Új Dunántúli Napló, 2002. május (13. évfolyam, 118-146. szám)
2002-05-22 / 137. szám
4. OLDAL BARANYA I T Ü KÖR 2002. Május 22., szerda Hírek PÉCSETT a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról is szó esik a város egészségügyi bizottságának mai ülésén, ahol egyebek mellett a város érintett intézményeinek munkáját értékelik majd a szakemberek. (wk) NAGYNYÁRÁDON ma este 6 órától nemzetiségi estet rendeznek a művelődési otthonban, melyen a helyi művészeti csoportok mellett a községben vendégeskedő németországi általános iskolások is fellépnek. (i) SELLYÉN ma délután tartja soron következő ülését az Ormánság Fejlesztő Társulás. A kistérség önkormányzatai egyebek mellett a megyei területfejlesztési támogatások felosztására tesznek majd javaslatot, (wk) KÜLSÖ-BÉDÁBAN a hét vé gén a Duna-Dráva Nemzeti Park, az Al-dunai Természetvédelmi Alapítvány és a Zöldküllő Mohácsi Túrakerékpáros Egyesület szervezett szemétgyűjtést. Mindössze 800 méteres partszakaszon tíz ember alig négy óra alatt közel negyven zsák szemetet gyűjtött össze. A katasztrofális eredményre való tekintettel további akciók mellett döntöttek a szervezők. (bb) A KOMLÓ és Mánfa közötti Határtetőn lévő hétvégi telkek tulajdonosai kevésnek tartják a meglévő egyetlen, öt köbméteres hulladékgyűjtőt, ezért a Városgazdálkodási Rt.-t arra kérik, hogy a felső buszmegállóhoz is helyezzen ki tartályt. Ezzel a környezetszennyezésnek kívánják elejét venni. A szolgáltató ígéretet tett arra, hogy lehetőségei szerint rövidesen új hulladékgyűjtő kerül a kért helyre. (dg) AZ ÁNTSZ mérései szerint a 20. héten Pécs térségének légterében a napi polleneloszlás hétfőn, kedden és vasárnap közepes, a hét többi napján nagyon magas volt. A domináns légköri allergén a fűfélék és a fenyőfa pollenje volt. A fűfélék pollenszáma a hét végére magas nemzetközi szintet ért el. Tovább emelkedett a pollenózis szempontjából jelentős gyomnövény, a vadsóska virágpora. (b) JOGI TANÁCSADÓ. Ingyenes jogi tanácsadás lesz ma, szerdán délután 5-től 6 óráig szerkesztőségünkben - Pécs, Engel J. u. 8. alatt. Megközelíthető a 27-es és a 40-es jelzésű autóbusszal. ip) A szúnyogok felkészültek a nyárra A szúnyogirtást a baranyai városok többségében megkezdték, úgy tűnik, a tervezettnél mindenütt többször kell a több százezer forintos permetezést elvégezni. A kedvelt üdülőhelyek egy részén azonban a vérszívúkra nem leselkedik veszély: az irtásra nincs pénz. Baranyai körkép A legtöbb baranyai városban az első szúnyogirtás már megtörtént. Pécsett a napokban permeteztek, az eddiginél nagyobb területen, idén már a Kertváros felett is irtottak. Ezt még háromszor ismétlik meg a nyáron, ami 3,5 millió forintjába kerül a városnak. Ha az irtás a csípésszámvizsgálatok alapján nem sikerült, a vállalkozó saját költségén köteles újra permetezni. A szúnyoghálón kívül a vérszívók a lakásból többféle készítmény segítségével is távol tarthatók. A különböző spray-k 600-800 forintért kaphatók, a valamivel kellemesebb illatot árasztó szúnyogriasztó gyertyákat 600-1000 forint körüli áron kínálják. Ezen kívül elektromos készülékekkel is elűzhetjük a szúnyogokat, amelyek utántöltő folyadékkal együtt 1200-1500 forintért szerezhetők be. A külterületekre a riasztóspirálokat javasolják, egy tíz darabot tartalmazó csomag 300 forint körüli áron kapható. Harkányban, ahol a napokban irtottak, hasonló garanciákat kért az önkormányzat. A város a költségek felére 1,3 millió forint támogatást nyert, a tervezett négy helyett azonban hat irtást szeretnének, így a szeptemberi szüreti fesztiválon sem kellene tartani tőlük. Siklóson a szúnyoginvázióra sokan panaszkodnak, a lakókon kívül főként a kerthelyiséggel rendelkező vendéglátósok életét keserítik meg a vérszívók. Ennek ellenére idén sem lesz irtás. Az ok a város anyagi helyzete, erre a tevékenységre egy fillér sem jut. Orfűn és Aba- ligeten hasonló a helyzet, bár ott még se a lakók, se az üdülőtulaj- donosok nem panaszkodtak. Kovács Dezső, Orfű Ausztriai baleset: a biztosító még nem fizet Az Ausztriában balesetet szenvedett magyar családnak gyűjtést kezdeményeztek az ismerősök, barátok, mivel a felmerült, milliús költséget nem tudják önerőből finanszírozni. A számlák ugyanis már érkeznek, a német biztosító viszont egyelőre nem fizet. __ ' PÉCS Sz ombati számunkban beszámoltunk arról, hogy egy pécsi család autóbalesetet szenvedett Ausztriában. Az ütközés következtében egy fiatalasszony meghalt, a holttest hazaszállíttatása, valamint a balesetből adódó járulékos költségek meghaladják az egymillió forintot. Ezt az összeget a hozzátartozók nem tudják kifizetni, éppen ezért az ismerősök és barátok gyűjtésbe kezdtek. Cikkünk az interneten keresztül, egy egykor a pécsi jogi karon végzett, ma már Ausztriában élő hölgy érdeklődését is felkeltette. Szerkesztőségünket megkeresve elmondta, véleménye szerint a legelső pillanattól a balesetet okozó német autó biztosítójának kellene állnia a költségeket. A jogász a segítségét is felajánlotta a családnak: szívesen felkeres olyan osztrák ügyvédet, aki a képviseletüket előleg megfizetése nélkül vállalná, és a kapcsolati tartásban is segédkezne. Ragályi István, a Magyar Biztosítók Szövetségének munkatársa a Dunántúli Naplót arról tájékoztatta, hogy a hozzátartozók ilyen esetben, függetlenül a külföldi helyszíntől, minden igazolható kárigénnyel élhetnek. Tehát akár nem vagyoni kártérítést is benyújthatnak, a kiskorú gyermek pedig járadékra is jogosult, sőt nevelőnőt is igényelhet. Az elhunyt özvegye elmondta, a balesetet követően két nappal már érkeztek a külföldi számlák, a biztosító azonban azt a tájékoztatást adta, hogy az osztrák csendőrség jelentéséig - amely minimum hat hét - nem fizet. A család felfogadott egy budapesti ügyvédet, de feltehetőleg az osztrák hölggyel is felveszik majd a kapcsolatot. (Előzmények: www. dnnantulinaplo. hu) polgármestere kiemelte, ha támadnak a vérszívók, az irtáshoz a százezreket valahonnan előteremtik. Abaligeten a szúnyogok évek óta ugyancsak nem jellemzőek; hogy ez így is maradjon, arról Barítz István polgár- mester szerint a békák kiválóan gondoskodnak. Mohácson idén már kétszer irtottak, ennek ellenére többen elégedetlenkednek. A szőlőhegyi ingatlantulajdonosok szerint a szúnyogirtás nekik is járna. Zömében német állampolgárokról van szó, akik szinte az egész nyarat itt töltik. Arra hivatkoznak: a befizetett üdülőadóval rászolgálnak a kényelemre.- Bizonyára jogos a telektulajdonosok kérése - vélekedett Kövesd! Katalin, Mohács főkertésze. - Ugyanakkor hatalmas területről lenne szó, ami óriási pluszköltségekkel járna. Az idénre tervezett kétmillió forint többszöröse lenne a kiadás. B.B.-K. J.-W.K. Ipari park és sokmilliós emlékmű-felújítás Sellye A sellyei ipari park üzemeltetését két cég is vállalná, az ajánlatokról a mai gazdasági bizottsági ülésen tárgyalnak az önkormányzati képviselők. Egyelőre az sem kizárt, hogy a feladatot, azaz az ipari parkba települő vállalkozók felkutatását az önkormányzat vállalná, a végső döntést június első hetében hozza meg a képviselő- testület. A bizottsági ülésen a világháborús emlékmű átalakításáról is határoznak. Egyes pályázók néhány millió forintért felújítanák a szobrot, míg mások több mint tízmillióért vállalnák a munkát. A bizottság tagjai tárgyalnak az önkormányzati intézmények világításának energiatakarékosabbá tételéről is: a 9 millió forintos beruházást a város a megtakarításokból fizetné. Marad az államé a föld? A megyében nem függesztettek ki eladási listákat Az elmúlt hét nem hozott újdonságot a leköszönő kormányzatnak az állami tulajdonú földek eladására irányuló kezdeményezése ügyében. Baranyában nem függesztettek ki értékesítési hirdetményt. Pécs-Bóly Lapunk információja szerint Baranya megye egyetlen önkormányzatánál sem függesztettek ki az állami tulajdonú földek eladására irányuló hirdetményt. Az értesülést megerősítette a Baranya Megyei Földművelésügyi Hivatal is. Mint arról beszámoltunk, a leköszönő kormány a választások második fordulója után kezdeményezte az állami tulajdonú földek eladását. A döntést az új kormányt alakító pártok részéről és szakmai körökből is számos kritika érte, ezek a privatizációval szemben inkább előtérbe helyezték az ágazat strukturális nehézségeinek, a számos gazdálkodót sújtó tagoltság problémájának megoldását, a jövedelmezőség javítását. Az állami földek eladásának a finanszírozási háttér megteremtésének nehézsége mellett elsősorban a földtörvény rendelkezései szabtak gátat. A jogszabály ugyanis előírja, hogy a nyilvános licitek megtartása előtt 30 nappal ki kell függeszteni az értékesítésre szánt földterületek listáját a területileg illetékes önkormányzatok hivatalában. Az viszont már a kormány bejelentésekor látszott, hogy a határidő nem tartható az új kormány megalakulásának időpontjáig. Baranyában elsősorban Bóly térségében - a Bóly Rt. révén itt koncentrálódik az ilyen földtulajdon - mutatkozott érdeklődés az állami földek iránt. k. e. KIS VASUTASOK. Díjmentesen szállították az utasokat a mecseki kisvasút első szerelvényei. A napokban újra üzembe helyezett dömörkapui kirándulóvonat természetesen a gyerekek körében a legnépszerűbb, akik akár be is segíthetnek a szerelvények indításá- ba, irányításába. ____________________________ fotó: laufer László Az önkormányzat helyett fizettek IBAFAI FAPIPÁK. Megújult a híres pipamúzeum. A gyűjteményt eddig a település két különböző részén őrizték, most egybegyűjtve, felfrissítve mutatják be az értékes anyagot. A múzeum megnyitását a hét vé- gére tervezik, amikorra pipaszívó versenyt is szerveznek.__________________________fotó: laufer László Az egyik közterületi tűzcsap vízfelhasználása négy éven keresztül a közeli tízemeletes lakóépület vízbázisáról történt. Az Ifjúsági Lakásfenntartó Szövetkezetnek, tehát a lakóknak ez több mint 5 millió forintba került. Az alpolgármester szerint az önkormányzatnak szándéka az ügy mielőbbi rendezése. Komló A Kossuth Lajos utca 32-42. számú lakóház lakói a vízdíjat a mellékmérőkön mért mennyiség alapján fizették, ám a mellékmérők összfogyasztása és a főmérőn mért mennyiség különböze- te is őket terhelte - igaz, a lakás- szövetkezeten keresztül csak közvetve. Budaházy György elnök elmondta, a túlszámlázás oka március végén megszűnt, a tűzcsapot ekkor lekötötték a házat ellátó vezetékről. A több mint 5 milliós túlfizetés - az ösz- szeg pontos megállapítása még várat magára - viszont tény, az nem sújthatja a szövetkezetét, a lakások tulajdonosait.- A tegnapi tárgyaláson a Komló-Víz Kft. vállalta, rövid időn belül saját költségén kidolgozza a lakóépület négy lépcsőháza egyenkénti mérésének műszaki lehetőségeit, ehhez költségvetést készít - * közölte a szövetkezet jogi képviselője, dr. Jillek Szabolcs. - Ezek után lehet a szövetkezet túlfizetéséről újra tárgyalni az önkormányzattal, hiszen az ominózus tűzcsap a városé. Németh Mária alpolgármester leszögezte, az önkormányzat részéről megvan a szándék a mielőbbi rendezésre, ám ahhoz további egyeztetések szükségesek. Ha a szövetkezet hozzájut jogos követeléséhez, azt Budaházy György szerint az épület szigetelésére kell felhasználni. DEÁK G. Új szemétrendelet készül Ebben az évben kell elkészülnie a szentlőrinci szeméttelep környezetvédelmi felülvizsgálatának. Ez ad majd arra választ, hogy az új hulladék- törvény tükrében milyen feladatokat kell megoldani. SZENTLŐRINC Csaknem 100 százalékosnak mondható a városban a kommunális hulladék rendszeres gyűjtésébe vont háztartások száma. A település 7200 lakosa 2200 háztartásban él, évente ezektől csaknem 10 ezer köbméter szemetet szállít el a Közüzemi Kht., az ön- kormányzat cége. Bár hatályba léptetése ebben az évben nem várható, már dolgoznak a polgármesteri hivatalban annak az új rendeletnek a kidolgozásán, amely a mennyiséghez köti a szemétszállítási díjat. Egyelőre - tudtuk meg Németh Lászlótól, a kht. ügyvezetőjétől - sem a szállításkor, sem a lerakáskor nem válogatják a hulladékot. A telep 7,5 hektáros területével azonban hosszabb távra biztosítja az elhelyezés lehetőségét - szükség esetén regionális lerakóvá bővítve -, egyelőre csak a felét használják. A másik része - lényegében az uránrekultivációhoz szükséges föld kitermelése során keletkezett hatalmas gödör - lehet az, amely a környezetvédelmi felülvizsgálat, illetve az EU-elvárások alapján a jövőben korszerű lerakóvá alakítható. m. a.