASMUS-hallgatók összefogására klubot tervez létre- hozni.__________du. J ogászprofesszorok tiszteletére A PTE Állam- és Jogtudományi Karán tegnap tudományos ülés­sel tisztelegtek Losonczy István pécsi jogászprofesszor emléke előtt. Munkásságáról Varga Csa­ba, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem intézetvezető profesz- szora, Tóth Mihály és Tremmel Rónán, a PTE ÁJK tanszékveze­tő egyetemi tanárai, valamint Ádám Antal professor emeritus emlékeztek meg. Az ülés kereté­ben adták át a tiszteletére szer­kesztett tanulmánykötetet Erdősy Emil nyugalmazott jo­gászprofesszornak__________(B) Futnak a képek Függő játszma „Az ajtót betörték. Alekszandr Ivanovics, Alekszandr Ivanovics! - ordította néhány hang. De semmi­féle Alekszandr Ivanovics nem volt ott.” így fejeződik be Vladimir Na­bokov Zascsita Luzsina, vagyis a Luzsin-védelem című, 1930-ban, még oroszul publikált regénye, amely egy magányos sakkzseni fo­kozatos megőrülésének történetét meséli el. Annyira úrrá lesz rajta a játék szelleme, hogy egyre inkább kizárólag sakkalakzatokban képes gondolkodni, aminek következté­ben barátainak és családtagjainak cselekedeteit ellene irányuló sakk­lépésekként értelmezi, amit kény­szerűen el kell hárítania: ez a Luzsin-védelem. A téma az úgynevezett játékel­mélettel kapcsolatos, amelynek egyik, irodalortielméleti kidolgozó­ja az ugyancsak orosz Jurij Lotman volt, aki a regény megjelenésekor még csak nyolcéves, az irodalom gyakorlata tehát e téren is meg­előzte a teóriát, vagy, amennyiben az elmélet legnagyobb alakjára, a matematikus Neumann Jánosra gondolunk, szinkronban volt vele. Lotman szerint a játék modellje alapján más emberi tevékenysége­ket is értelmezni lehet, így a művé­szetet, sőt magát az életet is. Luzsin analógiát feltételez a sakk és a világ között, s ez a gondolat Nabokov után másnál is felbuk­kan, Kalo Calvino egyik regényé­ben a tarot válik ilyen életmagyará­zó elvvé. Alekszandr Ivanovics Luzsint az idézett jelenet végén azért nem találják a szobában, mert a játék és az élet teljes összeolvadásának pil­lanatában öngyilkos lett: kivetette magát az ablakon. A regényből ké­szült The Luzhin Defence című filmben (nálunk a stílustalan Vég­zetes végjáték címmel játsszák), amelyet a holland Marleen Gorris rendezett, folytatódik a történet: a sakkfenomén hátrahagyott iratai között megtalálják a világbajnoki függő játszma befejező kombináci­óját, amelynek alapján Luzsin öz­vegye (a filmben jogilag csak gyá­szoló menyasszonya) befejezi a partit, s megszerzi Luzsinnak a posztumusz világbajnoki címet. Ez a megoldás a regény szelle­métől idegen feloldását jelenti a nabokovi tragikumnak (amely sze­rint egyébként nem a végjáték vég­zetszerű, hanem az egész élet), an­nál is inkább, mert elmarad a játék­módén kibontása, a kétdimenziós sakktábla háromdimenziós emberi létezéssé való átformálódásának elemzése a hős tudatában. A film mellőzi a szöveg bonyolult szim­bolikáját, így nem kerül sor a né­gyes szám - Luzsin gyalogjának F4-es pozíciójában (Quadritas Fati!) megtestesülő - jelképes értel­mezésére, beleértve a hét negyedik napjára, a kálvária előestéjére, nagycsütörtökre történő utaláso­kat. A szöveget áthálózó irodalmi és zenei motívumrendszer is hi­ányzik, igaz, ezt némileg pótolja egy szép és kifejező Pusldn-idézet ismétlődése. Mintha a regény sorsa, utóélete is függő játszmaként alakulna, nemcsak abban az általánosan igaz értelemben, hogy az olvasó­nak kell befejeznie, hanem a jelen­legi, konkrét befejező aktusban is, amely a mozgóképi ábrázolás for­májában történik. Ezúttal azon­ban, úgy vélem, a rendező nem az író által borítékolt lépésnek megfe­lelően folytatta a játszmát. így a Nabokov-olvasó szükségképpen elégedetlen nézővé válik. Am ha az ember beletörődik a háromdimen­ziós struktúrának a filmvászon sík­felületére való visszaredukálásába, akkor még ebben a változatban is érdekfeszítő történettel szembesül­het, amelyet megbízható színé­szek adnak elő, akik közül minde­nekelőtt a Luzsint megformáló John Torturrót kell kiemelni, aki az „őrült zseni”-alakítások ismert külsőségeit mellőzve jeleníti meg a figurát, ebben méltó partnere a Natáliát játszó Emily Watson. Ők bizonyára olvasták Nabokovot. Nagy Imre A sakkjáték, mint világmodell (John Torturro és Fabio Sartor) Nemrég a tarhálókkal kapcsolatos élményeimet adtam közre. Azóta olvasóim lépten-nyomon a saját történeteiket mesélik. Nem tehe­tem meg, hogy néhányukét ne ad­jam tovább. A taxis: A Kórház téren, odajön egy csö­ves. Udvariasan kérte, adjak neki öt forintot. Kávéra. Furcsán nézhettem, amire azt mondta: Tudja én csak ká­vét iszom. Öt forintot kérek mind­össze, mert ennyit mindenki hajlan­dó adni. Gondoltam, milyen igaza van. Adtam neki egy ötöst. Eltette, tett néhány lépést, aztán visszafor­dult: Volt pofád öt forintot adni? A tanszékvezető: A bevásárlóközpont előtt szólít meg egy férfi. - Asszonyom szán­jon már meg néhány forinttal. Ke­nyeret szeretnék venni. Nem ettem dél óta. Miután csak enyhén sör szaga volt, gondoltam adok neki. Csak Egy öregember emlékirataiból Volt pofád? egy húszasom volt. Elveszi, meg­nézi, majd azt mondja: Mit képzel? Mit csináljak húsz forinttal? Aztán fogja és eldobja a pénzt. A könyvtárosnő: Nyaralás előtt egy bevásárlóköz­pontba mentem, hogy olcsóbban jussak élelmiszerekhez, mint a Ba­latonon. Jövök ki az áruházból, amikor mellém szegődik egy bo­rostás arcú férfi. Kérdem, mit akar? Mondja, majd ő visszaviszi az áru­házba a bevásárlókocsit. Mondom, köszönöm, én is vissza tudom vin­ni.- Nem gondolja, hogy nekem nagyobb szükségem van, arra a ro­hadt százasra, ami benne van? - szól kissé fenyegetően. Kapkodva pakolok. Amikor le­zártam a csomagtartót, szólalok csak meg: - Sajnos nem kaptam mindent, a másik áruházban is szükségem lesz az egyetlen apró­pénzemre.- Majd váltsz magadnak - mondta, a földre lökött, majd elin­dult a bevásárlókocsival. Körülnéz­tem. Ha látták is, akkor, senki sem nézett arra. Halálfélelmem volt, mert még visszafordult:- Én legalább nem ingyen ké­rem. Teszek is valamit a százasér’. Az ügyvéd: Aki nem teljesen a potyára megy, azaz tesz is valamit a kért adomá­nyért, annak általában adok is. Pl. a hajléktalanok lapját mindig megve­szem, több árustól is, még az után­nyomásokat is. Többnyire el is olva­som. Naponta négyszer, ötször já­rok a Király utcában. A guta kerül­get, amikor ugyanaz az árus, ugyan­azon a napon, már a harmadik újsá­got akarja rám sózni. Ilyenkor tőle nem veszek egy darabig, hátha így megjegyzi az arcomat. Nyugdíjas tanár: A sánta nő arcátlan tolakodása sokszor idegesít. De legjobban a kopaszok bosszantottak föl egy­szer. Papírt mutogattak, hogy éhe­ző gyermekeknek gyűjtenek. Ezt nem tudom visszautasítani. Ám minden nap ugyanott álltak. Ami­kor másodszor szálltak rám, mondtam, tegnap már adtam. Amikor harmadszor támadtak le, mondtam, hogy nincs nálam pénz. Erre az egyik cinikusan: Persze, ha nem akar segíteni? Kifakadtam: - Neked nem, te szemtelen fráter! De vedd tudomá­sul, hogy a kis nyugdíjamból a még kisebb nyugdíjú anyámat, a munkanélküli unokaöcsémet és a pécsi „Nekem nincs ebédem” ala­pítványt támogatom, mert tudom, hogy ők kiket etetnek belőle. És ha tudni akarod, rendszeresen korre­petálok matematikából egy mindig éhes gyereket, ingyen. A gyerek lassan többet tud, mint én. De az az egyezség, hogy ha aktív nálam, s az iskolában is jó jegyeket szerez, akkor minden óra végén uzsonnát is kap. Többet eszik uzsonnára, mint én ebédre. Néha ugyanazt. Sajnos nem hagyhatjuk abba. Az uzsonnára nagyobb szüksége van, mint a korrepetálásra. És öröm nézni, amikor eszik. Tudod? Te pedig sértegesd a jó nénikédet. Néhányan odanéztek, hogy mit kiabálok, de mindenki sietett to­vább. Örültek, hogy addig sem ál­lítják meg őket. A tárcaíró: Volt, hogy nem tudtam a Szé­chenyi tértől a színházig egyfolytá­ban elmenni. Meg kellett állnom pihenni. Különösen, ha meleg­front volt. Egyszer, pihegek, botra s falnak támaszkodva, amikor el­megy mellettem, majd visszafor­dul és odajön egy fiatal hölgy. Ér­deklődik: rosszul vagyok-e? Nyug­tatom, semmi gond, csak erőt gyűjtök. Aggódik még egy keveset, de nem tolakodóan, majd megkér­di:- Ugye, nem tetszik megismer­ni? Szégyenkezve vallom be, fogal­mam sincs kihez van szerencsém.- Hát nem emlékszik? Egyszer, a telefonautomata elnyelte a pén­zemet, tetszett adni negyven forin­tot. Azt tetszett mondani, hogy nem kell megadnom.- Mikor volt ez?- Hát, már jó régen, de én azóta is mindig figyelem magát. Nem emlékszem eme jócsele­kedetemre, de többnyire megér­zem, ki a bajba jutott, s ki a tarhá­ló. A medikus: A buszmegállóban mellém sze­gődik egy férfi. Kezében könyv. Amúgy tiszta, nem gyűrött a ruhá­ja. Semmi gyanús nincs rajta.- Főnök! Maga nagyon szimpa­tikus nekem. Ismerős is valahon­nan. Nézze, ha ad ötszáz forintot, én megtanítom, hogyan lehet ke­vés munkával, sok pénzt keresni. De igazán! Nem marháskodok. Öt­száz és maga is bölcs lesz. Tiszta, kék szeme volt, nagyon komolyan, bizalomkeltően nézett rám. Gondoltam, hátha valóban tanulok valami fontosat. Odaad­tam a pénzt. Eltette, s mondta: kösz szépen, pajtás. Kérdem tőle: Na és?... Hogy le­het kevés munkával sok pénzt ke­resni? Rám röhög: Hát így! S ottha­gyott. Bükkösdi László >

Next

/
Oldalképek
Tartalom