Új Dunántúli Napló, 2002. június (13. évfolyam, 147-176. szám)

2002-06-12 / 158. szám

16. OLDAL S P ŐRT 2002. Június 12., szerda Szabadfogás. es ape; Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. es apt! Nagyobb szerepben az utánpótlás A múlt héten bejelentett erősítések és a távozók egy­bevetése után (nem az érkezőket minősítve, sőt, az egyéni képességek alapján minőségibbnek is nevezve a keretet) a mérleget ismét visszalépésnek nevezi az edző, utalva arra, hogy a három év alatt Pécsett világ- klasszissá érő Tuvics pótlása centerposzton megoldha­tatlannak tűnik. A bolgár Branzová és az Euroliga- győztes Béres Tímea alternatív megoldás e feladatra, ám nekik nem ez az igazi posztjuk. Rátgéber László szerint a baj az, hogy a nemzetközi „centerpiac” jelenleg olyan drága, hogy egy húszéves, a nemzetközi porondon kez­dő játékos is sokkal többe kerül, mint amennyiért pél­dául Vüutyte most visszaigazolt a Mecsekaljára. Ez utóbbi összevetést immár arra is válasznak szánva, hogy a GYSEV elleni döntőben mutatott játéka alapján jó szakmai lépés volt-e a korábbi közönségkedvenc lit­ván légióssal szerződést kötni. Mint mondja, a tavaly hazájában és a kupaporondon is keserű szakmai ta­pasztalatokat szerző játékos korántsem korábbi „sztár­gázsijáért” érkezik, és ha most ismét a kezdetektől a PVSK-val alapoz, igenis hasznára lehet az együttesnek. Saját - még mindig alá nem írt - kontraktusáról szól­va megerősítette, hogy bár szándékában áll rákanyarí- tani a kézjegyét, egyelőre „további megbeszéléseket folytat a vezetőséggel, hogy kikristályosodjon számá­ra, pontosan milyen szakmai és anyagi kérdések men­tén, milyen irányba is kíván fejlődni a PVSK”. Azt pe­dig, hogy augusztusban lejáró kapitányságának mi lesz a sorsa, addig „alaposan megfontolja és határidőre eldönti” közölte, hozzátéve, ebben az esztendőben a gyérebb válogatottprogram miatt e kettősség nem je- lent majd akkora gondot, mint tavaly. __________sz_zs Dun ántúli Napló-kupa Kiélezett szuperligás csaták A Falábúak (pirosban) 2-1 -re megverték a dohánygyári csapatot fotó: laufer l. A korábbinál nagyobb szerepet szánnak saját utánpótlásuknak a MiZo-Pécsi VSK kosárlabda­csapatánál - mondja Rátgéber László vezetőedző, aki a játékoskeret mostani változását ismét visz- szalépésnek tekinti az előző szezonhoz képest. PÉCS Sokszor, sokféle fómmon elhangzott, hogy a MiZo- Pécsi VSK-nál több lehetőséget kaphatna a klub saját utánpótlásgárdája, amire Rátgéber László válasza, hogy aki látta már az NB I. B-s és Euroliga-meccseiket egyaránt, annak nem kérdés, miért nem játszik több fi­atal a „nagyok között”. Arra pedig, hogy példájuk egy­általán nem egyedülálló, sorolja, hogy a GYSEV-ben, a Postásban, a Diósgyőrben vagy akár Szekszár- don, Szolnokon n)ég ennyien sem kerülnek föl a helyi utánpótlásból az élvonalba. Ugyanakkor teszi hozzá - a közelmúltban a PVSK el­nökségével folytatott tárgyalások eredményeként is, amelynek során immár elvetették az újabb A-cso- portos, városi konkurenciának szá­mító gárda létrehozását - a jövőben igazi fiókcsapattá kívánják alakítani a mai Autópark-PVSK-t, ahol saját szakmai stábjuk felügyeletével készülhetnek majd a fi­atalok. A fiókcsapat létét ugyanis jobb megoldásnak tartják, mint a kölcsönadásokat, hiszen a szakvezető szerint az legutóbb Darida, Hoffmann vagy Pénzes Kinga esetében sem érte el a célját. Kifelejtettek egy évfolyamot PÉCS A tavasszal nagy erőkkel elin­dult labdarúgó utánpótlás­program a nyár és a kormány- váltás ellenére sem torpant meg, bár azért akad még ho­mokszem a gépezetben, de ez­úttal nem a Bozsik-program 2, hanem az NB Ill-as utánpótlás versenykiírásban. Baranyában összességében 1400 gyerek mozdult meg a Bazsik-prog- ram 2 keretein belül a 7-11 éves kor­osztályban. Ez országosan 50 ezer futballistapalánta, amit érdemes ösz- szevetni a tavalyi 6-18 évesek közöt­ti 35 ezer igazolt labdarúgóval. Ez és az edzők, szakemberek lelkesedése is igazolja, hogy érdemes volt életre ' hívni a Bozsik-program 2-t, amely­ben már megtörtént a kiskörzeti és alközponti kiválogatás is. A három korcsoportban (5-6,7-9,10-11) ösz- szesen közel 250 tehetséget szemel­tek ki Baranyában, most az elsődle­ges feladat, hogy számukra nyári edzőtábort, illetve ősztől több edzés- lehetőséget biztosítsanak - tudtuk meg Rónai Istvántól az MLSZ Bara­nya megyei instruktorától. Az NB III-as utánpótlás-bajnokság versenykiírásába viszont némi hiba csúszott, kifelejtettek a versenyrend­szerből egy teljes évfolyamot. Az elő­ször közzétett versenykiírás szerint az 1989-es születésű évjáratnak nincs helye a bajnokságban, az 1988-asnak és az 1990-esnek viszont van. Mikor az érintett szakemberek szóvá tették ezt a hiányosságot, visszavonták a versenykiírást, pillanatnyilag is dol­goznak a javításon, a közeljövőben várható az új, remélhetőleg már hiba­mentes kiírás. móczár z. Aranyos gyerekek Eger Nemzetközi akrobatikus rock ’n’ roll-verseny volt Egerben 105 indu­ló párossal. A pécsi Fordán Stoll Rock ’n’ Roll SE versenyzői remekül helytálltak, négy kategóriában is ér­tékes helyezést hoztak. Felnőtt „C” kategóriában Fazekas Gergely Mar­csik Írisszel lett a nyolcadik, míg ju­nior II-ben Csetneki Roland Szabó Katával a hetedik helyen végzett. A legnépesebb junior I-esben hatodik lett Török Gergő és Vértes Amanda, míg Kis Mátyás Tímár Eszterrel he­tedikként zárt. Childrenben kiugró teljesítményt nyújtott Bereczki Ta­más és Héra Fanni, elsőként végez­tek. Felkészítőik Papp Viktor és Ma- jorlaki Ágnes voltak. ______ m.z. Ku pamenetrend PÉCS-SZENTLÖRINC Két baranyai csapat jutott a labdarúgó Magyar Kupában az országos főtáblára, ahol augusztus 14-én kezdődnek meg a küzdelmek. A két baranyai továbbjutó, az NB I. B-s PMFC és az NB Ill-as Szentlőrinc július 20-án tudja meg, kit kap következő ellenfél­nek, ugyanis akkor rendezik meg az MLSZ-ben a sorsolást. Csíki Károly, a Magyar Labdarú­gó Szövetség szervezési osztályá­nak vezetője lapunknak elmondta, hogy a Magyar Kupa országos fő­tábláján 92 csapat nevezését vár­ják, ennyien jutottak tovább a me­gyékből, amelyekben június 30-ig lehet nevezni. Ha mindegyik je­lentkezik, akkor a területi és az erőviszonyok alapján összesorsol­ják őket, a továbbjutás egy mérkő­zésen dől el. Az ezek után maradó 46 együtteshez jön az a tíz NB I-es, amely nem indiai a nemzetközi ku­pákban.’Ők, 56-an megint egy mérkőzésen döntik el, melyikük kerül tovább. A párbajból győztes­ként kikerülő 28 gárdához jön a Bajnokok Ligájában érdekelt Zala­egerszeg és Ferencváros, a kupa­győztes Újpest és az Intertotó-ku- pában rajtoló Kispest. Az országos főtáblán az első, NB I-esek nélküli Magyar Kupa-forduló augusztus 14-én lesz. h. l. Pécs, Verseny utca A Dunántúli Napló-kupa Pécs vá­rosi kispályás labdarúgó-bajnok­ság kilencedik fordulójában a Szuperligában a Róth-Ker tovább növelte előnyét, miután 2-0-ra nyert a Brill 2000 Kft. ellen. A második helyezett Tesz Sport ugyanakkor 1-0-ás vereséget szenvedett. A Szuperliga eredményei: M.B. Korái Kft. - Vörös Autóház 2-1, g.: Flórián (2), ill. Nagy B. Telecomp - Gól Mérlegtechnika 2-1, g.: Buzádi, Vígh, ill. Hor­váth. Füstfaragók - Mecsek Fü- szért 2-2, g.: Feleki, Vokó, ill. Sárkány, Kiss. Brill 2000 Kft. - Róth Kér Dromi 0-2, g.: Galam­bos, Jávor. Tesz Sport - Healthy- Tex Bt. 0-1, g.: Lieber. Az élcso­port állása: 1. Róth Kér Dromi 25 pont, 2. Tesz Sport 19, 3. Tele­comp 18. A góllövőlista állása: 1. Nagy B. (12 gól, Vörös Autóház), 2. Bartha (8, Tesz Sport), 3. dr. Túri (7, Gól Mérlegtechnika). Az I. osztály eredményei: Forza Yellows - Albatrosz 3-2, g.: Berta, Hesz (2), Vastagh, ill. Péterfai (2). Bocz Kft. - FC Komprádor 8-2, g.: Luczek (2), Super (2), Pilinger (2), Sütő (2), ill. Rab, Kurucsai. Falábúak - BAT Dohánygyár 2-1, g.: Mikó, Fábián, ill. Tóth. Büromark - AC Maligan 1-1, g.: Mataricz, 01. Vajdics. Narancsasok - Profinfó Team 4-1, g.: Brand, Király, La­jos (2), 01. Nagy Cs. Az élcso­port állása: 1. Büromark 19 pont, 2. Bocz Kft. 18, 3. AC Ma­ligan 18. K. MAYER ANDRÁS Röviden . A LÁNYOK TOVÁBBJUTOTTAK. Csurgón rendez ték a kézilabda diákolimpia IV. korcsoportjának terü­leti döntőjét. A pécsi Anikó u.-i iskola női csapata első lett, ezzel az országos döntőbe jutott, a fiúk másotok­ként zártak. (z) 24 ÓRÁS HORGÁSZVERSENY. A Bissei horgászta von június 15-én 10 órától 24 órás nyílt horgászver­senyt rendeznek. Jelentkezés a 06-20-3654-615-ös te­lefonon, vagy a verseny első napján 8 óráig a helyszí­nen. A 24 óra alatt csak a verseny résztvevői horgász­hatnak a tavon. (w) NEM LESZ TEHER. Kispályás labdarúgókupa lesz június 22-én Pécs-Vasason. A 4. Baranyateher-kupáról Deák Sándornál lehet érdeklődni a 20/461-1906-os te­lefonon. (z) NÁDAS D-KUPA. Három kézilabdatomát rendeztek Mecseknádasdon. Szuper mini fiú: 1. Gagarin Komló, 2. Mecseknádasd, 3. Pécsszabolcs. Gólkirály: Dénes (Gagarin). Legjobb kapus: Horváth (Pécsszabolcs). Legjobb mezőnyjátékos: Szatmári (Mecseknádasd). Szuper mini lány: 1. Kocsola, 2. Hajdú Siklós I., 3. Mecseknádasd. Legjobb kapus: Vörös (Hajdú I.). Leg­jobb mezőnyjátékos: Szatmári (Mecseknádasd). Mini fiú: 1. Pécsszabolcs, 2. Gagarin Komló, 3. Mecsekná­dasd. Gólkirály: Gólyák (Mecseknádasd). Legjobb ka­pus: Nagy (Pécsszabolcs). Legjobb mezőnyjátékos: Varjasi (Gagarin). (z) GYŐZELEM DOROGON. Labdarúgó utánpótlás­bajnokság, U19-es korcsoport: Dorog - PMFC 5-7 (2-2). Pécsi góllövők: Dávid (2), Koroknai (2), Beraki, Máté, Laki. (kma) LENDÜLET-BRONZOK. A mozgássérült asztaliteni­szezők országos bajnokságán, Győrben, a pécsi Len­dület SE versenyzőinek eredményei. Női álló open: 3.. Sétáló Orsolya. Férfi álló Vili. kát.: 2. Varga Péter. IX. kát.: 3. Hucker Péter. Férfi álló open: 3. Varga. Férfi ál- ló páros: 4. Varga, Hucker.____________________jszzi Válogatottak a sakktáblánál Érmek lapátszámra Mohács Tizenöt érmet, köztük négy aranyat szereztek a mohácsi evezősök a Budapest-baj- nokságon, Csepelen. Lakatos Tamás edző harmincfős csapata jól teljesített, négy ara­nyat, hat ezüstöt és öt bronzot la­pátolt össze. Vajas Balázs ugyan­akkor az olimpiai válogatóverse­nyen szállt hajóba, s férfi egypár- ban győzött is. Sikere azt jelenti, hogy összeállt a tervezett olimpi­ai négypárevezős csapat, amely­ben mindkét mohácsi, Bencsik Gábor és Vajas is helyet kapott. A Budapest-bajnokság mohá­csi győztesei: férfi serdülő kormá­nyos négyes (Darazsacz, Csanda, Pankovics, Cselinácz, Kónya), női tanuló egypár (Schenk), fiú mini egypár (Lakatos), felnőtt férfi egypár (Bencsik). K. M. A. Pécs-Budapest Két fiatal pécsi sakkozó, Bá- nusz Tamás és Papp Gábor is a magyar válogatott tagja lesz a balatonlellei ifjúsági (18 év alattiak) csapat Európa-baj- nokságon. > Az egyéni korosztályos világver­senyeken, Európa- és világbaj­nokságokon már mindketten ki­próbálták magukat (sőt, eredmé­nyeik alapján az élmezőnyhöz tartoznak), de csapatbajnoksá­gon még nem szerepeltek. Idén Magyarország rendezheti meg június 12-19. között a kontinens- viadalt, ezért a honi szövetség úgy döntött, hogy két csapatot in­dít Balatonlellén. A pécsiek a B- válogatottban kapnak helyet, hi­szen jóval fiatalabbak lesznek, mint az ellenfelek (Bánusz 13, Papp 15 éves).- A rendező jogán két csapatot indítunk az Eb-n, hogy a közvet­len utánpótlásnak is lehetőséget biztosítsunk - mondta Ambrus Zoltán, a Magyar Sakkszövetség főtitkára. - Mivel mindkét pécsi versenyző jóval fiatalabb a várha­tó ellenfeleknél, így ők a B-válo­gatottban kapnak helyet. Egyéni világversenyeken már bizonyítot­tak, szép eredményeket értek el, csapatban azonban ez lesz az el­ső igazán komoly megméretteté­sük. Az idősebbek között ke­mény erőpróba vár rájuk. A Pécsről elszármazott főtitkár hozzátette, nagyon örül annak, hogy két pécsi is bekerült a nem­zeti csapatba. Úgy gondolja, ismét megpezsdült a sakkélet a Mecsek- alján, ahol elsősorban az utánpót­lás-nevelésre kell hangsúlyt fek­tetni ahhoz, hogy a sportág to­vább fejlődhessen Baranyában. ________- K. MAYER A. Mé g nem sült el a Winchester Komló Nyolcadik fordulójához érke­zett a komlói városi kispályás labdarúgó-bajnokság. Ezúttal nem születtek meglepetések, a két esetben is öt gólt hozó ta­lálkozókon rendre az előkelőb­ben jegyzett gárdák diadalmas­kodtak. Eredmények: Winchester - FC Benefit 1-4, FC Disc - Carbo­market 2-1, Éva Zöldséges - Montana SE 5-0, Nevada - Dop­ping SE 1-0. A tabellát a Nevada vezeti 22 ponttal (39-19), második az FC Benefit 18 (26-13), harmadik az Éva Zöldséges 13 (29-18), ne­gyedik az FC Disc 13 (22-13). A sort a még pont nélküli Win­chester zárja. A góllövőlista élén a 12 találatot jegyző Fodor Ta­más (Éva Zöldséges) áll. __________________________________(SZZ) Du nántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-008. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-060. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül törté­nik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügy­nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2002. január 1-jétől egy hónapra 1295 forint, negyed évre 3885 forint, fél évre 7770 forint, egy évre 15 540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásá­val hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu­dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmü­ket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom