Új Dunántúli Napló, 2002. szeptember (13. évfolyam, 238-267. szám)
2002-09-12 / 249. szám
2002. Szeptember 12., csütörtök BARANYAI TŰKOR 5. OLDAL Hírek PÉCSETT négy személygépkocsi ütközött össze tegnap délután 16 óra körül a Zsolnay Vilmos utcában. A kár jelentős, egy személy sérült meg könnyebben. A rendőrség a felelősség megállapításának vizsgálatát megkezdte, (a) MÁNFA kollégiumát belülről nemrég felújították. Az intézmény több mint 300 ezer forintot költött az ott élő kisebbségi fiatalok lakókörnyezetének komfortosabbá tételére. (sa) EGY pogányi tenyésztő, Csák Mihály a legmagasabb díjat, a championt szerezte meg lovával a közelmúltban Bábolnán megrendezett arab lovak nemzetközi fesztiválján. A bemutatón több mint 200 állatot bírált el a szakértő zsűri. (ns) PÉCS közgyűlése ma 9 órától tartja soros ülését a Városháza nagytermében. A képviselőle elé kerül egyebek mellett a szemétdíjjal tartozók támogatásának ügye, a költségvetés félévi helyzete. A testület ülése nyüvános. (ns) REGIONÁLIS Kulturális Tanács alakul ma Pécsett. Baranyai kezdeményezésre Somogy és Tolna is delegálja a testületbe önkormányzatai, a régió kulturális életét reprezentáló civil szervezetei képviselőit. A tanács székhelye a Pécsi Tudományegyetem lesz. Az alapító okiratot itt írják alá ma 12 órakor. (ad) PÉCSETT a 48-as téren tegnap délelőtt gyalogost gázolt egy személygépkocsi. A férfi figyelmetle- nül lépett a járdáról az úttestre, így az autós nem akadályozhatta meg az ütközést. A balesetet szenvedett gyalogost nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel vitték kórházba. icsami Skandináv lottó Első számsorsolás: 12,14,16, 22, 30, 32, 34 Második számsorsolás: 7,10,11, 22, 25, 27, 29 Nyeremények: 7 találatos: 203 477 292 Ft 6 találatos: 175 201 Ft 5 találatos: 4528 Ft 4 találatos: 775 Ft Nem támogatják a Tudás-várat A közgyűlés nem támogatja a Tudásvár elnevezésű alapítványi általános iskolát - jelentette ki tegnap lapunknak az oktatási bizottság elnöke annak kapcsán, hogy a város művelődési főosztályvezetője írásban köszöntötte az intézmény megalakulását. A jegyző állítja, munkatársát félrevezették. Ugyanakkor az alapítványnál nem értik, miért kifogásolják a főosztályvezető levelét. PÉCS Miután az iskola alapításához kellő kívánalmaknak eleget tett a Tudás-vár Oktató Alapítvány, a jegyző engedélyezte az intézmény működését. Harcban a pszichiáterekkel A scientológia legharcosabb ellenségei a pszichiáterek, miután azon a területen tűntek fel az új egyház képviselői, ami a pszichiáterek terepének számított. Utóbbiak szerint az ideológia totalitárius volta miatt veszedelmes, mert úgy vélik, Hubbard az egész világot átfogó kormányt akart létrehozni, amelyet a scientológusok vezetnének. Ugyanakkor a pszichiáterek szerint a dianetika olyat ígér, amit nem lehet teljesíteni, azaz pszichés feszültségektől nem lehet megszabadulni öngyógyítással. Az általános iskolába - ahol Ron Hubbard pedagógiai módszerét alkalmazzák - havi negyvenezer forint tandíj ellenében írathatják be a szülők gyermekeiket. Hubbard neve - legalábbis a köztudatban - összefonódott az általa alapított Tudomány Egyházával, éppen ezért varrnak olyan feltételezések, hogy az iskola is kapcsolatban állhat a scientológusokkal. Az intézmény vezetői ezt cáfolják, azonban azt nem, hogy vannak köztük olyanok, akik szimpatizálnak a scien- tológiával, és azt sem, hogy diákjaik szülei között is találhatók ehhez az egyházhoz tartozók. 1 Az alapítvány Vár-Újság nevű ki-_ adványában, amelyet több ezer példányban az iskolán kívül is terjesztenek, Póla József, a városháza művelődési főosztályának vezetője köszöntötte az in- • tézmény megalakulását. Többek között ezt írta: „meggyőződésem, hogy az iskolával gazdagodhat Pécs közoktatása, nemcsak az újabb fenntartó megjelenésével, hanem sokkal inkább pedagógiai programjuk megvalósításával.” Papp Judit, aki a főosztályvezető távollétében nyilatkozott, állítja, Póla Józsefet félrevezették. Amint mondja, a főosztályvezetőt felkeresték az alapítvány munkatársai, s kérték, írjon néhány sort az iskola újságjába, arról azonban nem volt szó, hogy ezt szórólapként is terjesztik. A jegyző ugyanakkor azt is kifogásolta, hogy az alapítvány egyes anyagai azt sugallhatják, hogy a működési engedély kiadásával személy szerint ő is támogatná az iskolát. Ezzel szemben leszögezte, az intézmény mind a személyi, mind a tárgyi feltételeket biztosította, ezért ki kellett adnia az engedélyt, magánemberként azonban merőben más a véleménye. Meixner András, az oktatási bizottság elnöke - miután szerinte ebben a kérdésben nincs nézetkülönbség a városatyák között - a képviselő-testület nevében kijelentette, semmilyen formában nem támogatják az alapítványt, azonban működése megfelel a törvényeknek. Sem János Amália, az iskola igazgatónője, sem Gaján Éva, az alapítvány elnöke nem Az új egyház L. Ron Hubbard 1950-ben írt Dianetika című könyve lett a szellemi alapvetése annak az új személyiségfejlesztő módszernek, amelynek lényege, hogy céljaink elérésében gátló élményeinket egy „tisztulási folyamaton'’ keresztül dolgozzuk fel. A tanokat követő szerveződést Tudomány Egyháza néven egyházként jegyezték be, az ellenzők szerint azért, mert így nem kell adózniuk, és törvényi védelmet is élveznek. A velük nem szimpatizálók szerint a scientológusok egyik célja az anyagi haszonszerzés. érti, mi a probléma a főosztályvezető levelével. Állítják, nem vezettek félre senkit, nem mondták, hogy csak az iskolában fogják terjeszteni újságjukat, hiszen éppen az a céljuk, hogy minél többen megismerjék intézményüket. A vezetők, akiknek tervei között óvoda, illetve középiskola megnyitása is szerepel, úgy látják, lehetnek olyanok, akik még mindig nem nézik jó szemmel az alapítvány működését. ___ _______ MÁTÉ B ALÁZS Kiöntöt t a Jókai téri csobogó PÉCS Órákon keresztül folyt ki a víz a Jókai téri csobogóból a térburkolatra tegnap a reggeli órákban, a kút lefolyója eldugult. Az eset nem most fordult elő először: a medencét egyesek szeméttárolónak használják. Hatalmas tócsát kialakítva, a Jókai tér burkolatára ömlött ki a víz a színültig telt csobogóból tegnap a reggeli órákban, a kút vize végül a tér szélére épített lefolyóban landolt. A Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Rt. (PW Rt.) illetékesei délelőtt 11 óra körül lapunktól értesültek a problémáról, a hibát fél órán belül elhárították. Albert Pál, a PW Rt. főosztályvezetője kérdésünkre elmondta, a társaság munkatársai a vízfolyást és a medencét minden reggel kitisztítják, vannak hajnalok, amikor vödömyi hulladékot merítenek ki a vízből. A kútban rendszeresen találnak kisebbnagyobb nejlonzacskókat, újságokat, de volt, hogy fél pár cipőt halásztak ki a vízből. A szemét miatt a lefolyó eldugul, így a víz a térburkolatra ömlik. Tegnap két reklámszatyor okozta a problémát. Hasonló eset többször előfordult az elmúlt hónapokban, a társaság munkatársai amint értesülnek a hibáról, azonnal intézkednek. Schranz Richárd, a pécsi közterület-felügyelet vezetője úgy véli, a hulladék éjszakánként kerülhet a csobogóba. Nappal a helyszínt többször is ellenőrző felügyelők még nem láttak itt szemetelőket, így nem is vontak senkit felelősségre. Büntetni csak tettenérés esetén tudnak, a köztisztasági szabályok megsértése miatt kiszabható bírság maximum tízezer forint lehet. Ha az eset a felügyelők szeme láttára megismétlődik, feljelenthetik az illetőt, ez esetben maximum harmincezer forintos bírságra számíthat a szabálytalankodó. wjc időben érkeztek a szakemberek FOTÓ: TÓTH L. SZERENCSÉS LANDOLÁS. A 6-os út hosszúhetényi elágazásánál egy kamion fordult nagy ívben a főútra tegnap reggel, ahol is egy Budapest irányába haladó Peugeot, hogy az ütközést elkerülje, félrekapta a kormányt. Az útról letért jármű kidöntött egy fát, majd a feje tetején egy másik fának csúszva állt meg végül. Szinte hihetetlen, de az autó három utasa - hála a biztonsági övnek, légzsáknak - szinte sértetlenül szállt ki a roncsból. fotó: tóth l. Elmaradt a bizalmi szavazás Az Apáczai Csere János Nevelési Központban (ANK) tegnapra bizalmi szavazást írtak ki arra vonatkozóan, hogy sérülne-e az intézményben az érdekképviselet, ha az egyik tanárnőt - aki egyben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) tagja is - felmentenék állásából. ja, az ANK igazgatója, dr. Bebesiné Túri Katalin a tegnapi napra bizalmi szavazást írt ki teljes dolgozói körben. A munkavállalóknak arra a kérdésre kellett volna válaszolniuk 10 és 14 óra között, hogy egyet- értenek-e az intézményvezető asz- szony létszám-leépítési intézkedésével. A szavazás azonban elmaradt. Bebesiné Túri Katalin arról tájékoztatta lapunkat, hogy a helyzet mérlegelése után jobbnak látta, ha inkább megvárja a fővárosi bíróPÉCS Amint arról korábban beszámoltunk (2002.08.23.) a PDSZ két pécsi, vezető tisztségben lévő képviselőjének szeretne felmondani munkaadója, ám miután ezzel a szakszervezet nem értett egyet, a munkáltató munkaügyi bírósághoz fordult. Nagy Erzsébet, az egyik érintett, a PDSZ pécsi ügyvivője arról tájékoztatta lapunkat, hogy tudomására jutott, miszerint munkáltatóság döntését. - Úgy érzem, eddig is jogszerűen cselekedtem, és ezután is hasonlóképpen fogok tenni. Amennyiben a PDSZ-nek adnak igazat, úgy mindent meg fogok tenni, hogy a továbbiakban is együtt tudjunk működni Nagy Erzsébettel - véli az intézményvezető. A PDSZ szerint az intézkedés alkalmas lett volna arra, hogy a munkáltató informálódjon a dolgozók szakszervezeti szimpátiájáról, amihez azonban nincs joga, valamint választásra kényszerítené az érintetteket az igazgató és a szakszervezet képviselője között. A szervezet továbbá sérelmezi, hogy a tanárokat ily módon késztessék véleménynyilvánításra egy kollégájukkal kapcsolatban. Nagy Erzsébet úgy véli, az intézkedés jogilag megalapozatlan lenne, a „szavazás” eredménye semmilyen valódi jogkövetkezményt nem vonhatna maga után, kizárólag hangulatkeltésre lenne alkalmas, és nagymértékben rontaná a munkahelyi légkört. A lapunk által megkérdezett jogász szerint ilyen kérdésben egy tantestületnek .nincs hatásköre dönteni. (Előzmény: www. dunantulinaplo. hu) s. a. Elhúzódó hálózatjavítás PÉCS A keddi villámlások következtében a megyeszékhelyen több mint százötven háztartásban némultak el a telefon- készülékek. A Matáv Rt. valószínűleg csak mára hozza rendbe teljesen a hálózatot. Amint arról tegnap beszámoltunk, a kedd délutáni vihar miatt több helyen is megszűnt a vezetékes telefonszolgáltatás Pécsett, például a Mecsek keleti oldalán tömegével némultak el a készülékek. Vajda Andor Endre, a Matáv Rt. kirendeltségvezetője a Dunántúli Naplót arról tájékoztatta, a villámlások okozta túlfeszültség miatt több mint százötven háztartásban szűnt meg rövidebb-hosszabb időre a telefonszolgáltatás. - Az ilyen típusú hálózati meghibásodást nem lehet kivédeni, így ez a mostani eset sem számít rendkívülinek. A cég munkatársai szerdán egész nap dolgoztak a problémákon, de előfordulhat, hogy egyes lakásokban csak csütörtök folyamán áll helyre a szolgáltatás - mondta Vajda Andor Endre. somlai a. Bün-krimi-rend MAGYARHERTELENDEN kedden napközben egy nyaralóba törtek be ismeretlenek, ahonnan kétszázezer forint értékben műszaki cikkeket és egy személyautó indítókulcsát vittek el. Utóbbi segítségével később a ház udvarán álló, több mint hétmillió forintot érő kocsit is ellopták. (mb) MECSEKNÁDASDON egy családi ház ajtaját emelték le ismeretlen tettesek kedden, majd a lakásba jutva több százezer forint értékben műszaki cikkeket és használati tárgyakat loptak el. (mb) VOKÁNYBAN kedden egy negyedmillió forintot érő diófarönk- szállítmányra akadtak a rendőrök egy helybeli háromtagú család teherautóján. A vizsgálat kiderítette, hogy a fa a helyi erdőből származik, amit a nyomozás lezárása után visszajuttatnak az erdőgazdaságnak. ________________________________________________________0«! I I )