Új Dunántúli Napló, 2002. június (13. évfolyam, 147-176. szám)
2002-06-14 / 160. szám
;.'J 2002. Június 14., péntek HIRDETÉS 3. OLDAL TijztUt űlwMvUl Pécsi lakosokat hívtunk meg két hete Budapestre, hogy megismertessük velük az ECE első magyarországi bevásárlóközpontját. SZÍNVONAL Szerettük volna vendégeinknek bemutatni, hogy pontosan mire is számíthatnak majd, amikor a pécsi ÁRKÁD megnyitja kapuit. Hiszen az ECE alapelve az, és ehhez mindig tartjuk magunkat hogy minden központban ugyanolyan magas színvonalat biztosítunk. Természetesen ezt Pécsen nyíló bevásárlóközpontunkban is maradéktalanul megvalósítjuk, úgy az építészet, mint az üzletek sokszínűsége terén. Nem ez az első alkalom, hogy pécsieket hívunk meg látogatásra, hiszen már fél éve járt nálunk egy kisebb csoport Németországban, és megtekintette magdeburgi és schwerini bevásárlóközpontjainkat. Ezúttal úgy gondoltuk, hogy egy jóval nagyobb létszámú csoportot látunk vendégül a budapesti ÁRKÁD-ban. SIKERES UTAZÁS Örömmel jelenthetem, hogy az út rendkívül sikeres volt. A résztvevők lelkesedése és elismerő szavaik egyaránt megerősíttetek bennünket abban, hogy Pécs belvárosának valóban szüksége van egy bevásárlóközpontra, a lakosok pedig már alig várják felépülését. Eljött velünk Budapestre néhány pécsi kiskereskedő is. A látogatás után egy virág- kereskedő elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy üzletet nyisson a pécsi ÁRKÁD-ban. Miért is ne tenné? Hiszen Pécs kiskereskedőivel és lakosaival együtt szeretnénk ezt a lüktető várost az épülő új bevásárló- központtal még vonzóbbá varázsolni. Már alig várjuk, hogy terveink valóra válhassanak! Tisztelettel: Dr. Moskovits László ügyvezető ECE Projektmanagement Budapest Kft. Pécsiek látogattak el a budapesti ÁRKÁD-ba ”Egy ilyen élettel teli bevásárlóközpontot szeretnénk Pécsett!” 350 pécsi vendéget üdvözölhetett az ECE Budapesten, az Örs vezér téri ÁRKÁD-ban június elsején, ahol a látogatóknak lehetőségük nyílt megtekinteni a főváros legmodernebb bevásárló- központját. A nap végén az út résztvevői így összegezték véleményüket: „Ezekkel a minőségi követelményekkel nálunk, Pécsen is épüljön egy bevásárlóközpont”. Az első résztvevők már reggel hét órakor megérkeztek, hamarosan megtelt mind a hét, ECE által bérelt busz, és pontban nyolc órakor elindult a karaván feudapest irányába. „Szeretnénk megmutatni a budapesti ÁRKÁD-ot pécsi látogatóinknak, hiszen ugyanilyen élettel teli bevásárlóközpontot terve-zünk Pécsre is”, mondta Galyas André az ECE képviseletében. Nagyszerű időjárás és ragyogó napsütés fogadta a Budapestre érkezőket. Lelkes László bevásárlóközpontigazgató rövid köszöntője után, a látogatók azonnal az ÁRKÁD felderítésére indultak. Erős Elvira és Horváth 350 pécsi vendég hallgatta az igazgató beszámolóját Gina számára ez remek alkalom volt a divatüzletek felkeresésére. „New Yorker, vagy a Colloseum Pécsett is jó lenne”, jelentették ki egybehangzóan. Kontraszty Alajos és felesége is nagyon lelkesen nyilatkozott: „Pécsnek is feltétlenül szüksége van egy ilyen bevásárlóközpontra”, mondták egy kiadós séta után. A vendégek nem csak az üzletek széles árukínálatából válogathattak, de a gyorséttermi zóna ételeinek minőségéről is meggyőződhettek. Délután fél négykor indultak vissza a buszok Pécsre, ám az izgalmak még ekkor sem értek véget. Minden buszban elhangzott ugyanis egy kvízkérdés, melynek győztese sorsolás után egy nagy értékű ajándékkosarat vehetett át. Á kérdés így hangzott: „Mi lesz a pécsi ECE bevásárlóközpont neve?”. Az elégedett vendégek egyszerre vágták rá: ÁRKÁD! Steinbach János Pécs Nagyon elegáns, kívül-belül látványos építészeti megoldásokkal. Biztos vagyok benne, hogy Pécsett is hasonló lesz a tervezés és a kivitelezés színvonala. Gratulálok az ECE-nek! Tóth Cézáné Pécs A. belvárosban lakom, és nagyon örülök annak, hogy lakásom közelében nyitja meg kapuit az ÁRKÁD. A budapesti látogatás után úgy gondolom, van mit várniuk a Pécsieknek. Ifj. Szabó Ferencné Zok Nagyon tetszett az ÁRKÁD, mert sokféle bolt található benne. Különböző ruházati üzletek, élelmiszer, bank, posta, drogéria. Mi is várjuk, hogy Pécsett is felépüljön egy ilyen bevásárlóközpont. Sipos Gábor Pécs Nagyon fontosnak tartom, hogy egy színvonalas, látványos és áruválasztékában is változatos bevásárló- központtal gyarapodjon Pécs belvárosa és az egész Dél-dunántúli régió. Takács István Pécs A pécsi Árkád felépítése erősíti Pécs gazdaságát és elősegíti a város fejlődését. Az ÁRKÁD az Örs vezér terén tetszetős kivitelű, a környezetébe harmóniku- san illeszkedő épület. Takácsné Földényi Éva Pécs Üdvözlöm az elképzeléseiket, melyek egy kicsit felrázzák a magyar kereskedelmet. Magas színvonalat, értékeket hoztak, melyekhez további sikereket kívánok és jó munkát. Az üzletek 70%-a már elkelt A hamarosan felépülő Árkád nagyvárosi, sőt fővárosi kínálatával új vonzerőt kölcsönöz Pécs belvárosának, amely így jelentős részét visszaszerezheti a várost körülvevő, zöldmezős beruházások következtében elvesztett forgalmának. Az új bevásárlóközpont egyedülálló kínálata jelentős mértékben megnöveli Pécs belvárosának vonzáskörzetét, így várhatóan olyan keresletet is a belvárosba csábít, amely eddig egyáltalán nem a városban jelentkezett. Amint azt Túri Tamástól, az ÁRKÁD bérbeadási igazgatójától megtudtuk olyan nemzetközi és országos láncok is üzletet nyitnak náluk, amelyek eddig még nem voltak jelen Pécsett. „ A nagy üzletláncok óvatosak. Csak akkor döntenek egy beruházás mellett, ha tudják, hogy a leendő bevásárlóközpontot tapasztalt szakemberek építik, és később is tapasztalt szakemberek irányítják" fejtette ki Túri Tamás. Az ÁRKÁD-ban 35 ezer négyzetméteren mintegy 130 üzlet kap helyet. "A helyi kereskedők és az országos láncok egyensúlyaként kialaTuri Tamás bérbeadási igazgató kuló, és a helyi piac igényeire szabott kínálat reményeink szerint Pécs belvárosába vonzza az egész régió vásárlóerejét. Azt pedig, hogy várakozásaink korántsem megalapozatlanok, mi sem jelzi jobban, minthogy már az építkezés megkezdése előtt, sikeresen bérbeadtuk az üzlethelyiségek 70%-át. A fennmaradó 30%-ra várjuk többek között gyerekruházatot árusító kereskedők, illetve női- és férfidivatüzletek jelentkezését, valamint további márkaüzleteket, és számítunk egy színvonalas gyógyszertárra is. "tájékoztatott a bérbeadási igazgató. ÁRKÁD INFORMÁCIÓS VONAL 1106 Budapest, rs e r tere 2 a Telefon: (1) 434 8220 Telefax: (1) 434 8207 Bérbeadás: Túri Tam s