Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)
2002-07-10 / 186. szám
6. OLDAL BEM UTATKOZIK 2002. Július 10., szerda HU LOVÁSZHETÉ N Y A FALU TÖRTÉNELME A község nevét 1292-ben Luszhetyn alakban találjuk meg leírva - a szó vagy a hét számnevünk származéka vagy a Hetény-nemzetséghez kötődik. Olyan helyet jelöl, ahol lovakkal fizettek adót. Múltja a bronz- korba nyúlik vissza, az i. e. 1300-1800 közötti korszakot - a halomsi- ros, valamint urnasíros kultúrát képviselő leletekkel. Hét honfoglalás kori sírt is találtak. Már a XIV. században önálló plébánia. Lakói eleinte magyarok, majd a XVIII. század elejétől németek telepednek le itt. A század közepén épült temploma leégett, a ma is láthatót 1892-ben szentelik fel Szent Márton püspök tiszteletére. 1970-ben 224 magyar és 174 német lakosa van. A Pécsváradi Körjegyzőséghez tartozó település mellett néhány kilométerre halad el a felújítás alatt lévő Pécs-Pécsvárad-Bátaszék vasútvonal. Lakói hagyományosan mező- gazdaságból éltek. Lovászhetény a rendszerváltást követő évtizedben a rendezetten, kiegyensúlyozottan fejlődő község képét mutatja. FELÚJÍTÁS ALATT a polgármesteri iroda épülete ______________■ A c send szigetén Pusztakisfalu falunapra készül A néhány őslakos mellett volt „köjálos” főorvos, újságíró is lakik a falunapra készülő Pusztakisfaluban, a csend paradicsomi szigetén. Egyetlen akácíás zöld liget a főtér, ahol a dombok felé futó akácok, dús lombú platán, méregzöld fenyő alól egy-egy ház bukkan elő. Az aprócska, 30 házból álló Pusztakisfalu zöld csendjét lombok alá bújó kis imatemplom és feszület is hangsúlyozza. Egykét kis hidacska árulkodik a főteret ketté szelő Róka-patakról. Mindössze 12 család él Itt - úgy hatvan ember. Egyikük - Szekeres Tibor - a táj őstengeri múltjának és természeti kincsekben gazdag jelenének leleteit gyűjti: megkövesedett cápafog, szarvasagancs, az itteni, egykori vasbánya kőzettani nyomai találhatók gyűjteményében.- 1971-ben a nagyanyámtól örököltem itt házat, aztán itt ragadtam - mosolyodik el Tóbei Józsefire, a Pusztakisfaluért Egyesület elnöke. - A házban még villany sem volt, csak petróleumlámpa. De már el nem mennék innen. Egy óra múlva érezni fogja, milyen erős itt a levegő, ha nem máson, akkor a hasán, olyan étvágya lesz. A fiatalok is megtudnának telepedni itt egy kis pénzbeni ösztönzéssel... Főként középkorúak vagy idősek élnek itt, többsége nő: asszonyfalu. Nevezetes üveghutájáról; az elhunyt Szilas Péter baráti köréhez tartozók minden évben össze is jönnek itt, most július 27-28-án, a pusztakisfalui falunapon nyílik erre alkalom. Egyébként 33 hektárnyi víztükör - halastavak sora - is van közelben - bár azt szigorúan halgazdálkodásra használja tulajdonosa. Pedig ez a kerékpárutakkal összeköthető, csodásán körbejárható terület, melyet a közelben nagyvadas erdőség is határol, nagyszerű bázisa lehetne az .idegenforgalomnak is. „Mindenesetre most minden erővel a falunapra készülnek - fogalmaz a polgár- mester -, akkorra új hidat is ácsolnak a patak fölé friss fatörzsekből, lehántolva, csak úgy, ahogy az isten teremtette.” A szépülő Lovászhetény A jó gazda alaposságával kalauzol Kapoli Mihály polgármester a szeptemberi csengőszóra már kéttantermes iskolában, a tágas kultúrház termeiben és a kialakítandó polgármesteri hivatalban is. Aki először jár az községben, rácsodálkozhat a lovászok egykori lakhelyére, a „gödörre” is.- A rendszerváltás első négy évét adóssággal kezdtük; hitelt kellett felvenni a vezetékes vízhez, amire a falunak nagyon nagy szüksége volt - mondja Kapoli Mihály, aki korábban a volt helyi állami gazdaságnál volt mezőgazdasági gépszerelő, most az erdészetnél dolgozik fakitermelést szolgáló erőgépen. - Örökmozgó, lelkes ember, Ámán András volt az elődöm, fájó pont, hogy a betegsége miatt kellett abbahagynia a közéleti munkát. A leendő tanterem előterében, ahonnan a polgármesteri iroda már kiköltözött, a falon Kopár SiLOVÁSZHETÉNY NÉPESSÉGE mon festménye egy poros kis falu képét mutatja 1954-ből. Talán csak pár diófa jelentette a zöldet a fátlan faluban, de még 1990-ben sem volt sok dicsekednivalója a Pécsváradi Körjegyzőséghez tartozó településnek.- A város egy kis falu gondjait talán meg se tudta érteni - tűnődik a polgármester. - Önálló, erős település volt valamikor, és kétszer is leégett a történelem során, de mindig lakott maradt. És hajdan sokkal tehetősebb település is volt 400-500 lakossal. Most 342-en vagyunk. A polgármester jobban, szereti, ha a tények beszélnek helyette: így nyitunk be a kultúrház 200 személyes nagytermébe, amely most csinosodik; az asztaliteniszezők termébe, ahonnan egy borok, élelmiszerek alkalmi tárolására alkalmas, lakodalmat, ünnepet is jól szolgáló pince is nyílik; a melKapoli Mihály polgármester LOVASZHEJENY léképületek egyikében pedig kemence vár feladatára.- Korszerűsítettük a közvilágítást, az idén javítjuk a pusztakis- falusi templomot - ott rövidesen új hidakat építünk a patak fölött -, folyik az iskola, orvosi rendelő és a polgármesteri hivatal kialakítása - saját erőnk szerint haladunk, de nagyobb beruházásokra most még nem gondolhatunk. A gázvezetéket csak a falu határáig elhoz^Fazekasboda Geresdlak ni 25 millió forintba kerülne, a szennyvíz kezelésére pedig a helyi telepítésű gyökérzónás szennyvízülepítőt javasolták. A Lovászhetény és a hozzánk tartozó Pusztakisfalu közötti, mintegy 2,5 kilométeres bekötőutat is meg o Somogy Hirdn |/ . Mártonra ; . K*esd „„ Bogid Perelgd íSzSá9> oEnsébet 'i' S ! ' \ \ RoHwqya i oNagykozár Beitásd ^ Szellő Maráza kellene javítani - ezt a település- részt máig Pusztakisfalu utcának nevezik - de hát még egy gazdagabb önkormányzat se győzné ezt pénzzel! Az utat eleve rosszul tervezték, télen éppen az úton reked meg a hó, pedig a Pusztakisfalu téli megközelítését is meg kellene oldani. Rendezetlen tulaj,- donjogi gondok is vannak itt - például a mezőgazdasági iparterület fölfejlesztését most kezdték meg, holott az hagyományosan lakóterület. Kihasználatlanul vár a sorsára a volt helyi állami gazdaság magtára, amely magántulajdon. A privatizáció során szinte mindent elvettek az önkormányzattól, pedig a falu határában legalább 3-400 hektár olyan föld van, amit jobb lenne ha az önkormányzatnak adnának át, majd az bérbe adja. Van bosszúságunk a közlekedés miatt is: amióta a Nagypall vasútállomás nem üzemel - a vonatot kiváltotta a busz - az a busz nem áll meg a faluban - pedig itt megy át -, é§ nagyon sokan azon a járaton köz« lekedtünk. Kisiskola, negyedikeseknek is Bősz Zoltánná: „a negyedikesek számára is lesz hely” Semmi nem bizonyítja jobban a község ragaszkodását kisiskolájához, mint az, hogy az iskolát újabb tanteremmel bővítik. Idáig a negyedikesek bejártak Pécsváradra, s mire az ottani iskola légkörét megszokták, már jött is ötödik osztály, tudom meg Bősz Zoltánnétól, az iskolát vezető tanítónőtől. A testület azonban újabb tanterem kialakítása mellett döntött, és várhatóan addig lesznek a polgármesteri hivatal Engelmann utcai épületében, amíg az iskolát 5,5 millióból föl nem újítják. Egy 1931-es okirat szerint már 1880- ban volt népiskola Lovászhetényben - 1975-76-ig 1-8. osztályig, azonban az alsó tagozatot a körzetesítések idején is sikerült megtartani. A Pécsváradról átjáró tanítónő a kis létszámú - mindössze egy osztálynyi kisdiákból álló - osztatlan iskola előnyei közül a gyerekekkel való személyesebb törődés, a kölcsönös példaadás szerepét emeli ki. A diákok is jobban figyelnek egymásra, és a nagyobbak azt is megtanulják, hogyan segítsenek a kicsiknek. A közösségformáló erőről népes gyereknapok tanúskodnak. A iskola felszereltsége korántsem kisiskolás - televízió, számítógép, földgömb, Németországból kapott ötletes szorzótáblák, színkészséget fejlesztő játékok állnak a tanulók rendelkezésére. _________■ A falu vezetői A község polgármestere: Kapoli Mihály ( 54 éves, erdőgazdasági dolgozó). Alpolgármester: Luká- csevicsLászló (47, vállalkozó). A képviselő-testület tagjai: Palágyi Gynláné (54, nyugdíjas), Csillé- né Varga Mária (35, állattenyésztő, elletős), Bogdán Katalin (26, ápolónő). Kisebbségi önkormányzat nincs. A település a Pécsváradi Körjegyzőséghez tartozik, körjegyző dr. Fenyvesi János. Háziorvos: dr. Men- czer Gábor. Gyermekorvos: dr. Wilhelm Andrea. Az alsó tagozatos általános iskola vezetője Bősz Zoltánná. Az önkormányzat címe: 7720 Engelmann u. 9. Tel.: 72/465-141. A településnek testvérközsége nincs. A falunapot általában augusztus második hetében tartják, az idén augusztus 10-én. A pusztakisfalusi falunapra az idén július 27-28-án kerül sor. lovászhetény. dnnantulinaplo. hu Az oldal a lovászhetényi önkormányzat és a Baranya Megyei Közgyűlés támogatásával készült. Oldalszerkesztő: Bóka Róbert Négyen a falu közéletéből A polgármester hiszi, hogy a képviselők révén több „jobb keze” van. Palágyi Gyuláné szociális gondjaikról, Bogdán Katalin az ifjúság életéről, Csilléné Varga Mária az életformáról mondott el néhány gondolatot, Prigli László gazdasági vezető a foci népszerűségről. Csilléné Varga Mária A helyi vöröskeresztet is vezető Palágyi Gyuláné elmondta, hogy az aktív korúak számához mérten nem különösen magas a munka- nélküliek száma, az önkormányzat havonta 5-6 embernek fizet átmeneti segélyt. Az idősebb korosztályra külön is figyelmet fordít az önkormányzat, de ezzel együtt is nagy gond, hogy a nyugdíjasok száma 100-on felül van, azon belül legalább húsz rokkantnyugdíjassal, és viszonylag sokan vannak a 18 éven aluliak is - az aktív, munkaképes korúak viszont kevesen. Azért a természetes szapo-, rulatnak is vannak jelei, évente 3- 4 kisgyerek születik a faluban, és egy-két házasságot kötnek. Minden elhunyt után 15 ezer forint temetési segélyben részesülnek a hozzátartozók. Helyi rendelet szabályozza, hogy csak azok kaphatnak szociális segélyt, akiknek nincs köztartozásuk. A fiatal Bogdán Katalin mindenképp nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy roma származása, és kora ellenére képviselővé választották egy szigorú mércével mérő faluban. Mint elmondta, elsősorban a fiatalok életét szervezi. Most tatarozták a klubhelyiségüket, ahol esténként és főként a hétvégeken mintegy 20 fiatal gyűlik össze, akik természetesen maguk is segítettek a felújítási munkában. Manapság egyre nehezebb a fiatalokat irányítani, bár több jótékonysági rendezvény, bál van már mögöttük, amelyeknek a bevételét kirándulásokra, falunapi programokra fordították. Egyre gyakoribb, hogy már csak olcsóbb zenekarokra futja. Katalin egyénként ápolónő Pécsett a megyei kórház fertőzőosztályán, akinek közlekedni sem köny- nyű a munkahelye és Lovászhetény között. Amikor délutános, kénytelen a munkahelyén aludni, mivel 18 óra 15-kor jön be Lovászhe- ténybe az utolsó busz. A hétvégén még keservesebb a közlekedés, és egyelőre nincs sok remény arra, hogy javuljon. A volt állami gazdaságnál nyolc ház sorakozik; innen költözött el nemrégiben Csilléné Varga Mária a családjával a közeli Erdősmecskére. Igazából az életformaváltás vágya ösztönözte Máriát, aki három növekvő gyermek édesanyja. Nemcsak a lakók megbecsült, határozottságáról ismert képviselője, de állat- tenyésztőként is felelősségteljes, kemény munkát végez: elletős a csokoládépusztai sertéstelepen. Joggal nehezményezi Mária, hogy Pusztakisfalu - mivel a bekötőút szűk köldökzsinórján Lo- vászhetényhez tartozik - még csak hátrányos helyzetűnek sem minősül. Pedig - például - három éve már bolt sincs Pusztakisfalun. Egy rövid ideig létezett ugyan, de csak addig, amíg az önkormányzat a tej és a kenyér kiszállítását évi 80 ezer forinttal támogatta, ám a vállalkozóknak ez még így sem érte meg. Itt érdemes említeni, hogy a kilencvenes évek elején még három bolt és három vendéglő volt benn Lovászhetényben is, de mindebből mára csak egyetlen, árva vegyesbolt maradt. Az egyik legnagyobb múltú helyi szerveződés a Lovászhetényi SE labdarúgó- csapata, amely - mint Prigli László gazdasági vezető, a focicsapat egyik mindenese hangsúlyozza - a hetvenes évek elejétől folyamatosan működik, ráadásul úgy, hogy mindvégig szinte csak saját, helyi nevelésű játékosai voltak. Ez egy ilyen kis falu esetében önmagában is ritkaság. A pécsváradi Agrover Rt. autóbuszt bocsátott a rendelkezésükre, az önkormányzat évi 500 ezer forinttal támogatja az egyesületet. A megye II. osztályába kerülő csapat munkáját segíti Jáhn Jakab magánvállalkozó is. A csapat edzője Knopp József. Mint Prigli László elárulja, a focicsapat életéről, a lovászhetényi sport múltjáról már négy könyvük gyűlt össze a fiókban, kiadásra várva, ahol a sportolók közt országos kick-box-bajnokot és más, neves versenyzőket is számon tarthatnak. Palágyi Gyuláné » i <