Új Dunántúli Napló, 2002. október (13. évfolyam, 268-297. szám)
2002-10-29 / 295. szám
(DÜH 2002. Október 29., kedd K R IMI 11. OLDAL MAGOCS SZIGETVAR SZENTLOBINC MOHÁCS SIKLÓS TfiKfiREKOSSfiGI www.budapestbank.hu Az Ön pénze, az Ön szabadsága Lezuhant a negyedikről Pécsett tegnap koradélután kiesett egy fiatalember a kertvárosi lakótelep egyik épületének negyedik emeleti erkélyéről. A szerencsétlenül járt férfit súlyos, életveszélyes állapotban-szállították kórházba. A szakértők az ügy kapcsán vizsgálják az öngyilkos- sági kísérlet lehetőségét is. M. A. CS. Megölte főbérlőjét Kunmadaras tette az asszonyt, hogy az a helyszínen életét vesztette. Ezután áthívta Fejszével agyonütötte főbérlőjét az asszony közelben lakó lányát, egy 79 éves férfi vasárnap Kunma- akit szintén megütött a fejszével, darason. A veszekedés közben az majd felvágta a saját ereit is. Az or- asszony egy fejszével akart nyoma- vosi vélemény szerint a nő, vala- tékot adni mondanivalójának. A mint az öngyilkosságot megkísérlő férfinek sikerült elvennie a fejszét férfi is nyolc napon belül gyógyuló és azzal olyan súlyosan megsebesí- sérülést szenvedett. ____________■ Hír ek KIPRÓBÁLTA, ELVITTE. Pé esett vasárnap egy férfi kipróbálás címén kölcsönkért egy nagy értékű személygépkocsit, amit azonban később nem vitt vissza tulajdonosának. Az autó kettő és félmillió forintot ér. (mb) FIGYELMETLENÜL kanyaró dott. Somogyapátiban a temető előtt szombaton egy személygépkocsi vezetője balra akart kanyarodni, azonban nem vette észre, hogy időközben elkezdték őt előzni, ezért összeütköztek. A vétlen sofőr súlyos sérüléseket szenvedett, az anyagi kár ötmillió forint. (mb) Á OKBA BORULT. Nyűgöt szenterzsébet és Nagypeterd között vasárnap egy hölgy elveszítette uralmát járműve fölött, az i .padkára hajtott, majd a vízelvezető árakban kötött ki. A vezető súlyos sérüléseket szenvedett, a gépkocsiban százezer forintos kár keletkezett. (mb) KÉT LAKÁST IS FELTÖRTEK Komlón a hét végén két lakásba is behatoltak ismeretlen tettesek. Többek között készpénzt, élelmiszert és arany ékszereket loptak el a két lakásból, összesen mintegy százezer forint értékben. (mb) TETTEN ÉRT benzintolvajok. A komlói polgárőrség vezetője, Deák Imre a múlt héten, pénteken éjszaka a múzeum épülete mögötti parkolóban tetten ért két benzintolvajt. A szemfüles polgárőr azonnal értesítette a rendőröket, akik a két fiatalembert azonnal bevitték a rendőrségre. (dg) KARAMBOL Négy ember könnyebben megsérült, amikor tegnap egy megkülönböztető jelzést használó mentőautó összeütközött egy személyautóval Budapesten, a Blaha Lujza téri útkereszteződésben. A három mentőst és a személykocsi sofőrjét kórházba szállították. A baleset körülményeit még vizsgálják. MTI MEGMENTETTÉK Magyar, román és szlovák, barlangi mentőkből álló csapat hozta felszínre tegnap hajnalban a balesetet szenvedett barlangászt. Feigel Lórántot tegnap mentő- helikopterrel szállították a nyíregyházi kórház baleseti sebészetére. A 32 éves férfit szombaton érte baleset mintegy 150 méter mélységben a romániai Bihar-hegység Belényesi-bar- langjában. mi Golyózápor várta a pénzszállítót Csaknem 80 millió forintot zsákmányoltak azok a rablók, akik vasárnap késő este támadtak meg egy pénzszállító autót Budapesten. Az elkövetők 20-30 lövést adtak le a kocsira. Budapest Átpréselte magát a rácson Megszökött a börtönből a kettős gyilkosság vádlottja SZEKSZÁRD Megszökött a szekszárdi börtönből a magyarkeszi kettős gyilkosság vádlottja. A 23 éves Csepregi Péter feltehetően átpréselte magát a 14,5 cm (!) térközű rácson, majd egy lepedőből készült kötélen ereszkedett le az utcára. Megszökött a szekszárdi börtönből vasárnap fél négy és négy óra között Csepregi Péter. A fiatalember Budapesten tölti másfél éves jogerős börtönbüntetését, és a Tolna Megyei Főügyészség a Magyarkesziben elkövetett kettős emberöléssel vádolja. Mint dr. Hézsely János ezredes, a börtön parancsnoka elmondta, az elítélt két hetet töltött Szekszárdon, ahova tárgyalásra szállították. A férfit éppen tegnap kellett volna visszavinni a fővárosba. A börtönbüntetéssel sújtott elítéltet - a szabályok szerint - nappal nyitott zárkában kell elhelyezni. A folyosó ablakán a függőleges rácsok között a távolság 14,5 cm. Feltételezik, hogy ezek között préselte ki magát az elítélt. Rejtély, hogy az egyébként vékony testalkatú férfi feje hogyan fért ki ezen a résen. Valószínűleg leugrott a mintegy 5 méteres magasságból, de nyomokat nem találtak. Megtalálták viszont a járda mellett egy bokor alatt a szökéshez használt másfél méternyi, lepedőcsíkból font kötelet, és az ágy összekötő vasából készített kampót. A börtönparancsnok elmondta: mélyen megdöbbentette őket a szökés, felelősségüket átérzik. A folyosó ablakait azóta beszögezték. Az épület város felőli oldalán a folyosón nincs térfigyelő kamera. Az országos parancsnok már felmérette, hogy hány kamera kell. Kiderült: az őrök a zárkát késve vizsgálták át, s ezzel mulasztottak. ihárosi ibolya Ledöfte ivócimboráját Szánk Késeléssel és egy ember halálával végződött vasárnap este három férfi italozása a Bács- Kiskun megyei Szánkon. A vita hevében egyikük alhastájékon szúrta a másikat egy késsel. A község hírhedt figurái voltak az ivócimborák, akik a tragikus véget ért összetűzésbe keveredtek egymással. A 40 éves K. L. és a kiskun- majsai kötődésű, ám jó ideje Szánkon élő, 32 éves Sz. Á. vasárnap délután is együtt italoztak abban a lakásban, ahol az idősebb férfi albérlőként élt. Velük tartott a főbérlő is. Este hét óra tájban azonban vége szakadt az idilínek.- Összeveszett a két cimbora, majd K. L. kést rántott, s lágyékon szúrta vele Sz. Á.-t - tudta meg lapunk Hortobágyi István őrnagytól, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. A körülbelül 10 centiméter hosszú késpenge egyetlen, de nagyon súlyos sebet ejtett a fiatalemberen, aki ennek ellenére még kitántorgott az udvarra. K. L. viszont csak másfél óra múltán ment utána, hogy megnézze, mi van vele. A földön heverő test láttán K. L. segítséget hívott, de már késő volt: a kiérkező kiskunhalasi mentősök már nem tudtak segíteni. A megkéselt ember elvérzett. A rendőrség emberölés gyanúja miatt őrizetbe vette K. L.-t. takodi KÁLMÁN Jó ötlet volt... és a Budapest Bank vállalati hitelével meg is valósítjuk. Mutassa meg, mit tud kihozni vállalkozásából! Elég egy jó ötlet, és a Budapest Bank vállalati hitelei segítségével cége új korszakot kezdhet. • Hiteleinkkel gyorsan megvalósíthatja tervezett beruházásait, növelheti alkalmazottainak, ügyfeleinek számát, és így a cég hasznát is. • Széles hitelválasztékunkból tanácsadóink segítségével könnyen kiválaszthatja a cégének legmegfelelőbb terméket. • Évi 500 millió forintos árbevétel alatt pedig folyószámlahitel igénylését egyszerűsített eljárással bíráljuk el. Mutassa meg, mire képes vállalkozása! A részletekért hívja a 06-40/477-777-es számot és tárcsázza a 2/3/1-es menüpontot. Egy takarékos megye megérdemli! Csak egy napig... IMI kamatból 9 % ••tmHIIMliilll m /u 2002. október 31-én, csütörtökön a Baranya Megyei Takarékszövetkezetek alkalmi, 9%-ot kamatozó betét elhelyezési lehetőséget kínálnak ügyfeleiknek. Ezen a napon a megye minden takarékszövetkezete - 100 takarékszövetkezeti fiók - kiemelkedő kamattal várja ügyfeleit. Folyószámlás ügyfeleinkre 100 ezer forintos nyeremények várnak! 100 baranyai településen útba esik... BARANYA MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK Boly és Vidéke Takarékszövetkezet * Szcntlőrinc-Ormánság Takarékszövetkezet Mohács és Vidéke Takarékszövetkezet • Szigetvári Takarékszövetkezet Siklós és Vidéke Takarékszövetkezet * Ujpetre és Vidéke Takarékszövetkezet Völgység-Hegyhát Takarék- Egyelőre nem tudjuk pontosan, hogy hányán voltak'az elkövetők, ugyanis a kirabolt pénzszállító autó sofőrje és kísérője lebukott a lövések elől, és nem látta a tetteseket - mondta az Europressnek Bodnár Zsolt*a Budapesti Rendőrfőkapitányság nyomozóosztályának vezetője. Az ezredes szerint három-öt fős lehetett a rablóbanda. A bűnözők feltehetően előre eltervezték a rablást. A pénzszállító autót egy személygépkocsi tartóztatta fel Budapest XI. kerületében. A kocsiból kiugró, álarc nélküli tettesek automata fegyverből 20-30 lövést adtak le. Személyi sérülés nem történt. A sofőr és a kísérő fenyegetés hatására átadták a kocsiban levő pénzt. Arról nincs pontos információ, hogy mekkora a zsákmányolt összeg, de egyes értesülések szeHúsz-harminc lövést adtak le a rablók FOTÓ: EUROPRESS/E. VÁRKONYI PÉTER Kirabolt pénzszállító autók 2002-ben Március 14. - Budapesten, a Széna téren két rabló megtámadta a Group 4 cég pénzszállító autóját. Az alkalmazottat megkötözték, majd mintegy 48 millió forintot vittek el. Július 4. - A főváros XI. kerületében, a Fehérvári út és a Bártfai utca sarkánál lévő élelmiszerbolt előtt egy fegyveres férfi elrabolt egy pénzszállító páncélautót. Nem hivatalos információk szerint az autóban körülbelül százmillió forint volt. Augusztus 6. - Három, kommandósnak és rendőrnek öltözött rabló az M1-es autópályán elrabolt egy pénzszállító autót. rint a rablók több mint 80 millió forintot szereztek. A támadást követően a rendőrség országos körözést adott ki ismeretlen tettesek ellen, és fokozottan ellenőrzi a főváros útjait. NAGY ESZTER DÓRA BUDAPEST BANK GE Capital Services A A > J