Új Dunántúli Napló, 2002. június (13. évfolyam, 147-176. szám)
2002-06-28 / 174. szám
2002. Június 28., péntek RIPORT 7. OLDAL K U L T Ú R A Beiratkoztak a középiskolások Pécsett két iskola veszi fel a rostán kihullottakat Szerda volt az utolsó határideje a középiskolai beiratkozásoknak. A felvett tanulók 94 százaléka az általuk az első három helyen kiválasztott középfokú oktatási intézmény valamelyikébe nyert felvételt. Pécsett közel száz jelentkezőt mindegyik kiválasztott tanintézet elutasított, őket az önkormányzat két kijelölt középiskolába „utalja be”. Hétfőtől szerdáig iratkozhattak be a gimnáziumokba és szakközépiskolákba a diákok az intézmények által megadott időpontban. A ■T 2002/2003-as tanévre összesen íj 108.020 tanuló jelentkezését re- L. , |i gisztrálták a középiskolák 9. év- ■ ; folyamán országos szinten. A fel- g§k W 'M [ vett tanulók 94 százaléka az általuk az első három helyre kfvá- lasztott középfokú oktatási intéz- mény valamelyikébe nyert felvé- telt, 70,5 százalékuk az első, 15,6 százalékuk a második, 7,7 százalékuk pedig a harmadik helyen megjelölt intézménybe jutott be. A következő tanévre 1106 középfokú iskola 4350 tagozatra 132.388 helyet hirdetett meg, ami 22,5 százalékkal több, mint a tanulók száma. A gimnáziumokban 26,4 százalékkal, a szak- középiskolákban 41 százalékkal, míg a szakiskolákban 32,6 százalékkal több hely van, mint ahány diák, helyhiányra tehát nem lehet panasz. Pécsett 8311 volt a jelentkezések száma, de ez nem ennyi diákot takar, válaszol érdeklődésünkre Róna Géza, a polgármesteri hivatal főtanácsosa, hiszen több intézményt is megjelölhettek a gyerekek. A felvehető tanulók száma 3196 volt, körülbelül ennyien is jelentkeztek. Kilábalás A pécsi Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola négy első osztályt indít, 35 körüli tanulólétszámmal. A pontos létszám valójában szeptemberben derül csak ki, mondja Ritter Attila igazgató, mert mindig van némi mozgás, elvihetnek gyerekeket máshová, és vissza is kerülhetnek azok a bukottak, akiknek nem sikerül a pótvizsgájuk augusztusban. A Kodály Gimnáziumban öt első osztály indul 30 fölötti létszámmal, tájékoztatott Hársi Sándomé igazgatóhelyettes, osztályonként egy-két gyerek nem iratkozott be csupán, őket a pótbeiratkozáskor várják. Itt is szaporodhat a létszám azokkal, akiknek nem sikerül a pótvizsgájuk, illetve azokkal, akik 3 vagy több tantárgyból buktak ugyan, de tekintettel arra, hogy 16 éves korukig kötelező az iskola, vissza kell őket venni. Két intézményt jelölt ki a város, amelyek kötelesek felvenni azokat a tankötelezett diákokat, akik semmilyen középfokú intézmény követelményrendszerének sem feleltek meg: az 500-as számú Angster József Szakképző Iskolát és a Csokonai Vitéz Mihály Speciális Szakiskolát. E hónap végére derül ki, hogy Pécsett pontosan mekkora is ezeknek a diákoknak a száma, mondja Róna Géza. Várhatóan megközelítik a százat, de mindez gondot nem jelent, mert csak az 500-asnak 400 üres helye volt a beiskolázások után, cseri László KÖZÉPISKOLÁBA BEÍRATOTT DIÁKOK ARÁNYA HÁROM ISKOLATÍPUSBAN Forrás: Pécs város • É 8 1 29% önkormányzata \ , 16% 27,5% országos 39% - - «./ pécsi 45% adat m. I . adat Gimnázium | ÜW / V f[ 43,5% Szakközépiskola | / Jí Szakiskola ) a csődből Segítséget kap a mánfai Collegium Martineum Az év elején úgy tűnt, hogy a mánfai Collegium Martineum anyagi helyzete még azt sem teszi lehetővé, hogy a tanévet befejezze. Pedig szakemberek szerint kiemelt támogatást érdemelnének, és további négy-öt hasonló kollégium felállítására lenne szükség. A kormányváltással pozitív folyamatok indultak el a kollégium megítélésében és finanszírozásában. Ez év januárjában felmerült annak a lehetősége, hogy az országos szinten egyedülálló eredményeket felmutató mánfai Collegium Martineum szeptemberben végleg bezárhatja kapuját, ha nem kap hathatós anyagi segítséget valahonnan. Az intézmény az 1996-os alapításakor még bizakodhatott abban az állami szinten is kinyilvánított ígéretben, hogy az ágazati minisztériummal és a három megyei önkormányzattal (Baranya, Somogy, Tolna) közoktatási megállapodást köthet a fenntartásra, ám a megállapodásokból nem lett semmi. A kollégium eladósodott, mára sokmilliós tartozást halmozott fel, és hogy be tudta fejezni a tanévet, az annak köszönhető, hogy az Ifjúsági és Sportminisztériumtól hárommilliós gyorssegélyt kapott a második félévben, mondja Heindl Päer igazgató. Az Oktatási Minisztérium (OM) még februárban pénzügyi és szakmai gyorsvizsgálatot rendelt el az intézményben, amelyet az Országos Közoktatási Intézet szakembereivel végeztetett. A vizsgálat azonban azt állapította meg, hogy a kollégium programja kifogástalan, ez a fajta tevékenység annyiba kerül, mint amennyit költenek rá, és azt javasolta a minisztériumnak, hogy a költségeket vállalja fel. A javaslatot azonban nem követték tettek, vagyis egy fillért sem kaptak az OM-től. Annyi eredményt értek el, hogy a sokkal több empátiát felmutató Szociális és Családügyi Minisztérium segítségével szóbeli megállapodásra jutottak, hogy középtávon hathatós segítséget kapnak, továbbá olyan szerződést köthettek az SZCSM-mel, amely jelentős anyagi segítséget helyezett kilátásba. Bár az OM ötmillió forintos gyorssegélyt ígért, csak a Szociális Minisztérium pénzei érkeztek meg, az ötmillió ígéret maradt. Sőt, a választások második fordulóját követő napon PóRnkós József, még a székében ülő oktatási miniszter levelet írt, amelynek hangneme azt sugallta, mintha soha nem tárgyaltak volna a problémák megoldásának lehetőségeiről. A kormányváltás pozitív folyamatokat indított el. A Baranya Megyei Önkormányzat egymilliós támogatásról döntött, s várható a második félévben Somogy megye félmilliós juttatása is. Nagyon pozitív, mondja Heindl Péter, hogy a Független Pedagógiai Intézet, amelybe a mánfai kollégium is betagozódott, európai színvonalú szakmai bázist hozott létre. Ráadásul a Soros Alapítvány segítségével kiképzett, modern szemléletű szakemberei államtitkári szinten bekerültek az Oktatási Minisztériumba. Ezek az emberek jól ismerik és értik a romákat valóban segítő oktatási szisztémákat, ráadásul a Független Pedagógiai Intézet igazgatója is tanácsadója lett az oktatási kormányzatnak. így minden remény megvan arra, hogy a minisztérium a Collegium Martineum rövid és hosszú távú terveit a lehetőségeihez képest maximáli- san támogatja. ________cseri László SZ ERELEM, CSALÁD, HÁBORÚ címmel Ócsvár Rezső „levélposta művészetét” bemutató vándorkiállítás nyílt Pécsett, a Jókai utcai postapalota nagy forgalmú előterében. A Szepes vármegyei Szomolnok középkori bányavárosban 1877-ben született festőművész-rajztanár képeiből a most látható mintegy 300 alkotás nagy része az első világháború poklában keletkezett. E finom miniatúrákat tábori levelezőlapként adta fel a művész szerelmének, majdani feleségének, olykor a frontvonal közvetlen közeléből, s ahogy Kovács Gergelyné (képünkön), a Postamúzeum igazgatója megnyitóbeszédében kiemelte, a pos- ta még innen is pontosan, legkésőbb négy nap elteltével a címzetthez kézbesítette.__________fotó: tóth l. Folkzene a Barbakán várárokban A háromnapos XIII. Pécsi Folknapok Nemzetközi Népzenei Fesztivál ma 18 órakor kezdődik. A fesztivál szervezői nem babonásak a sorszám miatt, de eső esetére tartalékhelyszínnek kijelölték az Ifjúsági Házat.- Most is az eredeti célt követjük: Szeretnénk Pécset a folklór városává tenni - mondja Vízin Antal- Antus, a Pécsi Kulturális Központ szervezője, a fesztivál egyik alapító együttesének vezetője. A másik alapító, a Szélkiáltó más elfoglaltsága miatt nem vesz részt a fesztiválon. A szervezők arra törekedtek, hogy nyugat és kelet egyaránt szerephez jusson a programban. A magyar népzenét erdélyiek is képviselik.- A pécsi Mohala Hóra együttes kiválóan játssza a moldvai zenét - folytatja Antus. - A szerbek, horvátok népzenéjét pedig a mi együttesünk mellett Vujisicsék játsszák. A Pavilon együttes pedig elviszi a népzenét a dzsesszes feldolgozás felé. Az új fesztiválhelyszín a Barbakán várárok. A bástya előtti téren tartják a késő esti táncházakat. Szombaton és vasárnap este a Sétatéren is szerepel az együttesek színe-java. Kedvcsinálóként néhány fellépő a még nem említettek közül: Zengő együttes, Sármási zenekar, Fanyűvők, Ifjú Muzsikás együttes, Wemender Quartett, Simply English, Nevesincs együttes, Békés Banda, Fraunhofer Saitenmusik, Rüdiger Oppermann Trio, Szász- csavási zenekar, Berecz András, Bodor Tibor Teskó. d. i. Hattyúdal Lengyelek a téren Lengyel nemzeti napot tartanak ma Pécsett, a Sétatéren a Művészeti és Gasztronómiai Napok eseményeként. Több figyelemre méltó programmal is találkozhatnak az oda látogatók, például az Oldrzycho- wice Néptáncegyüttes műsorával, vagy a Rókavadászat című Mrozek- darabbal. A Motion Trió tangóhar- monika-együttes igazi csemegének ígérkezik az Ifjúsági Ház színpadán, hiszen a csapat beutazta egész Európát, és jól ismert az óceánon túl is. Nem mindennapi élményt kínál Zbigniew Jujka kiállítása. Ő egyike a legkiválóbb len- gyel karikaturistáknak. cs. l. Nemzetközi porcelán szimpózium ér véget a hét végén. A DeForma-alapítvány segítségével három héten át két észt, egy-egy lengyel és finn, valamint hét magyar művész volt a vendége a Siklósi Alkotótelepnek. A hazaiak itthon és külföldön kivétel nélkül egyaránt elismert művelői szakmájuknak: pécsi, budapesti egyetemi tanárok, magyar és a határokon túli kiállítások nyertesei. Ezúttal Siklóson alkotott például Král Borbála és Fasz György, az idei Országos Kerámia Bien- nálé második helyezettje, illetve különdíjasa. Éppen ezért (is) kelt szomorkás érzetet a szimpózium elnevezése: Hattyúdal, ami arra utal, hogy rossz hírek keltek szárnyra az alkotótelep jövőjéről. Az érintettek természetesen szeretnék ezt a „hattyúdalt” minél tovább énekelni. Ennek szellemében állítják össze a mostani munkákból azt a kiállítást, amelynek az alkotóház kiállítóterme ad otthont - a következő szimpóziumig... A mostani, június tizedikén kezdődött és vasárnap zárulót a Nemzeti Kulturális Alap, a pécsi önkormányzat és a Herendi Porcelángyár támogatásával sikerült megvalósítani. B. Z. Lakásmaffia-ügy dupla csavarral B.-né 56 éves özvegyasszony volt, amikor eladta Erzsébet-telepi házát, hogy egy kevesebb gonddal járó, ugyancsak pécsi lakótelepi lakásba költözzön. Rokona hívta föl a figyelmét egy újsághirdetésre: a közelükben lévő panelban eladó egy V. emeleti kétszobás. Az asszony eladta a házát, majd ugyanannak az ügyvédnek a közreműködésével adásvételi szerződést kötött több, mint 1,6 millió forint értékben egy férfival. Nem is volt baj négy éven át, mígnem tavaly szeptemberben B.-né kapott egy határozatot a megyei földhivataltól, melynek indoklás-részében az állt, hogy „A pécsi Körzeti Földhivatal... adásvételen alapuló tulajdonjog bejegyzési kérelmét - mivel az eladó nem volt tulajdonosa az ingatlannak - elutasította.” Az iratból kiderült, hogy az ügyvéd jogi képviselőként korábban már fellebbezett. (Az ő felelősségét a későbbiekben vizsgálva azt állapították meg, hogy mindenben jóhiszeműen járt el.) B.-né ebből a határozatból tudta meg, hogy a Pécsi Városi Bíróságon a lakás ügyében 2000-ben jogerős elmarasztaló ítélettel lezárult egy polgári per egy addig számára ismeretlen nő ellen. E szerint ez a nő vette a lakást korábban az eredeti tulajdonosától, akit nevezzünk P.-nek. És itt jött a képbe a lakásmaffia. P. a rendőrség vizsgálata szerint fedezetként ajánlotta fel a lakását. Kötöttek egy adásvételi szerződést - amivel ő vagy tisztában volt, vagy nem, azt hitte, hogy csak kölcsönszerződés. (Az időközben elköltözött P. édesanyja azt mondja: fiát az egyik barátja hozta össze egy ismeretlennel, aki azt kérte, hogy az általa fölvett kölcsön fedezeteként bizonyos összeg erejéig jelzálogjoggal terheltesse meg a lakását. P.-vel háromféle papírt írattak alá egy ügyvédnél, s ezek között lehet, hogy volt adásvételi szerződés is, P. nem tudta, mit ír alá. A férfit, aki persze egy fillért sem kapott, egyik nap fölkeresték, és fél óra alatt az utcára tették.) Ezt az adásvételi szerződést az ügyvéd benyújtotta a földhivatalhoz - a lakás tehát a lakásmaffia kezébe került. Annak egyik tagja eladta a másiknak, a másik pedig B.-nének. Miután ő jóhiszemű vásárló volt, hozzá már nem jutott el a „csoport” dolgait vizsgáló rendőrség, aki eljárt az ügyvéd, a tanúk és a lakástulajdont „megszerző” nő ellen. Később valamennyiüket jogerősen elítélték, a másodrendű vádlott, akitől B.- né a lakást „vette” jelenleg szökésben van. P.-ék már 1997 őszén feljelentést tettek a rendőrségén, és szerencséjük volt: a lakásmaffia egyik tagját más ügyei miatt fülöncsípték, és egyebek között bevallotta, hogy hamisak voltak a papírok. Az ennek alapján indított és két éve lezárult polgári perben semmisítette meg a bíróság a P. és a nő közötti adásvételi szerződést - tehát P. maradt a lakás jogos tulajdonosa. Idén januárban keresetet nyújtottak be az ott lakó B.-né ellen, kérve a lakást és 960 ezer forint úgynevezett lakás- használati díjat. A bíróság mindezt megítélte. Ez a csapat - az „eladó” és a nő az ügyvéd közreműködésével - hat lakást biztosan megszerzett, a módszer minden esetben hasonló volt. Ismeretségi körben terjedt a hír, hogy lehet pénzt kölcsönkérni, persze uzsorakamatra, csak lakásfedezet kell. A lakásmaffia tevékenységének csúcspontja egyébiránt két évvel ezelőttre tehető, bár jelenleg is érkeznek még a rendőrségre feljelentések. A módszerek mind kifinomultabbak, egyesek nem riadnak visz- sza az okirathamisítástól sem, vagy pedig olyan idős, beteg embereket néznek ki, akik nincsenek szellemi képességeik teljes birtokában. S egyszer csak valamelyik rokon szembesül azzal, hogy a nagymama eladta a házat... Hogy mennyi üyen eset volt-van, nehéz lenne összeszámolni, de amiről tudnak a rendőrök, az minden bizonnyal csak látens adat. Természetesen B.-né a rendőrségre is elment. Ügyét állásfoglalás céljából átküldték a Pécsi Városi Ügyészségre - ugyanis a cselekmény, amit annak idején a hölgy ellen elkövettek, elévült. Viszont ha a lakásmaffia tagjainak összes cselekményével együtt bírálják el, akkor megállapítható, hogy ők ezt üzletszerűen követték el, tehát az elévülési idő öt év. Ha pedig annak a tetteivel állítják szembe, akitől B.-né a lakást vette, nyolc év az elévülési idő. Ebben az esetben B.-nének perújítást kell kérnie. Az ügyészség állásfoglalásától függ, hogy a rendőrség folytatja-e vagy sem a nyomozást. B.-né ügyét a kilencedik megkeresett pécsi ügyvéd vállalta el, aki tájékoztatta: pert kell indítani a lakás „eladója” ellen a vételár és kamatainak megfizetése miatt. Ám ő, mint említettük, szökésben van. B.-nének - akinek a nyugdíjból jószerével csak az ételre, gyógyszerre és a rezsire futja - május 14-éig ki kellett volna költöznie a lakásból - de egyelőre még ott lakik, mert nincs hova mennie. BALOGH ZOLTÁN