Új Dunántúli Napló, 2002. október (13. évfolyam, 268-297. szám)

2002-10-17 / 284. szám

6. OLDAL HITÉLET 2002. Október 17., csütörtök SáMB Templom épül Kékesden Megvan a telek, a terv, a jogerős építési enge­dély és az induláshoz szükséges pénz - temp­lom épül Kékesden. Alapkövét a közeli napok­ban teszik le. Indul az építkezés ott, ahol felté­telezhetően a középkori templom állt - egy magaslaton a harangtorony és a feszület kö­zött. így döntött hosszas vita után a falu. Dévényi Sándor, Kossuth- és Ybl-díjas pécsi építész megvalósíthatja gyönyörű szép álmát: megépítik első templomát. Az építkezés lelke és motorja - nevét csak akkor szabad majd leír­nunk, amikor már áll a templom - azt mondja:- Felkerestem Dévényi Sándort, régi ismerősöm: templomot aka­runk építeni. Kevés a pénzünk, ne­kem egy fillérem sincs. Dombtetőn lesz. Ne kör, hanem szívalakú le­gyen és olyan, hogy egész évben a nap minden szakában egy fénysu­gár az oltárra essék... Dévényi, ta­lán harminc másodpercet ha gon­dolkodott, azt mondta: rendben van. S a terv kész.- Igyekeztem mindenben a leg­egyszerűbbre és egy puritán, félig magyarok, félig svábok lakta településnek mondható baranyai falu igényét figyelembe venni. Az én organikus építészeti gondolkodá­som természetesen megjelenik ezen a templo­mon is. Azt szeretném, ha a templom két fala lá­gyan, mint két imára emelt kéz fogná körül a hívők közösségét. Ezek a falak a legtermésze­tesebb anyagból készülnének - téglából, natú­ron, a téglának a meleg vöröses, az emberi test­re is hasonlító színével. És ezekre a lágyan haj­ló falakra ráboruló természetes anyagok emel­nék bensőséges hangulatú templommá. így a mérnök. Ez már szinte hitvallás. A templom községbeli elhelyezése és dom­bos környezete miatt kelet-nyugati tengelyű. Hasonlatosan a középkori templomok elhelye­zéséhez. Csak ott a szentély nézett kelet felé, itt a bejárat. A középkorban ugyanis a temp­más szögben vannak - mindig a templom más­más részeire fognak fényt vetíteni. Ha majd ké­sőbb színes üvegablakok lesznek, ezek egy meghatározott fényritmust indukálnak a temp­lomban. Akkor lesz teljes a mű. A magyar oltár fölött is egy nagy üvegfelület - két fal között egy függőleges sáv - fogja nyá­ron a lemenő nap fényét az esti istentisztelet­nél a templomba vetíteni, a kereszt kontúrját hátulról megvilágítani, az átváltozás misztériu­mát erősíteni. A templom két részre oszlik: alul hittante­rem lesz, húszán, harmincán tudnak összejön­ni, közösségi Rietet élni, a gyermekek születés­napját megünnepelni. Magát a templomot az alaprajzi ívekből kö­vethető lendületes vonalak fogják átkötni. A baranyai lágy domboknak az összegzését és kicsúcsosodását szimbolizálják. „Ezeket a lágy dombokat kicsit átvisszük plasztikába, isten­kereső formába”. A kisméretű tömör téglát tudatosan válasz­tották.- Egy középkori egyházfilozófusnál olvas­tam arról, mit jelent a templom a hívőknek. Azt mondja: tulajdonképpen a téglák a hívők, akik együtt alkotják az egyházat. És a habarcs a hit, amely összetartja. Ez a kép nagyon erő­sen él bennem. E2 az első templom, amelyet terveztem és talán meg is épül. Ezért tartottam fontosnak, hogy a legtermészetesebb építő­anyagból épüljön és a legolcsóbb legyen. Egy kicsit rusztikusnak tűnik, rurális jellegű, de pénztelenségben kell megvalósítani, és a bara­nyaiakra mindig jellemző volt, hogy a szükség­ből erényt kovácsoltak. A téglának hagyomá­nya van. Milyen szép a bátaszéki templom, vagy a reformátusoké Pécsett! Az építkezés a napokban elkezdődik. A lebontott egykori pártház és polgármeste­ri iroda helyét az önkormányzat saját területé­ből kiegészítette, - a templom nagyon szépen elhelyezhető. Az építkezést az egyházmegye bonyolítja,' kivitelező a Máté és Társa Kft. Bonyhád. Az induláshoz a pénz megvan, - tető alá tudják hozni. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 10 millió forinttal járult hozzá. Az ügyet felkarolták orvosok, tudósok, sporto­lók és művészek - köszönet érte mindegyikük­nek. Csak egyetlen példát! A pécsváradi temp­lomban minden szeptember elején hangver­senyt adnak országos nevű művészek, a bevé­tel a kékesdi templomé. Természetesen még sok mindenre van szükségük, ezért kémek. Kérik azokat, akik Kékeséhez kötődnek, vagy akik tehetik, vallási indíttatásuk alapján támogassák az alapít­ványt: „Kékesdi Templomért Alapítvány: 50400113-11036973, Mohács és Vidéke TKSZ, Pécs, Citrom u. 5.” Az egyik pécsváradi hangverseny után egy nagyon idős néni odament a szervezőkhöz és azt mondta: „A Jézus Szívé-szobrot én adomá­nyozom” és felajánlott több mint 100 ezer fo­rintot. ■ ÜNNEPI HANGVERSENY. Október 22 én, kedden este 19 órakor ünnepi kórushangver­seny lesz a Belvárosi római katolikus temp­lomban (népszerű nevén a dzsámiban). Köz­reműködik a Szigetvári Tinódi Kórus Halmi Gábor, a Pécsi Kamarakóms Tillai Aurél, a Bartók Leánykar Kertész Attila és a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium Vegyeskara Nagy Ernő vezetésével. Közreműködik: dr. Kopjár Gábor (orgona) és Sólymos Péter (trombita). Beszédet mond dr. Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár. TEMPLOMSZENTELÉS. Elkészült a dombó­vári új templom a kórház parkjában. Az új vá­rosrész 200 férőhelyes templomát pénteken 16 órakor szenteli Mayer Mihály megyés püspök. KOLLER JÓZSEF, a Pécsi Püspöki Levéltár alapítójáról tartanak emlékkonferenciát októ­ber 24-25-én, csütörtökön és pénteken Pé­csett, az Alapítványi Székházban. A tanácsko­zást Mayer Mihály megyés püspök 9 órakor nyitja meg. JÖVŐ PÉNTEKEN, október 25-én délután 4 órakor Pápai Lajos győri megyés püspök tart előadást hitoktatóknak a pécsi Bazilikában. Este 6 órakor ünnepi szentmise lesz Szent Emlékeztető Mór püspök, a templom egyik védőszentjé nek ünnepén. KILENCVENHATEZER forintot gyűjtött a dunai árvízkárosultaknak a nagynyárádi Kol- ping Család. Az összeget a Karitászon keresz­tül juttatták el az érintetteknek. JÓTÉKONYSÁGI KONCERT. A Baptista Lelkipásztorok Segítése Alapítvány javára jó­tékonysági hangversenyt rendeznek október 19-én, szombaton 18 órai kezdettel a pécsi Bo­kor utcai baptista templomban. Fellép Fodor Gabriella zongoraművész, Erdélyi Zoltán he­gedűművész, a Baptista templom kórusa és a Schola Cantorum Sopianensis együttes. Vezé­nyelnek: Jobbágy Valér, Verle Marietta, Göbl Ákos és Győri Kornél. (a) VÉRADÁS. Tegnap a Pécsi Hittudományi Fő­iskolán tartottak jól sikerült véradónapot a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia „Jót tenni jó” kommunikációs programsorozata keretében. JUBILEUMOK. Az elmúlt vasárnap ünnepel­ték Szederkényben a közös evangélikus-re­formátus templom felszentelésének 10. évfor­dulóját, melyen Harmati Béla evangélikus püspök hirdetett igét és Bóka András reformá­tus esperes osztott úrvacsorát. Október 27-én Pécsett a belvárosi református gyülekezet ala­pításának 100, évfordulóját ünnepük, 10 óra­kor istentisztelet majd a Kálvin teremben egész napos kulturális rendezvények várják a vendégeket. (a) LELKÉSZVÁLASZTÁS. Komlón október 20- án délelőtt lesz Kiss László református lelki- pásztor választása, aki a nyírségi Botpaládról érkezett. Elődjét, Nagy Pétert az elmúlt szom­baton iktatták be a fővárosban, a budafoki gyülekezetbe. ELKÉSZÜLT A TORNACSARNOK. Dr. He gedüs Lóránt püspök a napokban megtekin­tette a Pécsi Református Kollégium új torna- csarnokát, melynek ünnepélyes avatását ok­tóber 26-án tartják. A püspök kedd este a ko- zármislenyiek új gyülekezeti termében hirde­tett igét. • (a) SEGÉLY-RUHAVÁSÁR. A Baptista Szeretet szolgálat javára akciós ruhavásárt tartanak ma délelőtt 10-12 illetve délután 14-18 óra kö­zött a pécsi Bokor utcai baptista templomban. Az így befolyó pénzt a szeretetszolgálat kari- tatív célokra fordítja.___________________w Értünk Me^ akartam írni, miért szeretem II. János Pál pá­pát. Hűségnyilatkozatnak terveztem, hogy hangot adjak ragaszkodásomnak és elmondjam, miért te­kintek föl rá. Áttekintettem írásainak címét, beszé­deinek köteteit, életének rendkívüli eseményeit. Visszaemlékeztem azokra a találkozásokra, me­lyek során Rómában és Pécsett a közelében lehet­tem, s mélyen beleíródtak lelkembe. De beszélni nehéz róluk, és ta­lán nem is fontos. Mert aki megértené, annak nem kell elmondanom. A távoljárónak pedig hiába érvelnék. Ezért inkább csak felvillantok képeket, melyek segítségünkre lehetnek egy arc megjelenítésében. És ez az arc: Krisztus arca. Krisztusé, aki úgy állt elénk, hogy mindenben az Atya üzenetét tolmácsolta. Amit itt élt köztünk, az az Atya megdicsőítése és a mi megváltásunk volt. Nem élt magánéletet és nem valósította meg ön­magát. Értünk jött és mindent átadott nekünk, ami üdvösségünkhöz szükséges. Földi életében sokaknak útjában volt. Ezért gyakran megpróbál­ták kioltani életét. De míg nem jött el az ő órája, ez lehetetlen volt. Amikor meggyógyított egy súlyos beteget - mivel anyagi vesztesé­get okozott ezzel nekik - megkérték, hagyja el városukat. Igazvoltával megzavarta tisztességtelen emberek köreit, de - azok szomorúságára - (élreállíthatatlannak bizonyult. Akiket ellene küldtek, elbizonytalanodtak, mert - mint később jelentették kudar­cuk okát - úgy tanított, mint akinek hatalma van, s így még ember nem beszélt. Mikor eljött az ideje, átadta Atyjától nyert küldetését az aposto­loknak, „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Elmondott nekik mindent, és átadta a nekik saját jogkörét: „aki ti­teket hallgat, engem hallgat” és szolgálni küldte őket. Ahogy ő ma­ga körüljárt a világban és jót cselekedett, úgy küldte tanítványait is, hogy menjenek el mindenhova, gyógyítsák meg a betegeket, hir­dessék Isten országát és kereszteljék meg az embereket. És rábízta Péterre a mennyek országának kulcsait, az oldó és kötő hatalmat (Mt 16,19). Kétezer éve hangzik az üzenet, több-kevesebb hitelességgel hir­detjük Krisztus Örömhírét. Van, aki nyitott szívvel fogadja és termé­kennyé válik benne az isteni magvetés. Mások „saját hitük szerint” élnek - mint mondják - nincs szükségük arra, amit Jézus elhozott. (Vajon tévedett volna Jézus? Lehet róla ilyet feltételezni?) Azért mi kínáljuk az isteni Szót és Ajándékot minden jó szándékú embernek. S tesszük ezt a Sziklára épült egyház stabüitásával, melyen sem em­beri hiba, se sátáni erőlködés nem vesz erőt (Mt 16,18). Nem azért, mert mi üyen nagyszerűek vagyunk, hanem mert az egyháznak Krisztus a feje, a forrása és beteljesedése. E két időpont között pedig Péter utóda a teljes jogú ügyvezetője. Aki értünk él itt köztünk, aki nem él magánéletet és nem valósítja meg önmagát. Aki jót tesz, s mégis arra kérik, vonuljon vissza. Aki sokaknak útjában van, és többször megpróbálták kioltani életét. De amíg nem jött el az ő órája, ez lehetetlen. Zavarja tisztességtelen em­berek köreit, de félreállíthatatlannak bizonyul. Akik ellene beszél­nek, még nem ismerik el, hogy úgy beszél, mint akinek hatalma van, s nem úgy mint ahogy megszokták másoktól. Ha majd eljön az ideje, át fog adni mindent Krisztusnak. Sokan kérdezik: mikor? Erre biztos válaszom van: a legelső pillanatban, amikor Jézus ezt mondja neki. Ismerhetjük annyira, hogy Jézus első szavára engedelmes lesz. De csak Neki. Addig azonban ha őt hallgatjuk, az Urat hallgatjuk. Ő pedig körül jár a világban, s ahogy Mesterétől látta, mindenhol jót cselekszik: ta nít, békít, átölel - és évszázados, évezredes sebek gyógyulnak. Isten dicsőségére teszi, és a mi megszentelődésünkre, hogy a krisztusi minta - II. János Pál töretlen lelkesedése és hűséges szolgálata által - igazabb kereszténységre indítson minket. Garadnay Balázs A századik rádióközvetítés A századik misét sugározza va­sárnap a Magyar Rádió Pécsi Nemzetiségi Szerkesztősége a pécsi Belvárosi templomból. Az első német nyelvű mise közve­títés 1998. november 8-án volt. Azóta 37 énekkar és 4 fúvósze­nekar működött közre Baranyá­ból és Tolnából. Minden ötödik kórus ifjúsági. Ezrek hallgatják Hajóstól Boldogasszonyfáig, Lippótól Németkérig. Mint nemzetiségi program egyedül­álló a Kárpát-medencében. Dr. Galambos-Göller Ferenc c. ka­nonok itt elhangzott prédikáci­ói Im Licht Christi címmel az idén jelentek meg könyvalak­ban. A jubileumi szentmisén va­sárnap fél 10 órakor a bári női kórus énekel. Rádióközvetítés fél 11-től. Szükség van a börtönlelkészekre A közelmúltban Márianosztrán tartottak a hazánkban 2000-ben kinevezett 30 - katolikus, refor­mátus, evangélikus, izraelita - börtönlelkész részére egy konfe­renciát.- A konferencián Bárándy Pé­ter igazságügy-miniszter előadá­sát hallgathattuk meg, aki az el­múlt több mint két év tapasztala­tai, alapján megerősítette, hogy eredményes a börtönlelkészi te­vékenység. Megfogalmazta szá­munkra azokat a követelménye­ket, melyeket tevékenységünk során figyelembe kell venni - mondja Szalay Lajos pécsi refor­mátus lelkész, aki részmunka- idős foglalkoztatásban börtönlel­kész.- Elsődleges hitéleti tevékeny­ségünk mellett segíteni kell az el­ítéltek nevelését, melynek célja, hogy minél többeknek lehetősé­gük legyen büntetésük letöltése után visszatérni, helyüket meg­találva, a társadalmi, a családi életbe. Legyünk szinte védőügy­védéi a fogvatartottaknak, akiket emberségesen közelíthetünk meg. Ugyanakkor nem lehetünk azok el nem fogadható kiszolgá­lói meg nem engedhető tevé­kenységünkkel. Példaképpen említem meg, hogy tilos szá­munkra szabálytalan üzenetek közvetítése a börtönökön kívül­re! Az elítéltek számára visszaté­rő probléma, hogy a börtönben töltött idő során megszakadnak családi kapcsolataik, melyek helyreállításában segítségükre lehetünk. A miniszter tájékoztatott ben­nünket arról, hogy készül egy szabályzat, mely pontosan meg­határozza majd a börtönlelké­szek helyét, szerepét a börtönpa­rancsnokságon belül. Fontosnak tartja, hogy börtönparancsnokok felügyelete alá tartozásunkat kí­vánják megerősítem. A szabály­zat kimondja majd, hogy mi nem adhatunk semmilyen pa­rancsot, de nekünk sem paran­csolhatnak a börtönökben meg­szabott hitéleti és emberségi te­vékenységünk végzése során. Mindezeknek összefüggésben kell lenni azzal a magatartással, hogy valamennyien egyházunk szellemében, de ugyanakkor ökumenikus módon, a börtön­parancsnokokkal egyeztetve te­gyünk eleget megbízatásunkkal kapcsolatos követelményeknek. A miniszter megerősítette, hogy szükség van a börtönlelké­szi tevékenységre. Sok vonatko­zásban érezhető kedvező hatása. Ennek, többek között, egyik po­zitív jelensége, hogy 2000 óta ke­vesebb fegyintézetekben az élet ellni önkéntes vétség. __________ _____ M. E. OR SZÁGOS SIKERE VOLT a Magyar Televízió vasárnapi német nyelvű miseközvetítésének Mecsekná- dasdról. Telefonvisszajelzések érkeztek Miskolcról, Békéscsabáról, Hajósról, Városlődről, Pilisszent- ivánról. A templomot megtöltötték a mecseknádasdiak és a környékről érkezett hívek.______________■ 1 í * « i lo m védőszentjének ünnepén felkelő nap irá­nyába fordították az épület tengelyét. A kékes- diek védőszentje Szent Mihály.- Az ő ünnepe szeptember végén van, ezért belőttük ezt az irányt. A felkelő nap a bejáraton és a felette lévő üvegfalakon át végig fog söpör­ni a templomon és az oltár fölötti feszület ké­pét megvilágítani. Napközben pedig, ahogyan körbe jár, a déli homlokzat résablakai - más-

Next

/
Oldalképek
Tartalom