Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)
2002-07-04 / 180. szám
4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2002. Július 4., csütörtök Egyenleg a folyószámla-kivonaton Az APEH levélben tájékoztat a túlfizetésről és a hiányról Közel 49 ezer baranyai egyéni vállalkozó, illetve magánszemély számíthat arra a közeli hetekben, hogy levelet kap az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivataltól. A folyószámla-kivonatok az esetleges hiányokról, illetőleg túlfizetésekről tájékoztatnak. A központilag postázott értesítésekkel kapcsolatosan elsősorban levélben, szükség esetén személyesen egyeztethetnek az ügyfelek. Pécs, APEH- A tájékoztató leveleket központilag postázzák, az érintett baranyai ügyfelek az elkövetkező hetekben számíthatnak annak megérkezésére. A folyószámla-kivonatot azok kapják, akiknek 2001- re késedelmi pótlékuk, illetve legalább egy adónemben hátralékuk vagy túlfizetésük van - tájékoztatta lapunkat a küldeménnyel kapcsolatosan Zamostnyné Illés Gabriella, az APEH Baranya Megyei Igazgatóságának könyvelési osztályvezető-helyettese. Mint a szakembertől megtudtuk, a folyószámlákkal kapcsolatosan az ügyfeleknek telefonon csak általános információt adnak, ezt az adótitkok védelmében jogszabály írja elő a hivatal számára.- Az adatok, ületve az értelmezési tájékoztató figyelmes elolvasása után az ügyfelek egyeztethetik a leírtakat saját nyilvántartásukkal. A hivatal kérése, hogy észrevételeiket lehetőleg írásban tegyék meg. Az illetékmentesen küldhető válaszon mindenképpen tüntessék fel adóazonosító-, illetve adószámukat. Amennyiben nélkülözhetetlen a személyes egyeztetés, a hivatal pécsi ügyfélszolgálatát, illetve a mohácsi, a komlói, a siklósi és a szigetvári kirendeltséget ügyfélfogadási időben kereshetik fel az érintettek. Más személy ügyében kizárólag meghatalmazással járhat el valaki - mondta el az osztályvezető-helyettes. A jogszabály szerint az érintettekhez legkésőbb augusztus 31-ig jutnak el az adófolyószámla-kivonatok. A gazdálkodó szervezetek későbbi határidővel, október 31-ig számíthatnak a tájékoztató küldemények megérkezésére. Befizetés, visszaigénylés A folyószámlákon közölt esetleges hiányt a különböző adónemekhez kapcsolódó bankszámlaszámokra (ezeket pontosan feltüntetik a levélen) lehet befizetni. A bankszámlanyitásra nem kötelezettek az ügyfélszolgálaton igényelhetnek befizetési csekkeket, a folyószámlalevél csak a késedelmi kamatra szóló csekket tartalmazza. A számlaegyenlegeken mutatkozó valós túlfizetések átvezetését, illetőleg kiutalását a 0217-es számú űrlapokon lehet kérelmezni, ezeket a nyomtatványboltokban tudják beszerezni az érintett adózók. EGYBŐL KETTŐ. Pécsett több helyen a telefonfülkék hátsó oldalára újabb telefonokat szereltek. A különös megoldással több, telekommunikációval kapcsolatos lakossági probléma is megoldódott, az országban sok helyen sikerült megoldani a telefonhiányt. Olyan helyeken alkalmazták ezt a megoldást, ahol az adott telefonra nagyobb lakossági terhelés jut, mint amennyit az el tud „viselni”. Ez volt a lehető leggyorsabb telepítési eljárás. Az időjárási viszontagságok ellen fémburkolatokkal védik a készülékeket. z. d. r. Újra lesz Pozsgai-darab a Szent István-napokon PÉCSVÁRAD Majdnem kész az augusztusi Szent István-napok rendezvénysorozat programja, minden eddiginél gazdagabb műsor vár az érdeklődőkre. A szervezés ugyan még folyik, így lehetnek újabb események, ám több neves előadó megjelenése már biztosra vehető. A Nyári Színpad ismét megnyílik a várban három előadással. A veszprémi Nemzeti Színház a Margit-passió című darabbal, míg a budapesti Evangélium Színház az István király című Sík Sándor művel lép fel. Tavaly nagy vitát kavart Pozsgai Zsolt Asztrik- darabja, közéleti és egyházi személyiségek vitatták meg a mű - sokak szerint a történelemtől eltérő - szemléletét. A rendező-író egy másik munkája az idei programban is szerepel, a Szeretlek, Faust című dráma Mindszenty József bíboros életének egy szakaszát dolgozza fel. A esztergomi katolikus érseket az ’50-es években a diktatórikus rezsim börtönbe záratta (ezt a helyzetet mutatja be a darab), majd az ’56-os forradalom alatt kiszabadult, később évekig az amerikai nagykövetségen kapott menedéket, ny. sz. Gyorsan megszavazták a sokmilliós hitelfelvételt ________________' Siklós Tegnapi rendkívüli ülésén a képviselő-testület 17 igen-szavazat és 1 tartózkodás mellett jóváhagyta a város 40 milliós hitelfelvételét, melyet a várhatóan sikeres, az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések számára kiírt pályázat terhére vesz fel az önkormányzat. A város hiteltartozása jelenleg 150 millió forint: fejlesztésre (gázberuházás), és felújításra (városháza, művelődési központ) összesen 70, míg folyószámlahitelként 80 milliót vettek fel, utóbbi novemberben jár le. A mostani hitelfelvétel átmeneti forgóeszköz címen történik, mely kedvezőbb konstrukció a munkabérhitelnél, s így a város több százezer forintot spórol. Az elhangzottak szerint a kölcsön felvételére a továbbgazdálkodáshoz szükség van, mint azt a pénzügyi osztályvezető megfogalmazta: kiegyensúlyozottabb lesz a működés, olcsóbb a gazdálkodás. Az új hitelfelvétel kapcsán mindössze néhány kérdés merült fel a város jelenlegi anyagi helyzetével kapcsolatban, a túlnyomó többség azonnal ál- dását adta az elképzelésre. _____________________k-j. Me gint bejárták a Jókai teret A szökőkút világítását is szemrevételezték FOTÓ! TÓTH LÁSZLÓ BŰN - KRIMI ~ REND POLGÁRŐRÖK ELŐZTÉK MEG A TÜZET. Mattyon a napokban a helyi presszó melletti élelmiszerboltban kigyulladt az áram alatt lévő hosszabbító valamint az ehhez kapcsolódó csatlakozók. A jelenséget a járőröző polgárőrök vették észre, akik értesítették az üzlet tulajdonosát, majd ezt követően a tüzet eloltották. A polgárőrök így feltehetően többmilliós értéket mentettek meg a pusztulástól. (mb) VAKOLÓGÉPRE FÁJT A FOGUK. Kozármislenyben szerdára virradó éjszaka egy bekerítetlen építési területről ismeretlenek elloptak egy vakológépet és egy betonkeverőt. A berendezések értéke egymillió-kétszázezer forint. (mb) GARÁZSBÓL PÉNZTÁRCÁT. Pécsett az Eszék utcában szerdán napközben egy nyitva hagyott garázsból egy pénztárcát emeltek el. A tolvajok akciójukkal jól jártak, ugyanis a tárcában csaknem kétszázezer forint készpénz is volt az iratok mellett. (mb) BABAKOCSIBÓL LOPTAK. Orfűn a napokban egy erdei úton egy babakocsiban hagyott hátizsákot emeltek el ismeretlenek. A kár 60 ezer forint. Ugyancsak Orfűn egy sátorból vittek el tárgyakat ismeretlenek, ezzel százezer forintos kárt okozva. Ráadásul a behatolás során a sátrat is megrongálták._________________________<mb Hír ek PÉCSETT tegnap jelentették be, hogy egymillió forinttal támogatja a Matáv a „Szemünk Fénye - A beteg gyermekekért Alapítvány” pénzgyűjtési akcióját. A civil szervezet gyermekmentő-autót szeretne vásárolni a pécsi mentőállomás számára. A még hiányzó hatmillió forinthoz aláírásgyűjtéssel szeretnének állami támogatást szerezni. Gyura Barbara, az alapítvány elnöke egy leukémiás kislány által készített karkötővel viszonozta a cég ajándékát. (fi) BICSÉRD horgásztavának fenekére a napokban rakták le azt a szivattyút, melynek segítségével megkezdhette működését a tavi szökőkút. Augusztusban várhatóan egy még nagyobb teljesítményű rendszert alakít ki az önkormányzat, (sa) SZÉKELYSZABARON meg kezdték az általános iskola nyári felújítását. A pályázaton nyert öt és félmillió forintból új tetőszerkezetet kap az intézmény. (am) PÉCSETT tartja a Nagycsaládosok Országos Egyesülete idei kongresszusát, a rendezvény, amelynek mottója „Hűséggel, jósággal, szeretettel”, július 11-én a határon túli magyar családszervezetek bemutatkozásával kezdődik, a Pécsi Tudomány- egyetem Általános Orvosi Karának Szigeti úti épületében, (wk) SÁSDON tegnap ért véget az önkormányzati intézmények belső világítási rendszerének korszerűsítése. Az energiatakarékos lámpatestek beszerelése tizenötmillió forintba került, (sa) SELLYÉN az ipari parkot a város tervei szerint egy részben önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság üzemeltetné a jövőben. A cég első feladata a parkba települő vállalkozók felkutatása lenne. (wk) KŐVÁGÓSZÖLÖSÖN több új beruházásba fogtak a napokban. Önerőből újítják fel a községi könyvtár információs helyiségét, valamint hamarosan elkezdődnek egy sportlelátó építési munkálatai. Az egymillió forintba kerülő szintezett betonépítményt várhatóan au- gusztus 20-án adják át. ______(vyi Ska ndináv lottó Első számsorsolás: 6, 10, 12, 18, 23, 26, 35 Második számsorsolás: 3, 5,11, 22, 26, 27, 31 Lassan talán pont kerülhet a hónapok óta húzódó, a Jókai térrel kapcsolatban kialakult vita végére. A város, a kivitelezők, az építészek és a beszállítók képviselőinek tegnapi helyszíni bejárásán megállapodás született, vannak azonban olyan nyitott kérdések, amelyekre valószínűleg soha senki nem tud kielégítő választ adni. PÉCS- A város célja, hogy a problémát minél előbb megoldjuk, és végre rendben legyen Pécs egyik színfoltja - fogalmazott tegnap Kővágó László városi főtanácsos. A helyreállítási munkálatok még ebben a hónapban befejeződhetnek. A kis kockakövek cseréjét fogják elvégeztetni a kivitelezővel, lezárják a szökőkút kilenc hónap óta húzódó üzembe helyezési eljárását, valamint megjavítják a tér egyelőre szeszélyesen működő díszkivilágítását is Bár kétséges, ki is hibázott, illetve ki hibázott nagyobbat a kivitelezés és az üzemeltetés során, Müller Attila főépítés-vezető ígéretet tett a javítás díjmentes és a város által kívánt elvégzésére. A felülvizsgálati jegyzőkönyvet azonban - mint fogalmazott - saját szája íze szerint akarja alakíttatni. Á sérülés okainak meghatározásáról szerinte mindenképpen szólnia kell a dokumentumnak. A beszállító, azaz Udvarácz István úgy vélekedett, ők csak kézzel válogatott, kiváló minőségű kockaköveket bocsátottak az építők rendelkezésére. Az alapanyaggal nem lehetett probléma - így Udvarácz -, sokkal inkább külső behatások (jégcsákány, teherautók, só) okozták a kövek széttöredezését. Baranyai Bálint építésztervezőt leginkább az bántja, hogy a térnek nincs igazán jó gazdája. A kivitelezőt szerinte amiatt terheli felelősség, hogy nem megfelelően végezte el a kövek közötti rések fugázását, az üzemeltető, tehát a város pedig ott hibázott, hogy nem gondoskodott a gépjármű- forgalom megfelelő korlátozásáról, a lakók, üzlettulajdonosok pedig lesózták a teret. Mindent egybevetve - mint mondta - nem annyira vészes a helyzet, hiszen csak néhány négyzetméternyi kő szorul cserére. (Háttér: www.- dunantulinaplo. hu) KORB Z. Beszélgetések Sellye Az önkormányzat munkájáról részletesebben tájékoztatnák a jövőben a lakosságot: a helyi televízió a városban élőket érintő kérdésekről kerekasztal-beszél- getéseket szervezne és közvetítene, a szakembereknek pedig a nézők telefonon tehetnék fel kérdéseiket. Egyebek mellett ennek bevezetéséről is tárgyaltak a képviselők a tegnapi testületi ülésen. Mint azt Nórántné dr. Hajós KláSZIGETVÁR A városgondnokságon 19 közhasznú, illetve közcélú foglalkoztatott munkaviszonyát voltak kénytelenek júniusban, illetve ezekben a napokban megszüntetni. Az ok: kimerült az e célra igénybe vehető támogatási keret. Csak a Cigány Kisebbségi Önkormányzatnál jelenleg mintegy ötven, a városban további ugyanennyi munkanélküli ember vár most is erre a lehetőségre. A nyári hónapokra azonban nem lesz munka. Az állami támogatás elmaradása miatt a betervezett munkákat csak jóval drágábban tudják majd elvégezni. Á város képviselő-testülete ez évi költségvetésében közel 10 millió forintot különített el a közmunkások foglalkoztatására - tudtuk meg Kresz Györgynétől, a polgár- mesteri hivatal irodavezetőjétől. Amíg az állami támogatás jött - június elejéig -, ebből csak 2,3 millió fogyott el. A minap a testület ezért a televízióban rátái, Sellye polgármesterétő megtudtuk, az üléseket eddig i: közvetítette a város televíziója, at írásos előterjesztések tartalmá azonban nem ismerték pontosar a nézők, és ez több félreértésbe; vezetett. A kerekasztal-beszélge tésekkel többek közt ezt szeret nék kiküszöbölni a jövőben. A városatyák egyebek mellet az általános iskola bővítéséről i: határoztak tegnap, az épület át alakítására három tervezőtől kér nek ajánlatot. _____________w.k az eredeti előirányzatot módosí tóttá 5,9 millióra, így most e célr, 3.6 millió forint áll a második fél évben rendelkezésre. Persze csal akkor, ha ismét állami támogatás kap a közmunkások foglalkoztatá sa. Azóta a kormányzat bejelentette, újabb több mint 2 milliárd forinttal frissíti fel a programot. Ez azonban legkorábban szeptemberben jelenthet tényleges támogatást. Akkor azonban jf jön majd Szigetváron a maradó 3.6 millió forint, hogy a közpon támogatáshoz hozzát ehessék. Közmunkások feladata vol többek között a vár körüli cserjé részek és a városi árkok tisztítás; a parkok, közterületek takarítás;- A városban - ígéri Mozsgai Pt tér polgármester - nem lesz érzéke hető a közmunkások hiánya. Mir mondja, nem engedhetik ezt meg Virágos város rang miatt sem, m. , Nyár közhasznúak nélkül 4 l 4