Új Dunántúli Napló, 2002. október (13. évfolyam, 268-297. szám)

2002-10-10 / 277. szám

2002. Október 10., csütörtök RIPORT 7. OLDAL KULTÚRA ELKÉPZELT KÉPEK. René Mächler fotogramkiállítása látható még egy hétig a Pécsi Horvát Színház tetőtéri galériájában. A svájci fotóművész fényképezőgép nélkül készíti alkotásait a fényérzékeny papír­ra. A technika minimálisra szorítása fokozott szellemi előkészületet követel. fotó. tóth l. Garabonciás a Bóbitában Berbencés játék Móra Ferenc meséiből Különleges bábjáték, a Csicseri történet várja vasárnap délelőtt a Bóbita Bábszínházban a gyerekeket, ahol alig ismert Móra Ferenc me­sékből készítettek berbencés előadást. Berbence. Olyan ízes népies szó ez, de csak kevesen tudják hogy a garabonciás bábos búvik meg mögötte. Arról a bábjátékosról van szó, aki mint az ószeres, a hátán hordja színpadát, ezt a különleges szerkentyűt, a berbencének nevezett színházat. Ez a hátizsák for­májú faszerkezet, ha kell, paravánként használható, de a kis puttony időnként ki is nyílik, és a belseje legalább olyan rejtelmes, mint amilyen szépen díszített kívülről. Egyszemélyes bábjátékhoz nyújt számtalan trükköt, és a sajátos előadások lényege a közvetlenség, a „dobozból varázslás”, mert a figurák onnan bújnak elő, a gyermekné­zők szeme láttára. A Csicseri történetet Varga Péter garabon­ciás tárja elénk, s az aprócska bábok bája mellett az előadás sajátossága az élőzene. Mert vándor muzsikus (Kmjcsovics Csaba) segít abban, hogy száz évvel ezelőtti falusi vásári forgatagban érezzük magunkat, amint a mesék megelevenednek. Mindenféle csör­gő, zörgő eszközt felhasznál a zenész, hege­dül és körtemuzsikál, hogy Móra Ferenc alig ismert meséit valós közegben hallhassák az apróságok. A fordulatos történetek nem a kincskereső kisködmön- ből pattannak elő, bolondos Fityók, kíváncsi pipiske, a buta kereskedőt rászedő furfangos szomszédok, vagy a hatrongyosi kakas ízig-vérig mórás alakok, csak éppen kevesebbet voltak eddig reflektorfényben. H. Nagy Katalin rendezésében egy olyan produkció kerül most a lelkes gyermekközönség elé, amely visz- szaad valamit a bábozás ősi hangulatából. Ez a program a későbbiekben várhatóan eljut több óvodába, iskolába is, hogy azok a kicsik is igényes bábjátékot élvezhesse­nek, akik nem tudnak eljárni a Bóbita előadásaira. MÉSZÁROS B. E. Lebegő vészkijárat A színház biztonságos működtetéséhez sok lenne a ten­nivaló, de a legfontosabb, a szükséges vészkijárat tovább­ra is csak lóg a levegőben. Szó szerint, tudtuk meg Sramó Gábor igazgatótól, mert az ajtót kinyitva másfél métert kell leugorni, hogy egy mélygarázs elé érkezzünk. A várostól rendre érkezik valaki, hogy feltérképezze a sanyarú valósá­got, de marad minden a régiben. Az önkormányzat kul­turális bizottsága legutóbb döntött: azonnal cselekedni kell! A Bóbita Bábszínház műszaki állapotát illetően azon­ban a helyzet változatlan. Az élet megy tovább Az évad második Spiró-bemutatója a Pécsi Nemzeti Színházban Ha a magyar városok, Spiró szín­művekkel való ellátottságát jegyez­né a statisztika, Pécs előkelő helyre kerülne. Ha csak a sikeres színházi bemutatókat néznék - akkor is. Mind más korban, más témát érint, s egy helyzet fintorát adja. Ka­maradarabjaiban, mint nagy prózai műveiben is, a szereplők tragikusan kiszolgáltatott helyzetben vannak. A túlélési mechanizmus virágaként megjelenő fanatizmus, egymásra hatástalan szóváltásokat eredmé­nyez. Bár a drámai helyzet történel­Gráf Csilla és Lipics Zsolt fejtések. Keményen igénybe veszik a néző intellektusát. Spiró sokat tud az emberről. Vitadrámának tűnő drámáiban is, lélektani helyzeteket állít elénk, bensőségesen hiteles fi­gurákkal. Azt hiszem, irtózik a se­matizmustól. Hőseinek egyéni ar­culata van, s a maga módján mind­nek igaza. Hogy e kettős szimpátiát és igazságot el tudjuk viselni, szar­kasztikus humorral, rejtőző iróniá­val szórja tele jeleneteit. Legújabb kamaradrámája, az El­sötétítés, amit hivatalosan szombat éjjel mutatott be a Pécsi Nemzeti Szín­ház, s amit általában az Imposztor elő­adása után, éjjel a függöny mögött ját­szanak, feladja a lec­két művészeknek, nézőnek egyaránt. Már többször ol­vashattuk: a darab arról szól, hogy egy kikeresztelkedett, si­keres, mérnök-üzlet­ember 1941-ben, rá- érezve a várható borzalmakra, hogy lányát mentse félzsidó származásá­kis dolog manapság. Mégis, hiány­érzetem van. Világos, hogy két különböző gondolati és érzelmi kultúra és ab­ból eredő magatartás csap össze ki­békíthetetlenül, de a befogadást nem segíti színházszerű játék. A rej­tett szituációk kibontása helyett, a nyilvánvalóak is kopnak, azáltal, hogy a szereplők fotelban ülve vitat­koznak az előadás nagy részében. Az előadást indító forró hitvesi csók - kivétel. A továbbiakban Balikó Tamás rendezése nem érez­teti, hogy az előkelő felső rétegben született, jól nevelt asszony, azért szeretett bele férjébe, mert tőle az érzékiség addig elképzelhetetlen örömét kapta. Ezért küzdött, hogy társasága is asszimilálja, azt, akinek érintéséért jelenleg is reszket. Tu­dom, úri házaknál magázódnak és nem enyelegnek a társalgóban. De erről az asszonyról nem hiszem el, hogy ne kísérelt volna meg, leg­alább a vita elején, olyan szituációt teremteni, amelyben a gesztus a há­lószoba felé mutat. Nem hiszem, hogy csak szavakkal akarja nyugtat­gatni férjét, hogy rémeket lát. Ha nem csak vitapartner, hanem nő is lehet, érzékletesebben értetlenked­het, amiért lenyűgöző szexuális mi időben determinált, közegét a kommunikációs csőd határozza meg. (Nyulak Margtja, Csirkefej, Kvartett, Szappanopera, Elsötétí­tés.) Spiró Györgyben egy filozófus veszett el. Dialógusai racionális ok­nak következményeitől, fölrúgja boldog házasságát, új árja férjet vá­sárol nejének és apát gyermekének. A feleség nem érti, lassan meggyű­löli imádottját. Az előadás is erről szól. S ez ön­magában is megrendítő. Ami nem kultúrával bíró társában, hirtelen a diaszpórákban kialakult ösztön ke­rekedett felül, az utódok biztonsá­gosabb életének bármi áron való biztosítása. Mellesleg, a lépcsőzetesre épí­tett nézőtér harmadik sorából, csak folyamatos dülöngéléssel ér­tem el, hogy lássam a beszélőt, s az őt hallgatót. Gondolom az ötö­dik sor nézői beletörődtek, hogy csak hangjátékot élveznek. A já­téktér dobogóra emelése sokat se­gített volna. Lipics Zsolt alakított már emléke­zetes hitelességű Spiró-hőst. Most fotelba nyomorítva, egyfajta lakoni- kus hadarásra kényszerítve, első­sorban arcjátéka figyelemre méltó. Nem vág pofákat, arca végig fegyel­mezett. Mégis tud esdeklő, remény­kedő, visszataszító is lenni. Sajnos, a csak „mondom a magamét ma­gam elé” egy idő után monotonnak hat. Sokszor csak kitalálni tudtam mit rebeg, halkan. Ez a beszéltetés okolható részben, hogy elsiklott az előadásból az irónia. Gráf Csilla élete nagy szerepét kapta, sok visszahúzó kötöttséggel. Az új féijjelölt megjelenése után volt jobb, amikor már játszhatott is, addig csak értetlenkedett. Üdítőnek hatott Fillér István megjelenése. Kedves slemil-t alakí­tott. Beszéde, gesztusai elegánsan leplezték a figura hitványságát. Pilinczes József és Vidákovics Szláven alkatukból adódóan, ponto­san teljesítették szerepeik drama­turgiai funkcióját. A darab befejezése, mint más Spiró műveknél is azt sugallja: az élet megy tovább. Most nem érez­tem elég frappánsnak ezt a véget. Csak abbamaradt a darab. Bükkösdi László Egy írósztár pécsisége A 60 éves Nádas Péter - a Jelenkor különszáma A most hatvanéves Nádas Pé­tert köszöntő tematikus kü- lönszámot jelentetett meg a Pécsett szerkesztett Jelenkor című irodalmi és művészeti folyóirat. A rendkívül színvo­nalas válogatás bemutatóját a héten tartották meg a Művé­szetek Házában. Régi és tartós kötelékek fűzik Pécshez. A korábban Nobel-díjra jelöltként Európa-szerte és Ame­rikában is jól ismert magyar író, Nádas Péter e hónapban tölti be 60. évét. Hajdan Mészöly Miklós „terelgette” őt is a Szederkényi Er­vin szerkesztette Jelenkorhoz. A később Csordás Gábor, majd Csu­hái István főszerkesztők által jegyzett folyóiratnál kezdettől fogva igazi szellemi otthonra ta­lált. A kapcsolat szálai a mélyebb múltba vezetnek azáltal, hogy a jó barát, azaz az ugyancsak tiszte­letben pécsiként emlegetett Mé­szöly a Sorsunkban, Várkonyi Nándor folyóiratában vetve hor­gonyt, alapozta meg publikációi­val ezt a „szekszárdisággal” is fű­szerezett pécsiséget. Koszta Gab­riella, a Jelenkor Könyvkiadó marketing-vezetője elmondta, hogy a kiadó által gondozott Ná­das-életmű közelgő újabb „nagy dobásának” néznek elébe a rég várt, sok ezer oldalasra tervezett prózai alkotással. A készülő munkából az emlék­számban is olvasható két részlet, de a szerző részéről egyelőre hét­pecsétes titkot képez a mű. Az író immár hosszú évek óta ezen dol­gozik. A megjelent részletekről Fórgách András tollából elemző esszé látott napvilágot az emlék­számban.- A készülő nagyepikai alkotás az egész magyar szellemi életben nagy várakozásokat kelt - hang­súlyozta Ágoston Zoltán, a folyó­irat főszerkesztője is azon az es­ten, amelyen a 60 éves alkotót kö­szöntő Jelenkor különszámot mutatták be. Kérdésünkre el­mondta még, hogy már az ötlet fölmerülésekor azt is a fejükbe vették, hogy a másik nagy tiszte­letbeli pécsinek, Mészöly Miklós­nak is szerepelnie kell ebben a számban. Thomka Beáta egyetemi tanár, a Jelenkor szerkesztőbizottsága nevében is szólva utalt a nemrég bemutatott Mészöly-számra, to­vábbá emlékeztetett a folyóirat ko­rábbi hasonló kötetszerű, temati­kus megjelenéseire is, amelyek mélyen átgondoltak lévén, tartós válogatásoknak bizonyultak. A mostam szám ezek szellemében fogant és méltó Nádashoz. A hajdani fotográfus író képei­ből is látható egy kisebb válogatás a folyóiratban. A jelenleg berlini küldetésben lévő Nádas Péter munkásságát a különszámban méltató szerzők közül az Ágoston Zoltán vezette beszélgetés résztvevői Thomka Beáta irodalomtörténész, Grecsó Krisztián író és Szolláth Dávid kritikus voltak. BEBESSI K. Az ölyvek, Oda kell telepíteni az almáskertet, ahol nem keringenek a magasban egerészölyvek. Ezek a ragadozómadarak ugyanis a mezei egerek mellett a termitekre, azaz a felszálló meleg légáramlatokra szakosodtak. Minek is töije magát az okos madár mindenféle szárnycsapkodással, ha így is fönnmarad­hat? Az okos ember meg kifigyeli, hogy ahol az ölyvek köröznek, tehát ahol rend­szerint meleg levegő száll föl, azt a területet időről időre elveri a jég. Oda kell akkor tele­píteni az almást, ahonnan csak messziről látszanak a madarak. Ennyire egyszerű. Kezd érdekes lenni ez az almakerti törté­net, eleinte húztam a szám - no nem a gaz­da miatt, vele mindenkor jó találkozni, köz­vetlenségével és szakmaiságával mindig is lehengerelt - hanem hát mit fogok én kezde­ni hektárokkal, tonnákkal, szupermodem hűtőházzal, miegyébbel? De kezd elpárolog­ni a termelésiregény-szag - Esterházy remé­lem megbocsát, ez nem műkritika, csak af­féle címplágiumocska -, amikor a Tenkes ol­dalában végigpásztázza a szem a Brun-biro- dalmat. Merthogy itt - és ezért egye a fene az irigyeket - minden a mai teremtésről szól. Meg a nyughatatlan mároki svábról, aki las­san hatvanöt évesen sem képes nyugodtan Brun gazda és egy kis Európa ülni a fenekén. No persze az is hajtja, hogy nagy a család, azért kell két hektár kajszi, őszibarack, meggy, cseresznye, szilva, ring­ló, mert unokából is van már hat. Olyan kihaltnak tűnik itt minden, a hűtő­házban egyetlen ember járkál ide-oda egy targoncával - megjegyzem, itt akár a földről is lehetne enni, olyan tisztaság van -, mu­száj volt elhelyezni ezt a képet, csak így tá­jolható be a másfél emelet magasságból le­szóló gazda: Tessék csak följönni! Az első pillanatban csak néztem a széles karimás kalapost, nem hinném, hogy a pécsiek kö­zül sokan látták eddig ebben az öltözetben, de itt Túrony fölött ez a természetes; szóval kutattam, aztán az ismerős-ravaszul csillo­gó szempár megnyugtatott, tényleg hely­ben vagyunk. Nem mostanában láttam ilyen puritán irodát, de minek is kellene a cicoma? Egyet­len nagy asztal, hat szék, telefon - a simí­tógép, ami az egész rendszernek a lelke, az előtérben, a falakon körben fotók, almafák csupaszon, virágban, jégben, mosolyogva. A tárgyalnivalókat így is meg lehet ejteni, ezt az egész gazdaságot minden fölösleges fakszni nélkül is el lehet irányítani. Tehát itt minden az ésszerűségről szól: azért alma, mert így hamar megtérül a befektetett pénz, azért nincs kertész előképzettségű munkás, mert az belevinné a saját dolgait, így meg azt csinálják, amit az egyetemi tanárok évente kétszer javasolnak, a dolgozók kivá­logatásánál a pontosság és a szorgalom volt a két fő szempont. Mégiscsak muszáj kicsit „szakmázni”: ’97 augusztusának elején ver­ték le az első cöveket, rá két hétre itt volt minden közmű, másfél hónap múlva elké­szült az út is, közben azért megdolgozták a talajt, fúrták a 140 méter mély kutat, a kö­vetkező tavaszelőn be lehetett költözni a la­kóházba, júniusban indult az ötszáz tonnás hűtőház, októberben már idegen almát tá­roltak benne, novemberben elkezdődött a saját telepítés. Amúgy több, mint húsz hek­tár az egész birtok. Az a hír járja, hogy Calvadost, azaz fran­cia almapálinkát fog csinálni, nézek rá. In­gatja a fejét: túl nagyra sikerült minden, de igazán nem is emiatt vetették el az ötletet. Nem akar senkivel közösködni, márpedig valakivel biztosan kellett volna, ez egy csa­ládi vállalkozás, maradjon is minden a csa­ládé. Most az a cél, hogy három év múlva olyan márka legyen az almájuk, hogy egy­szerűen ne tudják kihagyni a láncból. Mi is történt még velünk ott a Tenkes oldalában? Kiderült, hogy hét lónak van hely az is­tállóban, de csak három van, mert a nagylegény unoka más szempárba már szívesebben nézeget; hogy természetesen magyar fajták: puli és kuva­szok őrzik éjjel a birtokot; hogy Brun József egykori té- eszelnök, majd a Délhús volt vezérigazgatója kiköltözött ide állandóra, új barátságokra tett szert, mert ennek a vidéknek mással össze nem hasonlítha­tó zamata van, itt a szőlő és a bor kultúrája megőrizte az emberséget, ami nemcsak szüretkor, a pincesor kötelező végiglátogatásakor világlik ki. Megint csak megkérde­zem, miért is csinálja? Persze a pénz sem mellékes, hunyo­rít, és jó kihívás volt, ha azt mondanák, hogy itt szemben a mezőn húzzak föl egy vas­gyárat, fölépíteném. Meggyő­zött. BALOGH ZOLTÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom