Új Dunántúli Napló, 2002. május (13. évfolyam, 118-146. szám)

2002-05-25 / 140. szám

iU 2002. Május 25., szombat RIPORT 7. OLDAL K U L T Ú R A ­Játékos családi dalok A Szélkiáltó új lemeze több generációnak szól ________Futnak a képek__________ A csavar fordulása Lemezbemutató koncertre várja a gyer­mekeket és felnőtteket a Szélkiáltó együttes a hétvégén a Liszt Terembe. A megzenésített versekre játékos koreográ­fiát talált ki a csapat, igazi családi mu­latságnak ígérkezik a koncert.- Ez a elegyítő stílus már védjegye a Szélkiáltó­nak, nem akarunk másmilyenek lenni, mint amilyennek eddig ismert bennünket a közönség- mondja Lakner Tamás, az együttes vezetője a legújabb, a nyolcadik lemezükről, a Dalokról. Gyereklemezről van szó, de nem a gügyögős változatról, inkább a kicsiket emelik fel a felnőtt zenei világ szintjére - miként a legutóbbi Buk­fenc című albumuk is ezt az utat követte. A já­ték a legfontosabb mindvégig az összeállítás­ban, és a pergő ritmusú, változatos tartalmú és zenei vüágú Daloknak minden esélye megvan, hogy elmozdítsa az ifjoncokat a tévé és a számí­tógép elől. A lemeznek kerete van és története. A Szél­kiáltó este érkezik a családhoz, ahol a szülők és a gyerekek együtt játszanak szerepjátékokat, medve, tengelice, szitakötő, csigabiga kel élet­re, számolós, kiolvasó, mondóka hangzik el, majd amikor más későre jár, a kicsiket lefekte­tik, elaltatják. Végül egy reggeli köszöntő hall­ható, mintegy jelezve, hogy a körforgás megál­líthatatlan, kezdődik minden elölről. Egy-egy népdal is megtalálható a koron­gon, az ősi gyökereket ezúttal sem tagadja meg a kvartett. Ze­neileg a CD a szélkiáltós hagyo­mányoknak megfelelően ek­lektikus, a népzenétől a dzsesszbetétekig jut el az együttes, míg rendre fellelhető a számokban a reneszánszos kamarai hangszerelés. Játékos, lírai és komolyabb hangvételű nóták ezek, és a gyűjtők a da­lok egy részével már találkoz­hattak, Dinnye Döme és társai (a 23 dalból 15) 1989-ben igen kis példányszámban már bakelit lemezen meg­jelent, a gyerekkoncerteken pedig gyakran fel­csendülnek. Most azonban ezek a számok is új köntöst kaptak. Az együttes mind a négy tagja szerzőként szerepel a lemezen, míg a szövegeket többnyire pécsi költőktől (Bertók László, Pákolitz István, Galambosi László) válogatták. A Bertók-féle Dinnye Döme például hamarabb szólalt meg a Szélkiáltótól, mint ahogy verseskötetben megje­lent. Tamkó Sirató Károly gyermekverse pedig a társulat névadója is egyben. De Páskándi Géza, Áprily Lajos és Weöres Sándor gyermekekhez szóló munkái is ott találhatók a Dalokban. A lemezbemutató koncert szombaton 10 óra­kor lesz a pécsi liszt Ferenc Hangversenyterem­ben, amelyre a gyerekek ingyen mehetnek be. MÉSZÁROS B. E. Internetes fotógaléria Önálló alapítvány és kuratórium jött létre a Mecseki Fotóklub által eddig gondozott Kortárs Magyar Fotográfia elnevezésű kiállítás és szimpózium gondozására, jövőbeni megrendezésére. A klub az internetes fotógaléria kialakításán is folyamatosan dolgozik. Fotókiállítások, diaestek váltják egymást a Mecseki Fotóklub Ha­lász Rezső galériájában. Látogatot­tak a nyitott fotóesztétikai rendez­vények, képbírálatok is. Hámori Gábor klubelnök elmondta, hogy a Kortárs Magyar Fotográfia orszá­gos kiállításainak eddigi kollekció­jából az internetes „galériában” (www.mecsekifotoklub.hu) jelen­leg is mintegy 200 hazai szerző al­kotásai tekinthetők meg. Most fo­lyik a klubbal kapcsolatos infor­mációk és a klubtagok 5-5 képből álló bemutatóanyagának a telepíté­se a világhálóra. Ezáltal a 60 klub­tagtól 300 fotó lesz látható az inter­netes galériában. A közelrmíltban született döntés arról, hogy az 1995-től Hamóczy Örs szellemi irá­nyításával im­már négy alka- m f lommal meghí­vÍm,MÍ I ™sos alapon ™ s megrendezett kiállítást a jövő­ben önálló ala­pítvány gondoz­za. A kuratóri­umban a Mecse­ki Fotóklub is képviselteti magát, ezáltal a folyto­nosság és az egységes esztétikai kritériumok, sajátos tradicionális szempontok is érvényesíthetők. A klub a jövőben is szellemi gyerme­kének tekinti a kétévenkénti ran­gos, nívós katalógussal is doku­mentált rendezvényt. A hozzá kap­csolódó tárlaton legutóbb is - a Pé­csi Galériában, a Művészetek Házá­ban, a Halász Rezső teremben, to­vábbá a Dante kávéház kiállítóter­meiben - 63 fotós 300 alkotása volt látható három hétig. A „Kortárs” egy kicsit a haza fotográfiai avant­gárd fórumává vált. Ezt a jelleget az alapítvány képviselői, Török And­rás, a PTE művészeti karának hall­gatója és Rabb Dániel építészhall­gató életképesnek és mindenkép­pen megőrzésre méltónak nyilvá­nította. Előterjesztésük alapján többségi szavazattal döntött a klub­tagság az alapítványi működtetés mellett. bebessi k. Apacsok a Mecsekben Kincskereső és indiántábor. Kell-e érméi vonzóbb elnevezés egy kisis­kolás fiú számára? A Nevelési Köz­pont szervezte nyári kézműves-ta­lálkozók azonban valódi tartalom­mal is megtöltötték ezt a gondola­tot, nem véletlen, hogy idén már 10 esztendős jubileutnát ünnepli a rendezvény. Mert az íjászat, az aranymosás, a nemez-, bőr- és kő- baltakészítés izgalmas programok­nak ígérkeznek, de ennek a tábor­nak van egy igazi különlegessége: itt mindent szabad. Nincs ébresztő, takarodó, kötelező foglalkozások, és ha valakinek olyanja van, annyit sem kell mondania, hogy UFF! Nyugodtan szemlélődhet vagy he- verészhet egész nap a napon. Mindemellett igazi népművészeti tábor ez, ahol júliusban több tur­nusban 150-200 gyerek próbál fá­ból, kőből, gyöngyből, vagy éppen nemezből valami egyedit alkotni, és mindent felhasználnak, amit a természet kínál Óbányán, Sasréten, Almamelléken. A társaságban akadnak olyan huszonévesek is, a törzsfőnökjelöltek, akik rendre visszatérnek gyermekkori vakáció­ik helyszínére. De hogy inilyen ez a tábor, és az ifjú kézművesmesterek kezéből miféle alkotások kerülnek ki, azzal közvetlenül is megismer­kedhetnek most az érdeklődők az Apáczai Nevelési Központban, ahol a tanév végéig kiállítás mutat­ja be a 10 év legszebb munkáit, az indiánbulik történetét, és életképe­it. Sőt, a gyereknap, alkalmából va­sárnap délután ugyanitt indián ját­szóház is lesz, ahol szobrászkod- hatnak a gyerekek, vagy íjat, sá­mándobot készíthetnek. M. B. E. Másodszor találkoznak az öregdiákok Pécsett Pécsi Diplomások Köre (PDK), vagyis a PTE és jogelődei volt hallgatóinak szervezete tavaly alakult. Az éves találkozóit má­jusban rendezi. Idén ma. A hely­szín a PTE Ifjúság úti épület- komplexuma, a fő programokat a sportpályán tartják. A rendez­vényre a Pécsett végzett hallgató­kat, jelenlegi és egykori tanárokat és a végzős egyetemistákat vár­ják. A hivatalos program 15 és 22 óra között zajlik. A nyitánya az arany-, gyémánt-, vas- és rubin­diplomák átadása lesz az 50, 60, 65 és 70 éve végzett hallgatók­nak. A színpadi események 16 órakor kezdődnek a Dzsem együttes fellépésével. A további műsor: 16.50 Tillai Tímea ének, 17.10: Táncoló Egyetem műsora (hip-hop, ír sztepp tánc, swing, kortárs modern tánc, hastánc kurzusok hallgatói) 17.40 Pécsi Aerobic és Fimess SE bemutatója és Fontányi Gréta aerobic nyílt órája, 18.15 Simply English zene­kar, 18.55 Pannon Brass Quintet, 19.25 Pécsi tánccsoportok műso­ra (SZ-Brothers tánccsoport, Ma­gyar Táncművészeti Főiskola mo- derntánc-pedagógus hallgatói, Pécsi Universitas Sporttánc Egye­sület, Jazzmin B Dance Club, a Művészeti Szakközépiskola tánc­tagozatos tanulói és a Táncoló Egyetem horvát tánccsoportja], 20.00 Swing táncház, 20.30 ZSŰ­RI Zenekar koncertje. Délelőttől osztálytalálkozók lesznek, és kü­lönféle meccsek a sportcsarnok­ban. D. I. A Másvilág (Los ostros) című spa­nyol-amerikai film különleges tu­datossággal szerkesztett alkotás, s egyben az effektusokat kiszámí­tott, célirányos stratégiával adago­ló horror. Expresszív aktussal, a hősnő, Grace sikolyával kezdődik, amely úgy „működik”, mint egy akusztikai lasszó, könyörtelenül a történethez köti a néző figyelmét, és nem is ereszti el a vetítés végé­ig, amikor megtudjuk, amit bor­zongató s egyre növekvő gyanúval sejtettünk ugyan, elhinni mégsem akartunk, hogy az a sikoly az em­beri lét küszöbeseménye volt, élet és halál közt tátongó nyílás. Nehezen szántam rá magam er­re a programra, mert a rémfilm műhelyében manapság kontárok tüsténkednek, de most azt mon­dom, hogy ez a chilei származású spanyol filmes, Alejandro Amenábar alighanem megmenti a műfaj becsületét. Leginkább a mértéktartását lehet dicsérni. Nem akarja öncélúan sokkolni a nézőt, eszközeit mindig a témának ren­deli alá, ezt pedig egy olyan remek nézőpontváltással köti össze, amit csak a történet végén leplez le. A csavar fordul egyet, aztán még egyet, hogy Henry Jamest idéz­zem, akit Amenábar jól ismer, de látom, Borgest is kitanulta, egy­szóval felkészült. A befejező kép méltó zárlata ennek a bravúros, mesterekre pillantó utalássomak: a kastély kapujára kiakasztott fel­irat René Clair klasszikus opusát, az Eladó kísértet-et idézi, ám ez szakítást is jelent a téma hűvösen felvilágosult, a rejtélyt racionali­zálni óhajtó kezelésével. Amenábar oly módon fejti meg a titkot, hogy azzal rehabilitálja a természetfölöttit, miközben úgy vall a transzcendenciáról, hogy az élet, az érzelmek mellett tesz hitet. Dráma igényű folyamat, ahogy a rendező Nicole Kidman neuroti­kus anyafigurája körül megjelenteti a mellékszereplőket, a fényérzé­keny testvérpárt, a ködből váratla­nul előbukkanó férjet és a sejtel­mes házvezetőnőt, Berthát (Fionnula Flanagan hitchcocki em­lékeket idéző játékával). Ebben a sűrű atmoszférában a rendező fi­nom jelzései is hihetetlen súlyra tesznek szert. Az a gesztus például, amikor a kertben dolgozó Bertha azt mondja a kertésznek, hogy „ez­zel a fiatalasszonnyal nem lesz könnyű”, s alig észrevehetően ol­dalt néz, mi pedig tekintetét követ­ve látjuk, hogy a felhalmozott avar­ból kilátszik egy sírkereszt. Az em­ber már-már azt hinné, érti, pedig nem. Egyszer pedig a ház kísértete- itől rettegő kislány megkérdezi az anyját, mit tegyen, ha megint lát egyet, mire Grace azt válaszolja: köszönj neki, és tanulj szépen to­vább. Arra gondolnánk, hogy a té­ma humoros ellenpontozásáról van szó, a jelenséghez való viszonyról, s ez utóbbi igaz is, csak egészen másként, mint hinnénk. A tudatos szerkesztés és a drá­mai erő mellett a mesteri helyszín­rajz is a film értékeit gyarapítja. A történet 1945-ben játszódik Jersey szigetén (a hely szelleméhez hoz­zátartozik, hogy itt töltötte egy századdal korábban száműzetésé­nek éveit Victor Hugo, a romanti­kus talányok mestere), a brit koro­nának azon a darabkáján, amelyet a második világháborúban meg­szálltak a németek. A kísértetház története közvetve összefügg ez­zel az eseménnyel, de ezt inkább csak - és milyen elegáns témake­zelés, hogy így van - a mindig be­húzott függönyök érzékeltetik, és az épület körül gomolygó miszti­kus köd. Alejandro Amenábar bebizo­nyította, hogy Hitchcock után is le­het igényes rémfilmet készítem. Nagy Imre Mit takarnak a függönyök és a fátylak? (Grace szerepében Nicole Kidman) Egy öregember emlékirataiból A zene az kell A színházi énekes olyan, mint a borász. Csak hosszú évek kemény és következetes munkájával képes kiemelkedő minőséget előállítani. Ám akkor is előfordulhat, hogy eredményeit kevesen ismerik. S ha néha övék is a siker, az igazi élvezet az igényes fogyasztóé. Van persze különbség is. Egy­szer, a borbemutatót tartó Tiffán Ede, kóstolás után, a saját csúcsbo­rát is, a vödörbe köpte mellettem. Erre egy énekes nem volna képes. Május 28-án ismét sor kerül a Do­minikánus Házban, a Pécsi Nemze­ti Színház énekkari művészeinek koncertjére. A meghívót böngészve emlékek peregnek. Pontosításuk­hoz sokszor újra belenézek Kovács Attila könyvébe, a Pécsi Opera énekkara és a Pécsi Operakórus tör­ténetébe. A dátumokat ellenőrzőm. Amikor az első Rigolettót, Pil­langókisasszonyt néztem áhítattal, menyasszonyom társaságában, fo­galmunk sem volt, hogy a kisebb szerepet éneklők némelyike kóris­ta. A kétféle státusz egy szenzációs beugrás révén tudatosodott ben­nem. 1961-ben a szabadtéri színpa­don az Aidát játszották, pesti ven­dégművészekkel. A címszereplő Takács Paula, az első felvonásban nem álk s nem énekek a helyzet magaslatán. A galamblelkű Paulus Elemér a szünetben leparancsolta róla a jelmezt. A második felvonás­ban már, minden próba nélkül, a kórus egyik tagja, Rögöz Eszter énekelte Aidát, Simándy József tel­jesértékű partnereként. Hogy Esz­ter csak kórustag, azt Veress Bandi bácsi DN-beli cikkéből tudtam meg, hisz előtte már Santuzzát énekelt a Parasztbecsületben, a Rigolettóban Cepranonét. A bravúr s még néhány rangos szerep el- éneklése ellenére sem kapott soha magánénekesi rangot. Sokak sze­rencséjére, hisz a város egyik legki­tűnőbb énektanámője, hangkép­zője lett. Az eset példaértékű. De példá­lózhattam volna Fónagy Gertrúd- dal, Csida Gizellával, Pulveri Mag­dával, Balatinecz Máriával, Hotter Józseffel, Bonnet Kálmánnal, Bízó Józseffel, akik szintén helytálltak komoly szerepekben, de színházi besorolásuk nem változott. A va­rázslatos aurájú Kálny Zsuzsi, aki a hetvenes években csintalan Pápagenát játszhatott másod, s Éj királynőjét harmad szereposztás­ban, csak a Déryné Színházhoz szerződve lehetett magánénekes. Amikor a színház főtitkára vol­tam, Vajda Márta betegsége miatt, a kórus egyik agilis tagja ugrott be Tangolita szívdöglesztő szerepébe a Bál a Sávolyban című operettben. A szünetben az öltözőbe mentem, hogy gratuláljak. Kemény Eszter sír­va fakadt. Kérdésemre, hogy mért bőg, ezt szipogta: mert többet már sosem leszek ilyen boldog. Tudom, egyszer, még eljátszhatom Tangolitát, valamelyik vasárnap dél­után, de ez a nap nem ismétlődik meg az életemben. Az ellenkezőjére is tudok példát. A szálfatermetű Kovács Laci vissza­adta a Don Carlos V. Károlyának szerepét. „Zeneigazgató úr, én kar­tag vagyok. Hadd énekeljek a kórus­ban.” Pedig gyönyörű basszusa volt. Elképzelhetetlen a leterheltsé­gük. Az opera és operett kórusfel­adatai mellett, statisztaként kötele­sek részt venni, ha kell, a prózai elő­adásokban és próbákon is. Amint egy barátom mondta: „nem pihe­nésre, de hangképzésre sincs időm, egy hete nem voltam az énektaná- romnál”. Akkor hangzott el, amikor 1971-ben végre kivívták, hogy pró­zai darabban való statisztálásért fő­próbánként és előadásonként 20, próbánként 10 forint illeti őket. Ope­ra, operett, zenés vígjáték, zenés gyermekdarab statisztafeladatai nem hoztak pénzt, csak ha szerepet kaptak. A szereppénz 30 forint volt. Igaz, szerepnek számított, ha valaki a Bohéméletben annyit énekelt: „Édes a meggy”! Havi alapfizetésük 1600-2000 forint között volt. Egy al­bérlet 600 forintba került, az énekta­nár havi 2-300-ba. Ma sem a jövedelem vonzza az opera énekkarába a jelentkezőket. Inkább a színház és a zene varázsa. A jól megoldott feladat része a mági­ának. A kar szerves összetevője a színházi produkciónak. ’94-ben ír­tam a Traviátáról szóló kritikám­ban: főszereplővé emelkedett teljesít­ményével a kar. Ugyanez igaz volt két Parasztbecsület-bemutatóra is, de kivívták tiszteletemet, amikor a Jézus Krisztus szupersztárban éne­keltek, táncoltak, akrobatikus pozí­ciókat merevítettek ki. Azokból, akiket a hetvenes évek­ben megszerettem, egy aktív tag maradt, 33 éve énekel ott. Szabó Sz. Csaba, ma a kar titkára. Titkára és életben tartója volt a nemzetközi si­kereket aratott pécsi operakórusnak is. Kitűnő szervező. Kedvelem, mert ő is el tud mélázni azon, milyen meghatott volt új kórustagként 1969 májusában a Hunyadi László bemu­tatóján. Nagy Ferenc vezényelt, Simándy József, Juhász Pál, a gyö­nyörű Horváth Eszter villogtak a fő­szerepekben, de ő elsősorban a ba­ritont, Rest Ferit figyelte, aki Rozgonyit énekelte. S 1999-ben, amikor Blázy Lajos ráosztotta Rozgonyi szerepét, mindenre emlé­kezett. Volt a Bánk bánban Solon mester, a Varázsfuvolában a fiatal ' pap, a Trubadúrban Ruis, operet­tekben a sok közül hirtelen a Mária főhadnagy sebesült vértes kapitá­nyára emlékszem, s persze a Gül baba müezzinjére. Ez is évfordulós szerepe, 25 évenként ráosztják. A müezzin a második emeleti vilá­gosító páholyból előre hajolva énekel. Az utolsó rendezés elfelej­tette megvilágítani. Akkor azt ír­tam: megérdemelt volna egy kis fényt. Bár tudom, általában nem ők vannak reflektorfényben. Ezért is várom kedden, a nagy ígéretek és érett művészek szóló­estjét a Dominikánus Házban. Bükkösdi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom