Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)

2002-07-28 / 204. szám

mi :m -* AUTO 2002. JÚLIUS 28. HÍREK Adómentes norvég dízel ■ Senkit se tévesszen meg a látszat, amely szerint Norvégia a dízelüzemanyag eldorádója! - figyel­meztet a legnagyobb német autósklub, az ADAC. Az olcsó dízelt ugyanis nem a külföldieknek találták ki. Az adómentes ásványolaj-származékot csak a nor­vég mezőgazdasági, katonai járművek vezetői, ha- lászhajó-tulajdonosok tölthetik járműveik tankjába. Az ipari felhasználók ugyancsak ezen az áron vehe­tik a dízelt az észak-európai királyságban. Jön a Mini Cooper S ■ Magyarországon is bemutatták a Mini Cooper S típusát. A rendezvény díszvendégei a Mini nagy szerelmesei, Alföldi Róbert és Pulai Imre voltak. A Mini Cooper S az egy évvel ezelőtt bemutatott, a BMW-csoport szárnyai alól kikerülő Mini fel­paprikázott változata. A One modellben 90, a Cooperben pedig 115 lóerőt teljesítő 1,6 literes motorkompresszort és töltőlevegő-hűtőt kapott, így a teljesítménye 163 lóerőre nőtt. 11 benzinkutat vett az Agip ■ Magyarországon is bevásárolt az Agip, vagyis a környező országok után itt is átvette a Tamoil- kutakat. így most már 118 magyarországi kútja van a világcégnek, ezzel az OMV-t is megelőzte, a harmadik helyre pedig feljött a Mól (377), s a Shell (128) után. Ellenségünk a klímakészülék? ■ Meghökkentő eredménnyel zárult az osztrák VCÖ közlekedési klub www.vcoe.at tanulmánya: a gép­kocsikba épített klímakészülékek 100 kilométeren­ként átlagosan 1,8 literrel növelik a jármű fogyasztá­sát. S három kilogrammal emelkedik a kocsik CO2- kibocsátása. Ausztriában a személygépkocsik 140 ezer kilogramm fluor-szénhidrogént is termelnek; ez a vegyíilet az üvegházhatás egyik fő okozója. Bírált kedvezmények autógyártóknak ■ Az Európai Unió rosszallását váltotta ki, hogy a belépésre váró Magyarország különböző ked­vezményeket kínál európai autógyártóknak. Az egyik német lap azt állította, hogy a magyar kor­mány az Audival, a Forddal és a Volkswagennel tárgyalva olyan adókedvezményeket helyezett ki­látásba, amelyek nincsenek összhangban az uniós szabályokkal, ajánlásokkal. Motorgyár épül Salgótarjánban ■ Az olasz RPM jelenleg napi 800 elektromotort gyárt Salgótarjánban, a cég most területet vett az önkormányzattól, hogy egy új gyárat építsen. A termelés 2004-ben indulna, 150 dolgozóval. Feltámad az orosz autóipar? ■ Az orosz kormány eltökélt szándéka, hogy 2010- ig modernizálja az orosz autóipart, természete­sen mindezt nagy nyugati autógyártókkal együtt. Ugyanakkor ezután egységesen 25 százalékos vámot kell majd fizetni az importált kocsikra, amit hevesen bírálnak a helyi autógyárak, hiszen ők a 35 százalékos vámnak örülnének. A BMW magyar beszállítói ■ A BMW 1993 óta magyar alkatérszgyártóktól is vásárol, s a kezdeti 21 millió eurós beszállítás idén már meghaladja a 340 millió eurót. A magyar gyártók többek között kábelkötegeket, biztonsági öveket, üléáshuzatokat, alumínium elemeket, lámpákat és gumialkatrészeket szállít a bajor autógyárnak. KRAMPEK-TANACSOK ■ Egyre több az olyan baleset, ami nyáron a fel­frissítő zápor, zivatar rovására lehet írni. Az utak porosak a nagy meleg szárazsága végett, s mikor jön az eső, mintha jégpályán autóznánk, mivel nem olyan nagy mennyiség esik egyszer­re, ami nem nyálkát, hanem simán vizes útfelü­letet képezne. Ilyenkor nagyon nagy szerepe van a gumiknak, aminek gumimélysége nem­csak vizsgán, hanem ebben az esetben is szá­mít. Ha lefutott, sima, akkor végül is a víz az út­test és a kerék között marad, nincs minta, ami elvezesse ezt. Ha mégis jó, akkor egy esetleges megcsúszást csak ügyes vezetési technikával le­het korrigálni. Semmiképp ne fékezzünk, mert ilyenkor járművünk kormányozhatatlanná válik. Ha autópályán megyünk, ott is érvényes a nyál­kás út, ezen felül számítani kell a vízátfolyások­ra is. Ha megcsúszunk, szabályosan elemelke­dünk az útfelülettől, és ilyenkor is a legbizto­sabb, ha gázzal és enyhe kormánymozdulatok­kal próbálunk korrigálni. Ha az időviszonyok megváltoznak, oda kell figyelni arra is, hogy a vezetési technikát is változtatni kell és kicsit viszsza kell venni a gázpedál állásából is. (Krampek Autójavító, Bp. XVI. kerület, Budapesti út 124.) Női autó körömlakkal Léteznek-e tipikus női autók? És vannak-e olyan járgányok, amelye­ket csakis a férfiaknak terveznek? Egyáltalán van-e értelme ezekenek a megkülönböztetések­nek, vagy csupán egy újabb - előítélektől sem menetes - „marketing­lufi” száll(t) a magasba. ■ A száz százalékig nők­nek készült autócsoda egyenlőre még várat ma­gára, de azért ma már egy négykerekű nem fel­tétlenül csak a férfiassá­got hivatott kifejezni. Szán­tó Péter, a Nobuchi kom­munikációs igazgatója sze­rint, ha egy autóról a gyártók azt sugallják: va­lóban nőknek készült, még nem biztos, hogy az tényleg úgy is van. A női autó fogalmának beveze­tése hetven-nyolcvan szá­zalékban marketingfogás, de ez bármilyen termékre vonatkozhat, ahol a női jelleget nem maga a hasz­nálati érték, hanem bizo­nyos luxusszolgáltatások adják meg. Ha egy autóban a ve­zetői oldalon nincs smink­tükör beépítve a napel­lenzőbe, nehezen nevez­hetjük azt nőies gépcso­dának. Ha viszont az még megvilágítható is, biztosak lehetünk benne, hogy a kocsi tervezői gon­doltak a szebbik nemre. A kézifék is sarkallatos probléma, ha egy női ve­zető kocsit választ magá­nak - gyaníthatóan sze­retné elkerülni az amúgy szinte szokásosnak mondható küszködést. Szintén nem mindegy, hogy a pedálok hogyan helyezkednek el, tehát hogy gond nélkül le- nyomhatók-e magassar­kú vagy vastagtalpú cipőben is. Az amúgy nagymé­retű Renault Laguna meg­alkotói is valószínűsíthe­tően a hölgyekre gondol­tak leginkább, amikor egy elektronikus kártya segítségével lehetővé tet­ték az ajtózár oldását, így beszálláskor nem kell hosszasan a retikül- ben kutatni. Amíg egy nőnek bármilyen tipusú, bármennyire nagy és fér­fias autót „szabad” ve­zetnie, addig ez fordítva nincs feltétlenül így. Női „versenyzőket”, ha ritkán is, azért néha lát­hatunk még Mercedes li­muzinok volánja mögött is, viszont a férfi sofőrök egy Renault Twingo, Daevoo Tico vagy Smart vezetése közben köny­nyen- gyűjthetnek be megvető pillantásokat. A nagyméretű terepjárókat szintén kedvelik a lá­nyok, asszonyok, még­pedig ha anyagi helyze­tük megengedi, nem is rakaszkodnak feltétlenül a hobbiterepjáró kategó­riához, annak ellenére, hogy ők talán még kevésbé akarják a va­dont járni vele, mint ál­talában a férfiak. A te­repjáró sokszor inkább egy tehetős férfipartner választása (aki teljes biz­tonságban akarja tudni szíve hölgyét), de ha a gyermekei biztonságáról van szó, sok anyuka ma­gától sem habozik fel- szökellni egy kockafor­májú dzsipp vezetőfül­kéjébe. Hogy mégis mitől lesz egy modell valóban sike­res a nők körében, rejtély. Senki sem tudná meg­mondani például, hogy mitől lett a Peugeot 206 szinte minden nő kedven­ce mindamellett, hogy a férfiak számára is abszo­lút vállalható. Szintén ha­táresetnek nevezhető az új Mini, amelyet jellege alapján ugyan női autó­nak is hihetnénk, csak­hogy a teljesítménye a fér­fiak számára is lenyűgö­ző. Mindezek persze leg­inkább Európára vonat­koznak, hiszen Amerika vagy Ázsia az autók szem­pontjáéból is külön uni­verzum: valljuk be, egy Fi­at Chinquecento az USA- ban eleve elképzelhetet­len. Mindenesetre a nők és férfiak közti különbség mindanyiunk számára tény, mintahogy az is, hogy a szakemberek ezt egyre jobban meg is jelenítik az autók kínálatában. Végül még az is előfordulhat, hogy az Alfa 147 mintájá­ra egyre több új autóhoz gyártanak majd a fénye­zés színével meg-eggyező árnyalatú rúzst és köröm­lakkot. M. L. MAGYAR AUTÓPIAC TOP-IO Eladás (db) Suzuki Swift Opel Astra Classic Suzuki Wagon R+ Skoda Fabia Opel Astra Ford Focus Peugeot 206 Peugeot 307 Volkswagen Polo Renault Thalia Változás (%) +95,8 +7,6 +47,2-14,8 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. ■ A magyar autópiac is nagyjából követi az európai trendeket, tehát a Peugeot 307 hihetetlen szárnyalása így nem meglepő. A Renault Thalia tavalyi sikere viszont idén már nem ismétlődik meg, míg a Skoda Fabia több mint négyezres eladása azt bizonyít­ja, hogy az ár és a teljesítmény összehangja előbb-utóbb meghozza a sikert. A JOVO TÍPUSAI Versenyképes Peugeot ■ Versenysportot idéző, 2+2 üléses szuperjárgányt épített a Peugeot. A piros RC Pikk Hdi erőforrást kapott. A motor négyhengeres, tizenhat szelepes, 175 lóerővel „zúz”. Hat­fokozatú, kézi kapcsolású váltóval működik, de működtetői macskaszerű megjelenést kölcsönöznek a járgánynak. A Peugeot RC-be a felfelé nyíló ajtón keresztül lehet beszáll­ni, a hátsó helyeket pedig az első ülések előre csúsztatásá­val lehet megközelíteni. Az alacsony sportülések lehajtha- tók, magasságban és hosszirányban egyaránt állíthatók. A bőrbevonatú műszerfal műszeregysége digitális sebesség­kijelzőt és analóg fordulatszámmérőt foglal magában. Kényelmes családi cirkáló A Mitsubishi Space Wagon a nyolcvanas évek első felében hét üléssel, magasított karosz- szériával az egyterűek előfutá­raként jelent meg az utakon. ■ Most megérkezett a legújabb modell a versenytársakhoz viszo­nyítva igen szerény árfekvéssel. A járgány formája nem feltűnő, ámde tetszetősen korszerű. El­sősorban nagyobb családok szá­mára lehet vonzó a jól kihasz­nálható, tágas utastérrel és cso­magtartóval „megáldott” gépe­zet. Az utolsó sor két különálló ülését egyébként teljes egészé­ben ki lehet szerelni, a második sor ülőpadjának támláját pedig előre lehet dönteni. Az alapmo­dell a Galantból átvett kétliteres, hagyományos (vagyis nem a közvetlen benzin-befecskende- zéses) erőforrást kapta, mely a kocsi méretéhez képest takaré­kos. Ez főként akkor igaz, ha nem próbáljuk kizökkenteni az egyébként csendes motort a Mitsubishi Space Wagon 2,0 Hengerűrtartalom 1997 cm3 Teljesítmény 133 LE Gyorsulás 0-100 km/h 11,7 s Legnagyobb sebesség 180 km/h Tesztfogyasztás 10 1/ 100 km Csomagtér 240/19301 Üzemanyagtartály 631 nyugalmából és elfogadjuk, hogy 3000-es fordulat alatt kissé lom­hán reagál a gázadásra. Ez az autó amúgy is kényel­mes cirkálásra termett, nem pe­dig sportos száguldozásra. Me­nettulajdonságait tekintve is biz­tonságos a Space Wagon. Ned­ves úton induláckor és kanyar­ban azonban uttartási szem­pontból hagy némi kívánnivalót maga után a szerkeze A fékút (41,3 m) is meglehetősen Ív szú, így a fékrendszeren még van mit fejlesztenie a japán autó­gyártóknak. Zs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom