Új Dunántúli Napló, 2002. augusztus (13. évfolyam, 208-237. szám)
2002-08-08 / 215. szám
2002. Augusztus 8., csütörtök POLITIKA I VITAFÓRUM 11. OLDAL Civil alapállásból Álmaink megvalósításában az elmúlt bő évtized nem volt kellően hatékony, hogy finoman fogalmazzunk, s ennek okát alapvetően a hazai többpártrendszer „nem rendetetésszerű” működésében látom. Tízmilliós civil társadalmunk 1990- ben azért hívta életre a többpárti rendszert, pártjainknak arra adott megbízatást, hogy a társadalmi érdekek és értékek kulturált artikulálásával, parlamenti képviseletével országunkat hatékony, demokratikus fejlődési pályára vezesse. Politikai pártjaink arra kaptak felhatalmazást, hogy a „mit” kérdésében egyetértésre jutva, a „hogyan jobban” dolgában versengve szolgáljanak rá a ciklusonként megújuló kormányzati megbízatásra. Választóik intelmeit feledve, pártjaink (tisztelet a kis számú kivételnek) energiáik legjavát nem az ország felemelkedésére, hanem a hatalom megragadására és megtartására fordítják. Sajnos, ezt sem a „ki tud többet tenni a közért” elv mentén' kívánják megtenni, hanem a politikai vetélytárs lejáratásával, a közvélemény manipulálásával. Örömmel olvastam, hogy az elmúlt napokban az ehhez hasonló nemtelen eljárásokat tiltó etikai kódexet fogadtak el, mely a helyhatósági választásokon már érvényben lesz. A működési rendellenességek láttán megmozdult a civil társadalom. Egyre több állampolgár emeli fel szavát helyi és országos közügyekben. Mind hatékonyabban működik a kontroll: egyre több civil szervezet kíván beleszólni a helyi politika kérdéseibe. Helyesen jár el az a kormány, amely elébe megy az ilyen törekvéseknek, sőt az országos szintű szerveződést is bátorítja. Mindez rendkívül időszerű, hiszen közös dolgaink intézésének civilizálódása ma már világtendencia. Az a közösség pedig, amelyhez hamarosan csatlakozunk, e téren is jóval előttünk jár. A civil kezdeményezés tekintélynövekedését bizonyítja, hogy az önkormányzati választások közeledtével egyre több párt keresi az együttműködésre nyújtott baráti jobbot. És még valami. A paradox módon (de nem véletlenül) hivatásos politikusok által szervezett úgynevezett „polgári körök” (értsd: vezetőik) részéről egyre markánsabb szirénhangokat lehet hallani. A képviselői ambícióval rendelkező polgárok városi szinteken is keresik a civil szervezetek együttműködését, támogatását. Ez hízelgő, de egyúttal óvatosságra is int. Különösen disszonáns, amikor ezt olyan képviselő teszi, aki az előző ciklusok során inkább volt pártkatona, semmint lakókörzetének hűséges szolgája. Ennek okán különösen fontos hangsúlyoznunk a civil értékek mindenek felettiségét. Olyan jelöltre szavazzunk, aki évek hosszú során, akár képviselői titulus és javadalmazás nélkül is hitelesen szolgálta a közösségét. Olyan lakótársunkat ajándékozzuk meg bizalmunkkal, aki nemcsak ígéri, hanem már bizonyította: nem saját hasznára akarja a hatalmat gyakorolni, hanem köz- szolgálatot vállal. A pártelkötelezettség nélküli képviselőjelöltek helyzete e tekintetben egy fokkal jobb, mint a párttag vetélytársaiké, mert őket nem terheli a pártérdekből fakadó pártfegyelem. A civil képviselő kizárólag a választópolgároktól kapott megbízatás végrehajtására koncentrálhat. E helyzeti előnyével a Civil Koalíció Pécsért fokozottan kíván élni. Az általa delegált képviselőjelöltek jó helyismeretükkel, emberi kapcsolataikkal, „pécsi hike” múltjukkal, probléma-érzékenységükkel kívánják elnyerni választóik megtisztelő bizalmát. Dr. Lendvai Endre, Civil Koalíció Szent István ünnepe Pécsszabolcson Szeretettel hívják a rendezők a pécsi és baranyai polgári köröket, egyesületeket, pártokat és minden érdeklődőt ünnepi szentmisére, mely augusztus 20-án a pécsszabolcsi templomban 9 óra 30 perckor kezdődik. Az országfelajánlást és kenyérszentelést követően megemlékeznek Szent Istvánról, majd dr. Mikes Éva országgyűlési képviselő és a keresztény oldal polgármester-jelöltje fővédnökletével megtartják a Szent István íjász kupa első versenyét. Maradjunk a tényéknél! Elöljáróban gratulálok Petrovits Béla nyugdíjas társamnak reflexiójához az Uj Dunántúli Napló július 17-i számában , amire „Kibújt a szög a zsákból" c. írásom késztette. Ismét rögzíteni kívánom azt a tényt, hogy az Orbán-kormány a törvényben előírtakon felül 74 milliárd forintot juttatott vissza a nyugdíjasoknak. Éz hitelesen levezethető és bizonyítható. Nyilván valós a nyugdíjas társadalomnak - Petrovits Béla által vázolt - sajnálatosan szomorú mai helyzete. Azt azonban - remélem - végképp nem úgy gondolta, hogy emiatt az Orbán-kormány viseli a felelősséget. Sokkal inkább azok, akik az országot, nemzetet, a magyar gazdaságot abba a tragikus helyzetbe hozták, hogy még ma is - és még évtizedekig - évente kb. 800 milliárd forintot kell üzemünk annak a hatalmas adósságnak a kamataira, amelyet az előző rendszerben halmoztak fel. Ami pedig a 19 000 Ft egyszeri nyugdíjkiegészítést illeti, ismét elmondom: minden nyugdíjas jobban járt volna akkor, ha az 1999- ben érvényes nyugdíjösszegeket emelik meg a vitatott 4%-kal, űzették volna a 4%-nak 3 évre eső, kamatokkal megemelt összegét, s a továbbiakban a 4%-kal megemelt nyugdíjalapra rakódnak rá a későbbi évek nyugdíjemelései. Hogy ez miért nem történt így, azt nem kívánom ismét részletezni. Hogy a nyugdíjasok kérték a jelenlegi megoldást, az a humor kategóriájába sorolható. Ezen alkalmat kívánom felhasználni arra, hogy elnézést kérjek azon nyugdíjas társaimtól, akiket arra buzdítottam, hogy a 19 000 Ft felajánlásában kövessék példámat. E kérésemet visszavonom. Mindenkinek magánügye és személyes joga, hogy saját helyzete, anyagi körülményei és lelkiismerete szerint befolyásmentesen döntsön. Dr. Váradi Gál nyugdíjas Esélyt az egységnek! 1998-ban a magyar társadalom a határoktól és anyagi korlátoktól nem függő nemzeti lét, a közös szellemi és gazdasági felemelkedés felé nyitott utat magának. Bár a tartós kormányzás feltételei megteremtődtek, ami az idén tavasszal bekövetkezett, arra nem készültünk fel. Az önhittség této- vasághoz, a rosszul időzített pártkoncentráció az erők szétforgá- csolódásához, néhány kétes gazdasági ügylet hitelvesztéshez, települések leckéztető politikai szembeállítása keserű tanulsághoz segített bennünket. Ellenfeleink kifinomult ragadozó ösztönnel csaptak le minden gyengeségre, ígéreteikkel kiszolgáltatott tömegeket kenye- reztek le, és a jogrend hézagaiban megtalálták a módját, hogy újra kikiáltsák győzelmüket. Azok a vezetők, akik szocializmusukat saját hasznukra vitték csődbe, idecsalt kapitalizmusukkal sem a közjót és a nemzeti felemelkedést szolgálják. Időt veszít, aki beígért jótetteikből akarja megítélni őket. Lehet-e nagyobb szükség a távlatos helyi érdekek érvényesítésére, mint most, amikor például maholnap furcsa sietséggel kap építési engedélyt és halmozott előnyöket Pécs belvárosában egy hatalmas bevásárlóközpont? Betontömbje megépülésével gyökeresen átalakul a város szerkezete, ami évezredek értékrendjét és gondolkodásmódját tükrözte. A lakókat érő káros környezeti hatásokat nem számították ki, a kereskedők, az itt lakó városiak véleménye egyelőre nem szűrődik át a személytelen nagytőke érdekképviselőinek hangján. A város polgármesterének eszmetársai régebben a vas és acél országát akarták felépíttetni velünk, most a fogyasztás istenségének erődtemplomához hordják a „téglát”. Lássuk: lényégében változatlan erő készül rányomni bélyegét közvetlen környezetünkre, életünk és boldogulásunk tereire - visszavonhatatlanul. Milyen cselekvésre van most lehetőségünk? A helyi honvédelem szervezeteit kell megerősítenünk, a magunk oldalára kell állítanunk minden gondolkodó embert, velük meg lehet és meg kell nyernünk, minden ütközetet, elsősorban az önkormányzati választásokat. A polgári körök fórumain, az Összefogás Pécsért, a Nemzetért Mozgalom összejövetelein a nemzeti-polgári-ke- resztény értékrendet elfogadó pártok vezetőivel egyetértésben kimondtuk, hogy sikeres önkormányzati szereplésünk feltétele a legszélesebb körű összefogás. Ez azt jelenti, hogy közös polgármesterjelölt, lehetőleg közös képviselőjelöltek állításában kell, hogy megállapodjunk. Ebben egyaránt érdekeltek a radikálisabb és mérsékeltebb pártok, és az új lendületet adó polgári szerveződések: ezért az együttműködés teljes elutasítása bármely részről közös kudarc forrása lesz. Önkorlátozásra és sok egyeztetésre van szükség, hogy közösen megtaláljuk a hiteles, esélyes és alkalmas személyeket. Ennek érdekében egyesületünk felajánlotta fórumait, megfogalmazta alapelveit és elvárásait, személyi javaslatokat tett, az egyeztetésekben tevékenyen részt vett. Következő találkozónkat szokás szerint a Nagy Lajos Gimnáziumban ma, csütörtökön 18 órakor, az alábbi címen hirdetjük meg: „A nemzeti-polgári összefogás Pécsett: mit akarnak a pártok?” Ide várjuk a szervezetek tisztségviselőit és képviselő- jelöltjeit is írásos vagy személyes bemutatkozásra, eszmecserére, nyilvános vitára. Pap András, az Összefogás Pécsért Egyesület elnökségi tagja Kínálatunk: - kétoldalú dekorfüggönyök- gyermekmintás vásznak- bútorszövetek nagy választékban (minta utáni értékesítése) Folyamatosan bővülő árukészlettel várjuk kedves vásárlóinkat! LAKÁSTEXTIL Colonla Passage Üzlatház, Pécs, Citrom u. 2-6. I. em. Az ÉN hirdetésfelvételi irodáiban akár kedvezménnyel is feladhatja lakossági apróhirdetéseit!* Dunántúli Napló DunÉitö&Iapló SOMOGYI HÍRLAP TOLNAI ÉPÚJSÁG Lapjainkkal közel 600 OOO olvasót érhet el... "Ha a megjelenéstől számított 1 héten belül feladja lakossági apróhirdetését az Dunántúli fvipló valamely hétköznapi számába, jogosult a kedvezményes tarifa szerint megjelentetni hirdetését bármely fent megjelölt újságban. A kedvezményes hirdetéseket csak az alaphirdetéssel együtt megrendelve adhatja'fel! A kedvezmény az Ingatlan, lakás, gépjármörovatokra érvényes. Az Új Dunántúli Naplóban megjelenő apróhirdetéseket ingyenesen tesszük közzé az Új Dunántúli Napló Online kiadásában az interneten a következő címen: www.dunantulinaplo.hu Hirdetésfelvevő és előfizetési irodáink Pécsett Hunyadi út 11. Telefon: (72) 505-067 Engel János út 8. Telefon: (72) 505-030 Nagy Lajos király útja 14. Telefon: (72) 505-047 Berek utca 6. Telefon: (72) 412-565 Ferencesek utcája 1. Telefon: (72) 214-212 I A miénk. Otto Kessler Keresünk pécsi üzemünkbe- minőségellenőrzési vezetőt (ISO - minőségbiztosítási tapasztalat és végzettség előnyt jelent),- a három telephelyes üzem irányítására termelési vezetőt,- gyakorlattal rendelkező manager-titkárnőt magas szintű német- és angolnyelv-tudással- varrodai és befejező területre művezetőt. Kérjük pályázataikat részletes szakmai önéletrajzzal és bizonyítványaik másolatával írásban az alábbi címre benyújtani: 7632 Pécs, Lahti u. 9. Továbbá felveszünk azonnali belépéssel:- steppvarrónőket- kézi-gépi díszítőket- szakképzett csinosítökat- kézzelvarrókat Jelentkezés a 72/550-310-es telefonon a művezetőknél. *262352* W HAUNI HUNGÁRIA Nemzetközi gépgyártás Pécsett. Beszerzői (Ref.szám: V/0209) munkakörbe kollégát keresünk. A Hauni Hungária egy 30 termelővállalattal rendelkező, multinacionális vállalatcsoport dinamikusan fejlődő tagja. Pécsi gyáregységünkben közel 600 fő foglalkoztatásával dohányipari gépeket, berendezéseket, valamint alkatrészeket gyártunk. HAUNI HUNGÁRIA Kft. Személyzeti osztály 7632 PÉCS, Móra Ferenc u. 72. Tel.: (72) 505-261 zsofia.asvanyi@hauni.com Leendő kollegánk feladatai- beszerzési piackutatás, beszállítók értékelése és kiválasztása- szerződéses feltételek meghatározása Elvárásaink- felsőfokú gépész végzettség- gazdasági végzettség előnyt jelent, szemlélet és jártasság feltétel- tárgyalóképes németnyelv-tudás- beszerzés területén szerzett több éves gyakorlat- stratégiai és operatív beszerzési ismeretek-felhasználói szintű PC ismeret Előny-SAP MM modul ismeret- angol nyelvismeret A KÖRBER | csoport tagja s Magyar és német nyelvű önéletrajzokat a referenciaszám feltüntetésével a megjelenéstől számított 1 héten belül címünkre várjuk. I 1