Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)

2002-07-17 / 193. szám

12. OLDAL .Szabadfogás. KRIMI 2002. Július 17., szerda Erőszakkal hurcolták el? A rendőrök keresik a 17 éves lányt Bogád-Pécs A rendőrség gyanúja szerint akarata ellenére vitt magával egy férfi egy fiatal lányt hét­főn a bogádi játszótérről. A lány azóta sem került elő. A huszonhat éves férfi és a fiatal­korú lány már korábban is ismer­te egymást: egy időre más alka­lommal is eltűntek, tudatosan buj­káltak. Akkori együttlétük alatt a törvénnyel is szembe kerültek, lo­pás és más bűncselekmények mi­att indult eljárás ellenük. Kapcso­latuk azonban megszakadt. Hétfőn egy férfi bejelentést tett a rendőrségen, mely szerint a 17 éves lányt korábbi társa a bogádi játszótéren erőszakkal arra kény- szedtett, hogy tartson vele. A pár eltűnt egy kukoricásban, ahon­nan nyomuk veszett. A Baranya Megyei Rendőr-fő­kapitányságon elmondták, sze­mélyi szabadság megsértésének alapos gyanúja miatt indították el a nyomozást. A lány keresésére kutyákat is bevetettek, valamint a távolsági buszokat is ellenőrizték, azonban ezek az intézkedések egyelőre nem hoztak eredményt. Az üggyel foglalkozó rendőrök szerint nem kizárt az sem, hogy a lány később saját akaratából ma­radt a férfival, de a játszótéri köz­játék szemtanúi azt állítják, hogy találkozásukkor erre önszántából nem volt hajlandó. m.b. Hírek A fővárosban maradnak a rendőrök Kevesebben vigyáznak a Balatonon nyaralókra Nem engedik vissza a Készenléti Rendőrség 174 munkatársát a Balatonra, a törvénytelen demonstrációk veszélye miatt Budapesten kell maradniuk. A siófoki rendőrkapitány szerint ez nem veszélyezteti a közbiztonságot. Dr. Herke Tamás szerint a tó­parton civilek nem érzékelhetik ezt a változást, a közbiztonság nem romolhat. A nyári szezonra Siófok-Veszprém A Készenléti Rendőrség 174 mun­katársát az Erzsébet híd lezárása­kor hívták vissza a fővárosba a Ba- laton-partról, ahová a nyárra vezé­nyelt^ őket a tóparti kapitánysá­gok megerősítésének érdekében. Mivel feletteseik úgy ítélik meg, hogy az esetleges engedély nélkü­li demonstrációk veszélye tovább­ra is fennáll, egyelőre nem térhet­nek vissza a Balatonhoz.- A megye más kapitányságai­tól idevezényelt erőkkel váltottuk föl a Készenléti Rendőrség mun­katársait - mondta tegnap dr Herke Tamás siófoki rendőrkapi- tány.- Ok állandóan váltják egy­mást, egyszer többen vannak, másszor kevesebben, attól függő­en, mekkora létszámot tudnak nélkülözni más kapitányságok úgy, hogy még el tudják látni a sa­ját feladatukat is. Egyes balatoni rendőri vezetőknek az a véleményük: nem feltétlenül szeren­csés, hogy nyilvánosságra került a Készenléti Rendőrség fölvezénylése a Balatonról, mert erről így a bűnözők is tudomást szereztek. Siófokra települt a megyei főkapi­tányság több egysége is, így a be­avatkozó és a forgalom-ellenőrző alosztály, a bűnügyi igazgatóság egy nyomozócsoportja, s több jár­őrszolgálatra vezényelt rendőr.- Átcsoportosításokkal és a szolgálattervezés rugalmasabbá tételével próbáljuk megoldani a hi­ányt a Balaton Veszprém megyei szakaszán - mondta Tóth Zoltán. A megyei kapitányság sajtó- referense szerint egységükből 31 munkatársnak kell Budapesten maradnia. A kisebb településekről is hívnak rendőröket a Balaton- partra, illetve túlóráztatják a többi­eket. - Egyelőre nem kimutatható a hiány, de a pontos adatokat csak a hónap végén tudjuk meg - mondta a szóvivő. FÓNAI-NAGY Meglopták, amíg várakozott Pécsett hétfőn egy helyi lakos feljelentést tett a rendőrségen, amely szerint még az elmúlt héten, amikor a Komlói úton lévő egyik italbolt mellett parkolt tehergépkocsijával, a járműből ellopták az iratait és készpénzét. A sofőr kára több mint száz- ötvenezer forint. (mb) El akarta venni a táskáját Pécsett hétfőn, a Káposztásvölgyi úton egy fiatal­ember megkísérelte kitépni egy hölgy kezéből a táskáját, azonban nem járt sikerrel. A nő értesítette az esetről a rendőröket, akik rövidesen elfogtak a közelben egy tizenkilenc éves geresdlaki fiatalem­bert, akire illett a megadott személyleírás. Vele szemben lopás kísérletének gyanúja miatt indítot­ták meg az eljárást. (mb) Hasba szúrta párját Hétfőn este egy nő felhívta a rendőrséget és közölte: celldömölki lakásukon egy konyhakéssel hasba szúr­ta élettársát, B. Jánost. A 29 éves nő, B. Ilona és a 42 éves férfi rendszeresen veszekedett, vitázott, a férfi gyakran ivott. Hétfőn azon vesztek össze, hogy a nő nem volt hajlandó italért menni a kocsmába. A vita hevében a férfi egy krumplinyomóval közeledett pár­ja felé. Az asszony erre felkapott a konyhaasztalról egy kést és szúrt. A penge a férfi májáig hatolt. A sér­tett még kitámolygott az udvarra, de ott összeesett. A nő azonnal értesítette a rendőrséget és a mentőket. B. Ilonát őrizetbe vették, a férfi állapota válságos. Halálos ütközés Életét vesztette egy 25 éves Borsod-Abaúj-Zemplén ’ megyei férfi, aki kedden kora reggel az 5-ös főúton az inárcsi leágazás közelében személygépkocsijával fron­tálisan összeütközött egy kamionnal. A nyomozás ed­digi adatai szerint a balesetet szenvedett férfi a lassan araszoló gépkocsisort előzve áttért a menetiránnyal szembeni útpályára és belerohant egy kamionba. Ismeretlen holttest Vízbe fúlt férfi személyazonosságának megállapítá­sa miatt folytat államigazgatási eljárást a gárdonyi rendőrkapitányság. A holttestet tegnap hajnalban találták meg az agárdi Napsugár strandon. A férfi 50-60 év körüli, 170 centiméter magas, erős testal­katú, arca kerek, füle fejhez simuló, rövid haja sö­tétbarna. A rendőrség kéri, hogy aki tud valamit az ismeretlenről, tárcsázza a 107-es segélyhívószámot. Családok közti csetepaté Tömegverekedés bénította meg órákra a forgalmat Kadarkút mellett hétfőn késő délután. Két társaság, mintegy 10-12 sze­mély csapott össze az utcán. Kadarkút- Bárdudvarnok Nyolc embert hallgatott ki a rendőr­ség, de egyelőre csupán egyet gya­núsít a hétfői tömegverekedés ügyé­ben. A vallomások ugyanis ellent­mondásosak. Hétfő délután bejelen­tés érkezett a rendőrségre, hogy közlekedési baleset történt Kadar- kút és Bárdudvarnok között. Való­jában két autó üldözött és leszorított az útról egy harmadikat. Az autós üldözés és a vita tömegverekedésbe torkollt: a három kocsi utasai fej­székkel, késekkel próbálták egy­mást jobb belátásra bírni. Valószí­nű, hogy két család próbálta így le­rendezni egy korábbi bűncselek­mény, egy testi sértés miatti nézetel­térését. Többen is megsérültek a ve­rekedésben, egy személy, akinek a kezét kis híján levágták, különösen súlyosan. Az egyik verekedő a ro­hamkocsiba is berontott a fejszével, menekülés közben az orvos is meg­sérült. A verekedőket a rendőrök vá­lasztották szét. A súlyos kézsérülést szenvedett férfit műteni kellett, ezért a megyei kórházba szállítot­ták. Eközben azonban a kórházhoz érkezett a rivális család három ko­csival és egy ponyvás teherautóval. A rendőrök nem engedték be őket az intézmény területére, jakab edit Kislányt ölt a kábítószer London A kábítószerezés eddigi legfiatalabb áldozatát gyászolja Nagy-Britannia. Az eset újabb csapás a kormányra nézve, amely a napokban jelentette be a drogfogyasztás liberalizálásá­nak programját. A tízesztendős Ja­de Slack vasárnap, hirtelen rosszul- lét után halt meg. Jade, akit nem csak a család, hanem az iskolatár­sak és a tanárok is imádtak, egy ha­sonló korú barátjánál játszott. Né­hány óra múltán rosszullétre pa- naszkodott, kórházba szállították, de nem tudtak segíteni rajta. A nyomozók az egyik szobában extasyt találtak. A szakértők való­színűsítik, hogy a kislány öt tablet­tát vett be. A rendőrség őrizetbe vett három, 18 és 20 év közötti fiatalt, akik a történtek idején* szintén a házban voltak. __________________MTI/EUBOPRESS FULOP FAKERESKEDÉS Pécs, Légszeszgyár u. 38. Tel.: 72/314-139-1‘ deszka 2-6 m-ig 38 000-48 000 Ft/m:- 40-60-75 mm-es palló 4-6 m-ig 49 000 Ft/m- gerenda 4-6 m-ig 49 000 Ft/m3 -lambéria 1 400-1 950 Ft/m2 -hajópadló2 400-3 500 Ft/m2- tetőléc 25-30/50 65-78 Ft/fm- esztergált gömbfa 0 6-13 cm 2-4m-es 650-3350 Ft/db- szélezetlen bükk fűrészáru 75 000 Ft/m3- szélezetlen. szántott tölgy fűrészáru 110 000 Ft/m3 Az árak az áfát tartalmazzák. ' mliPliWWIi'i' A csatornázási és hulladékgazdálkodási termékek értékesítésében Magyarországon piacvezető szerepet betöltő POLYDUCT Műanyagipari Rt. területi képviselőt keres dél-magyarországi területre. Elvárások: -felsőfokú műszaki végzettség -jó tárgyalóképesség -sikerorientált csapatmunka-szellem Kínálunk: -teljesítményarányos jövedelem -hosszú távú perspektíva -céges autó Jelentkezés: rövid fényképes szakmai önéletrajzzal a 4181 Nádudvar, Kábái u. 62., vagy a polyduct@polyduct.hu címen a hirdetés megjelenését követő két héten belül. ÉPÍTKEZŐK. ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK FIGVELEMI A Bükkösdkő Kft. Bükkösd II. Mészkőbányájából olcsón, gyorsan beszerezheti az építkezéshez, útépítéshez szükséges:- betonúsztató követ, -terméskövet és-térburkolat alá szükséges zúzalékot, -feltöltésre alkalmas meddőanyagot. Fuvarszervezést vállalunk! Várjuk megtisztelő megrendelésüket! 72/552-110, 552-090, 30/916-4492 Cégünk az A Beton-Viacolor Térkő Rt. és a Danubiusbeton Dunántúl Kft. hivatalos beszállítója. FENYŐ LAMBÉRIA HAJÓPADLÓ 1330FIMÓ1 ERAMIA C7ANITER Közraktár u. 10/a Tel.: 72/510-602 BAUKE UrécsllK VASKERT BT. Pécs, Engel J. u. 6.- Vasanyagok, PVC anyagok- Szerelvények- Fenyőfűrészáru- Lambéria, hajópalló- Cement, mészhidrát Bituwell Hullámlemez bevezető áron! Piros-zöld-barna 2000 Ft/tábla (áfás ár) Nyitva tartás: H-P: 7.00-16.00 Szó: 8.00-12.00 Tel./fax: 72/216-160, 510-449 *258416" GIENGER KFT. ÉPÜLETGÉPÉSZETI NAGYKERESKEDELEM Akciós gázkészülékek! SYLBER átfolyós vízmelegítő __ - * JffiiL J&e OCTR 29.900 Ft ' *T*5* MIKRA kombi fali kazán 202^e01ű 178.750 Ft I FÉG UNICAL kombi kazán JfiiSOCrFi 152.500 Ft LB 50 kéményes konvektor J&OötrFt” 31.750 Ft TÉKA beépíthető gáz- és villanytűzhelyek 15% kedvezménnyel, j ÚJDONSÁG Euro-korrtii Ariston kombi (falon kívüli turbós) kazánok • 173.750 R Euro-kombi Ariston kombi kazán 133.750 Ft További kínálatunk: Vaillant fali és álló kazánok, vízmelegítők Viessmann fali és álló kazánok Junkers fali és álló kazánok, vízmelegítők Hőterm álló kazánok Vogel-Noot lapradiátorok Fürdőszoba szalon ajánlata: Grohe falba építhető WC-tartály, nyomólap 24.500 Ft Exkluzív bútorgarnitúrák 95.000 Ft-tól Zuhanykabinok 24.000 Ft-tól Panelfürdőszoba akció 12%-os kedvezménnyel Egyedi Laufen WC-csészék 40%-os kedvezménnyel WC-tartályok 20%-os kedvezménnyel Színes lemezkádak és Alföldi WC-csészék 50% kedvezménnyel Akció a készlet erejéig! Az árak az áfát tartalmazzák. GIENGER Kft. Pécs, Nyugati Ipari út 1. Tel.: 72/552-100, Fax: 72/255-905 Nyitva: h-cs: 7.00-17.00, p: 7.00-14.45 fül*» ® ábiü KÖZVETLENÜL A GYÁRTÓTÓL TERHELŐI ÁRON Felújított thermoplan ablakaink több méretben 5.500 Ft-ért! Bejárati ajtók 21.000 Ft-tól (16 féle típus) Fa belső ajtók 6.300 Ft-tól (12 féle típus) Új ablakok gyári és saját gyártásból: 4.000 Ft-tól Az árak az áfát nem tartalmazzák. Viszonteladókat kiszolgálunk TELEFONON: 06-30/440-3038, 06-20/51 5-7635 Műanyag nyílászárók, télikertek ír? '. Az ablak teszi a házat A! LBA LUX ABLAKGYÁRTÓ KFT. Kiváló minőség, elérhető árak, magyar és német profilból PANORÁMA és REHAU termékcsalád Díjtalan árajánlat - szak­tanácsadás - szállítás­sal, beépítéssel. MÜLLER FERENC SOMBEREK 69/338-519, 30/2886-525

Next

/
Oldalképek
Tartalom