Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)
2002-07-27 / 203. szám
2002. Július 27., szombat RIPORT • 7. OLDAL KULTURAA MAGYAR SZÍNHÁZ ELŐADÁSA A SIKLÓSI VÁRBAN. Gregor Bernadett játssza a női főszerepet, azt a nemes olasz hölgyet, akibe Agárdi Péter, Mátyás király vitéze beleszeret, s egy búcsúcsókjáért cserébe évekre némaságot fogad Heltai Jenő A Néma Levente című darabjában. A szerelmes vígjáték még ma este is megtekint- hető a történemi hangulatú falak között, ha az időjárás nem szól közbe (vasárnap az esőnap). fotó; tóth l. Színház a rádióban Több mint húsz éve nem volt színházi közvetítés a Magyar Rádió pécsi adásában. Most a POSZT nagyszínpadi előadásait hallhatjuk hat alkalommal. A Magyar Rádió Pécsi Körzeti Szerkesztőségének egy ORTT-pályáza- ton nyert összeg tette lehetővé, hogy a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában szereplő hat nagyszínpadi produkciót rögzítse. Mint Varga László elmondta, örültek a lehetőségnek, hiszen két évtizede nem volt rá módjuk, hogy a színházat bevigyék a rádióba. A felvételekhez maximális segítséget kaptak az érdekelt színházaktól, így fel tudtak felkészülni a digitális felvételre, amit aktív utómunkálat követett. így aztán most nyáron, a színházi holtidényben is, vasárnap esténként 7 órakor „felgördül a függöny”. A múlt vasárnap közvetítették Moliére Don Jüanját, ezen a hétvégén Molnár Ferenc A testőr című műve lesz hallható, majd a továbbiakban Osztrovszkij A vihar, Moliére Tartuffe, Shakespeare Téli rege és Hoffmanstal A csoda alkonya című darabja. m.k. A világjáró bábóriások Az Égig érő fától A helység kalapácsáig A Völgységben zajló Kelet-mecseki Nyár egyik sztárvendége a világjáró pécsi Márkuszínház. A mindig nagy feltűnést keltő, komoly közönségsikert kiérdemlő társulat legutóbb a pécsi fesztiváli programokban szerepelt óriási bábjaival. Semmivel össze nem hasonlítható hangulat ereszkedik alá ripsz-ropsz - mondhatni a puszta légből. Bokázik a szélestenyerű Fejenagy, a Helység Kalapácsa, térül-fordul Erzsók, a sze- mérmetes. Aztán amikor elkol- bászosodik igazságszerető, vaskos emberünk orra, a szájtáti nevetés arra ébreszt rá bennünket, hogy ez a humor a legkevésbé sem köznapi. Nem is esik azzal egybe, mivelhogy valamiféle tündérinek tekinthető varázslat járja át nemcsak a játékot, annak elemeit, hanem a széles e világnak nevezett valamicsodát is. Fejenagy realitása, Erzsók csalafinta cselszövevényei meg- kérdőjelezhetetlenek. Legalábbis úgy érezzük, hogy ahol a Márkuszínház megfordul, a környezet is áldozatául esik némiképp fura varázslatuknak. Bábbal ennél hihetőbben és ekkorát hazudni... Persze, a lehető legjobb értelemben. És a legszebbet. Többek szerint mindez több mint egyedi. Csodájára is járnak sokan, például a közelmúlt heteiben Pécsett, ahol az egymást váltó fesztiválok legkülönfélébb színterein jelentek meg kimagasodván a népes publikumból. Hogy aztán álomszerű emlékképekként rögzüljenek a nézők emlékezetében. Most éppen Kárászon és a környező falvakban zajlanak egy hétig a Kelet-mecseki Nyár rendezvényei. Pilári Gábor elmondja, hogy a szinte állandóan úton lévő bábos vándor minitársulat, a Márkuszínház monstruó- zus figurái ez alkalommal a Völgységben kelnek életre. A Bóbitából 1987-ben kivált és önállósult háromtagú színház atyja és szellemi vezetője, a neves bábművész vele egyenrangú társalkotóként említi Vajda Zsuzsát és a mindenféle fúvós és ütős hangszereken, kobozon játszó és hangeffektekben is utolérhetetlen Morvái Ferencet. A repertoárjukban szereplő 6-8 estényi műsoruk a népmeséken és a magyar költészet olyan alkotóinak munkáin alapszik, mint Petőfi, Arany, Vörösmarty. Ennek példái A helység kalapácsa, valamint a Csongor és Tünde. - Az előadások egy része szabad és zárt térben egyaránt előadható - mondja Pilári Gábor. - A mostani arculat jó 15 évvel ezelőtt alakult ki. A megállapodottsággal együtt folyamatosan bővítjük a repertoárt, minden előadás változik is némiképp a baráti észrevételek hatására. Most Kárászon Berze Nagy népmesegyűjtéséből Az égig érő fa című produkcióval szerepelünk. Aztán Budapesten lépünk fel a Kolibri-fesztiválon. Utána pedig irány Kolozsvár. Szinte szüntelenül úton vagyunk Sárospataktól, Sopronkőhidáig, Dél-Koreától Franciaországig... Folyamatosan járják az országot és a világot. Persze, nem ekhós szekérrel, hanem egy erre alkalmas mikrobusszal. Pilári Gábor gyakran az ifjú nézőket is bevonja az előadásba fotó: tóth l. Futnak a képek Apró bosszúságok A régi századfordulón s századelőn írtak ilyen könnyed, szellemes, kissé frivol, olykor léha vígjátékokat, melyek a polgári erkölcs kérdései körül bonyolódtak, s a felmerült problémákat nemegyszer bizony a szőnyeg alá söpörték, igaz, általában elegáns mozdulatokkal. Gyakran úgy fejeződtek be, hogy a szereplők valami olyanfélét mondtak: Istenem, vétkeztünk, de hát emberek vagyunk, az a lényeg, hogy senki nem halt meg. Bruno Chiche első nagyjátékfilmje, a Bar- nie apró bosszúságai (Bamie et ses petites contrariétés) is ebbe a típusba tartozik. A film utolsó képén a vészfékkel korábban megállított vonat továbbindul Velencébe, férj és feleség boldog megkönnyebbüléssel egymásra néz, miközben a leszállított szeretők, barátnők, barátok (a pontos fogalmi meghatározás meglehetősen bonyolult) gyalog nekivágnak a vadvirágos mezőnek. Lucie és Barnie tehát ismét boldogok. Pedig hát ami erről a Barnie-ról kiderült, az nem semmi. Abból, teszem azt, Ibsen még legalább három tragikus családi drámát meg tudott volna írni. Ami jelzi, hogy az emberek nem nagyon változnak, lényegében a problémáik is ugyanazok, de ezeket alapvetően másként ítélik meg. Ami korábban halálos bűnnek számított, arra később csak rálegyintenek. Apró bosszúságok csupán, mondják, mint ennek a filmnek már a címe is. A forma csiszoltsága, a kompozíció rendezettsége, a klasszi- cizáló - a vaudeville hagyományaiig visszanyúló - hídszerkezet arányos ívelődése kétségkívül ironikus sugárzású, mert harmóniát és kiegyensúlyozottságot sugall, s ezt akár leleplező gesztusnak is tekinthetjük. A film csakugyan olyan, mint egy háromfel- vonásos színmű. Első felvonás: a turpisságok lelepleződése a családi fészekben, szeretők, barátok (a meghatározás, mint jeleztem, nem könnyű) jelenlétében. Ez a legjobb rész, lendületes, pergő, frappáns. Második felvonás: a következmények, illetve a konzekvenciák szereplők általi mellőzése. Kissé unalmas. Harmadik felvonás: a velencei gyorson ismét összejön a társaság. Ez már kissé túlcsigázott. Van néhány egészen kitűnő jelenet, hiába, látszik, hogy franciák csinálták. Ilyen a hagymapu- colásos sírás-trió, vagy az, amikor Barnie lehallgatja a felesége kompromittáló telefonbeszélgetését, a kezében lévő pillanatragasztóval izgalmában a tenyeréhez tapasztja a kagylót, s egész este kagylóval a kezében gesztikulál. A Barnie-t alakító Patrice Luchinit napjaink egyik legjobb francia színészének tartják (joggal, Eric Rohmer három filmjében is kitűnően játszott), ám ez a bohózati szerep nem igazán fekszik neki. Mimikáját olykor modorosnak vélem, és hangváltásait sem érzem minden esetben természetesnek. Annál jobbnak tartom viszont a Truffaut, Godard és Tavernier filmjeiből ismert, kiváló Nathalie Baye-t Lucie szerepében. Fiatalos, vonzó negyvenes asszonyt játszik, remekül azonosul a szereppel, s intelligens arcán látszik, hogy talán ez az okos feleség az egyetlen, aki belül is megéli és megpróbálja feldolgozni a problémákat. A fűm jelentős része Calais- ban játszódik. Ahol, mint Lucie- től megtudjuk, azért nem laknak belgák, mert amikor ezek látták kiírva, hogy Calais-i szoros, azt gondolták, szűk a hely, ezért inkább hazamentek. Lucie-nek általában lehet hinni, de erről azért a belgákat is meg kellene kérdezni. Nagy Imre Barnie „angyalai” (Marie Gillain, Nathalie Baye, Hugo Speer) Egyre sikeresebben zajlik a kultúra leértékelődése. Élen járnak ebben a szellemi környezet- szennyezést egyre eredményesebben végző elektronikus csatornák. Régi vágyunk, hogy utolérjük Amerikát, e téren szinte teljesült. Már csak a béreket kellene hozzájuk igazítani. Nem vagyok sznob. Nem akarom megváltoztatni a kereskedelmi televíziók műsorát. Minden előfizetőnek szíve joga a saját ízlése, érdeklődése, színvonala szerinti sorozatot nézni. Azért boldoggá tett, hogy a POSZT idején, a pécsi rajongók előtt kiderült, milyen értékeket képvisel fésületlenül (vágatlanul), a Heti hetes. Most mégis kifakadtam. A közszolgálatinak csúfolt tv, véleményütköztető beszélgetésében két kurátor értékelte a leköszönt elnök munkáját. A szokásos különvéleményekre már oda sem figyelek, automatikusan átkapcsolok egy természetfilmre. Egy kis mellébeszélés, egy kis valóság. Kiegyenlítődik a hatás. Ám most az agresszív vitatkozó, akiről később kiderült, a tv- elnök egyik feljelentője is, a daliás idők bálványa volt. A hazai szamizdat irodalom első fenegyereke, akinek rosszul stencile- zett tanulmányát a bolti könyvek árának tízszereséért adtuk- vettük. Aduként idéztük rendszert szapuló beszélgetéseinkben, amikor még álmunkban sem hittük, hogy lehet rendszer- váltás. Nos, legszebb férfikorom hőse, leleplezi a volt elnök egyik bűnét: külső gyártásba adott műsorokat. Hatalmas összegért. Véletlenül azokat a produkciókat említi, amelyek neki nem tetsző cégek gyártásában készültek. A politikai színezetben hozzá közel álló, kétannyi így készült műsor felett elegánsan el- siklik. Nem juthat minden az ember eszébe. Megszoktuk. Azt is, hogy a megnevezett valóban tetemes összegről elfelejtette elmondani, hogy benne foglaltatnak azok a költségek - az autótól, utazástól, szállástól, terembérlettől a telefonon át a villanyig, amikről az ilyen vitákban nincs szó, ahogy a költségek negyven százalékát kitevő mindenfajta adó és tb-járulék fizetéséről sem. Ha a műsorgyártáshoz szükséges gépek, stúdiók kopási sebességét is számítjuk, már szánni kezdjük a külső vállalkozót. Ez persze olyan túlzás, mint a vá- daskodóé, csak ellenkező előjellel. De azt illene elmondani, a királyi televízióban azért találták ki a külső műsorgyártást, mert olcsóbb, mint az agyonbürokratizált belső. A külsősöket nem védi szakszervezet. Összeesésig dolgozhatnak, egy ember is elvégezheti ötnek a munkáját. Ilyen egyszerű. De ezt a demagóg trükköt sok újságíró elsütötte már. Bruttó összeg, nagy felháborodás. Szóra sem méltattam, eddig sem. Ami a csúcs volt, a két citált műsort, az adófizetők pénzét féltő lovag nézhetetlennek minősítette, mert a nézettségi indexe alacsony. Az egyik 15 perces részekből álló sorozatot, ha lehet, nézem. Igaz nincs benne gyilkosság, trágárság, ledérség, erőszakolt poén, cinikus aktuálpolitika, csak emberség. Tartalmas életek, emberi értékek megmutatását vállalták. Mégis mitől közszolgálati az a televízió, amelynek műsorában nincs helye ilyen sorozatnak? És mitől közszolgálati a csatorna, ha a nézettségi index a mérce? Annak a néhány tízezer nézőnek, aki még emberszabású műsorokat szeretne, az igényét nem kell kielégíteni? A mi másságunkat nem kell tiszteletben tartani? Más. A Pécsi Nemzeti Színház kórusát a nyáron meghívták a Ferencvárosi Ünnepi Játékok egyik produkciójába közreműködőnek. Hogy a nagy pesti lápban kinek jutott es'zébe, hogy léteznek? Nem tudni. A gazdag zenei programban többek között a Hegedűs a háztetőn, a Matáv Szimfonikusok Ligeti Andrással, Táncest Markó Ivánnal is szerepelt. A Bakáts téri Szabadtéri Színpadon Koltay Gábor rendezte Erkel: Hunyadi László című operáját, Kaposi Gergely vezényelte. A két vezető, amikor az előadások után megköszönte Witterte Gábor karigazgató együttesének a szereplést, bevallotta, nagyon pozitívan csalódtak. Nem számítottak rá, hogy ilyen hangzásvilágot képvisel a kórus. Még jobban meglepte őket színpadképességük. Nem tömegként ácsorognak, lötyögnek a színpadon, hanem élnek. Szerves részei az előadásnak. Együttműködésre készek. Öröm őket instruálni. Állításuk szerint, a hangzás kivételével, mindez a pesti sztárkórusokról nem mondható el. Beleértve a LEG-et is. Évek óta többször leírtam ezt a pécsi színházi karról. Sokan udvariasságnak vették. Most olyanok erősítettek meg, akiknek van összehasonlítási alapjuk. S nem a levegőbe beszéltek, azonnal meghívták a színházi legénységet még két produkcióba. Ősszel, ha sikerül a színházi egyeztetés, Verdi: Nabuccójá- ban is fölléphetnek, s ami már biztos, október 6-án a Bakáts téren, Mozart Koronázási miséjét éneklik, Kaposi Gergely vezényletével. Ma este, az m2-es csatornán a ferencvárosi Hunyadi Lászlót közvetítik. A kórus mellett, pécsi kötődésű a Ciliéit éneklő Egri Sándor is. Az ő halála után zengi a kórus: „Meghalt a cselszövő, nem dúl a rút viszály.” Tudom, csak ábránd. A cselszövő naponta újjászületik. De a dal legalább szívet erősítő. Bár a másik két közszolgálati csatornán ekkor akciófilm, krimi és thriller megy, én néhány tízezred magammal, klasszikus nemzeti operánkat nézem. Tudom kisebbség vagyunk. Néhány százalék. De amíg nem tilos... Bükkösdi László Meghalt a cselszövő?
