Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)

2002-07-25 / 201. szám

10. OLDAL A BEMUTATKOZIK 2002. Július 25., csütörtök A FALU TÖRTÉNELME A régészeti leletek tanúsága szerint a vaskorban kelták éltek e területen, de a római korból származó leletek is napvilágra kerültek. Felsőmindszent neve az 1542-ből származó írá­sos emlékek­ben bukkan fel először Mynth- zenth néven. Ez a név az­zal kapcsola­tos, hogy a te­lepülés temp­lomát minden­szentek tiszteletére építették. A falu a török hódoltság alatt folya­matosan lakott volt. A XVIII. szá­zad első felében csak magyarok éltek itt. A század végén néme­tek telepedtek le a helységben. Godisa, 1422-ben Godisna vál­tozatban olvasható egy írásos forrásban. A község a törők ura­lom idején elnéptelenedett, illet­ve a XVIII. század első felében is lakatlan volt. Az 1760-as évek­ben német telepesek érkeztek, majd a szomszédos falvakból to­vábbi családok költöztek ide. Gyümölcsényről először 1542- ben tesznek írásos említést, Ghymelchen néven. A török hó­doltság végére a település el­néptelenedett, majd ahogy ké­sőbb a másik két község is, a XVIII. század első felében né­metekkel népesedett be. Mind- szentgodisa a három falu egye­sítésével jött létre: először 1977-ben Felsőmindszent és Godisa egyesült, 1979-ben csatlakozott Gyümölcsény. MINDSZENTGOPIS Élet a Zselic Mindszentgodisa a megye északi részén fekszik, földrajzi érte­lemben a baranyai Hegyhát része, bár a Pannonföld e kis szög­letét a tulajdonképpeni Hegyháttól keletről a Baranya-csator­na választja el. így a település a Dunántúli-dombság egyik táj­egységének, a Zselicnek a keleti mezsgyéjén található. Mindszentgodisa a megyeszék­helytől 35, a legközelebbi város­tól, Sásdtól 8, míg Komlótól 15 ki­lométerre terül el egy lankás, lige­tes tájon. A 66-os főút oroszlói el­ágazása a községtől mindössze 4 kilométerre van, így gépkocsival könnyen megközelíthető. Az uta­zás vasúton sem probléma, a Bu­kotja, a fejlődés sarokköve az egy­forma elbánás, mindhárom fäu lakosságának egyenlő mértékű el­látása. A település polgármestere, Bimbó István ezt tartja egyik leg­fontosabb feladatának. A főállású polgármester nős, felesége pénz­ügyi revizor. Egy 31 esztendős le­ánygyermek édesapja. Szakkép­A faluközpont a művelődési ház, a takarékszövetkezet és a presszó épületével zettsége szerint mezőgazdasági gépi üzemeltető technikus, illetve személyügyi szervező. 1990-től a falu polgármestere, illetve a Bara­nya Megyei Közgyűlés tagja. Mindszentgodisán 1963 óta él, a Jó alapokon áll a község Egy olyan kiterjedt közigazgatású területen fekvő falunak, mint Mindszentgodisa, jó orvos­ra, illetve egy szinte mindent árusító kereske­désre van szüksége. Itt mindkettő megtalálha­tó, sőt a település jövőjét illetően kiváló példa­ként utat is mutatnak a lehetséges fejlődéshez. A falu háziorvosa, dr. Nyuschal Ernő nemrég fejez­te be a házával egybeépített rendelő felújítását, ugyanis a közelmúltban azt megvásárolhatta. A ve­gyes, tehát gyermek és felnőtt körzetet is ellátó dok­tor ’90 óta önkormányzati képviselő is. A rendelő­ben csillogó rend fogadja a betérőt, első pillantásra meg lehet állapítani, a vizsgálatokhoz korszerű mű­szerek állnak rendelkezésre. A ma már nélkülözhe­tetlen számítógép mellett diagnosztikus ultrahang­vizsgáló berendezés is van, aminek alkalmazásá­hoz Nyuschal Ernő természetesen letette a szüksé­ges vizsgákat. Emellett lézeres kezelést is végez, persze szintén a szükséges ismeretekkel. A rendelő mellett az „intimszoba”, ahol szemé­lyes panaszaikat mondhatják el a betegek, a másik benyílóban a kézi gyógyszertár, ahonnan az idő­seknek házhoz is viszik a szükséges medicinákat.- Mivel a falu népessége öreg­szik, gyakori a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri megbetege­dés - hangsúlyozza a háziorvos. - Azért nem ülünk ölbe tett kézzel, tavaly emlőszűrésre vittük az asz- szonyokat, előtte csontritkulást vizsgáltattunk. Igyekszem, hogy jó legyen az ellátás. Csirke István nem csak alpolgár­mestere a falunak, hanem a tüzép- telep vezetője is. Úgy két éve kezd­ték, amikor feleségével együtt rövid ideig belekóstoltak a munkanélkü­liségbe. A telepen minden van, a sertéstáptól a kerítéssodronyig.- Mindszentről ritkábban akad vevő, legtöbben Sásdról, Magyar- hertelendről keresnek bennünket ­mondja a tulajdonos. - Mivel többnyire üdülőtulaj­donosok kopogtatnak be hozzánk, a hétvégeken is nyitva a telep, ilyenkor a gyerekek is besegítenek. Vizsgálat az orvosi rendelőben Közügy az oktatás, a kultúra Az általános iskola 1972-ben, 8 tanteremmel épült. ’76-ban már bővíteni kellett, jelenleg 175 diák tanul az intézményben, 8 évfolyamon. Az iskola pedagógusai az oktatás, nevelés mel­lett nagy gondot fordítanak a kultúrára, művelődésre is. Az in­tézményben 16 pedagógus, egy gyógypedagógiai asszisztens és egy iskolatitkár végzi a szerteágazó munkát.- Felzárkóztatás és tehetséggondo­zás a jelmondatunk - mondja az igazgató, Schóber József. - Mindig arra törekedtünk, a gyerekek komplex élményanyaghoz jussa­nak. Mivel tanulóink 46 százaléka cigány, nagy súlyt fektetünk a hát­rányos helyzetű gyermekek felzár­kóztatására. Külön nekik felzár­kóztató programot dolgoztunk ki, például e keretek között működik a cigány etnikai szakkör, ahol a legfontosabb a roma kultúra, ha­gyomány, nyelv ápolása. Legutóbb Budapesten szerepeltek szép siker­rel versmondásaikkal, de rajzaik is sok elismerést aratnak. Az iskolában német nemzeti­ségi nyelvoktatás is folyik, a tanu­lók sok tanulmányi, vers- és pró­zamondó versenyen szerepelnek sikerrel, Krémer Klára tanárnő jó­voltából. Ő egyébként a könyvtár vezetője is, amely intézményt kö­zösen működteti az iskola és az önkormányzat. Tavaly a képvise­lő-testület elnyerte a „Könyvtár- pártoló önkormányzat” címet is. A gyermek színjátszó kör leg­utóbb a „Mikkamakka” megyei versenyen ért el első helyezést. Az iskolában 10 éve természetjá­ró csoport is van, szinte az egész országot bejárták. A településszerkezethez iga­zodva Godisán és Mindszenten két egycsoportos óvoda működik összesen 52 gyerekkel, ahol ugyancsak mű­ködnek a ci­gány felzárkóz­tató progra­mok. Mindszent­godisa egyik büszkesége a Rózsabimbó Néptáncegyüt­tes, amely tag­jainak zömét az általános iskola tanulói adják, de több felnőtt tagja is van. Az együttes kezdő csoportja az iskolában működik, Németh Csilla vezetésével. Az 50 fős együttes sok szép sikert ért már el itthon és külföldön egyaránt. mezsgyéjén Göcjré rendszerváltás előtt, 1986-tól ta­nácselnökként dolgozott.- A fejlődést nehezíti, hogy a település öregszik, bár az utóbbi években megállt a népesség fo­gyása - mondja a polgármester. - Ez főként annak köszönhető, hogy a korábban megszűnt mező- gazdasági szövetkezet romjain létrejött vállalkozások többsége az utóbbi években megerősödött, sőt újak is alakultak. Néhány éve némi visszaesést jelentett a foglal­koztatás területén a pécsi és kom­lói bányák bezárása, ám napja­inkra beállt a foglalkoztatási szint, mindössze 60 a tényleges munkanélküliek száma. A vállal­kozások mellett még a vasút és a sásdi térségben lévő cégek (mint a Mindép) adnak munkát a mind- szentgodisaiaknak. Bimbó István szerint igen fon­tos, hogy a településen megfelelő legyen az infrastruktúra. Ennek alapkövei az egészséges ivóvíz, a telefon, a közvilágítás - melynek fejlesztése a közeli jövőben kez­dődik, az úthálózat - a községben minden utca aszfaltozott. Még a három temetőhöz is szilárd bur­kolatú út vezet. A Sásdi Ipari Parkkal, Oroszlóval és Felsőeger- szeggel közösen most folyik a gázprogram előkészítése, a Itivite- lezési tervek gyakorlatilag elké­szültek. A települések a pályázati pénzekre várnak, ha minden a tervek szerint megy, 2003-ban a beruházás megvalósulhat. A kis­térségi szennyvízberuházás ta­nulmányterve ugyancsak kész, de van olyan terv is, amely csak a körjegyzőség területét érinti. A szűkös anyagi lehetőségek el­lenére ’93-ban Gyümölcsény 18 millióért vezetékes ivóvízhez ju­tott, ugyanekkor fejeződött be 15 millióért az összes belterületi út aszfaltozása is. ’97- ben és ’98-ban a pin­cetömedékelési, il­letve partfal-megerő­sítési program is megvalósult, ez 20 millióba került. Az utóbbi időben meg­történt az orvosi rendelő felújítása, il­letve privatizációja, az újonnan alakult sportkör öltözőjé­nek 6 milliós felújí­tása. A felsőmind­szenti és godisai buszmegállók építé­se is befejeződött, kitérőkkel együtt. Idén megkezdődik a vízelvezető árkok szilárd burkolattal történő ellátása is. A falunak sokba kerül intézmé­nyeinek fenntartása is. Az általá­nos iskola mellett két óvoda, kul- túrház, az orvosi szolgálat és a kör­jegyzőség (ide tartozik Bakóca, Kisbeszterce és Kishajmás).- Településünk fenntartására ki­használjuk a munkaügyi támogatási rendszert, ugyanis több közhasznú és közcélú munkás tartja rendben a falut - teszi hozzá Bimbó István. - Ezzel a foglalkoztatási formával igyekszünk a munka világába beil­Mezódó Tékeso DTafrós Paléo SÄ o'« Baranyaszentgyörfjy Felsőegerszeg Gyümölcsény o . Magyarszék Bakócao OKisbeszterce 0roszl0 o leszteni azokat, akik onnan kiestek. Tudni kell, hogy a lakosság több mint egyharmada cigány, szórvány­ban (többnyire Godisán) németek lakják, vegyes a megoszlás Felső­Bimbó István polgármester mindszenten, míg Gyümölcsény magyarlakta. Etnikai ellentétek fal- vainkban szerencsére nincsenek. MINDSZENTGODISA NÉPESSÉGÉNEK ALAKULÁSA Évente „Livincai lovasnap” Gyümölcsényben már gyümölcsözik a falusi turizmus A Szőlőhegyen, Godisa mel­lett van a Livinca-dűlő. Innen indul 4 esztendeje minden év kora nyarán az a távlovagló, távhajtó verseny, amely már a magyar lovassport verseny- naptárában is szerepel. A június első szombatján meg­rendezett programon amatőr és profi lovasok is indulhatnak, de ahogy azt az egyik főszervező­től, a „Csinos” Lovaregylet ala­pítójától, Szebeni Zsoltnétól megtudtuk, nem ez a lényeg. Mert ami fontos, hogy egész nap látványosságot kínál a tele­pülés nem csak hazai, de gya­korta külföldi vendégeinek is, emellett Mindszentgodisa apra- ja-nagyja dolgozik, szervez, vagy éppen csak útbaigazítja az idegent. A verseny tehát közös­ségformáló erő is a faluban. Idén júniusban például 5 bog­rácsban főtt az étel, persze nem csak a lovasoknak, a vendégek­nek is. A lovasoknak a 20, illet­ve 40 kilométeres terepverseny jelent próbát, bizony a Szőlőhe­gyen lovagolva, hajtva meg kell állni a pincék előtt várakozó gazdáknál egy-egy hörpintésre. Ezek után nem is csoda a falu vendégszeretete, ugyanis min­den lovas a versenyt követően ingyen étekhez jut. A lovasnap csupán egy moz­zanata annak a törekvésnek, melyet a falu gazdái a turizmus érdekében tesznek. Gyümöl­csényben vannak olyan csalá­dok, akik már vendégeket is fo­gadnak, de a dombok között egyre több az olyan porta Godi­sán és Felsőmindszenten is, melyet német, holland, vagy ép­pen belga vett meg, itt tölteni a nyarat. ____________________■ A település gazdái Mindszentgodisa polgármestere: Bimbó István (53 éves, főállású polgármester). Alpolgármester: Csirke István (51, egyéni vállal­kozó). A képviselő-testület tag­jai: Bayerle Tibomé (47, óvónő), Biczó Géza (51, egyéni vállalko­zó), Diószegi Antal (47, egyéni vállalkozó), Link József (51, gé­pészeti vezető), dr. Nyuschal Er­nő (53, háziorvos), Zákányi Jó­zsef (53, postai kézbesítő). Kör­jegyző: Éppel Béla. A polgármes­teri hivatal és a körjegyzőség cí­me: 7391 Mindszentgodisa, Kos­suth Lajos u. 70. mindszentgodisadunantulinapb.hu Az oldal a mindszentgodisai önkormányzat és a Baranya Megyei Közgyűlés támogatásával készült. Oldalszerkesztő: Deák Gábor Testvérfalvak Mindszentgodisának két test­vértelepülése van. A szlovák Tósnyárasddal immár 40 esz­tendeje tart a „rokonság”, míg a svájci Niederhelfenschwil nevű településsel 10 éve. A szlovákiai Tósnyárasdról idete­lepített magyarok célállomása volt valamikor Felsőmindszent, így nem volt nehéz ismerőst, ro­kont találni ahhoz, hogy a két község között kapcsolat fonód­jon. Ez olyannyira élő, hogy évente nem csak a kulturális cso­portok, civil szervezetek talál­koznak, hanem magánember­ként is gyakorta töltik egymásnál szabadságukat a két falu lakói. A St. Gallen kantonban lévő Niederhelfenschwil ugyan csak 10 éve testvérfaluja Mindszent­godisának, ám a hivatalosan in­dult barátság gyümölcsözővé vált, a svájciak eszközökkel, oly­kor anyagiakkal is segítenek. Je­lenleg legalább 15 család áll itt is, ott is barátságban egymással. A partnerség ott tart, hogy két­évente három magyar szakmát végzett fiatal tölthet el féléves tanulóidőt Svájcban. _________■ A FÁK KÖZÉ BÚJVA, a község központjában áll a felsőmindszenti templom. Mindszentgodisa környékén 1330-ban 7, 1542-ben 14 templomos hely volt található. A képen látható templomot, amely át­vészelte a török időket - az 1721-es egyházvizsgálat szerint rossz ál­lapotban - Petrovszky János és felesége, Gyulai Gaál Franciska újít- tatta fel 1796 és 1808 között úgy, hogy harangtornyot is építtettek hozzá. A későbbi munkálatok során középkori eredetű freskómarad- ványok, gótikus ablakok is előkerültek. ______________ ■ t i k 4 dapest-Pécs villamosított vasúti fővonal godisai állomása a falu­központtól 3 kilométerre fekszik. Mivel Mindszentgodisát három különálló település, Felsőmind- szent, Godisa és Gyümölcsény al-

Next

/
Oldalképek
Tartalom