Új Dunántúli Napló, 2002. június (13. évfolyam, 147-176. szám)

2002-06-13 / 159. szám

10. OLDAL bädFc HITÉLET 2002. Június 13., csütörtök HUM Szombaton papszentelés Június 15-én, szombaton 10 órakor a pécsi Bazilikában Mayer Mihály megyés püs­pök Bíró László püspök, a budapesti Központi Papne­velő Intézet rektorának je­lenlétében pappá szenteli Csizmadia Zoltán és Rosner Zsolt diakónusokat és diakó­nussá Kovács Ferencet. Csizmadia Zoltán 1972. októ­ber 6-án született. Pécsett a Ba­bits Mihály Gimnázium testne­velési osztályában érettségi­zett. Egy év katonai szolgálat után elvégezte Kaposváron a Csokonai Vitéz Mihály Tanító­képzőt. Egy évet tanított Pé­csett a Felsővámház Utcai Álta­lános Iskolában. Itt került kap­csolatba az Ágoston téri temp­lommal és Báthory László plé­bánossal. Egy évig Pécsett járt teológiára, majd főpásztora ta­nulmányai folytatására a buda­pesti Központi Papnevelő Inté­zetbe küldte. A teológia továb­bi négy évét ott végezte el. Rosner Zsolt 1976. július 6- án született. Szekszárdon járt általános iskolába. A budapes­ti Bartók Béla Zeneművészeti Gimnáziumban érettségizett. Egy évig a Liszt Ferenc Zene- művészeti Egyetem Tanárkép­ző Intézetének hallgatója volt hegedű szakon. A Pécsi Egyházmegyében kérte felvételét kispapnak. A megyés püspök úr döntése alapján tanulmányait a Köz­ponti Papnevelő Intézetben, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán végezte. Egy éve a Doktori Is­kola hallgatója. Jubilánsok Ezüstmiséjüket mutatják be az 1977. június 19-én szentelt pa­pok: Erb József gyűdi, Horváth Imre nagynyárádi és Nyulász György újpetrei plébános. Aranymisés Bókái István ko- zármislenyi plébános. Pappá szentelésének időpontja: 1952. január 27. Gyémántmisés Horváth János Gyula, nyugdíjas, volt alma- melléki plébános, 1942. június 14-én szentelték pappá. Püspökvári Zenés Esték Június 25., kedd: Kecskés Együt­tes. Július 30., kedd: Dániel Speer Rézfúvós Quintett. Augusztus 7., szerda: Németor­szági Táncegyüttes. A kezdés időpontja 19.00 óra. Ezreket vonz a Bazilika és a „Világörökség Június 20-tól újból látogatható a Püspöki Palota Pécsett - és még a nyáron szenzációval szolgál: válogatást lát­hatunk abból a 300 festményből, amelyet Petró Sándor pécsi műgyűjtő ajándékozott az egyházmegyének. X1X-XX. századi magyar és európai alkotások, van köztük Csontváry és Székely Bertalan is. A konferen­ciateremben és a folyosón mutatják be őket, végleges helyük az Egyháztörténeti Múzeum lesz. Á palota - mint a korábbi években - csütörtök dél­után 2-től 5 óráig fogadja majd a látogatókat. S ha már szenzációval kezdtük, hadd mondjunk egy másodikat is. Április 15. és május 30. között 20 ezer iskolás és 8 ezer felnőtt tekintette meg a Székesegyhá­zat és a „Vüágörökség része” rangra emelt IV. századi sírkamrákat. A csúcs május utolsó két hetének péntek­je 2500 körüli látogatóval. Péntek a legforgalmasabb nap, de szombaton is ezer érdeklődő a megszokott. Amióta a Vüágörökség részének nyüvánították a sírkamrákat, 8-10%-kal ug­rott meg a turistaforgalom - főleg a tavaszi és őszi hó­napokban és a hármasünnepeken. Örvendetesen sok magyar család jön, külföldről pedig főleg németek, dá­nok és franciák. Jegyet két helyen lehet váltani: a Székesegyház be­járatánál és a Korsós sírkamránál. 500-500 forint, nyugdíjasoknak, diákoknak 250. Megtekinthető a Ba­zilika, a kincstár, a Jézus szíve kápolna Lotz Károly freskóival és az altemplom. Reggel 9-től délután 5-ig van látogatás, de fél 7-ig ügyeletet tartanak: másfél óra - orgonajátékkal. A Székesegyházban és a Korsós sír­kamrában hétfőn és ünnepnapokon, amikor a múzeu­mok zárva tartanak, sincs szünet. A székesegyházi látogatáshoz pihenő csaüakozik á püspöki pince bormúzeumában, ahol minden felnőt­tet megkínálnak egy pohár borral. Ez a püspök úr aján­déka. Bevált. Mindenki ragyogó ötletnek találja: a hosszú séta után egy kis kikapcsolódás a hűvösben. Vásárolni 10 féle bort lehet az egyházmegye borvidéke­iről. Veszik nemcsak a borért, hanem a rendkívül szép palackért is. Pécs idegenforgalmának neuralgikus pontja: nincs európai szintű WC. Nos, itt van: vadonatúj, légkondici­onált, eurokomfortos három férfi és három női illem­hellyel. Az Egyházi Intézmények Látogatását Szervező Iroda és a Janus Pannonius Múzeum ötletesen és sokoldalúan ismerteti a két kulturális egységet. A római kori sírkamrák bemutatására nyílt napokat szerveztek. Az iskolásoknak a püspökség és Pécs városa rajz- és irodalmi pályázatot írt ki. 170 pálya­munka futott be. A legjobbakat kiállították az Ála- pítványi Székházban, de bemutatják Svédország­ban, Spanyolországban és Olaszországban két he­lyen is. Negyven nyertest és felkészítő tanárukat a püspök úr meghívta a palotába, és mindegyikük egy fotóalbumot kapott a Székesegyházról. A város pedig egy napos kirándulásra vitte őket Pannonhal­mára, a Világörökség másik magyarországi színhe­lyére. Az idegenvezetők klubjának tagjait júliusban várják. Á múlt héten megkezdődtek az orgonakoncertek a Székesegyházban és a Ferences-templomban. A Püspökvári Zenés Esték első előadását 25-én, ked­den tartják. Ősszel folytatódnak a városnéző Séták: Postavölgy, Málom és Pécsszabolcs az úti cél. A tavalyi résztvevők közül negyvenen most vannak egyhetes túrán Auszt- ria-Svájc-Németországban. Zarándoklat indul Máriacellbe, Czestochowába, Lourdes-Fatimába és a Szegények Szüze kegyhelyre a Benelux-államokba. A Bazilikára szinte mindenki kíváncsi fotó: müller a. Orgonakoncertek Ez évtől nemcsak a Székesegyházban, hanem a Feren­ces templomban is lesznek hangversenyek, műiden al­kalommal pénteken és este fél 8 órakor kezdődnek. Július 19.: Báhn István (Ferences templom). Jú­lius 26.: Enyedi Pál, Mecsek fúvósötös. Augusztus 2.: Szamosi Szabolcs, Szilágyi Lajos kürt. Augusztus 9.: Koroknai Anikó (Ferences templom). Augusztus 16.: Milósi András, Corelli- trió. Augusztus 23.: Koloss István, Koloss Krisztina cselló (Ferences templom), Augusztus 30.: Áment Ferenc Lukács, Sopianae vonósnégyes. Szeptember 6.: Sebestyén János, Lantos István (Ferences templom), Szeptember 13.: Moravcsik Katalin, Kuncz László basszus, Erdélyi Zoltán he­gedű. Szeptember 20.: Kovács Endre, Váradi Mari­ann szoprán. Szeptember 27.: Haraszdy Miklós, Bá­tor Tamás basszus, a Bazilika Kórusa. Október 4.: Ilze Kroja (Lettország), Kuti Ágnes szoprán. November 5.: Fiatal orgonisták koncertje. December 27.: Szamosi Szabolcs, a Bazilika Kóru­sa, Kamrazenekar. Lekerülnek az állványok Befejezéshez közeledik a pécsi zsinagóga tető- szerkezetének és párkányzatának felújítása. A közeljövőben lebontják az építkezés eddigi sza­kaszát szolgáló állványokat, a külső felújítás ké­sőbb történik. Az idegenforgalmi szezonban sok látogató ke­resi fel a zsinagógát, akiket ezután rendezettebb környezetben fogadnak majd. A belső felújítás fontos része, hogy elkészül az orgonaszoba, végleges helyére teszik a megjavított Angster-orgonát, melynek újraavatására a tervek szerint november 17-én kerülhet sor. Július 1-jén a zsinagógában tartják a Liszt Fe­renc Kamarazenekar koncertjét: Bach-, Händel-, Mendelssohn-műveket adnak elő, orgonán köz­reműködik Pálúr János. Július 4-én ugyanitt Sümegi Eszter és az Egye­sült Államokban élő magyar származású kántor, Sándor György ad koncertet. Elővételben jegyek a zsinagógában válthatók, valamint a pécsi Mű­vészetek Házában. M. E. Szerelmes válasz Gondolom, sok pályaválasztás előtt álló ifjú hallotta már aggódó szü­lei kérdéseit: miért akarsz „az" lenni, tudod-e, hogy akkor majd... S mivel a gyermek akkor még úgy tudja, hogy tudja, némi türelmetlen­séggel lezárja a vitát: megpróbálom. Remélem, összejön. Korunk stílusából következően igen sok értetlenkedő kérdést kap az a fiú, aki bejelenti: pap lesz. Nála csak azon a lányon döbbennek meg jobban, aki közli ismerőseivel, hogy apáca lesz. S ők akkor is tántoríthatatlanul kitartanak döntésük mellett, ha esetleg ekkor még nem nagyon tudják szavakba önteni választásuk, választottságuk okát. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen melyik sze­relmes ifjú tudja érvekbe közönségesíteni házassági szándékának magyarázatát? Miként a házasság egy fiú és leány szívének fellángolására és olthatat- lan együttélésére épül, a papi és szerzetesi hivatás­ban élő férfi és nő is Isten iránti érzett lángoló szere- tetére igyekszik válaszolni a maga töredékes, mégis a Végtelent vágyó szeretetével. Ennek mai aktualitá­sán csak az döbben meg, aki még nem gondolta végig, hogy ugyanaz a teremtő, alkotó Isten hívja az egyik embert a családi élet szolgálatá­ra, mint aki a másikat meghívja az igehirdetés, a szeretetszolgálat, az áldozatbemutatás szolgálatára - hiszen mindkettőre szükség van, s ha egyik megsérülne, a másik nélküle számyaszegetté válna. Keresztény családok és megszólítható, jószándékú érdeklődők hiá­nyában a pap nem tudná kinek hirdetni Isten Örömhírét. Papi szol­gálat nélkül pedig minden emberi igyekézet kevésnek bizonyulna a lelki élet emelkedéséhez, hiszen Jézus nem véletlenül választott apos­tolokat, akikre a Közösség sokrétű szolgálatát, például a szentségek kiszolgáltatását bízta. Ez a kiválasztottság nyilván nem a pap egyéni érdeme, nem az ő személye a csodálandó vagy tisztelendő, hanem a benne sajátosan megnyilvánuló krisztusi jelenlét, hiszen az áldozat és az áldozatbemutató ma is, minden szentmisében Jézus Krisztus. Jézus választásán - kit milyen szolgálatra hív - akkor is csodálkoz­tak, netán botránkoztak, miként ma is van min értetlenkedni, ha csupán emberi szempontokat veszünk alapul. Akkor is, ma is lettek volna okosabbak, ügyesebbek, jámborabbak és kitartóbbak, mégis rájuk esett és esik a választás. A fiatal ősegyháznak, és az „öreg” 2000 éves egyháznak pedig egyaránt attól függ a lelki előmenetele, hogy nyitott szívvel fogadja-e Jézus szavait és tetteit, melyek ugyan­azok tegnap, ma és mindörökké - a legszentebb városokban és a név­telen falvakban, függetlenül attól, hogy azokat szentéletű vagy buk­dácsoló papok tolmácsolják a híveknek. Mert a személy, aki szól, s aki a kegyelmet adja, az minden esetben Jézus Krisztus. Nem mondom, hogy a papokon nem múlik semmi, hiszen nagy a felelősségük, hogy azt adják, amit kaptak, s úgy adják tovább, hogy az vehető legyen. S ebben komoly szerepet kaphat egyéniségük, bele­érzőképességük, képzettségük és személyes életvitelük, amivel meg­könnyíthetik a halott szó beazonosítását, Krisztusnak tulajdonítha- tóságát. A világegyházban növekszik a papi és szerzetesi elkötelezett­séget vállalók száma, Európában csökken. A mi jelenünk és jövőfor­málásunk nagymértékben függ attól, észre merjük-e venni az elénk álló Jézust, aki maga mellé akar állítani minket, aki ki akar hívni bennünket a világias elgondolásaink zárt rendszeréből, szűklátókörű álmodozásainkból - miként megtette Lévivel, a későbbi Máté aposto­lával -, hogy lelki hasznára legyünk egy nagy közösségnek, az Isten. Országát kereső emberiségnek. Ha lecsökkenne az érdeklődés a tudományos kutatások iránt, s nem lenne vállalkozó, aki életét laboratóriumokban töltse, ennek hamaro­san megéreznénk szomorú következményeit. Ha nem lesz, aki életét az emberek magasabbrendű céljainak elérésére szentelje, akkor úgy fog­juk vélni, hogy bezártuk azt a kaput, amit Isten nyitott meg számunk­ra. Pedig az nyitva maradt, legfeljebb nem találjuk a bejáratot. Szombaton délelőtt két fiatalember - a pécsi apostolutód kézfelté­tele és felszentelő imája által - a nyitott kapu őre és meghirdetője lesz. Hirdetik, hogy mindenkihez eljusson az üzenet: az Isten számít rád, vár téged, nagyot gondolt rólad... És Te mit gondolsz? Garadnay Balázs Kántorképző A Pécs-egyházmegyei Kántorkép­ző Tanfolyam felvételt hirdet az egy­házzene és az orgona iránt ér­deklődőknek és tanulni vágyók­nak. A felvételi időpontja és he­lye: június 18., reggel 8 óra, Szent Mór Iskolaközpont, Hunyadi u. 9. Várják a felvételire a zenei érzék­kel rendelkezőket: a már zeneileg képzett tovább tanulni vágyókat, vagy a továbbképzést igénylő, képesítés nélküli kántorokat. A nyári kurzus 2 hétig tart, jú­nius 18-tól július 1-jéig. További felvilágosítás a 72/513-030-as telefonon kérhe­tő. Telt ház a keresztény iskolákban A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában 160 tanuló kezdi meg szeptemberben középiskolai tanulmányait. Lesz egy hetedik és három ki­lencedik osztály, mindegyik 40-40 tanulóval. Több mint kétszeres volt a túljelentke­zés. A Szent Mór Iskolaközpont induló három első osztályába - egyben annak művészeti is­kolájába - 62 tanulót, a kis gimnáziumi osztályokba 41 tanulót írattak be. A Pécsi Református Kollégi­um általános iskolájában két első osztályt indítanak 20-20 tanulóval. A gimnázium hu­mán első osztályában 25, az általános osztályban 27 tanu­ló kezdi szeptemberben a tan­évet. Az idén 19-en érettségiz­nek, az évzárót 16-án, vasár­nap tartják 10 órakor a gimna­zisták, délután 5 órakor az ál­talános iskolások számára. A Miasszonyunk Rend Ár­pádházi Szent Margit Általá­nos és Zeneiskolájában két el­ső osztály lesz 24-24-es lét­számmal. Az idén először for­dult elő - négy éve működik az iskola -, hogy már nem tudtak minden jelentkezőt felvenni. Siklóson a Szent Imre Álta­lános Iskolában az új tanév­ben is egy első osztály lesz 22 tanulóval. Mohácson a Boldog Gizella Általános Iskolában minden évben csak egy osztályt indí­tanak. A 31 férőhelyre 45-en jelentkeztek. BÉRMÁLÁS. Vasárnap fél 11-kor Vajszlón, dél­után 4 órakor Himesházán bérmál Mayer Mi­hály megyés püspök. Lánycsókon vasárnap 16 órakor dr. Varga László kanonok szolgáltatja ki a szentséget. PRIMICIA. Csizmadia Zoltán újmisés primiciája szombat este 6 órakor lesz az Ágoston téri temp­lomban. A szentbeszédet Bíró László püspök mondja, kézvezető Báthory László apátplébános. A BÓLYI Idősek Gondozási Központjának kó­rusa énekel vasárnap a Belvárosi templomban fél 10 órakor kezdődő német nyelvű szentmi­sén. Rádióközvetítés fél 11-től. TEDEUMOK. A Pécsi Egyházmegye Szeminá­riuma ma, csütörtök este 6 órakor tartja hála­adó istentiszteletét a Székesegyházban. - Az Árpádházi Szent Margit Katolikus Általános és Zeneiskola tanévzáró tedeuma pénteken fél 5- kor lesz a Zárda-templomban. MA, CSÜTÖRTÖK délután 4 órakor a Pécsi Bazilikában ünnepi szentmise keretében fel­hangzik Gounod Szent Cecília miséje. Elő­Emlékeztető adók: a Pécsi Bazilika Bárdos Kórusa, a Szt. Mór Iskolaközpont Vegyeskara, a Szt. Mór Is­kolaközpont tanáraiból és a pécsi szimfoniku­sok tagjaiból álló szimfonikus zenekar. Szólis­ták: Gyöngyiné Fülöp Judit - szoprán, Meláth Árpád - tenor, Sebestyén Miklós - basszus. Ve­zényel: Uszalyné dr. Pécsi Rita. A MÁNFAI Árpád-kori műemléktemplomban vasárnap 16.30-kor a komlói Pedagógus Kórus koncertje lesz, vezényel: Szabó Szabolcs. MEGTELT a Székesegyház vasárnap délután idős emberekkel. A padokat, székeket mind el­foglalták. A betegekért bemutatott szentmise után öt pap szolgáltatta ki a betegek szentségét, a megjelentek háromnegyede kérte. KERESZTÉNY MÉDIUMOK. Keresztény érté­keket közvetítő médiumok képviselői találkoz­nak ma Pécsett a Remény Rádió szerkesztőségé­ben. A tanácskozáson képviselteti magát az MTV Vallási Műsorok, a Kossuth adó Római Ka­tolikus Félóra, az Egri Katolikus Rádió, az MR Pécsi Regionális Stúdió Kapocs c. műsorának szerkesztősége, az Új Ember és a Keresztény Élet katolikus hetilapok, valamint a Szeged-Csa- nád Egyházmegyei Katolikus Ifjúsági Iroda. JÉZUS SZÍVE ünnepén vasárnap körmenetet tartottak Harkányban. A templom kicsinynek bizonyult, szentmise után több százan kísérték a Jézus Szíve szobrot a templom-kórház-park- templom útvonalon. A körmeneten közreműkö­dött a lippói fúvószenekar és a harkányi kórus. SÍRKÖSZENTELÉS RÁDFALVÁN. A község megvendégelte mindazokat, akik a néhai temp­lomépítő lelkészek emlékére tartott istentiszte­leten és sírköveik szentelésén vettek részt. Igét Bóka András református esperes hirdetett, a lelkészekre Tatámé Szíjártó Éva, a Paksyak le­származottja emlékezett. (a) KAPOCS. A Pécsi Rádió ökumenikus maga­zinjában a vasárnap reggeli 8 órás hírek után Barsi Balázs ferences atyával beszélget László Lajos, majd Károly Róbert zeneszerző új egy­házzenei műveit mutatja be. (a) SIKETEK MISÉJE és agapé lesz a Zárda-temp- lomban június 16-án, vasárnap fél 3 órakor. ■ h i J k

Next

/
Oldalképek
Tartalom