Új Dunántúli Napló, 2002. június (13. évfolyam, 147-176. szám)
2002-06-21 / 167. szám
2002. Június 21., péntek KULTÚRA RIPORT 7. OLDAL _________Könyvismertető_________ Is kola a határon túl Kontra Ferenc nemes egyszerűséggel Gimnazisták címmel adta közre középiskolás élményeit, vagyis nem cifrázta, mint Ottlik vagy Musil vagy Márai, csak hogy néhány, hasonló témában operáló szerzőt említsek a klasszikusok közül. Attól tartok, Kontra műve nem kerül egy polcra a kollégák műveivel, és ennek több oka is van. Elsősorban az, hogy a címben megnyilvánuló - tartsuk magunkat ehhez: - egyszerűség a regény lapjain is folytatódik. Ami nagy kár, mert Kontra anyaga, amit azért jelzésszerűen, vagy legalábbis csírákban elültet a szövegben bőséges, több főműre elegendő. Kezdve az alapszituáción, hogy ő, a manapság rég „pangásnak” elkeresztelt '70-es években Jugoszláviából, kisebbségi magyarként Pécsre, a Nagy Lajos Gimnáziumba kerül diáknak, illetve kollégistának. Iskola a határon túl, épp ezért elsősorban, persze, az élet iskolája, hangozzék bármilyen elcsépelten, ahol minden másképpen van, mint otthon. Kontrából, az egyes szám első személyű elbeszélőből egy, a két világ között lógó, már-már sorstalan személy válik, aki ráadásul' kamasz, és épp kinyílik a szeme erre a (két) világra. Amiből viszont, a művészet örök szabályai szerint, sajnos, mégsem kerekedik egységes világ. A szerző mintha attól szenvedne, hogy túl sok mindent tud, túl sok mindenre emlékszik, ezért ide kap, oda kap, s így történetei, alakjai, jellemzései nem tudnak kibontakozni, s főképp együtt élni nem nagyon képesek. Ami végtelenül kár, hiszen ez az emlegetett tudás, amivel a kisebbségi magyar létből felénk ingázó Kontra bír, félelmetesen érdekes - talán ez a két szavas minősítés a legjellemzőbb rá. Érdekes és természetesen érthető, hogy az otthoni, vörösmarti, laskói élmények, színek és hangulatok mennyivel erősebbek, mint a pécsiek. Biztos, hogy nagy és többnyire kínzó élmény volt számára az itteni gimnazista lét, volt osztálytársai, ismerősei, az akkori diákok bizonyára be is tudnak azonosítani egy-egy tanárt, szituációt, de ezek valahogy nem emelkednek túl egy nem túl jó hangulatú osztálytalálkozó történetmesélésén. MÉHES KÁROLY Kontra Ferenc: Gimnazisták, Magyar Könyvklub, 2002. Pécsiek a Leopoldinán A világ legrégebbi folyamatosan működő tudományos akadémiája, a Leopoldina idén ünnepelte megalakulásának 350 éves évfordulóját. 1652-ben négy schwein- furtí orvos alapította meg az Academia Naturae Curiosorumot, elsősorban a természettudományos vizsgálódás elősegítésére. A Leopoldinának több mint 300 éve a világ minden tájáról vannak titkos ajánlással és szavazással választott tagjai, többek között olyan nagyságok, mint Carl von Linné (1756), Johann Wolfgang von Goethe (1818), Charles Darwin (1857), Michael Faraday (1857), Ivan Pavlov (1925), Marie Curie-Sklodowska (1932), Szent- Györgyi Albert (1934). Jelentős a pécsi vagy Pécsről elszármazott, elsősorban orvos Leopoldina- tagok száma: Környei István (1943), Kerpel-Fronius Ödön (1962), Szentágothai János (1964), Kudász József (1966), Lássák Kálmán (1967), Romhányi György (1967), Szontágh Ferenc (1971), Szekeres László (1979), Molnár László (1984), Méhes Ká- roly (1994). _________________» iszi A MŰ VÉSZETI ÉS GASZTRONÓMIAI HETEK keretében tegnap egy nem mindennapi installációra invitálta a rendezőség a pécsi Szent István téren az érdeklődőket. Sokunk által kedvelt, régi falvédők kerültek több méter hosszú kötélre, amelyek felhelyezésében a közönség is aktívan részt vehetett. A törökszentmiklósi gyűj- teményből percek alatt összeállt kiállítást Darvasi László író nyitotta meg.__________________fotó: müller andrea Si keres a New York-i kultúrmisszió Ősszel a pécsi Harmadik Színház látogat a tengerentúlra A világjáró Banchieri Ma este a Művészeti és Gasztronómiai Hetek keretében a pécsi sétatéri szabadtéri színpadon lép fel a Banchieri Énekegyüttes. Nyíregyházán alakultak meg 1988-ban, s mára bejárták szinte az egész világot, komoly sikereket érve el. A Banchieri Énekegyüttes megalakulásától kezdve igyekszik Kodály Zoltán szellemi örökségét és zenepedagógiájának népszerűsítését vállalni. Magyarországon, Európa több országában és Japánban koncertezik rendszeresen. Műsorukon egyaránt csendülnek fel reneszánsz madrigálok, egyházi művek, kortárs magyar darabok és könnyűzenei feldolgozások. Számos nemzetközi versenyen és fesztiválon értek el első helyezést, arattak nagy sikert Arezzóban, Amsterdamban, Lipcsében, Novosi- birskben, Malmöben. Mesterkurzusokat tartottak többek között a King’s Singers egykori tagjával Bécsben, Budapesten és Londonban. 1996-ban jelent meg első lemezük „Banchieri Singers” címmel, majd 1998-ban a reneszánsz motettákat és madrigálokat tartalmazó „Musica” és a kortárs komoly és könnyűzenei „Liliomdal”. Negyedik CD lemezük az Illés együttes dalainak átiratából „Az Illés szekerén” címmel 1999- ben készült el. 2001 augusztusában „East & West” címmel jelentettek meg hangfelvételt, mely reneszánsz egyházi műveket és japán népdal, valamint könnyűzenei átiratokat tartalmazott: Idén áprilisban készült el hatodik CD lemezük „L’anima Spiro” címmel, amelyen reneszánsz motetták és madrigálok hallhatók. Az együttes 2002-2003-ban, a hazai koncertek mellett, több európai és tengerentúli meghívásnak tesz eleget._______________c&l. Má rton András Los Angeles-i konzulságának végeztével toppant be Pécsre, ahol néhány éven át a Pécsi Nemzeti Színház társulatát erősítette. És innen, választott városából tért vissza Amerikába 2001 őszén, hogy átvegye az új New York i Magyar Kulturális Központ irányítását.- Az eleje nehéz volt - ismeri el a jelenleg szabadságát Pécsett töltő Márton András. - Ennek főképp külső okai voltak, nevezetesen a szeptember tizenegyedikei események. Amerika a jelen pillanatban mindenre inkább Idváncsi, mint a művészetekre. Ezért volt fontos, amit a decemberi megnyitó alkalmával többen is hangsúlyoztak: a magyar kultúrintézet is szeretne hozzájárulni a maga módján a sebek gyógyulásához. Az amerikaiak a mai napig is eléggé sarkosan szemlélik a világot, amit jóra és rosszra osztanak, és ahol egy művésznek, egy művészeti társulatnak ki kell nyilvánítania, hogy melyik oldalon áll. Erre nagyon élesen figyelnek.- Úgy tudom, még nincs önálló épületük.- Valóban nincs, a főkonzulátus ad számunkra is otthont. Meg kell mondjam, ez egy kicsit komplikált és kényes helyzet, mert így afféle „konzuli alosztályként” tartanak minket számon, ami nem helyénvaló. Ráadásul a konzulátusnak is van egy kulturális diplomatája, aki ugyanúgy programokat szervez mint mi, ami - akárhogy is veszem - azt jelenti, hogy egymástól két emeletnyire konkurálunk. A cél az lernte, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Külügyminisztérium sürgősen tisztázza a helyzetet, és a Kulturális Központ jusson önálló épülethez.- Mik voltak a kiemelkedően sikeres műsoraik?- Először hadd hozakodjak elő néhány adattal, amik talán azt támasztják alá, hogy a vázolt szituáció ellenére nem dolgoztunk eredménytelenül. A nyitás után február 12-én indult be valójában szezon, s attól kezdve 99 rendezvényünk volt júniusig. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 25 ezer ember látogatott el a programjainkra, eddig 37 kritika jelent meg a lapokban, velem is készült néhány interjú. Amit nagyon jól vettek: minden olyasmi, ami számukra is érthető nyelven szólt. Elsődlegesen a zene és a tánc. Említhetném a zongorapárbajt, többek között Szakcsi Lakatos Bélával, Darvas Ferenccel, Selmeczi Györggyel. Nagy siker volt a Győri Balett Purim című estje, ami egy az egyben a megbékélésről szólt. A magyar népzene, a néptánc mindig jó fogadtatásra talál, én úgy látom, csak egy egészen kicsivel több kellene, hogy ugyanolyan átütő hatásunk lehessen, mint az errefelé fantasztikusan népszerű ír népzenének.- Az amerikai közönség mellett bizonyára gondolnak az ott élő magyarokra is.- Természetesen, bár itt is megjegyzendő, hogy azzal, ami mai belterjes, honi üzenetekkel, netán belpolitikával terhelt, nem is érdemes kísérletezni, senkit sem érdekel. De például Bálint András Márai naplóiból készült önálló estje fantasztikus siker volt az egész keleti parton.- Mit lehet tudni a továbbiakról?- Miután a nehezén, az első szezonon túl vagyunk, legalábbis így érzem, végre ruünszerűen tudunk működni. A várakozás- nagy volt, szerencsére, úgy tűnik, súlyos hibákat nem követtünk el, tehát folytatjuk a megkezdett utat, azzal együtt, hogy szeretnénk minél több kultúrdiplomáciai lépést tenni, például amerikai menedzsereket küldeni magyar rendezvényekre, fesztiválokra. Ősszel folytatódnak tovább a programok, többek között a pécsi Flarmadik Színház vendégjátékával, akik a Kvartettet adják majd elő. M. K. Egy támadás margójára A támadás- Itt történt a környéken, a tízemeletesek közötti egyik parkolóban. Tolattam ki a kocsival - talán a világ legkisebb autója, egy Sei- cento -, amikor véletlenül meglöktem a mopedet. Éppen csak nekikoccantam. Kiszálltam, megnéztem, egyetlen karcolás nem esett rajta. Indultam volna, de a tükörben láttam, hogy valaki rohan: egy nagydarab, negyven körüli férfi, a haja éppen csak ser- kedt. Szó szót követett, aztán megragadta a hajam, és háromszor belevágta a fejem az elválasz- tóba, és dőlt belőle a szitok. Erre még az ülésből arcon töröltem - jó nagyot üthettem, hiszen vagyok vagy 53 kiló -, mire rávágta az ajtót a lábamra, kirángatott és izomból arcon vágott. Aztán pillanatok alatt eltűnt. A túloldalon ott álltak tátott szájjal az emberek.- Elindultam, sírtam a kiszolgáltatottság, a rémület és a tudat miatt, hogy vannak helyzetek, amikor az ember teljesen teheteüen, olyanok az erőviszonyok, hogy nem tudja megvédeni magát. És nem ez volt az első nagy pofon az életemben. dott függetlenedni az anyjától. A férjem nála öltözött, reggelizett, ebédelt, vacsorázott, és fél tízkor jött haza. Ebből állt az életünk. ’92-ben megszületett a kisfiúnk, de így sem tudtunk együtt maradni. Martin hároméves volt, amikor összeismerkedtem a mostani párommal. A kisfiam velünk él, megszokta, hogy itt is, ott is van egy apa. Dominik és Lilla- Pont akkor, amikor az az ember megtámadott, a gyerekkórházba és a körzeti orvoshoz indultam. Gyerekruhákat vittem ajándékba: három nappal korábban temettem el a kislányomat, Lillát. Agyvérzéssel és egy olyan genetikai betegséggel született, ami először az emésztőrendszert, majd a légutakat támadja meg. Esély sincs az életben maradásra. Négy hónapot élt az intenzíven. Egyetlen napot nem volt otthon, s ez talán szerencse is, hiszen nem alakult ki olyan erős kötődés köztünk. De majdnem minden nap bent voltam nála. A temetőszolgák megdöbbentek: de hiszen itt már van egy gyereksír... Igen, van. Dominik, a kisfiam két éve halt Elbukott házasság- Belementem 21 évesen egy házasságba. Jól indult, de hamar megbukott. Lehet, hogy azért, mert fiatal és tapasztalatlan voltam, de lehet, hogy a férjem nem tumeg ugyanebben a betegségben, ugyanúgy négy hónaposán. Tudom, hogy bár 2002-t írunk, de csodákra az orvostudomány sem képes. Mégsem lehet mindezt földolgozni. Éppen akkor...- Rengeteget gondolkodtam, hogy miért pont velem, és miért pont akkor történt ez a támadás, amikor valami nemes célt akartam szolgálni? Persze, kellenek felkiáltójelek az életben, de miért ilyenek? Nekem valószínűleg így osztották a lapokat. Lehet így is élni; az ember ettől vagy jobb lesz vagy lezuhan, és elviselhetetlen állapotba kerül. De hinni már csak a saját erőmben tudok, és az eddigi életem nyomán egészen másképpen látok bizonyos helyzeteket.- Ha nem indul a kocsi, ha nem tudok megoldani jelentéktelen dolgokat - nem érdekel. De azt, aki most megtámadott, bár nem bántanám, de mélységesen elítélem. Remélem, megbüntetik. Hiszen bárhol és bárkivel előfordulhat ilyesmi. Tényleg ennyire védtelenek vagyunk?! Szabó Melinda, 32 éves, egy pécsi reklámügynökség alkalmazottjának monológját lejegyezte: BALOGH ZOLTÁN
