Új Dunántúli Napló, 2002. október (13. évfolyam, 268-297. szám)

2002-10-07 / 274. szám

10. OLDAL Szabadfogas. HIRDETÉS 2002. Október 7., hétfő Ha a Dunántúli Naplóban feladott apróhirdetésében irányárat is megjelöl, úgy hirdetését ingyen megjelentetjük a Tempóban is! Ami a jogosítvány után következik: HÍR ADR Iskola A HÍR ADR Iskola 1994 óta foglalkozik gépjármüves szaktanfolyam­ok szervezésével, szakemberek képzésével, továbbképzésével. A bel­földi állásvállaláshoz szükséges szolgáltatói (árufövarozó, autómentő, autóbuszvezetői) és a nemzetközi gépkocsivezetői képzések mellett, az ADR (veszélyes áruk közúti szállítása) tanfolyamok a legnépszerűbbek- mondta el kérdésünkre Hir Attila a HÍR ADR iskola vezetője. 2003. január 1. után a gépjármüves vállalkozásokat is érintő új előírá­sok lépnek életbe:- a vonatkozó EU és hazai szabályozás előírásai szerint biztonsági ta­nácsadót kell alkalmazni minden olyan vállalkozásnál, ahol veszélyes áru szállításával kapcsolatos tevékenységet (szállítást, szállítmányo­zást, tárolást, csomagolást, rakodást stb.) végeznek,- autóbuszos személyszállítóknál pedig, a szakmai irányító alkal­masságát EU-konform autóbuszos személyszállító vállalkozói vizsga letételével kell igazolnia. Ahhoz, hogy a régió érintett.vállalkozói még időben be tudják iskoláz­ni szakembereiket, a HIR ADR Iskola még ebben a hónapban tervezi szokásos tanfolyamai mellett a veszélyes áru szállítási biztonsági ta­nácsadói, ill. az EU-konform autóbuszos személyszállító vállalkozói tanfolyamok indítását. A HIR ADR Iskola elérhetősége: Pécs, Bokor u. 67/1. Tel./fax: 72/222-022, e-mail: hir@hiradriskola.hu. honlap: http://vmw.hiradriskola.hu 2002. OKTÓBER 8-ÁN, kedden LAKÁSKULTÚRA­LAKBERENDEZÉS témájú hirdetéseit A Batthyány Kázmér Általános Iskoláért alapítvány kuratóriuma köszönetét fejezi ki a számára felajánlott SZJA1 %-áért, egyben közli, hogy 2001-ben 218 203 Ft folyt be az alapítvány számlájára, mely összeget az alapszabálynak megfelelően oktatástechnikai eszköz vásárlására fordította. AdAszámunk: 18305290-1-02 Számlaszám: 10402434-24311287-00000000 LAKÁS r * KEDVEZMÉNNYEL ADHATJA FEL! További információ: 505-022 Dunántúli Napló Kertvárosi 2 sz„ erkélyes, 1. em.-i panel el­adó. I.ár: 6,1 M Ft. 70/318-0991,549-316-------------------------------------------------------------------------------*347283* Nag Imre u., IV/II. em.-i, 2 szoba ebédlős lakás eladó. I. ár: 5,7 M Ft. 30/306-6169----------------.--------------------------------------------------------------*354264* Pécs-urán városi, 46 nm-es lakás eladó. I.ár. 4,8 M Ft. 72/257-970 esti órákban.-------------------------------------------------------------------------------*354768* Pécs-újpatacsi, 100 nm-es társasházi lakás és garázs eladó. I.ár: 16 M Ft. 72/258- 465, 06-20/9760-689-------------------------------------------------------------------------------*349946* Sürgősen eladó pécsi, 2,5 szobás, igénye­sen felújított, kívül hőszigetelt, fszt.-i pa­nellakás a Kis-réti u.-ban. I. ár: 6,8 M Ft. 20/9648-931, 20/423-1298, 72/434- 094-------------------------------------------------------------------------------*347412* Tá rsasházi lakások Patacs-nyugaton év vé­gi átadással eladók. Kulcsrakész 185 000 Ft/nm, 45-72 nm-es lakások, illetékmen­tes vétel, 2,5%-os forráshitel - köztiszt­ségviselőknek önrész nélkül. Akció! - ha most vásárol ajándékba mosogatógépet adunk! Formatál Beruházó Társaság 72/214-474 —-------------------------------------------------------------------------*354628* Dóra u.-ban 4. em.-i, 60 nm-es, 2 szobás parkettás lakás eladó. I: 06-30/852- 4696------------------------------------------------------------------------------>354803* Jó zsef A. úti 6. em.-i 47 nm-es lakás eladó. I: 06-20/9237-699 ________INGATLAN________ Abaligeti úti 1 szintes, 160 nm-es, 2 gene­rációs, kertes családi ház eladó. 20/9237- 699 Tff? k nyomjuk a gázt! Iroda? Befektetés? Exkluzív 25 nm-es in­gatlan 50 m-re a Széchenyi tértől eladó. Tel.: 30-9468-920, 72-249-862-------------------------------------------------------------------------------*354777* Külföldi befektetőink részére eladó ingatla­nokat keresünk! 06-1/210-4904, 210- 4673.------------------------------------------------------------------------;—*354691* Pé csett, az Átrium üzletházban 22 nm-es helyiség eladó v. kiadó. Tel.: 30/395-1763-------------------------------------------------------------------------------*354645* Kertes-dűlő - Cserkúti úton befejezés előtt álló 150 nm-es lakóház garázzsal 1690 n- 51 telken eladó. T.: 06-20/9292-768-------------------------------------------------------------------------------*354790* Kertvárosban 140 nm-es igényes, 5 szobás családi ház eladó. T.: 06-30/852-4696 —--------------------------------------------------------------------------*354803* » Pécs-újhegyen 2 generációs családi ház 300 n-öl területen eladó. 22 M Ft. 20/353- 6040----------------------------:--------------------------------------------------*347006* ©J lkiltJiŰÖil Bálicsi úton garázs eladó. 30/916-7149-------------------------------------------------------------------------------*354751* BÉREL-KIAD Tartálytelepítési akció! 2002 szeptember 30 - október 30-ig. Termofarm Kft. Kék szám: (06-40) 200-131 Hosszabb távra bútorozott lakást bérelnék 100 nm-ig, azonnali beköltözéssel. Tel. 70/317-2425-------------------------------------------------------------------------------*354707 Kereskedelmi övezetben 676 nm alapterü letű - ipari és kereskedelmi tevékenységre is alkalmas - fűthető raktár (irodákkal, szó ciális blokkal), 600 nm részben betonozott bekerített területtel bérbe adó. A raktár jel lemzői: 4,3 m belmagasság, két ipari kapu, mérhető közüzemű szolgáltatások (ipari áram, víz, gáz). Érd.: 30/9462-213-------------------------------------------------------------------------------*349977* Munkahelyi büfé kiadó. Tel.: 20/9372-138 ADÁSVÉTEL RÉGISÉGÜZLET Jókai u. 4. 210-450. Bútor-, Zsolnay-, fest­mény-, óra-, ezüst-, tükör-, hagyatékvétel kp-ért.------------------------------------------------------------------------------->347123* Akác tűzifa eladó 600 Ft/q. 30/542-8851-------------------------------------------------------------------------------»347592* Akciós akác tűzifa 800 Ft/q. 30/262-7648-------------------------------------------------------------------------------»354387* ANTIK FESTMÉNY XIX. és XX. sz. elejei kvalitásos festmények vétele. Király u. 56.510-874-------------------------------------------------------------------------------*347168* Bontási anyagok olcsón eladók. Tégla, kis- és nagyméretű cserép, kifűrészelt faanyag 1-8 méterig. Tel: 72/228-584-------------------------------------------------------------------------------*347736* Fózolt és sima hajópadló 1192 Ft + áfa/nm kapható. 30/9971-765.-------------------------------------------------------------------------------*339247* Istállótrágya olcsón eladó szállítással 13 000 Ft. Tel.: 72/228-584-------------------------------------------------------------------------------*347736* Kemény tűzifa 500-800 Ft. 06/30/452- 4211-------------------------------------------------------------------------------*329634* Olasz divatáruüzlet komplett berendezése áron alul eladó. Érd.: 06-30/227-6250-------------------------------------------------------------------------------*354662* 8 Parkettaakció! Bükk 1400 Ft/nm, tölgy 1600 Ft/nm. Barcs, 82/460-049, 06- 30/9466-174-------------------------------------------------------------------------------*179531* Szén akciói Lengyel dió 2100, ukrán dara­bos 2050, tojásszén 2000, iszapszén 1700 és tűzifa 750 Ft szállítással. 72/267-085---------------------------------------------------------------- *347146* Tűzifa eladó. Mérés a helyszínen Pécs, Kisbalokány-d. 8. Tel.: 72/312-390----------------------------------------------------*354636* Aprított akácfa 600 Ft/q eladó. 72/213- 976--------------------------------------------------------------------------------*311124* Érett marhatrágya rendelhető szállítással! Tel.: 72/371-988 Ha a Dunántúli Naplóban feladott apróhirdetésében irányárat is megjelöl, úgy hirdetését ingyen megjelentetjük a Tempóban is! Marhatrágya szállítással eladó 30/214- 1212-------------------------------------------------------------------------------*354822* Nagr- és kisméretű tégla, pallók, új szaru­fák, új léc és deszka leszállított áron. Szombat, vasárnap is nyitva! 72/213-976-------------------------------------------------------------------------------*241562* ________ __ÁLLAT_________ Jé rce és vágócsirke eladó. Tel.: 72/465- 262 GÉPJÁRMŰ Gépjármű EREDETVIZSGÁLAT af? PEUGEOT /ü AUTÓSziqET Pécs, Siklósi út 1 22. TeI.: 72/450-505 Autókozmetika Pécs, Szigeti u. 120. 312- 018 gJQQOÖÜÖ üMipmc Pécs, Mártírok útja 17. Tehflax: 72&22-5SS ________VEGYES_________ Sz őlőoltványok nagy választékban, árjegy­zéket díjtalanul. Valiskó Szőlészet Gyön­gyös, 06-37/317-682.----------------------------------------------------->320348* AKCIÓS ÁRON! Napellenző, redőny, szalagfüggöny, szú­nyogháló. Pécs, Somogyi B. u. 7., 72/331- 767------------------------------;---------------------*230740* SZ OLGÁLTATÁS Ablakszigetelés. 72/511-742-----------------------------------------------------*354651* Festést vállalok. /Számlaképes / nyugdíja­soknak 20% kedvezménnyel. 06/20-357- 6509 P ÉC~S-~B Ü DA PEST-¥e CS " " } Gyorsposta Kis csomagtól 4,5 tonnáig. ■ 30/937-7866 Ránk számíthat...ha velünk szállíttat. ! Fürdőkádak újrazománcozása! 06/70- 223-8864 Apróban óriás Gipszkartonszerelést vállalok garanciával. Tel.: 06/30/429-9755,06/20/393-0726 ÉPÍTKEZŐK! ÜVEGESEK! Cégünk megkezdte a minőségi tanúsítással rendelkező HŐSZIGETELT ÜVEG gyártását, rövid határidővel, egyedi méretben, árkedvezménnyel. P-Sprint Kft. Pécs, Basamalom u. 16. Tel.: 72/312-950, 20/9739-442 -sum­Mindennemű takantás. Tel.: 06/20/366- 4178-------------------------------------------------------------------------------*354709* Palatetők bontás nélküli felújítása, mű­anyag bázisú festék felvitele 8 színben, 2 rétegben, 10 év garanciával. Színes és min­tás olasz zsindelylemez ragasztása 15 év garanciával. Bevezető áron! 06-30/9015- 186-----------­-------------------------------------------------------------------*354772* Mu nkavédelem - Ko<kázatértékelés Elérhető: 72/449-662,20/497-0529 «r PALATETŐK bontás nélküli felújítása zsindelyragasztás­sal. 72/326-634, 30/9562-134-------------------------------------------------------------------------------*354768* TEIŰCSERÉP Hódfarok, német, új. 72/326-634, 30/ 9562-134-------------------------------------------- *354768* TETŐFÓLIA Reklám áron 72/326-634, 30/9562-134 —-------------------------------------------------------------------—*354768* TV javítás! garanciával! 72/449-699--------------------------------------------------------------------------------*347157* ________PÉNZPIAC_______ Ba nki hitelek teljes körű ügyintézése jöve­delemigazolás nélkül. 06-70/272-9406. TÁRSKERESŐ Ha még keresed, nálunk megtalálod az iga­zit. Cronos Pécs, Szigeti út 48., 72/525- 004 Budapesti székhelyű pénzintézet alábbi volt banküzemi ingatlanját kínálja eladásra: Pécs, Király u. 36. 575 m2 irodaház+ 40 m2 vendéglakás (pince, földszint, I. emelet.) Érdeklődni lehet: Tel.: 06 1373-2498, 373-2407 O o AFSZ Baranya Megyei Munkaügyi Központ Képzési- és állásbörze munkanélküliek, álláskeresők, munkáltatók és képzők részére! 2002. október 10., csütörtök, 8.30-14.00 óráig Lauber Dezső Sportcsarnok Pécs, Dr. Veress Endre út. 10. A munkaügyi központ kirendeltségei állásajánlatokat előzetesen és a börze ideje alatt is várnak! A helyszínen is működő telefon: 72/512-832, 72/512-833 Baranya Megyei Munkaügyi Központ AFSZ „Merre tovább, melyik úton?” Pályaválasztási kiállítás és szakmabemutató 8., 10. és 12. osztályban végző fiataloknak, szülőknek, pedagógusoknak Szivárvány Gyermekház Pécs, Dr. Veress E. u. 6. október 10. 9-14 óráig október 11. 8-14 óráig október 12. 9-12 óráig > ÁFSZ .OlT*r y Baranya Megyei Munkaügyi Központ Munkavállalás „ALKALMI MUNKAVÁLLALÓI KÖNYV”-vel törvényesen, szabályosan, előnyösen, kisebb közteherrel! Bővebb információk a munkaügyi központ kirendeltségein, illetve www.bmmk.hu Internetes honlapon. i 4 1 I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom