Új Dunántúli Napló, 2002. június (13. évfolyam, 147-176. szám)
2002-06-28 / 174. szám
I 2002. Június 28., péntek BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Hírek PÉCSUDVARDON tegnap dél után szétrepedt egy gázvezeték. A gázművek szakemberei a pécsi tűzoltókkal együttműködve rövid idő alatt elhárították a hibát, (ko) BODÁN befejeződött a közvilágítás energiatakarékos modernizálása. Eredményeként az éves közterületi áramdíj várhatóan a felére csökken. A templom most kapott éjszakai díszkivilágítást, alkonyaitól kora reggelig fényárban úszik a műemlék torony. (cs) SELLYÉN az önkormányzati intézmények fűtési rendszerének földgáz-üzeművé alakítása után - amire még idén sor kerül -, a feleslegessé váló vegyes-tüzelésű kazánokat értékesítené a város. A részletekről a héten megtartott gazdasági bizottsági ülésen tárgyaltak, a képviselő-testület jövő hét elején dönt a kérdésről, (wk) A TISZA menti Gulápsnak, az árvíz után újjáépült községnek nemrég személyes felajánlásként ingyenesen tervezett címert és zászlót egy XVIII. századi helyi pecsét alapján Kováts Ferenc komlói grafikus. A jelkép mezőjében tölgy, gallyat tartó gólya, hal, valamint hármas bokor látható. (cs) SOMOGYAPÁTIBAN a napok ban félmillió forint értékű és néprajzi szempontból rangos lószerszám-készletet emeltek el a tolvajok egy portáról. Az elkövetők mást nem vittek magukkal, (cs) A ZSIBÓT-BECEFAI bekötőút javítási munkái befejeződtek. Szigetvár felől buszkörjáratot terveznek, ennek érdekében megépítették a fordulót is. A körjárat vár- 'hatóan július 1-jétől indul, (aa) PÉCSETT az urológiai klinika idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból és az 1992-ben kezdeményezett, azóta már hagyományossá vált Huth Tivadar Urológus Napok keretében kétnapos tudományos tanácskozást rendeznek. A tegnap kezdődött eseményen hazai és külföldi szakemberek cserélnek ismereteket. (p) APEH JUBILEUM. Az APEH Ba ranya Megyei Igazgatóságának vezetői is részt vettek azon a jubileumi ünnepségen, amelyet az adóhivatal 15 évvel ezelőtti létrehozásának alkalmából tartottak Budapesten. Az ünnepségen 22, a kezdetektől a hivatalnál dolgozó igazgató, illetve főosztályvezető kapott elismerő oklevelet. iki Skandináv lottó Nyeremények 7 találatos: nem volt 6 találatos: 290996 Ft 5 találatos: 5283 Ft 4 találatos: 805 Ft Döntések, politikai vita nélkül Hétfőtől új szemétrendelet, átalakított orvosi körzetek A nyári szünet előtti utolsó pécsi közgyűlés politikai szócsaták nélkül zajlott le tegnap. A képviselők ugyanakkor több meglehetősen fontos, közérdekű témáról határoztak: elfogadták a júliustól hatályos szemétrendeletet, kialakították az orvosi és fogorvosi körzeteket, megvitatták, ám végül átdolgozásra visszaadták a város átfogó fejlesztési tervét. PÉCS Utolsó ülését tartotta tegnap a nyári szünet előtt Pécs képviselő-testülete, a következő hetekben a különleges jogokkal felruházott ügyrendi bizottság hozhatja majd meg a napi munkához szükséges döntéseket. Orvosi körzetek A közgyűlés tegnap hozta meg rendeletét a pécsi orvQsi és fogorvosi körzetek határairól. A döntést széles körű egyeztetés előzte meg - amint arról lapunkbah is többször beszámoltunk -, hiszen több területen nem volt egyetértés az orvosok között. Papp Béla alpolgármester az ülésen érdekes apróságra hívta fel a figyelmet: egy fogorvosi körzetbe került például a Jókai utca egy szakasza Péterpusztával, a Rákóczi út egy része Vasas külterületével, vagy a Kórház tér András-aknával. Kiderült azonban, hogy a kijelölés a doktorok igényei alapján készült, a nagy földrajzi távolságokat az orvosok áthidalják. Visszaadott településterv A képviselő-testület elé tegnap került Pécs fejlesztési koncepciója, amely a város átfogó terveit tartalmazza az elkövetkező esztendőkre. A külső szakértők által elkészített munkaanyagot még koalíciós képviselők is bírálták, Szirmai Csaba szocialista városatya szerint (aki a Pécsi Tömegközlekedési Rt. vezérigazgatója is) súlyos szakmai hibák vannak benne a buszközlekedést illetően, míg Meixner András, az oktatási bizottság elnöke az iskolákkal foglalkozó tételeket találta több helyen is ellentmondónak. Az ellenzék is támadta a munkát, Mikes Éva fideszes képviselő szerint éppen a megoldási javaslatok hiányoznak belőle a város problémáira. Bár néhány MSZP-s képviselő részben védelmébe vette a fejlesztési tervet, Toller László polgármester már előzetesen azt javasolta, hogy a testület csak az alapvető tételeket fogadja el a tervezetből, az egészet adja vissza a szakmai csoportnak újra- dolgozásra. A döntés alapján a fejlesztési terv novemberben kerülhet újra a közgyűlés elé. Új huUadékrendelet Július elsejétől új elven működik Pécsett a szemétszállítás díjszabása. A jövőben az ürítés gyakorisága és a szemetesedény nagysága határozza meg a fizetendő összeget. A vitában több képviselő-is finomított volna a javaslaton. Toller László polgármester felvetette, hogy külföldön szabványos, a szolgáltatónál vásárolható nejlonzsák összege tartalmazza a szemétdíjat, De Bla- sio Antonio fideszes képviselő szerint viszont érdemes lenne megfontolni a kommunális adó bevezetését. Végül azonban a városatyák elfogadták az előterjesztést, amely egyben az egységnyi díjtételek 3,5 százalékos emelését is tartalmazza. (A testület sporttémájú döntéséről írásunk a 24. oldalon. Háttér, előzmények: wunv.danantulinapb.hu) NYAKA SZ. Hiányzik a munkaerő Siklós Megtartotta soros választmányi ülését a Tenkes Hegyközség, melyen az idei évben eltelt időszak értékelése is megtörtént. A hegyközség kebelén belül működő borvidékfejlesztő társaságnak ebben az évben két komoly beruházást - vinotéka kialakítását a várban, illetve növényvédelmi előrejelző rendszer kiépítését - sikerült megvalósítania. Amint azt Daka Zsolt hegybíró elmondta, az előbbi már eddig nagy tetszést aratott, utóbbi hasznosságát pedig az elkövetkező hónapok, évek fogják igazolni. Tájékoztatása szerint a hegyközségnek szakképzett munkaerőre lenne szüksége, de anyagiak hiányában nem tudnak alkalmazottat felvenni. Megoldást talán a polgári szolgálatosok foglalkoztatása jelentené, de mindeddig csak egyetlen jelentkező volt, és róla is kiderült, hogy nem rendelkezik a feladatok ellátásához szük- séges szakmai ismeretekkel, k. j. A borminősítés érzéki tudomány - néha nehéz különbséget tenni Üzleti csúcs a Pécs Expón Az üzlet és a szórakozás jegyében telt a Pécs Expo tegnapi napja. Míg a vállalkozókat, cégvezetőket a nemzetközi gazdasági fórum tartotta lázban, nagy sikerrel mutatkozott be nemzeti napján Csehország. PÉCS Soha annyi üzletember nem gyűlt össze a Pécs Expo történetében, mint tegnap a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén. A kiemelt érdeklődés oka a különböző országok - Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia és a Visegrádi országok - gazdaságának koncentrált jelenléte volt. Az informálódás és a kapcsolatfelvételek mellett nagy horderejű konkrét üzletek is köttettek. Miközben a Pannonpower Rt. szolgáltatási tevékenységének kiterjesztéséről tájékoztatta a megjelenteket, a hazai borászszakma három kategóriában ítélte oda a Vinfood szakkiállítás hagyományos Arany Pelikán-díjait. A 18 borfajtából nevezett 74 tétel közül a régi magyar fajták között a badacsonyi Németh Borház 2001-es hárslevelűje, a honosított fajtáknál a siklósi Bajor Pince 1999-es olaszrizlingje, míg a hazai nemesítésű borok esetében a badacsonyi Szeremley Huba 1999- es Zeus-a nyerte el a szakmai körökben egyre magasabban jegyzett elismerést. Az expo rendezvénysátrának színpadán tegnap a Cseh Köztársaság kulturális és művészeti életéből adtak ízelítőt a díszvendégek. A sort folytatva ma a lengyel küldöttség tagjai lépnek a pódiumra. Utóbbiak a vásár területéről is kimozdulnak, és zenés-táncos műsorral jelentkeznek Pécs belvárosában, a Sétatér színpadán is. A szakmai rendezvények sora ma 10 órakor az ITDH rendezésében bonyolított, az EU minőségi előírásait ismertető CE-szeminári- ummal folytatódik. Ugyancsak a vásárban, 10,30-kor tartja szakmai napját a Magyar Reklámszövetség és a Magyar Aruk Klubja Egyesület, 12-kor a PBKIK Marketing Klub tagjai találkoznak. A hétvégi napok már nem csak a gazdaság szereplőire, hanem egyre inkább az érdeklődő látogatókra koncentrálnak. A helyi gazdaság újdonságainak, számos technikai vívmánynak a megismerése mellett az expo jó lehetőséget biztosít a kikapcsolódásra, szórakozásra, a több kiállító kínálta kedvezményes vásárlásra is. (Háttér: www.dunantulinaplo.hu) _______________________KASZÁSÉ. Fi zet a kórház a hőszolgáltatónak SZIGETVÁR-SZENTLŐRINC Tegnap a szigetvári önkormányzat képviselő-testülete úgy döntött, hogy a városi kórház tartozásaiból kéthavi fűtésdíjat, azaz 10 millió forintot kiegyenlít. Az intézményt már a hőszolgáltatás csökkentése fenyegette. Szentlőrincen új képviselő vette át megbízását. Tegnapi ülésén a szigetvári kórház kirendelt önkormányzati biztosának június havi jelentéséről is tárgyalt a képviselő-testület. A városatyák korábban se az áprilisi, se a májusi beszámolót nem fogadták el. Mozsgai Péter polgár- mester állítása szerint ezzel a jelentéssel már nem volt mit kezdeni, hiszen június 30-i hatállyal, közös megegyezéssel felbontották már a szerződést a múlt év novemberében kinevezett önkormányzati biztossal. Ő már a második volt a sorban, és a képviselők szerint szintén nem felelt meg annak a feladatának, hogy csökkentse a szigetvári városi kórház adósságát. Bár a jelentést tegnap elfogadták, július 1-jétől már a Művek Tanácsadó Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-re bízták a feladatot. A biztosi jelentés komor képet fest a kórház anyagi helyzetéről. A nettó adósságot 2002. január 1- jén 189 millió forintban, június 20-án már közel 240 millió forintban jelölte meg. A meglehetősen nehezen áttekinthető pénzügyek közül is különösen nagy terhet rótt az intézményre - és a kezességet vállaló önkormányzatra - a 60 napon belüli hőszolgáltatós adósságok rendezésének kényszere. Az E.F.C. Szigetvár Kft. ugyanis bejelentette, hogy ha nem fizetnek, akkor a cég 60 százalékra csökkeni a hőszolgáltatást. A testület tegnap úgy döntött, hogy a kéthavi fűtésdíj elmaradt összegét - mintegy 10 millió forintot - kifizet. Új képviselőt bíztak meg Szentlőrinc képviselő-testülete vetkező helyhatósági választáso- tegnap délután tartotta soros ülé- kig kapta meg megbízólevelét, sét. Egyebek között döntöttek ar- Nemrégiben elhunyt az egyik ról is, hogy a jogszabályi előírá- legismertebb, legtiszteltebb vá- soknak megfelelően helyi rende- rosatya, a gimnázium volt igaz- letben rögzítik az orvosi körzetek gatója. határait. Ezen a képviselők az ed- A legutóbbi választáson elért digi gyakorlathoz képest nem szavazatszámok alapján helyére változtattak, bár orvosi szakmai Ritecz László, a Mozgáskorláto- berkekből korábban erre megfő- zottak Baranya Megyei Egyesüle- galmaztak többféle igényt is. A ti- tének elnöke, szentlőrinci lakos zenhét tagú testületnek új tagja került, van, aki tegnap a hamarosan kö- __________________ Sz erződtek az erőművel Pécs Sokrétű, - a gazdaságon és a környezetvédelmen túl - a város kulturális, közoktatási, egészségügyi és sportéletét is érintő együttműködési megállapodást kötött tegnap Pécs önkormányzata és a PANNONPOWER Rt. Dr. Toller Lászb polgármester és Somosi László, a PANNÓNPOWER elnök-vezérigazgatója egybehangzó véleménye szerint a számos területet felölelő együttműködési megállapodás a már eddig is meglévő kapcsolatokat rendszerezi, teszi még hatékonyabbá a közös érdekek méntén. A városházán aláírt dokumentum szerint az energetikai cég a jövőben folyamatosan javítja majd a városi hőfogyasztók - azaz a távfűtés rendszerét használók - ellátásának színvonalát, az intézményi és lakossági ügyfelek számára pedig egyaránt biztosítja majd a liberalizált energiapiac előnyeit. A PANNONPOWER leányvállalatai részt vesznek a városi intézmények energetikai korszerűsítésének előkészületeiben, szolgáltatási kedvezményekkel segítik elő újabb befektetők letelepülését a pécsi ipari parkban. Az együttműködés környezetvédelmi területén az energetikai cég ígéretet tett arra, hogy a város igényei szerint rekultivál- ja a Karolina-külfejtést, támogatja a zagytér területén fejlesztendő városi Centrál parkot, a közeli tüzelőanyag-váltás kapcsán pedig hatékonyan csökkenti a kibocsátott szennyező anyagok mértékét. A város ugyanakkor a távhőellátás előnyben részesítése mellett kötelezte el magát. Pécs vezetése nagy örömmel fogadta, hogy az együttműködés keretében a PANNONPOWER a jövőben - az előkészítés segítésével, konkrét anyagi juttatással - a város nagy rendezvényeinek meghatározó támogatója kíván lenni. A cég vállalta, hogy iparűzési adójának egy részével a város egészségügyi, közoktatási, sport- és kulturális célú alapítványait szponzorálja. K. E. A város két legnagyobb gazdálkodója nevében dr. Toller László és Somosi László írta alá a megállapodást fotó: t. l. Emlőszűrő-gépet és kórtermet adtak át PÉCS Tegnap átadták és felszentelték a Pécsi Tudományegyetem immunológiai klinikáján azt a kórtermet, amelyet az Egyházmegyei Katolikus Caritas rendezett be. A korszerű ágyakkal, éjjeli- szekrényekkel és televízióval felszerelt helyiségben tegnaptól már betegeket is fogadnak. A Caritas előreláthatólag a jövőben is segíti bútor-adományokkal az intézményt, amely a közelmúltban költözött az Irgal- masok utcai klinika épületébe. Tegnap a Munkácsy úti rendelőintézetben is átadó ünnepséget tartottak: ott egy saját beszerzésű, 15 millió forint értékű mammográfiáskészüléket helyeztek üzembe, így az emlőszűrésre behívottak vizsgálatához a korábbi egy helyett már kettő áll rendelkezésre. w. k.