Új Dunántúli Napló, 2002. szeptember (13. évfolyam, 238-267. szám)
2002-09-18 / 255. szám
4. OLDAL B A R A N Y A I TÜKÖR 2002. Szeptember 18., szerda Reménykedő porondiak Bizottságok vizsgálták az árvízkár-bejelentéseket Mohács-Bár-Dunaszekcső Báron nincs elfogadott árvízkár, a másik két településen a helyi bizottságok valamennyi bejelentést jóváhagytak. Az összesítéseket a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon ezekben a napokban vizsgálják felül, a kárenyhítésről a kormány várhatóan szeptember 27-én dönt. Bárban volt a legkönnyebb a kár- bejelentések felülvizsgálata, egy. családi házból jelentettek kárt. Utóbb kiderült, egy melléképületről van szó, ez pedig nem tartozik a kárenyhítésbe vont ingatlanok körébe. Vagyis - hallottuk a polgármesteri hivatalban - Bárban nulla volt az árvízkár. Egészen más a helyzet Mohácson, különösen a szigeti részen. A kompkikötő két oldalán északra és délre húzódó beépített üdülőházas övezetből - Porondnak hívják a helybeliek - 90 kárbejelentés érkezett, jellemzően be- és átázások. A városból csak nyolc, ebből egy az önkormányzati ingatlan. A város önkormányzatának az volt a célja, hogy minél előbb felülvizsgálják a kárbejelentéseket. Ez megtörtént, a bizottság mind a 98-at jogosnak ismerte el. Ezzel együtt - kaptuk a tájékoztatást Kellermann Lászlótól, a polgármesteri hivatal építési csoportvezetőjétől - nem tudták a porondi^kat azzal biztatni, hogy valós káruk megtérülhet, mert a kormányhatározat a közvetlen lakhatást szolgáló építményekről szól, bár megemlíti azokat is, amelyek valamilyen módon kötődnek az életvitelhez. Hogy ezekre is jut-e majd központi forrásból pénz, csak a hónap vége felé dől majd el. A po- rondi üdülőházak esetében ugyanis számolni kell az itt építkezőknek azzal az eleve vállalt kockázattal, hogy árvíz fenyegette részre húzták fel nyaralóikat. Mohácson egyelőre nem jelezték az összesített kárigényt. Du- naszekcsőn a 26 magántulajdonban álló, illetve négy önkormányzati ingatlanban keletkezett kárt 5,5 millióra becsülték, de - tette hozzá Papp János műszaki ügyintéző - ez előzetes felmérés eredménye, s nincs arra garancia, hogy a következő szűrőn, a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon is rábólintanak. A végső döntést a kormány mondja majd ki, információink szerint szeptember 27-re tervezett ülésén. M. A. LEVÉLSZŐNYEG MINDENÜTT. Megyeszerte megjelent a levéltakaró az utcákon, tereken jelezve, hogy beléptünk az őszbe. Az összegyűjtését sok helyen megkezdték már. Felvételünk Máriagyűdöfi készült. _________________________ ________ ____ FOTÓ; MÜLLER ANDREA Hi telezési csalás miatt nyomoznak A gyanú szerint egy cég valótlan adatokkal jutott 200 millióhoz A megyei rendőr-főkapitányság hitelezési csalás miatt indított eljárást, miután gyanújuk szerint a kerékpárok gyártásával foglalkozó Pécs-Vasasi Unó Kft. a cégről szóló valótlan adatok segítségével jutott egy kétszázmillió forintos hitelhez. A felszámolás alatt álló kft. vélhetően értékesítése után tudja majd visszafizetni a kölcsönt. Pécs Az Uno kft. még tavaly ősszel likviditási gondjainak enyhítésére kért és kapott mintegy kétszáz- millió forintos kölcsönt egy pécsi pénzintézettől. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője tegnap a Dunántúli Napló érdeklődésére megerősítette, az ügylettel kapcsolatban a gazdaságvédelmi osztály hitelezési csalás gyanúja miatt indított eljárást. A rendőrség az üggyel kapcsolatban ezenkívül mindössze annyit közölt, hogy gyanújuk szerint a pécsi cég a hitelbírálathoz kellő dokumentumok egy részében valótlan adatokat közölt, a hatóság minden további információ átadása elől elzárkózott. A rendőrség „alapos gyanújához” most elérkezett ügy azonban nem minden előzmény nélküli. Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a kerékpárok gyártására szakosodott kft.-ben a Mecseki Bányavagyon-hasz- nosító Rt. (MBVH) huszonnégy százalékban tulajdonos, utóbbit akkor Páva Zsolt, Pécs korábbi fideszes polgármestere vezette. Az MBVH - Páva Zsolt akkori álláspontja szerint - azért, hogy az Unónak ne kelljen elbocsátania mintegy száz emberét, kezességet vállalt a kétszázmillió forintos hitel visszafizetésére. A bányavagyon-hasznosító tulajdonosa, a Szénbányászati Szerkezet Átalakítási Központ vezetőjének álláspontja szerint Páva Zsoltot félretájékoztatták, így nem tudott arról, hogy a kft. veszteségesen gazdálkodik. Az Unó viszont nem sokkal később csődbe ment, áprilisban felszámolási eljárás is indult ellene, Páva Zsolt pedig ezt követően lemondott posztjáról. (Információink | szerint a kezesség- vállalás, illetve annak várható következményei közrejátszhattak abban, hogy Páva Zsolt nem indul el Pécs polgármesteri székéért a választásokon.) Az MBVH korábbi igazgatója tegnap nem kívánta kommentálni a nyomozás elrendelését. Az Unó kft. felszámolását a Vectigalis Rt. végzi. Heinek Gábor felszámolóbiztos a Dunántúli Naplónak azt mondta, hogy amikor áprilisban megkezdték tevékenységüket, azért, hogy a cég továbbra is jelen legyen a piacon, és így jobban eladható maradjon, ismét működtetni kezdték. Ez egy hónapig sikerült, ezt követően a dolgozókat elbocsátották. Heinek Gábor bízik abban, hogy minél hamarabb sikerül vevőt találni a kft.-re. (Háttér, előzmények: wunv. dunantulinaplo. hu) MATE BALAZS Ötszázmillióért árulják Az Unó kft.-nek a felszámoló cég adatai szerint összesen 1,1 milliárd forint adóssága van. A csődtörvény szerint a kft.-ért befolyó vételárból egyenlítik ki majd a hitelezők követeléseit, azonban az még bizonyosan nem tudható, hogy a szóban forgó kölcsön visszafizetése hányadik helyen áll a kártalanításra várók sorában. Bár Páva Zsolt korábban azt mondta, hogy az MBVH által vállalt terhek a felszámolás során kilencven százalékos biztonsággal megtérülnek, az akkori helyzet változott, ugyanis a céget nettó ötszázmillió forintos vételárért hirdették meg eladásra. Injekciók a kórháznak Várhatóan a képviselők elé kerül ismét a kórház hőellátását jelenleg biztosító E.F.C. Szigetvár Kft.-vel kötött szerződés felbontásának ügye. Az önkormányzati biztos szerint aki az E.F.C.-szerződés fenntartása mellett szavaz, az a kórház fennmaradása ellen voksol. Szigetvár Újabb rendkívüli testületi ülés feladata lesz csütörtökön, hogy gyorsítsa az önkormányzat fenntartásában működő városi kórház pénzügyi és működési stabilitásának megteremtését. Ez a júliusban megbízott ön- kormányzati biztos munkaszervezést, ellátási struktúrát, az intézmény gazdálkodásának átvilágítását célzó intézkedésein túl további pénzügyi injekciókat igényel. Döntenie kell a testületnek arról, hogy pályáznak-e egy 10 milliós szakminisztériumi támogatásért, amelyhez 50 százalékos önerőt kell biztosítani. Perényi László biztos szerint erre a pénzre a kórház stabilitása érdekében igen nagy szükség lenne. Ehhez a város polgármestere, Mozsgai Péter annyit tett hozzá, hogy „kórházkörben” további hat millió forintról kell dönteniük csütörtökön, mert ekkora összegre van szükség a lízingelt ultrahangkészülék elavult fejének pótlásához. Ugyancsak a kórház anyagi helyzetének javítását szolgálná az úgynevezett likviditási előleg, amely a működést segítheti a kormány kórházkonszolidációs programjának elindításáig. A hitel visszafizetésére azonban az önkormányzatnak kezességet kell vállalnia. Perényi jelezte, jelenleg már három cégtől van szándéknyilatkozata, amelyek átvállalnák az E.F.C. kórházra fordított beruházása még fennmaradt része kiegyenlítését, illetve lényegesen alacsonyabb díjért biztosítanák a jövőben a hőellátást. Kamasz tolvajok buktak le Egy tizenhét éves fiút, valamint gyermekkorú társát gyanúsítja a rendőrség a kertvárosi gépkocsifeltörésekkel, amelyekkel több millió forintos kárt okoztak. Az elkövetők harminc általuk elkövetett bűncselekményt ismertek el. Pécs-Kertváros Már nem kell rettegniük azoknak a Kertvárosban élő autótulajdonosoknak, akik a szabadban tárolták autóikat. Arató Attila, a Kertvárosi Rendőrőrs vezetője lapunknak elmondta, egy 17, illetve egy 13 éves fiúból álló tolvajpárost értek tetten a napokban, altik harminc autófeltörést ismertek el. A gyermekkorú bandataggal szemben - életkora miatt - nem indíthatnak eljárást. A fiúk Suzuki személygépkocsikra „utaztak”, s a járművek vandál felnyitása után rádiósmagnókat, valamint minden egyéb mozdítható értéket magukkal vittek. A kertvárosi járőrök szombatra virradó éjszaka fülelték le a tetteseket, nem sokkal egy akciójuk után. Elfogásukkor több bűnjelet is találtak náluk. Arató Attila elmondta, a 17 éves fiú ellen korábban már hasonló ügyek miatt indítottak eljárást, azonban az még nem zárult le. A bíróság a korábbi esetek miatt nem rendelte el előzetes letartóztatását, így módja volt az újabb bűncselekmények elkövetésére. Az összesen több millió forint kárt okozó lopásokért elvben akár három évet is kaphatna, azonban a bírósági gyakorlat szerint - tekintettel korára - nem kizárt, hogy megússza egyesztendős büntetéssel. Az ellopott tárgyak egy része megkerült a házkutatások során. Hírek A BRIT NAGYKÖVETSÉG nem régiben kinevezett kereskedelmi attaséja, Jávor Nóra tett tegnap délután bemutatkozó látogatást a pécsi városházán. Kerényi János alpolgármesterrel folytatott tárgyalásán tájékozódott Pécs befektetési lehetőségeiről, valamint a novemberben rendezendő Brit Napok előkészületeiről. (ns) PÉCSETT a Baranya Ház dísztermében holnap délelőtt kétnapos konferencia kezdődik Új szakmai generáció a közművelődésben címmel. A programot, amelyen a témával kapcsolatban számos szakmai előadást hallgathatnak meg az érdeklődők, a megyei kulturális központ és a PTE közösen szervezte. (mb) EGYHÁZASHARASZTI nyugati részén új autóbusz-megálló épült. A modern kivitelezésű, üvegfalú helyiség ötszázezer forintból készült el. Az őszi, csapadékos időszakban a helybéliek már védett helyen várhatják a buszt. (csam) KISTAPOLCÁN elkészült a község új szabadtéri színpada. A negyven négyzetméternyi, korszerű világítási és akusztikai eszközökkel is felszerelt színpad ötszázezer forintból készült el, itt a jövőben rendszeres kulturális fesztiválokat szeretnének majd szervezni. ____________________________________ICSAMI Tem plomjavítás tavasszal PÉCSVÁRAD Bár eredetileg már ősszel megindult volna a munka, várhatóan csak tavasszal kerülhet sor a pécsváradi katolikus templom tetőszerkezetének javítására. Régóta szeretnék a helybeliek, ha megújulhatna a pécsváradi római katolikus templom és környéke. Az épület városképi szempontból is fontos helyen található, a településnek fontos helyszíne, így - mint Zsáli János polgármestertől megtudtuk - az önkormányzat anyagilag is támogatná a felújítást. Antal Géza címzetes apát, plébános azonban arról tájékoztatott, hiába a több helyről is érkezett hozzájárulás, várhatóan mégis csak tavasszal indulhat meg a tető felújítása. Az igényelt cserép ugyanis még mindig nem érkezett meg, nem tudták megkezdeni a rekonstrukciót, így pedig nincs arra remény, hogy a munkákat a rossz idő beálltáig be is tudják fejezni. A templomot viszont a hideg, csapadékos időjárás alatt nem lehet „nyitva hagyni”. A rekonstrukciót tavasszal viszont mindenképp szükséges lenne megejteni, hiszen a templomtető már nagyon rossz állapotban van. A tetőszerkezet javítása és az új cserepezés a tervek szerint mintegy 12-13 millióba kerülne. A címzetes apát elmondta: ebből 6 milliót kaptak még az Orbán Viktor vezette kormánytól; a püspökség, az önkormányzat támogatásával, valamint a helyi hívek és külföldi hozzájárulok adományaiból jöhet össze a szükséges összeg. Régi álom a templom teljes felújítása, ez azonban a becslések szerint mintegy 40-50 millió forintba kerülne, most viszont nincs realitása annak, hogy ekkora összeget elő tudnának keríteni. NY. SZ. Partnereit fogadta az Allianz Hungária Pécs Baranya, Somogy és Tolna megye gazdasági és társadalmi életének képviselőivel, legnagyobb ügyfeleivel szervezett partnertalálkozót tegnap a Pécsi Nemzeti Színházba az Allianz Hungária Biztosító Rt. Dél-Dunántúli Igazgatósága. A rendezvény keretében dr. Patai Mihály, a cég elnök-vezérigazgatója tájékoztatta a vendégeket a biztosító részvénytársaság stabil piaci és gazdasági helyzetéről, az elkövetkező évek üzleti sikereit megalapozó stratégiai elképzelésekről. Ebben egyaránt szerephez juthat az ügyfelek számának további növelése, illetve a hazai piac biztosítottsági szintjének további emelése. Jankó Tamás régióigazgató elmondta, hogy az Allianz Hungária Dél-Dunántúlon 9 fiókban fogadja ügyfeleit. Baranya megyében az igazgatósági központ mellett három fiók és több kép- viselet is működik. _ k. e. Dr. Patai Mihály, a cég elnök-vezérigazgatója (jobbról) és Jankó Tamás fogadja a vendégeket FOTÓ; MÜLLER A.