Új Dunántúli Napló, 2002. szeptember (13. évfolyam, 238-267. szám)
2002-09-25 / 262. szám
Ara: 65 Ft. Előfizetve Telefon: 72/505-000 zavazzon a legjobb magyar honlapra! www.dunantulinaplo.hu Dunántúli Napló izetve: 52 Ft. KÖZÉLETI NAPILAP XIII. évi www.dunantulinaplo.hu évfolyam, 262. szám 2002. szeptember 25., szerda Mai számunkból Tőkét vonz a szellemi tőke Interjú az Akadémia elnökével Komolyzene, magyarázva Fellegi Ádám Pécsett A simogatás tudománya Akiktől a szőr is feláll 6-os út: füstbe ment terv? A baranyai kormánypárti politikusok lobbiznak a fejlesztésért érintő, Illocskáig futó új 6-os is parkolópályára kerülhetne, holott a korábbi tervek szerint két év múlva már el is kezdődhetett volna a beruházás. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter hétfőn bejelentette, optimális esetben évente száz kilométer autópálya, illetve gyorsforgalmi út épülhet. A nem „optimális” esetre nézve a miniszter annyit közölt, több variáció is készül, de ezek még nem véglegesek. A szaktárcánál kedden hivatalosan nem nyilatkoztak a tervekről. Lapunk úgy tudja, három változat körvonalozódik: az „A”-terv, amely a miniszter szerinti „optimális” esetet tükrözi, a „B”, amibe esetleg Pécs is majd tartozhat, csak az eredeti elképzelések felével számol, míg a „C” szerint alig néhány tíz kilométernyi pálya épülhetne pár éven belül. Toller László, Pécs polgármestere, szocialista országgyűlési képviselő állítja, megépülhet az út. A képviselő elmondta azt is, ebben az ügyben Medgyessy Péter miniszterelnök ígéretét is bírja. Hasonlóképpen nyilatkozott az ugyancsak MSZP-s színekben képviselősködő Kékes Ferenc is, aki arról is beszámolt, hogy a baranyai, a kormánykoalíció táborába tartozó képviselők közösen kívánnak lobbizni a beruházás mellett. Ennek érdekében egy petíciót is eljuttattak a szaktárcának, amelyben sürgetik az út megépítését. Kérdésünkre, mi indokolja a beadvány elkészítését, ha tudomásuk szerint nem számít Képviselők kérték A kormánypárti képviselők többek között ezt Írták beadványukban: ....a következő évek gy orsforgalmi úthálózatának fejlesztéséről megjelent hírek a déli országrész lakóiban megdöbbenést váltottak ki. A 6-os út fejlesztése nélkül elképzelhetetlen a Dél-Dunántúl gazdasági felzárkóztatása. Határozottan kérjük a Miniszterelnök Urat, a Közlekedési Miniszter Urat és Pénzügyminiszter Urat, hogy a jövő évi költségvetés elkészítésekor támogassák térségünk további gazdasági lecsúszását megállító M6-M56-OS gyorsforgalmi út megépítését.” ténynek az építkezés elodázásáról felröppent hír, Kékes Ferenc azt válaszolta, „hogy a jövőben se legyen senkiben semmilyen kétség a 6- os megépítésével kapcsolatban”. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke, SZDSZ-es baranyai képviselő szerint a közlekedési tárcánál valóban készültek alternatívák, amelyek a pénzügyi lehetőségek függvényében kerülhetnek elő- vagy háttérbe. A képviselő hangsúlyozta, eltökélt céljuk, hogy jövőre nyolcmilliárd forint szerepeljen a költségvetésben a 6-os út megépítésére. Információink szerint a baranyai kormány- párti képviselők körében az is felvetődött, ha nem jut pénz a beruházásra, nem szavazzák meg a költségvetést. (Előzmények: unvw.dunantulinaplo.hu.) MÁTÉ BALÁZS A napokban felröppent hírek szerint bizonytalanná vált, hogy 2004-ben elkezdődhet-e a Pécset is érintő 6-os autópálya építése. A baranyai kormánypárti honatyák közös nyilatkozattal fordultak a beruházás ügyében a szaktárcához, „hogy a jövőben se merüljön fel senkiben kétely.” A képviselők bíznak a beruházás elkezdésében, a minisztériumban ugyanakkor készült olyan terv is, amely szerint egyelőre mégsem lesz építkezés. Pécs-Budapest A napokban több olyan hír is napvilágra került, amely szerint a költségvetési megszorítások miatt jelentősen kurtítanák a korábban beharangozott nagyszabású autópályaépítési programot. A megszorításoknak Baranya is áldozatul eshetne, miután a Pécset is A 6-OS UT UJ, TERVEZETT NYOMVONALA BUDAPESTTŐL AZ ORSZÁGHATÁRIG Dunaújváros q Dunaföldvár 9 Paks • Pécs Szentlőrinc Bóly lllocskai Budapest : \ Per a klinika ellen Szakszerűtlennek tartott műtéti eljárás miatt perli a pécsi szülészeti klinikát egy komlói asz- szony. Véleménye szerint lánya halálában közrejátszottak az operációt követő ellátás hiányosságai is. A 33 évet élt fiatalasz- szony már előrehaladott stádiumban lévő méhnyakrákját csak későn állapította meg egy komlói orvos, majd a radikális orvosi beavatkozás során, mint arról a boncolási jegyzőkönyv árulkodik, benne „felejtették” a méhnyakcsonkot, amelyen kiújult a daganat. A bírósági tárgyaláson kiderült az is, hogy a klinika a kontrollvizsgálatokról semmiféle dokumentummal nem rendelkezik. Az ügyben a bíró orvos szakértő bevonását rendelte el. (Részletek a 7. oldalon) m MISS HUNGARY. A pécsi Tóth Szilvia nyerte el a magyar szép- ségkirálynői címet. (Cikkünk a 4. oldalon) _______fotó, laufer László Ma i nyertesünk: KISKOVÁCS TÍMEA Hosszúhetény Iskola u. 65 Szeptember 9-étől 2 hétig mindennap kisorsolunk egy ■ elektromos kést előfizetőink között! (A sorsoláson valamennyi előfizetőnk részt vesz1) Figyelje a lapot! Dunántúli Napló BÓKA RÓBERT KOMMENTÁRJA A nagy hazai rongyrázás Kizárólag a gyomrunk felől nézve is felosztható az ország: Dél-Du- nántúlon költünk a legkevesebbet húsfélére, ebben még a húshagyó Észak-Magyarországot is megelőzzük, hacsak egy választási csirkecombbal is. A jó- gyomrú Dél-Alföld meg mintha dúskálna karajban-pacalban, pedig nem is mind kálvinista; a tejet meg a sok jó kocsmája ellenére Közép-Magyarország nyakalja. Sóhajt is a szociológus, mire menjen ennyi jó útra térő vegetáriánussal, míg pillantást nem vet a másik számsorra; amiből meg az deríthető ki, hogy ez a tájék - mondjuk Somogy, Tolna, Baranya - az egy családra (rá) eső hűtőszerkényeivel országelső. Mert azért a bölcsebbek tudják; az állati fehérje nem méreg és a házipálinka hidegen jó. A túlélőbajnok dél-dunántúli polgár nem Néhány régió szinte már gazdagnak érezheti magát is áll meg félúton - ő vásárol legtöbbet fagyasztógépből is (!) jövőjét hibernálni; állatait egyenesen az óljaikból kergeti oda. Itt déligyümölcsöt venni is gáz, nem az ára miatt, hanem mert itt délen, a kertekben föl lehet parancsolni a fára friss, jó gyümölcsért szorgos asszonyunkat is. És amíg az alföldiek északon, délen is nagykanállal eszik a zsírt, mi vékonyan kenegetjük vastag kenyérre, merthogy szénhidrátból ismét csak dobogósak vagyunk, noha a pénztárcánk mélyére nézve mi fogyókúrázunk legszorgo- sabban az ország hét nagy régiója közül. Átlagosan testápolt asz- szonyainknak is ritkán veszünk ruhát, anélkül is vonzóak és szépek, hiába rázza a rongyot Közép-Mágyaror- szág ebben is. Ha a számtenger tarajosát nézzük, jól sejtjük, mit rejt a mély: tengődő Észak-Magyarországot, önellátásra berendezkedő, csaknem olyan szegény Délt, olyannyira, hogy Közép-Magyarország, Észak- és Nyugat-Dunán- túl szinte már gazdagnak érezheti magát. Kevés pézből... 5. oldal IDŐJÁRÁS Továbbra is zápor, eső 7,17 °C Csütörtök Péntek Szombat 8,14 °C 9,15 °C 9,17 °C ORVOSMETEOROLÓGIA. Időn ként erősen felhős lesz az ég, szórványosan várható eső, zápor. A Dunántúlon hidegfronti hatás okoz átmeneti vérnyomás-emelkedést. 9 770 8 6 5 9 13 0 3 6 0 2 2 6 2 i * 4