Új Dunántúli Napló, 2002. augusztus (13. évfolyam, 208-237. szám)

2002-08-10 / 217. szám

Szabadfogás Dunántúli Napló Sport Veszélybe került a Soproni Postás női kosárlabdacsapat. 13. oldal Elet & Stílus Sport Egy év után felépült Hang Tibor, a szigetváriak rutinos kézilabdázója. 14. oldal Sport Megszűnt megyei III. osztályú labdarúgócsapat Mohácson. 14. oldal Kötéltánc - anyaszerepben Hosszú évezredeken keresztül előre leosztott feladat jutott a fiúknak és a lányoknak, a nemi szerepek nem sokat változtak. A huszadik században azonban a nők többsége kénytelen volt munkába állni, így egyre kevésbé volt véd­hető a férfiuralom. Lassan megkezdődött a lá­zadás, és a század közepére Európában - jogi­lag legalábbis - kialakult az egyenrangúság. Azzal, hogy a nők is hivatalos munkaviszonyba jutottak, nemcsak öröm jár: jött a versengés, a bi­zonyítási kényszer, a kimerülés és az egyre sür­getőbb igény arra, hogy a férfi is segítsen be a háztartásba. A férfiakat arra nevelik, hogy ne mu­tassák ki érzelmeiket, így sokkal kevésbé tudták megértetni asszonyaikkal, mi is a bajuk ezzel az új felállással. Sok férfi inkább csöndben kibújik a feladatok alól, vagy csendes szabotázzsal fejezi ki nemtetszését. A gazdasági változások ráadásul egyre több család­ba hozták vissza az aszim­metrikus munkamegosztást, sok helyen a férfi két-három emberre való munkát végez, de olyan is van, ahol az asz- szonyé a családfenntartói szerep, mivel a férj esetleg munkanélküli. F. Várkonyi Zsuzsa pszi­chológus a családi munka- megosztás problémakörének egyik fontos pontját abban látja, hogy a mai nők hozzá­szoktak az állandó kihívásokhoz és a megmérette­téshez, de nem tudnak (és talán már nem is akar­nak) beletörődni abba, hogy napjaik pusztán má­sok igényeinek kiszolgálásával teljenek. A férfiak­ra is vonatkozik, hogy a mai szülőgenerációnak többnyire nincs meg a klasszikus anyaképe sem, bölcsődei gondozók, óvónők, tanárok, napközis nénik adták egymásnak, de általában ezek egyike sem mutathat olyan mély érdeklődést, amennyit egy gyerek igényel. A mai szülői korosztály anyja már hatéves korában is csak néhány órát töltött ve­le naponta, vagy annyit sem, kapkodva az ezernyi tennivaló között. Kitől tanulta volna meg ez a ge­neráció, hogy gyerekkel élni örömteli dolog? Nem kevésbé védtelen az új világgal szemben a túlhajtott vállalkozó férj sem. A férfiak többsé­ge magába fojtja a problémáit, a feleség viszont azt várja, hogy amikor végre hazajött a férj, meg­oszthassa vele gondjait, és a társ enyhítsen a na­pi tennivalók egyhangúságán. Ez az elvárás egy­részt a férfi fáradtsága miatt nem teljesül, de azért sem, mert egy férfi szívesebben oszt taná­csokat, vagy értékeli a helyzetet, mintsem együtt érzőén hallgatna. Lehet, hogy érdemes lenne a családanyáknak tananyagszerűen is megtaní­tani élethelyzetük csapdáit. Meg kellene tanulniuk az önálló időstrukturálást, és rá kellene világítani a nemrég vállalt életszerepük értékei­re. Sokat segíthetnek az ön­segítő klubok és más érdek­lődési köröket kielégítő el­foglaltságok (például a férfi­pszichológia) tanulmányo­zása. Sajnos a vállalkozó fér­fiakon közvetlenül aligha le­het ebben a történeti sza­kaszban segíteni, hiszen a vadkapitalista verseny megháromszorozza az eredeti neveltetésükből fakadó bizonyítási kény­szert és a segítség minden áron való elutasítását. Talán az jelenthetne kiutat, ha ők is sokkal többet foglalkoznának a lelkűkkel - bármennyire zavar- ba ejtőnek tűnik is ez a számukra. ___________■ 1 M UNKÁBAN, HÁZTARTÁSBAN A 18-69 éves népesség elfoglaltsága egy hónap alatt Kereső-termelőtevékenység Férfiak: 480 millió óra Nők: 314 millió óra Háztartás ellátása Férfiak: 197 millió óra Nők: 539 millió óra Férfiak munkával töltött ideje: 677 millió óra (44 százalék) Nők munkával töltött ideje: 853 millió óra (56 százalék) Forrás: Frey NAPCSALOGATÓ. Csak vak lehet az a nap, amelyik nem kukkant ki a felhők közül, ha ilyen lányok csalogatják. A düsseldorfi divat- show szereplői megmutatták, hogy továbbra is a trikini a divat (vagyis bikini kendővel), s hogy nem bánják, ha alulról kell szagol­niuk - az ibolyántúli sugarakat._________________________fotó: epa Au gusztus 9-én délelőtt 10 órakor a már Magyarországon is ismertté vált CAC­TUS CLONE ünnepélyes keretek között megnyitotta a Pécs Plazában márkaüzle­tét. A középkategóriába sorolható termékek elsősorban szolidak és természete­sek. Remtulla Mahmood a szalag átvágásával átadta vásárlóinak az üzletet. Láto­gassák meg önök is a kellemes Cactus Clont. ahol sok szeretettel és 50%-os áren­gedménnyel várjuk kedves vásárlóinkat. Dohányfüst dologidőben Sztárpletykák KATE TERHES. Nyolc hónapos terhes Kate Moss szupermodell. A 28 éves multimilliomos modell- csillag barátjával, gyereke édesap­jával, Jefferson Hack-el élvezi a nyarat Saint Trapézben. Viszo­nyuk 19 hónapja tart. A modell, aki azelőtt napi egy csomag ciga­rettát szívott el, most teljesen fel­hagyott a káros szenvedéllyel. JENNIFER HOLDKÓROS. Csak most, új filmjének bemutatójával egy időben vallotta be Brad Pitt felesége, Jennifer Aniston, hogy gyermekkora óta holdkóros. Fér­jes asszonyként is érték holdkó- rosságából fakadó kellemetlensé­gek. Egy éjjel öntudatlan állapot­ban csaknem beleesett házuk medencéjébe, és csak akkor tért magához, amikor megszólaltak a kinti riasztók. Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Amerikai tudósok felmérése szerint a dohányosok többet vannak távol munkahelyük­től, mint kollégáik, és akkor is kevesebbet dolgoznak, amikor a helyükön vannak. A dohánygyártók szerint azon­ban a cigiszünetek növelik a hatékonyságot, és csökkentik a stresszt. A kutatók egy repülőjegy-iroda háromszáz alkalmazottját figyel­ték, és azt találták, hogy a dohá­nyosok évente átlagosan 6,16 na­pot maradnak ki betegség miatt, a leszokottak 4,53-at, a nem do­hányzók csak 3,86-ot. A dohá­nyos jegyeladók munka közben kevésbé hatékonyak, sokkal las­sabban teljesítik feladataikat, mint társaik, és gyakran tartanak szünetet is, hogy egy-egy cigaret­tát elszívjanak. Clive Bates szerint, aki egy egészségvédő szervezet igazgató­ja, a tanulmány eredménye nem okozhatott meglepetést a mun­káltatóknak. Bates úgy gondolja, hogy a passzív dohányzás is ront­ja a munkahelyi hatékonyságot, és minden cégnek elemi érdeke, hogy ezt a problémát megoldja. A dohánygyártók szerint per­sze szükség van a cigiszünetre. John Carlisle, az egyik nagy gyártó cég illetékese állítja, hogy a cigarettaszünetek kifejezetten növelik a dolgozók produktivitá­sát, akik úgy gondolják, hogy jobban dolgoznak, ha időnként szünetet tarthatnak, és az is jó hatással van rájuk, hogy a szü­netekben beszélgetve a kollégák is jobban megismerhetik egy­mást. Carlisle úgy véli, hogy akik sokat dolgoznak, sokat is dohányoznak, hogy a munkahe­lyi stresszt csökkentsék. Azok viszont, akik nem szakít­ják meg húszpercenként a mun­kát azért, hogy tíz percet füstö­lögjenek, úgy gondolják: a do­hányzás nem csökkenti a stresszt, hanem csupán elfedi a bagós meglévő problémáit. ■ Egykék házasságban Az elsőszülött gyerek, az utoljára érkezett, a középső és az egyke - mind-mind másképpen viselkedik egy házasságban. Vizsgálatok szerint erre is kell figyelni a párválasztáskor. Kutatások szerint a kapcsolat­nak nincs igazán jövője, ha nő és férfi egyformán második a gyere­kek sorában, vagy például mind a ketten egykék. Ez esetben nemigen jönnek ki egymással. Ha két középső próbál együtt él­ni, a kapcsolatuk unalmas lesz, elálmosodnak egymástól, de van, aki szerint az nehezíti kap­csolatukat, hogy mindketten kis­sé mellőzöttnek érezhették ma­gukat a domináns első és a pá- tyolgatott kicsi között. Az elsőszülöttekről azt tart­ják, sikerre vágynak, és gyakran konok természetűek. Némelyek közülük frigyében csak a saját érdekeit nézi: hatalmi villongá­sokra, harcra lehet számítani. A könnyelműnek kinevezett utol­só szülöttek együttélését káosz jellemzi. Legkisebbként mind­ketten megszokták ugyanis a ké­nyeztetést, egy házasságban vi­szont csak egyikük állhat a kö­zéppontban. A nagyon jól sikerült egyke a tökéletességre törekszik, ezért egy másik egykével nehezen jö­het ki, hiszen semmi sem elég jó neki. Szomorú tapasztalat, hogy leginkább az elsőszülöttek há­zassága fut zátonyra. Érdekes vi­szont, hogy Bili Clinton és Hillary milyen jól megvannak egymással (még a botrányok el­lenére is), jóllehet az USA volt elnöke egyke, felesége pedig leg­idősebb testvér. Erre mondják: a kivétel erősíti a szabályt. Persze, azért más tényezők is hatnak. Fontos szerep jut az is­kolának, a környezetnek, sőt a nagy korkülönbség is változtat a testvéreken. Egy idősebb első­szülött egészen gondoskodó és önzetleh tud lenni kisebb testvé­reivel, és ezt a tulajdonságát a házasságába is továbbviszi. Aki képes elfogadni a másikat, tekin­tettel van rá, elnéző és türelmes, magatartásával felborít minden tapasztalati törvényszerűséget. Olvasson a világhálón is a nőkről! Ha női témákra kíváncsi, vagy ha csevegni szereme róluk másokkal, látogasson el a www.holgyvilag.lm, awww.kiskegyed.1w vagya www.gyongy.hu internetes oldalakra is Vulkántó az öröklét virágaival te vissza egészségét a vízben megfiirödve Tátika várurának szépséges leánya, akinek mind­két lába béna volt. A csodás gyógyulás után boldogan élt Rezy Sándorral, Csobánc várá­nak kapitányával. A hévízi tó ma is különleges: elég csak belegondolni, hogy az aljában barlangrendszer húzó­dik, amelyhez szívesen merül­nek le a búvárok. Ez azonban nem veszélytelen művelet, idáig már öt életet követelt. A termálvízről évszázadokig nem derült ki, hogy kettős erede­tű, a kráter mélyén egy hideg és egy meleg forrás ömlik egybe. A felszínen nem borzongat meg senkit a tudat, hogy valójában egy 46 méteres mélység fölött úszkál, hiszen a víz nyáron 34 fok körül van. A mesebeli hatást fokozzák a hullámokon ringatózó indiai ló­Hévízi kalauz ; A hévízi tó iszapja gyógyító hatású, finoman rátapad a bőrre, így fejti ki hatását, ezért a fürdőzés után nem jó lezuhanyozni. A ru­hákból kimosható. Még indulás előtt kérjünk a háziorvostól beuta­lót, a kezeléseket (például masszázs, iszappakolás, súlyfürdő) a helyszínen Írják ki. * Aki autó nélkül is kirándulni szeretne, busszal juthat Keszthely­re és vissza. A távolsági járatokat is keresse, kiírva nincsenek, de megállnak a városokban. Könnyen elérhető kirándulási célpont­ok: Szigliget, Badacsony (hajóval), Keszthely (az új babamúzeum­mal és a Festetics-kastély keleti gyűjteményével). túszok - a rózsaszínű tündérró­zsák. Szállások tekintetében ha­talmas különbségek vannak. Itt találni az ország talán egyik leg­olcsóbb szállodáját, amelyet még folyosó is összeköt a kór­házzal és az ottani gyógymeden­cékkel, de itt épült újjá az a lu­xuskategóriájú hotel is, amely­ben római hangulatú élményfür­dő, távirányítható ablakfüggöny és korlátlan svédasztal várja a vendégeket. A városka látnivalóit érdemes a szinte jelképes összegért köz­lekedő, fehér kocsis kisvonattal megnézni, a „Dottó” háromne­gyed órás (a jelentősebb borpin­céket is érintő) körútja pedig visszaadja a hitünket az emberi­ségben, hiszen legalább egy év­re való mosolyt, kedvességet és integetést gyűjthet be a rajta utazó. A gyógytóban ajánlott úszógumit viselni, de még a jó úszóknak is kellenek a sűrűn kiépített pihenőkorlátok, Mivel a vízfelszínnél kevesebb az oxigén, az ember hamarabb kifárad. > í Nem kell ahhoz a világ másik végére utazni, hogy különleges szépségű környezetben pihenjen az ember. Gyógyvíz, nap fény, ízletes borok, egy kis kényeztetés élményfürdőben vagy egy masszőrnél - ez az, ami például egy hazai kisvárosban is elérhető: Hévízen. nagyobb felületű, meleg vizű, tőzegfenekű gyógytavát tölti fel kétnaponta cserélődő vízével. A tó még a szerelmeseken is segít: a legendák szerint itt nyer­Nem véletlenül tartották elegáns fürdőhelynek Hévízt már évtize­dekkel ezelőtt is, a természeti táj csodálatos, a föld mélyéből fel­törő két forrás pedig a világ leg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom