Új Dunántúli Napló, 2002. október (13. évfolyam, 268-297. szám)
2002-10-27 / 293. szám
2 KÖRKÉP 2002. OKTÓBER 27. Választás után, pártharcok előtt Bár az év eleje tartó folyamatos kampány az önkormányzati választások lezárultával - a nyugalomra vágyók legnagyobb örömére - véget ért, de a belpolitikai küzdelmek tovább folytatódnak. Most az azonos oldalon állók között indulhat kíméletlen vetélkedés. Ez igaz a kormánypártokra is, akiknek most már nem kell a szőnyeg alá söpörniük ellentéteiket, de még inkább az ellenzékiekre, ahol a következő hónapokban eldől, lesz-e valaha jobboldali egység.- Az ellenfeleinkkel már végeztünk, most jöhetnek a szövetségeseink ■ Egy hete, vasárnap este, amikor a főpolgármester-választási eredmények feldolgozottsága elérte az 50 százalékot, s ebből kiderült, hogy Demszky Gábor nem veszíthet, hatalmas kő gördült le mind a szabad demokrata, mind a szocialista vezetők szívéről. A kamikaze akció ugyanis sikerrel járt, Gy. Németh Erzsébet ringben maradása nem segítette győzelemre az ellenzék jelöltjét, Schmitt Pált. Ellenkező esetben négy éven át vádolták volna egymást Budapest „elestéért”. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az MSZP és az SZDSZ további együttműködése zavartalan lesz. Az egyik név nélkül nyilatkozó szabad demokrata politikus lapunknak azt mondta, a fővárosi vitáik mellett - ahol már-már zsigeri ellenszenv alakult ki a felekben - az eddigi kormányzati munka során is számos problémájuk volt egymással, de az önkormányzati választásokig önuralmat gyakoroltak. A szabad demokratákat kínosan érintette, hogy a beharangozott adócsökkentésből semmi nem lett, s a korrupciógyanús ügyek felgöngyölítése is késik. A szocialisták pedig partnerük nagy „étvágyát” bírálják, s különösen a gazdasági és közlekedési miniszter munkájával elégedetlenek, aki az autópálya-építések ügyében több bakit is elkövetett. A kérdés csupán az, a vitáikat a jövőben a színfalak mögött tudják-e elrendezni. A jobb oldalon még nagyobb összetűzésekre lehet számítani. Az már a helyhatósági választások első értékelésénél kiderült - amikor Áder János elismerte, az MSZP egyértelmű győzelmet aratott -, hogy a Fidesz megpróbál stílust váltani, hiszen nyilvánvaló lett, a konfrontativ taktika ezúttal sem jött be. Az ügyvezető alelnök nyilatkozata jelzés arra, hogy a jövőben nem csupán a jobboldali szavazókat szeretnék becserkészni, hanem a nem pártelkötelezetteket, a bizonytalanokat is, akik csak az utolsó pillanatban határoznak arról, hova húzzák be az ikszet. Legalább ennyire lényeges az is, mi legyen a követendő jobboldali stratégia. A pártvezetés is megosztott a kérdésben, többen nem nézik jó szemmel, hogy Orbán Viktor eltávolodott a Fidesztől és inkább a bizonytalan jövőjű polgári körökre épít. De a volt miniszterelnök sem tudja még, hogyan lehet integrálni a „nem a szocialista-liberális úton járókat”. Az is fejfájást okoz az egykori fiatal demokratáknak, hogy az önbizalmat szerzett MDF továbbra sem hajlandó behódolni a nagy testvérnek, sőt állandó viták várhatók mind országos, mind helyi szinten. Úgy néz ki, a Fórumban fölülkerekedik a Dávid Ibolya képviselte függetlenségi szárny. S miután a bírósági ítéleteknek köszönhetően az FKGP és a KDNP is megszabadult a régi vezetőitől, könnyen elképzelhető, hogy a Fideszbe betagozódott kisgazdák és kereszténydemokraták az anyaszervezetükben kívánják folytatni. S ha újból megízlelik a (párt) hatalom ízét, nehezebb lesz a közös jobboldali akolba behajtani őket. A MIÉP- nek is választania kell. A parlamentből kiszorult párt országos szinten egyre inkább eljelenték- telenedik, s a fővárosban és Pest megyében is gyengült a pozíciója. Csurkáék nem tudnak jó döntést hozni. Ha meg akarnak maradni a politikai életben, akkor az önálló arculatukat kell erősíteni, emiatt viszont azt vágják a fejükhöz, hogy megosztják a keresztény-konzervatív blokkot. 2003 tavasza mindenképp mérföldkő lesz. Akkor tartja a Fidesz a tisztújító kongresszusát, s ott minden nyitott kérdésnek el kell dőlnie. Egy évre rá európai választásokat tartanak hazánkban, s meg kell kezdeni a felkészülést a parlamenti voksolásra is. Most leginkább a keresztény, konzervatív pártok laza szövetségének, a pártuniónak van esélye, de addig még sok víz lefolyik a Dunán. HÍREK Szlovákiában megsérült a Barátság 1 .. j| 8 BÖLZSE - A szlovák hatóságok hivatalosan tegnap délutánig nem értesítették Magyarországot arról, hogy pénteken délután a Tomyosnémeti határátkelőtől néhány kilométernyire fekvő Bölzse határában megsérült a Barátság olajvezeték Magyarország felé elágazó főnyomócsöve. A kiszabadult olaj sem a közeli patakot, sem az ivóvizet nem szennyezi, a hivatalos értesítés egyelőre nem indokolt - jelentette ki Lubos Pastor, a Kassa-vidéki járás elöljárója. A vezeték sérült szakaszában 560 köbméter olaj volt. Markó élesen támadta Tőkés Lászlót 8 MAROSVÁSÁRHELY - A Romániai Magyar Demokra- s ta Szövetség lejáratását, megosztását és szétverését még a tiszteletbeli elnöknek, Tőkés Lászlónak sem engedhetjük meg - jelentette ki tegnap Marosvásárhelyen Markó Béla, az RMDSZ elnöke a szövetség vezető testületéi előtt ismertetett politikai beszámolójában. Markó elmondta: talán örökre eljátszhatják a romániai magyarság jövőjét, ha most megbomlik az eddigi egység. A rossz fogat kezelni kell, és ha nincsen rá más megoldás, ki kell húzni - mondta. Francia javaslat Irak ügyében? 8 PÁRIZS - Franciaország egyelőre nem találja kielégítőnek az iraki tömegpusztító fegyverek felszámolásával kapcsolatban elkészült amerikai határozattervezetet, s ha nem sikerült közös nevezőre jutnia Wa- : shingtonnal, saját határozati javaslatot fog benyújtani az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Dominique de Villepin francia külügyminiszter szerint hazája j olyan határozatot szeretne tető alá hozni, amely vüá- gos és kemény üzenet a bagdadi vezetés számára. Izraeli megtorlás a hétfői merénylet B DZSENÍN - I lat palesztint tartóztatott le az izraeli hadsereg, miután behatolt a ciszjordániai Dzsemnbe. A városban kijárási tilalmat rendeltek el. Katonai források szerint az egységek lerombolni készülnek annak a két öngyilkos merénylőnek a házait, akik hétfőn felrobbantottak egy autóbuszt, s ezzel magukon kívül 14 embert megöltek. A mostani, Avantgárd fedőnevű akciónak további célja, hogy elfogják az Iszlám Dzsihád egyik vezetőjét, akit azzal vádolnak, hogy ő adott parancsot a hétfői merényletre. Nem sikerült meggyőzni Kadhafit 8 TRIPOLI - Amr Musza, az Arab Liga főtitkára tegnap bejelentette, nem sikerült meggyőznie Moa- mer el-Kadhafi líbiai vezetőt, hogy vizsgálja felül Líbiának az Arab Ligából való kilépéséről szóló döntését. Bár hivatalosan nem indokolták a távozási szándékot, a szervezet egyik magas rangú vezetője szerint Líbiának elfogyott a türelme az Arab Ligával szemben, mert a testület nem képes hatékonyan fellépni sem az izraeli-palesztin, sem az amerikai-iraki válság ügyében. Annan az árvákra költi Nobel-díját 8 NEW YORK - Kofi Annan ENSZ-főtitkár úgy döntött, hogy a küldetésük teljesítése közben meghalt ENSZ- munkatársak árváinak nevelésére fordítja azt az ösz- szeget, amelyet 2001-ben a Nobel-békedíjjal együtt kapott. Tavaly a világszervezet 6, de az utóbbi tíz év során összesen több mint 200 polgári alkalmazottja vesztette életét feladata teljesítése közben. Annan olyan alapítványt szeretne létrehozni, amely az ő gyermekeik nevelését és tanulását biztosítja. 8 Olyan erős volt az altatógáz, hogy ez a csecsen terrorista nő már nem tudta felrobbantani a testére erősített bombát, így végeztek vele az orosz kommandósok. A moszkvai túszdráma véres lezárása után a moszkvai vezetés megpróbál nyomást gyakorolni a dán kormányra, hogy ne tartsák meg a holnapra és holnapután- ra tervezett koppenhágai „Csecsenföld-kongresszust”, ám úgy tűnik, hiába. Ez a tény kérdésessé teszi az orosz-dán csúcstalálkozót - hangoztatja az orosz külügyminisztérium. A hadsereg különleges egységei egyébként tegnap reggel nagyszabású tisztogató akcióba kezdtek Csecsenföldön, és három felkelőt megöltek. Válságban a jobb 8 Újjá kell építeni a jobboldalt, mert azok, akik eddig képviselték, hagyták összeomlani - áll a Jobbik Magyarországért Mozgalom közleményében. Az áprilisi választási vereség után szükség lett volna az okok elemzésére, ám ez elmaradt, ezért a jobboldal elveszítette választói bizalmát. Most csak egy kiút létezik, s ez a józan önvizsgálat - írják. Büntethető uszítás? 8 Az MSZP országos választmánya - az október 23-ai események kapcsán - javasolja a kormánynak, fontolja meg, hogy a büntető törvénykönyv módosításával büntethetővé váljon az uszítás és a gyűlöletkeltés. Kovács László MSZP-elnök szerint a párt 13 éves működésének legnagyobb sikerét érte el az önkormányzati választásokon. Történelmi ajánlat Koppenhágában 8 Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter holnap a dán fővárosba utazik, ahol részt vesznek a tagjelöltek számára rendezett tanácskozáson. Koppenhágában a csatlakozásra váró államok vezetőivel ismertetik az EÜ-tagországok brüsszeli csúcsértekezletén történteket, ahol az EU-tagországok valamennyi kérdésben megállapodásra jutottak. így az elnökség és az Európai Bizottság mandátumot kapott a csatlakozási tárgyalások záró szakaszának lebonyolítására, és decemberi koppenhágai lezárására. Kovács László szerint ezzel az utolsó akadály is elhárult a bővítés útjából. MDF: jó volt az önálló stratégia 8 Az önkormányzati választások eredményei visszaigazouák, helyes volt az MDF stratégiája, hogy önálló politikai erőként jelent meg, és nem vetette alá magát egyetlen más politikai párt akaratának, érdekeinek - állapította meg a párt választmánya tegnapi, budapesti ülésén. Csáky András, az MDF országos választmányának elnöke kijelentette: pártja a jövőben is mérsékelt jobboldali erőként kíván megjelenni. Öt helyettese lesz Demszkynek 8 A fővárosi MSZP- és SZDSZ-frakció vezetőinek elképzelése szerint öt főpolgármester-helyettese lenne Demszky Gábornak, közülük hármat a szocialisták jelölnének - derült ki Gy. Németh Erzsébet és Bőhm András szavaiból, akik a tegnapi koalíciós tárgyalások után nyilatkoztak. Bőhm elmondta: az SZDSZ elfogadhatónak tartja egy kiemelt hatáskörű főpolgármester-helyettesi poszt kialakítását, de ragaszkodnak ahhoz, hogy ezt a tisztséget Gy. Németh Erzsébet kapja. Az MSZP személyi változást akar a gazdasági főpolgármester-helyettesi poszton, ám az SZDSZ ezzel nem ért egyet. A Fidesz, az MDF és az MKDSZ a héten bejelentette: önálló frakciót alakítanak, mert így több infrastrukturális lehetőséget kaphatnak. Gy. Németh Erzsébet viszont kijelentette: a bizottsági helyek elosztásánál - a frakciók számától függetlenül - továbbra is a mandátumarányokat veszik figyelembe, így az ellenzék sem kaphat több helyet ezekben a testületekben. Vonul a tőke keletre? Sokkhatásként érte a magyar közvéleményt, hogy az IBM bezárta székesfehérvári gyárát, és ezzel 3700 ember utcára kerül. Többen úgy vélik, a multi lépésének hátterében az áll, hogy az EU-csatlakozásunk miatt meg kell szüntetni vagy csökkenteni keli a külföldi cégek adókedvezményét. A gazdasági szakértő azonban cáfolja ezt, szerinte az általános dekonjuktúra, a drága munkaerő és az erős forint az oka ennek a lépésnek. B Az EU-val folyó csatlakozási tárgyalások egyik legkeményebb ütközete az adókedvezmények frontján zajlik. Hazánk ugyanis a kilencvenes évek elején jelentős előnyökhöz juttatta a multinacionális cégeket, amelynek eredményeképp a tagjelölt országok közül hozzánk jött be a legtöbb működőtőke. Ezért akkoriban dicséretet kaptunk az Uniótól, most, a belépésünk idején azonban arra akarnak rávenni bennünket, hogy töröljük el a kedvezményeket. Ez, túl azon, hogy jogi problémákat is felvet, súlyos gazdasági gondokat is okozhat, hiszen a tőkeerős cégek már nem találják olyan vonzónak Magyarországot. Sokan ennek a fenyegető tendenciának az első jelét látják az IBM költözésében. A kérdés ezek után csak az, hogy a számítógép-óriást követi-e több más cég is. Amennyiben nem, nincs ok különösebb aggodalomra, ha viszont igen, abba beleroppanhat a magyar gazdaság. A nagy bajt azzal lehetne kivédem, ha az ország olyan jól képzett szakembergárdát tudna felajánlani a nagyvállalatok bonyolultabb munkafázisainak számára, amelyet keletebbre nem találnak, mert akkor nem számítana, hogy ott a miénknél is olcsóbb a munkaerő. Hegedűs Miklós optimista. A GKI Gazdaságkutató Rt. igazgatója szerint a következő egy-két évben úgyis lejárt volna a multinacionális cégek adókedvezménye, így ennek nincs közvetlen kapcsolata az EU-ba történő belépésünkkel. Másrészt az sem igaz, hogy e nagyvállalatok csak a kedvező adózási feltételek miatt döntöttek hazánk mellett, miután a nye- serég-, valamint az iparűzési adó mértéke egyébként sem túl jelentős. Az igazgató állítja, az IBM valóban az általános dekonjuktúra, a termékei iránti kereslet visszaesése miatt - a számítástechnikai ipar válságban van, hatalmas struktú- taváltásra kényszerül - hagyta el Székesfehérvárt, tehát hétköznapi, a piacgazdasággal együtt járó racionális döntést hozott. Azt viszont az igazgató elismeri, az exportra dolgozó cégeket megviseli, hogy az elmúlt egy-két évben 18- 20 százalékos volt a reálbér-növekedés - ehhez pedig jelentős közterhek járulnak - és jelentősen fölértékelődött a forint. így a hazai •versenyképesség 30-40 százalékkal romlott. Ezek kivédésére valóban kormányzati lépésekre is szükség van. A. B. Cs. Müködőtőke-beáramlás Lengyelország Csehország Oroszország Magyarország Szlovákia k á i %