Új Dunántúli Napló, 2002. május (13. évfolyam, 118-146. szám)

2002-05-26 / 141. szám

2002. MÁJUS 26. ARCKÉP Csak egy esküt tettem Pap Vera SZÜLETETT: Budapest, 1956. január 27. DIPLOMA: Színház- és Filmművészeti Főiskola (1975-79) PÁLYÁJA: A Vígszínház tagja (1979-) FŐSZEREPEI: Irma (Molnár: Az üvegcipő), Stella (Williams: A vágy j villamosa), Natasa (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Akárkié (West f Side Story), Solange (Genet: Cselédek) FILMSZEREPEI: Angi Vera (1978), Dögkeselyű (1982), Névtelen | vár (1982) Uramisten (1984), Roncsfilm (-1992) DÍJAI: A chicagói filmfesztivál legjobb női alakítás aranydíja (1979), f Dviad Donatello-díj (1981), Jászai Mari-díj (1987), Ajtay Andor-díj (1988,1998), Ruttkai Éva-emlékgyűrű (1990), a színházi találkozó legjobb női alakítás díja (1991), érdemes művész (2001) Pap Vera nem politizál, és nem tagja egyetlen pártnak sem. Esküt Is csak egyet tett az életben, az pedig „színészeskü”: hogy játszani fog... Éva is egy állomás, amely tovább­viszi az úton. Magyarország legelső nemzeti színháznak épített Nemzeti Színházában 2002. március 15-étől ő Játssza Madách Imre Éváját Az em­ber tragédiájában. ■ Pap Verát könnyű öltöztetni. Kiváló színésznő. Nagykabátban a Paradi­csomból kiutasítva ugyanolyan hiteles, mint amikor Londonban rágógumizik vagy szoláriumágyban barnítja a bőrét. Nem szaval. Érti, amit mond. Jeles szí­nésznőhöz illően jelesül alakít.- Madách müve születése óta nem­zeti ügy. Most duplán az, hiszen az új Nemzetiben játsszák egy ki­emelt költségvetésű, látványos elő­adásban.- Tizennégy szerepet játszom a da­rabban, tizennégy különböző nőalakot. De azzal, hogy ez a tizennégy figura együtt Éva, különösebben nem foglal­koztam. Mint ahogy azzal sem, hogy a színház felépítése politikai ügy lett. En­gem ez nem zavarhatott meg a munká­ban. Bár egyáltalán nem politizálok, pusztán azért, mert elvállaltam a szere­pet, rólam is azt mondták, hogy tolom a Fidesz szekerét. Egyébként az Ádámot játszó Szarvas József is ugyanezt a „pecsétet” kapta. Pedig őt sem izgatja a politika. A Lucifert alakító Alföldi Ró­bert édesapja MSZP-s képviselő, így azt gondolták, akkor ő is ugyanazon az ol­dalon áll, noha érezhet ő másképpen is. Róla az is elterjedt, hogy csak a pénzért vállalta el a szerepet. Meg is kérdeztem, hogy és én? Én csak puszit kapok érte, vagy mi lesz? Ezek olyasfajta igazságta­lanságok, amelyeket az ember nem tud elfogadni, de annak sincs értelme, hogy kapálózzon ellenük. Még akkor sem, ha folyamatosan ezt hallgatja, ezt olvassa. Elvállaltam egy szerepet, és a lehető legjobban akartam megoldani. Részem­ről ezért fontos a Tragédia. Ha vissza­utasítottam volna az ajánlatot, akkor meg azt kérdezték volna, hogy normális színész az ilyen? És bizonyára bántot­tak is volna. Én nem vagyok egyetlen párt tagja sem, esküt is csak egyet tet­tem az életben, az pedig a színészeskü. Hogy játszani fogok.- Korábban mennyire ismerte a Tragédiát?- A gimnáziumban találkoztam a művel mint kötelező olvasmánnyal. Nagyön szerettem olvasni, de arra már nem emlékeztem, hogy ez milyen sze­rep, hiszen akkoriban még bohócnak készültem. Ha választhattam volna, természetesen Lucifer mellett döntök, mert az a legjobb szerep a darabban. Jobb, mint Ádám és Éva együtt. Intri- kusnak lenni hálás feladat a színpadon. Ádám és Éva csak a Paradicsomban tudtak egymáséi lenni. A darab folya­mán egyszer sem boldogok, egyetlen színben sem. Tulajdonképpen ettől játszható a dráma, mert megfejthető emberi kapcsolatok vannak benne. Ma­dách szörnyű élete, a nőgyűlölete, amelyet a Fráter Erzsébettel kötött há­zassága váltott ki benne. A prágai szín­ben meg is írja ezt a borzalmas vi­szonyt, hogy örökké csak veszekedés van közöttük, s a nő másutt keresi a boldogságot, tehát szeretőt tart. Ma­dách a darab során többször is megöli a nőt. Behozza Évát mint kikapós Borbá­lát, aztán márkinőként felküldi a guillo- tine-ra, majd egy pórnő képében visz- szahozza. Ádám és Éva voltaképpen ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint a mai kor embere. Felhőtlen bol­dogság csak a mesében létezik. Vagy ott sem.- Szikora Jánossal, az előadás rendezőjével többször dolgozott már. Hogy csak három darabot említsek: Éjjeli menedékhely, A vágy villamo­sa, Az út végén a folyó. Milyen hely­zetben érte a felkérése1- Otthon voltam, amikor felhívott te­lefonon. Megdöbbentett. Én akkor még nem tudtam, hogy ő vállalta el a Nem­zetiben az első színdarabot. És akkor mondja, hogy a Tragédiát rendezi, és hogy „Éva lennél, el kellene játsza­nod.” Annyira meglepődtem, hogy azt kérdeztem: te János, való ez nekem?- Kétségei voltak?- Hirtelen ezer kép jelent meg előttem. Azt tudtam, hogy Éva már nem egy fiatal lány. De a telefon végén csönd volt. János nem vála­szolt. És ki játssza Ádá­mot? - kérdeztem. - Ki­vel kellene virítanom? Azt mondja: Szarvas Józseffel. Erre aztán teljesen megnyugod­tam. Ja, akkor minden rendben. És rögtön megjelent előttem Szarvas József hétköz­napi Ádámként, és tudtam, hogy János nem hősszerelmesben és tragikában gondolkozik. Korábban ugyanis nagy nevű tragikák játszották Évát. Jászai Mari, Tőkés Anna, Lukács Margit. Hogy milyenek lehettek, fogalmam sincs. Szikora azt is rögtön közölte ve­lem, hogy ő valami mait szeretne. És meggyőzött, hogy nekem ezt igenis el kell játszanom. Innentől kezdve pedig izgatott a dolog. De mert a Vígszínház színésznője vagyok, azonnal felhívtam Marton Lászlót, az igazgatómat, hogy tudjam, mit szól mindehhez, és szá­molt-e velem ebben az időben. Vagyis, hogy kiad-e a színházam. A hír őt is meglepte. Csak annyit kérdezett: izgat a szerep? Persze, feleltem. Akkor el kell játszanod! És éreztem, hogy büszke rám. Eszenyi Enikő is azzal gratulált még a próbák kezdete előtt, hogy Rocsikám, bekerülsz a színháztörté­netbe!- Nem ijedt meg?- Természetesen megijedtem egy ki­csit. Új épületben, új csapatban ilyen szerepet megformálni fantasztikus ér­zés. Magától a feladattól azonban nem tojtam be. Eljátszottam már vagy hat­van főszerepet, köztük Shakespeare-t is nem egyszer, tudom, mi az, hogy verses darab. Elég jó az agyam ehhez is. Akár­milyen anyagot kell megtanulnom, mindig arra gondolok, hogy amint el­kezdem a fejembe vésni a szöveget, fogy, ami a papíron van. És egyre köny- nyebben tanulom, mert rááll az agyam a ritmusára, a nyelvezetére. Szikora Já­nos egyébként elég sokat kihúzott a da­rabból. Ha az egészet játsszuk, nem négyórás lenne az előadás, mint most. Ilyen hosszú színpadi műben mostanáig nem is szerepeltem. De a bemutató napján egy kicsit sem izgul­tam jobban, mint máskor premier előtt. Tornáznom kellett, nehogy lemere­vedjek. Bemelegítettem, hogy az izmaim tökélete­sen működjenek. Nem is hallgattam meg a szín­házavató beszédet. El voltam foglalva magam­mal. Aztán ahogy kilép­tem a színpadra, hihetet­len nyugalom szállt rám. Csak addig volt nehéz, amíg meg nem szólal­tam. Az első mondat után már ment minden a maga útján. Bírtam idegileg is, fizi­kailag is. Én utána dőltem ki. Közvetlenül a bemutató után. Mivel a próbák során meglehetősen keveset ettem, annyira összeszűkült a gyom­rom, hogy csak fokozatosan lett volna szabad hozzászoktatnom a „terhe­léshez”. A premier után azonban rám szakadt öt szabad nap, és Sándorommal lementünk Hajdúszoboszlóra. Enni, aludni, pihenni. És nekiestünk a birka­pörköltnek, a csülöknek, és olyan beteg lettem a harmadik napon, hogy alig bír­tam lábra állni. Iszonyatosan bezabál­tam, miközben olyan szűk volt a gyom­rom, mint egy hadifogolynak. Én meg durr, neki a kajának. Szörnyű kínoknak tettem ki magam.- Melyik színben érzi igazán jól magát?- Például a londoniban. Pontosan azért, mert egy mai lányt játszhatok. Élvezettel maszkíroztam magam „Esze­nyi Enikőre”.- Másodéves főiskolásként Angi Verát játszotta Gábor Pál külföldön is komoly sikert aratott filmjében. Most Éva egy színháztörténeti előadásban. Szép pályaívet rajzol, bizonyára látja.- Éva is egy állomás, amely után, re­mélem, folytatódik az út. Nem vagyok még olyan öreg, hogy ezen gondolkoz­zam. Abban bízom, hogy sok minden vár még rám. Egy ilyen feladatért azon­ban, mint Éva, és egy ilyen lehetősé­gért, mint ez, amely az új Nemzetihez köt, megéri színésznek lenni, és érde­mes kínlódni, sok rosszat, bántót, meg­alázót elviselni.- Milyen jövőt jósol az elő­adásnak?- A premiert közvetítette a televízió. Ez nem szokványos dolog. Fogalmam sincs, hányán lesznek, akik ennek da­cára eljönnek, mert kíváncsiak az elő­adásra, hiszen tudják, a képernyőn azt látták, amit a kamera mutatott nekik. Lehet viszont, hogy épp ezért lesznek kevesebben, azt mondják: érdekes volt, de majd megnézünk ott egy másik elő­adást. Ebben a helyzetben meghatároz­hatatlan, hányán lesznek kíváncsiak a Tragédiára, de bízom benne, hogy éve­kig fogjuk játszani.- Magát az épületet könnyen el­fogadta?- Nekem tetszik. Színház. Már ott is ugyanolyan por van a színpadon, mint például a Vígben. Most mindenki azt kérdezi tőlem: meg tudjuk-e tölteni lé­lekkel? Szerintem egy új lakást is be kell lakni, de attól, hogy két hónapig ott éltünk, mert senkinek sem volt ere­je s ideje hazamenni, szerintem már otthonos a légköre. Igazából este szere­tem az épületet. Amikor előadásra me­gyek. Olyankor szebb, mint nappal. Ki van világítva. Sötétben ugyanis nem látni, hogy a környék iszonyatosan le­pattant. De majd azt is rendbe hozzák, és felépül mellette a hangverseny- terem, a környező házakat pedig tata­rozni fogják.- Színészi pályája további ala­kulásában mekkora szerepe lesz Évának?- Fogalmam sincs. Én eddig is na­gyon sok szép szerepet kaptam. A Víg­színházban megy tovább az életem. Hogy hívnak-e vendégként más társu­latba, az majd kiderül. Mindent a hol­napra bízok. Kritikát sem olvastam a Tragédiáról. Se jót, se rosszat. Nekem teljesen mindegy, ki építette fel a szín­házat. Engem felkértek a szerepre, és onnantól fogva már csak arra figyeltem, hogy jó legyek. Marton László minden­esetre büszke volt ránk. Azért mon­dom, hogy ránk, mert Szarvas József éveken át vígszínházi színész volt, tő­lünk szerződött el Kaposvárra, bár most már szabadúszó. Alföldi Róbert is a Vígszínház tagja volt, és ami ugyan­ilyen fontos: mind a hárman Horvai- növendékek vagyunk.- A bemutató alkalmából a bará­tainak finom vörösborral kedveske­dett. „Szigligeti Merlot. Termelte és palackozta Simon és Dr. Simon Pap Vera segédletével. ” Ez állt a vignettán.- A párom és az öccse. Szőlőjük van Szigligeten. Vörös szőlő. És palackoz­nak, de csak maguknak. Sándorom ügyvéd, az öccse zenész, trombita­művész.- S az mit takar, hogy „Pap Vera segédletével”?- Komoly segédletet. Kiveszem a ré­szem a munkából. Metszek, kapálok, kacsozok, szüretelek.- Melyik szakaszát szereti a leg­jobban a munkának?- Az ivást! Nagyon finom a balatoni bor. De metszeni is szeretek. Fagyos napsütésben, tavasszal kellemes a munka. Az idén kevesebb időm volt er­re, de a palackmosást teljes egészében magamra vállaltam.- Permetezni is szokott?- Azt nem. Inkább gyomtalanítok.- Fogja a kapát, és irány a hegy­oldal?- Úgy bizony! És elbabrálgatok szé­pen. Jár a kezem, és közben gondolko­zom. Egyfolytában jár az eszem. Én már most, májusban a szüretet várom. Az minden évben óriási élmény. Két hét ko­moly munka, és mégis hatalmas szóra­kozás. Sándorom főzi a bográcsos őrüle­tet,.a finom csülökpörköltet. De a hagy­mát mindig én pucolom. Sírok is közben eleget. Szabó G. LAszló

Next

/
Oldalképek
Tartalom