Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)

2002-07-26 / 202. szám

2002. Júuus 26., péntek BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Kisebbségek: többen kormányoznának A képviselők maguk dönthetik el, kapnak-e tiszteletdíjat - Idén a ruszinok, a románok és az ukránok is indulnak Az előző ciklushoz képest csaknem százzal több, azaz kétszáz­hatvanhat kisebbségi önkormányzat megalakítását kezdemé­nyezték az érintettek a törvény adta határidőig. Baranyában tíz etnikum képviselői szeretnének indulni az őszi választásokon. römtér hét szavazni, hanem a kisebbségi — önkormányzatok összetétele is A helyhatósági választások nap- eldől. ján, október húszadikán nem- A törvény július 22-ben állapí- csak a helyi képviselő-testületek tóttá meg azt a határidőt, ameddig tagjaira és a polgármesterekre le- az érintettek kezdeményezhették Más utak a testületbe A kisebbségiek közül egy-egy jelölt a „nagy" önkormányzatokba is be­kerülhet. Az, hogy a leadott szavazatok alapján ki juthat így a testületek­be, a települések nagysága alapján, valamint az összes leadott szava­zatot figyelembe véve működő számítási szisztémák alapján dől el. Mód van arra is, hogy a települési önkormányzatok első ülésükön ki­sebbségi önkormányzattá is nyilvánítsák magukat. Ebben az esetben - ha van - a kisebbségi önkormányzat megszűnik. Baranyában ezt a megoldást választották például Bolyban is, miután úgy vélték, hogy a testület nemzetiségi összetétele tükrözi a város etnikai sajátosságait. a kisebbségi önkormányzatok ala­kítását. Ehhez mindössze öt, ma­gát az adott etnikumhoz soroló magyar választópolgár aláírására volt szükség. A már összesített adatok alap­ján Lászlóné Kovács Ilona megyei főjegyző arról tájékoztatta a Du­nántúli Naplót, hogy az előző vá­lasztási ciklushoz képest jóval na­gyobb számban (lásd. info­grafikánkat) kezdeményezték az önkormányzatok életre hívását. Összesen tíz etnikum jelezte szándékát. A ruszinok, a romá­nok és az ukránok számítanak „újoncnak”, ők valamennyien Pé­csett szeretnék kormányozni ma­gukat. Emellett tizenhárom olyan tele­pülésen is kezdeményezték ki­sebbségi önkormányzatok alakí­tását, ahol négy esztendeje nem volt ilyen szándék. A választás menete a követke­zőképpen alakul: az úgynevezett kopogtatócédulákból (amelyek legkésőbb augusztus 23-ig érkez­nek meg) legkevesebb ötöt kell gyűjtenie a jelölteknek. A szavazáson a települések va­lamennyi választópolgára részt vehet (már amennyiben voksuk- kal támogatni kívánják a kisebb­ségi önkormányzat megalakítá­sát), de mindenki csak egy ki­sebbség jelöltjeire szavazhat. Ezerháromszáz lakosnál kisebb lélekszámú helységben három, míg nagyobb településen öt kép­viselő alkotja a testületet. A vá­lasztás alapján az a kisebbség vagy kisebbségek alakíthat (nak) önkormányzatot, amelyek jelölt­jeire - tízezernél kevesebb lakosú településen - legalább ötvenen, míg nagyobb városban legalább százan voksoltak. Közülük az te­kintheti magát képviselőnek, akik az első három, illetve öt legtöbb szavazatot tudhatja magáénak. A kisebbségi önkormányzatok a központi költségvetéstől norma­tív támogatást kapnak, ennek ösz- szege általában egy-kétszázezer forint, a településen élők számától függően. A helységek lehetősége­iktől függően maguk is támogat­hatják a kisebbségi önkormányza­tokat, amelyek pályázatok segítsé­gével is kiegészíthetik kasszáju­kat. A testületek eldönthetik, ad­nak-e a költségvetésükből maguk­nak tiszteletdíjat. Azonban ez csak a városok egy részében jel­lemző, a kisebb falvakban gyakor­ta szinte minden forint a működé­si kiadásokra megy el. , A kisebbségek képviselői töb­bek között dönthetnek intéz­ményalapításról (például iskola), írott és elektronikus médiát tart­KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMA BARANYA MEGYÉBEN hatnak fent, vállalatokat üzemel­tethetnek, ösztöndíjakat finanszí­rozhatnak és pályázatokat írhat­nak ki. Minderre azonban nekik kell forrást találni. (Háttér: www. dunantulinaplo. hu) MÁTÉ BALÁZS Napirenden a kórházügyek Feljelentést tettek az elmaradt befizetések miatt Szigetvár Legkésőbb hatvan napon be­lül eldőlhet, ki lesz a most meglehetősen rossz anyagi helyzetben lévő szigetvári kórház főigazgatója. A város képviselőtestülete tegnapi ülésén elfogadta a pályázat le­írásáról szóló előterjesztést is. Tegnap a szigetvári képviselő-tes­tület kiírta a pályázatot a kórház főigazgatói posztjára. Az előző ve­zető a júniusi ülésen jelentette be, hogy távozik az intézmény éléről. Dr. Szőkendy Tamásáétól, a vá­rosháza szakre­ferensétől meg­tudtuk, a kiírás napokon belül megjelenik az Egészségügyi Közlönyben, ettől kezdve harminc nap áll az aspirálók rendelkezésére pályázati anyaguk beadására, újabb harminc napon belül pedig egy erre a célra alakuló bizottság bírálja majd el a programokat. Még júniusban döntött úgy a testület, hogy Perényi Lászlót bíz­za meg a kórház csődhelyzetének kezelésével. Az új kórházbiztos lapunknak elmondta, hogy napo­kon belül a főorvosi állásainak be­töltésére is kiírják a pályázatokat. Az ülésen napirendre került a kórházi ultrahangkészülék lízin­gelésének ügye is. A testület ápri­lisban még azt firtatta, hogy mi­ért mondta fel a bérleti szerző­dést az a cég, amelyiktől a kórház a berendezést lízingelte. Akkor bizottságot kértek fel annak ki­vizsgálására, milyenek a beren­dezés használaü körülményei, és miért nem fizette a kórház a bér­leti díjat. Május végén azonban a felkért grémium csak annyit tu­dott jelezni, hogy határidőre kép­telen eligazodni a rengeteg szám­la és irat között, jelentését csak június 27-re tudja elkészíteni. A vizsgálat nemrég elkészült végeredménye alapján a képviselő- testület feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, jelentős vagyoni hát­rányt okozó hűtlen kezelés bűn­tettének alapos gyanúja miatt. A bérbeadó céggel folytatott egyezte­tő megbeszélések után ugyanis még mindig nem találnak 17 millió forint elmaradt bérleti díjat, amit a kórháznak a készülék lízingelésé­ért kellett volna kifizetnie. Tegnap a város közvilágításá­nak korszerűsítésére kiírt pályázat­ról is döntött a testület, és a Dédász ajánlatát fogadta el. Az összesen 34 millió forintos - Zsibótot és Becefát is érintő - beruházás révén - tudtuk meg Mozsgai Péter polgár- mestertől - éves szinte több mint hatmillió forintos áramdíj-megta- karítás várható. m. a. Hírek ARANYOSGADÁNYBAN a napokban szerződést írtak alá a kultúrház tetőfelújításáról. Az 1,2 milliós költséget rész­ben pályázati pénzből fedezik. Tervezik még a vizesblokkok renoválását és a színpad rendbehozatalát. A tetőjavítás két héten belül elkezdődik. (vv) VOKÁNYBAN rövidesen foly­tatódik a Fő utcán az önkor­mányzat járdásítási program­ja, amelyet önerőből végez­nek, és melyre augusztusban több mint kétmillió forintot ál­doznak. (a) PÉCSETT a tűzoltók tegnap reggeltől nagyszabású gyakorla­tot tartottak a Lauber Dezső Sportcsarnoknál. Az akcióban öt speciális gépjármű és tizen­kilenc tűzoltó vett részt, (am) SZIGETVÁRT is érintik holnap azok az egri kerékpárosok, akik városuk védői emlékére indítot­tak országjáró túrát. Dobó Ist­ván győzelmének 450. évfordu­lóján elkerekeznek minden olyan településre, ahol eredmé­nyes és hősi csaták voltak a tö­rök hódítókkal szemben. Szi­getvárra 13 óra körül érkeznek Hóból felől a polgármesteri hi­vatalhoz, a végvári túra résztve­vőit a város vezetése fogadja és vendégeli meg. ___________________________|AA) ME GÚJUL A PIUS TEMPLOM. Elkezdődött a pécsi Pius templom felújítása. Az elmúlt évszázad húszas éveiben magasba emelt épület rekonstrukciójának egyik első lépéseként a keleti torony tetőburkolatát cseré- lik ki. Tetőfedők dolgoznak ezekben a napokban a pécsi Bazilika főhajójának tetőzetén is. fotó= laufer l. Vasútvonalakról tárgyaltak PÉCS Pécs-Magyarbóly-Eszék, illetve Pécs-Graz vasúti összeköttetései­nek fejlesztéséről tárgyaltak teg­nap Pécsett osztrák, horvát és magyar szakemberek. A megbe­szélés során a gazdasági szem­pontok mellett komoly hangsúlyt fektettek a közlekedési problé­mák áthidalására is. A tárgyalás résztvevői mind egyetértettek ab­ban, hogy a Bécs-Graz-Sop- ron-Pécs vasútvonal fejlesztése, a szakaszok rendbehozatala előse­gítené a térség beolvasztását az európai gazdasági vérkeringésbe. Elhangzott továbbá az is, hogy ezzel a lépéssel jelentősen javul­nának a közlekedési lehetőségek a városok között. A Pécs-Eszék vasúti kapcso­lat fejlesztésével Észak-Horvát- ország is kedvezőbb helyzetbe kerülne, ami mind a gazdasági fejlődés, mind az interre- gionális érdekek szempontjá­ból előnyös lenne. Pörös Béla, a Baranya Megyei Közgyűlés al- elnöke elmondta, hogy a tár­gyalás emlékeztetőjét megkül­dik az illetékes közlekedési mi­nisztereknek. Z. D. R. Útlevél egy-két napon belül A régi típusú személyi igazolvánnyal nem lehet belépni Horvátországba Az útlevél megújítása egy hónapot is igénybe vehet, de van mód rendkívüli eljárásra is, ebben az esetben egy-két nap alatt elintézhetjük az okmányok érvényesítését. A horvát ha­táron - útlevél nélkül - csak az új típusú személyi igazolvány­nyal lehet átkelni. Pécs-Budapest Többen csupán a nyaralás előtti napokban kapnak észbe, hogy út­levelüket még az utazás előtt meg kellene hosszabbítatni. Az ok­mányirodákban emiatt a nyár ele­jén jelentősen növekszik a forga­lom, így az ez­zel járó proce­dúra időtarta­ma is kitolód­hat. Berhidai Ilo­na, a Pécsi Pol­gármesteri Hi­vatal ügyfél- szolgálati fő­osztályvezető­jének tájékoztatása szerint az út­levelek megújítására jelenleg leg­alább három hetet, de akár har­minc napot is várni kell, a koráb­bi két héttel szemben. Aki öt évre szeretné meghosszabbítani úti okmányát, annak négyezer-, tíz évre pedig hatezer forintba kerül az illetékbélyeg. Tizennyolc év alatt, illetve hetven év felett azon­ban csak ezer forintot kell fizetni az útlevél kiváltásáért, illetve ér­vényesítéséért. Rendkívüli esetben - esküvő, halál, befizetett utazás - a Köz- igazgatási Hivatalnál lehet kérni soron kívüli eljárást. Az útlevél ebben az esetben akár már hét munkanap alatt a kezünkben le­het. Ez nem jár pluszköltséggel, azonban megfelelő indoklást kell csatolni a kérelem mellé. Ha vi­szont Budapesten, a központi ok­mányirodában személyesen kér­jük a rendkívüli eljárást, akkor akár egy-két napon belül elké­szülhet az okmányunk. A határőrök visszajelzései azt ^mutatják, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, hogy melyik ha­tárátkelőnél, milyen feltételekkel fogadják el a magyar személyi igazolványokat útlevélként. Az új típusú (kártyás), 2000. január 1- je után kiadott személyivel Hor­vátországba, Szlovákiába, Olasz­országba, valamint - légi úton - Svájcba lehet belépni. Szlovénia az egyetlen ország, ahol még a ré­gi típusú okmányt is elfogadják. A 18. életévüket be nem töltött személyek viszont minden eset­ben csak útlevéllel léphetik át az országhatárt. Nem egy esetben fordult már elő idén nyáron, hogy a határőrök az ellenőrzések során körözött útlevéllel találkoztak. Sok eset­ben csupán arról van szó, hogy az állampolgár korábban elvesz­tette az okmányát, ezt bejelentet­te a hatóságnál, később viszont, amikor az okiratot mégis megta­lálta, már elmulasztotta a bejelen­tést, így az útlevél a körözési lis­tán maradt. Ilyen esetben a ha­tárőr az úti okmányt elveheti, helyszíni bírságot szabhat ki a be­jelentési kötelezettség elmulasz­tása miatt, és megtagadhatja az il­lető kiléptetését is. SOMLAI A. Harangokat szentelnek Villány Holnap délelőtt tíz órakor szente­lik fel a városban az elmúlt évben - többek között közadakozásból, állami és önkormányzati támoga­tásból - épült református temp­lom harangjait. Amint azt Kecs­kés Márta lelkésznő - akit ebből az alkalomból iktatnak be hivata­losan a villányi parókia élére - el­mondta, a harangok elkészítésé­hez még a leköszönt kormány já­rult hozzá négymillió forinttal. A két míves harang - egyik 320, míg a párja 80 kilogrammos - Gombos Miklós őrbottyáni mes­ter keze munkáját dicséri. A mű­remekeket az ünnepség kereté­ben, szombaton délelőtt emelik helyükre, a templom tornyába. A munkálatok előkészítése szerda óta zajlik. A két harangot - még lent az anyaföldön - dr. Hegedűs Lóránt püspök áldja meg. K. J. Mintaterületté válnának Orfű Abaliget, Orfű, Husztót és Ko­vácsszénája 1995-ben fogtak ösz- sze, hogy ökológiai mintaterület­té nyilváníttassák körzetüket. A ligetes beépítésű falvak természe­ti adottságai kiválóak, de a tavak felújításra szorulnak, a szenny­vízelvezető rendszer sem teljes még. Az akkori áron 470 millió fo­rintra rúgó költségek mára meg­emelkedtek, de pontos adatok nincsenek. Az azonban bizonyos, hogy még 50 százalékos állami támogatás mellett is meghaladná lehetőségeiket a tervek megvaló­sítása. Ez ügyben tartottak a kö­zelmúltban parlamenti egyezte­tést. Füziné Kajdi Zita az orfűi ön- kormányzat képviseletében el­mondta, a tárgyalások még kez­deti szakaszban vannak, a telepü­léseknek először újra kell aktuali­zálniuk programjukat. A projek­tet koordináló Orfű Kht. ügyveze­tője ellen folyó eljárás nem befo­lyásolja az ügymenetet, a falvak mindent megtesznek a vállalko­zás sikeréért. v.v.

Next

/
Oldalképek
Tartalom