Új Dunántúli Napló, 2002. május (13. évfolyam, 118-146. szám)

2002-05-19 / 135. szám

VASARNAP Elbocsátott légió? VISSZATÉRHET AZ MTK-BA EGERVÁRI, A KÉKEKKEL UTÓDÁRA ARANYÉRMET NYERT MESTER Több mint bizakodó volt a hangulat az MTK futballistái­nál 1999 nyarán. A csapat fölényesen nyert bajnoksá­got, s mivel a menedzsment igazi európai focit akart, nem kötött szerződést az aranykovács Egervári Sándor­ral, helyére a holland Henk ten Catét szerződtette. Az MTK-sok azóta is sikertelenül vadásszák az aranyat. Várszegi Gábor ■ Az 1947-ben született nagyvállalkozó először 1970- ben tűnik fel a magyar közéletben, a kor egyik meghatá­rozó beatzenekara, a Gemini basszusgitárosaként. Dal- szövegírói képessége mellett már ekkor kitűnik szervező- készségével. 1980-ban az Egyesült Államokba emigrál, * New Yorkban gyémántkereskedőként dolgozik. 1984- ben hazatér, s beindítja a későbbi birodalom alapjait ké­pező Fotex fotóipari vállalkozást. Folyamatosan terjesz­kedik, számtalan cége mellett övé a Domus, az Ajka Kris­tály és a Keravill. A kézilabda (Fotex-Veszprém) után 1996-ban beszáll a magyar fociba is, megvásárolja az MTK-t, majd 2001-ben az FTC-ben 80 százalékos tulaj­donrészt szerez. A napokban egy euróért megvette a sú­lyos adóssággal küzdő, megszűnés szélén álló német másodosztályú klub, a Frankfurt 49 százalékát. A több- milliárd forintos beruházásért cserébe teljhatalmat kap. ■ Az 1999/2000-es szezon kezdetén érkezett a holland tréner, szakmai igazgatóként Bognár György dolgozott, és sokan előre odaadták volna az MTK-nak az aranyat. Eh­hez képest a Dunaferr nyert, méghozzá utcahosszal. Rá­adásul a holland tréner a Croatia Zágráb elleni BL- selejtezőn az idegenbeli 0-0 után sem tudta főtáblára ve­zetni tanítványait. Henk ten Cate helyét Pölöskei Gábor foglalta el a 2000/2001-es raj­ton, ám a várt felemelkedés helyett az utóbbi időszak leg­gyengébb évét produkálta az MTK. Már recsegett-ropogott az építmény, amikor május 1-jén Bognár és Pölöskei posztot cserélt, s végül hato­dik lett a másfél évvel koráb­ban még a Bajnokok Ligájá­ba igyekvő (azaz: arról csak álmodozó) csapat. A 2001/ 2000-es pontvadászatot Bog­nár György kezdte a kispa- don, szakmai igazgatónak pedig visszatért Garami Jó­zsef. Sokáig úgy tűnt, ők al­kothatják a nyerő párost, hi­szen a téli szünetben 14 ponttal vezetett az MTK. Ga­ramit viszont a Fradiba „ve­zényelte” Várszegi Gábor klubtulajdonos, aki időköz­ben beszállt a Fradiba is - a kék-fehérek erre iszonyatos mélyrepülésbe kezdtek. A ZTE meg is előzte őket, s bár a 33. forduló előtt Bognárt a holland Bredától szabadsá­got kérő Popovics Sándor váltotta a kispadon, sem tud­ta megállítani az eróziót. Ez pedig nem fér bele Vár­szegi Gábor tűrésküszöbébe, információink szerint a tulaj­donos teljes átalakítást ter­vez, amely a játékosok zömét és akár a vezetést is érinti. Hogy ez milyen sze­mélyi változásokkal jár, ar­ról Fülöp Ferenc klub- igazgató egyelőre nem tu­dott konkrétumokat: „A tu­lajdonos bárkit bármikor el- kiildhet a vezetésből, de ez csak hármunkat érintheti, engem, a segítőmet és a tit­kárnőnket, ugyanis ennyi emberből áll a sokat emle­getett MTK-s menedzsment. Ami Egervárit illeti, való­ban tárgyaltam vele, ám rajta kívül még két jelölt van a kalapban, s a jövő héten dől el, hogy ki lesz az új edző. ” Tekintve, hogy az MTK- ban egyszemélyi vezetési és döntéshozási stratégia ural­kodik, így a kérdésre, misze­rint a tulajdonos vajon visz- szahozza-e Egervárit,' egye­dül Várszegi tudja a választ. Csak az eltékozolt három évet nem lehet már vissza­hozni. (Ny. B. - V. A.) Babodi terepezés EURÓPA LEGNAGYOBB OFF ROAD-FESZTIVÁUA „Sármen", dagonya, elakadt szovjet katonai UAZ Több tízezren voltak kíváncsiak Somogybabodon a hagyomá­nyos Off Road-fesztiválra; a nagy meleg ellenére is alig lehetett talpalatnyi helyet találni a katlanban. A pilóták kitettek ma­gukért, s a dagonyában, valamint a siratófalon is bizonyították saját, és terepjárójuk képességeit. ■ Pénteken este az éjszakai fu­tamként elhíresült Trophy versennyel elkezdődött a XVI. somogybabodi Off Road-fesz- tivál. Több száz mindenre el­szánt terepjárós vágott neki a nagy kalandnak, néhányan azonban csak hajnalban, a szer­vezők segítségével jutottak visz- sza a központba. A pálya a kör­nyékbeli erdőkön át vezetett jó néhány fallal, mocsárral és árok­kal megtűzdelve. Az autósok gyakran csak ásó, balta és csör­lő segítségével tudtak átvergőd­ni a verseny speciál szakaszain. Tegnap a triál-futamoké volt a főszerep. A kanyargós, nagy szintkülönbségeket rejtő szek­ciók alaposan megdolgoztattak gépet és embert egyaránt. A triált nemcsak a versenyzők, ha­nem a meghívottak is kipróbál­hatták. így ott volt többek kö­zött Szabó Győző színész, Gaj­dos Tamás és Rókusfalvy Pál műsorvezető, Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó, valamint a sajtó képviselői is. Eközben a katlantól pár száz méterre lévő dagonyában is zaj­lott az élet. Itt nem szerveztek versenyeket, csak az iszaptól nem félő autósok - és a lelkes nézők - merészkedtek be a pa­takmederbe. A babodi katlannak Európa- szerte híre van. Pillanatnyilag Halálos gurulás Az idei fesztivál jó hangula­tát elrontotta egy súlyos bal­eset. A péntek éjszakai túra­versenyen megsüllyedt egy néző terepjárója. A segítségé­re siető versenyző kivontatta a pályáról, ám a kimentett autó sofőrje magára hagyta a I járművet, amely gurulni kez­dett a lejtőn, majd nekicsapó­dott két, a verseny indulására váró autó utasainak, akik kö­zül az egyik, egy 25 éves dombóvári nő olyan súlyos sé­rüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. ez a rendezvény a kontinens legnagyobb Off Road-fesztivál- ja. Itt minden együtt van a te­repjáró szerelmeseinek; a be­mutatók helyszínéül szolgáló katlan, a dagonya, a siratófal, és a sziklás terep is. Somogybabod tehát nem véletlenül a honi te­repjárósport bölcsője is; itt volt először ilyen rendezvény, amely azért az idők'folyamán jócskán megváltozott az elmúlt 16 évben. Hogy mást ne mondjunk: az idei víkenden akár ötvenezren is a meglátogathatják a babodi dömbokat. Strasszer Vali Több mint SZdZ csatorna műholdról! Most csatlakozási díj szerelési díj = 0 A UPC Direct műholdas programcsomagjával a legkedveltebb tv-csatornákat (pl. Filmmúzeum, VIASAT3, Spektrum, m2, DunaTV, Magyar ATV, National Geographic, SPORT1) nézheti, digitális minőségben, bárhol az országban, akár technikai beruházás nélkül.* Sőt ha 2002. május 31-ig előfizet a UPC Direct szolgáltatásra, akkor a 8 000 Ft csatlakozási, valamint a 12 000 Ft szerelési díjat elengedjük. Mindezeken felül 1 hónap HBO előfizetést is ajándékba adunk Önnek.* *Az akcióval kapcsolatos további feltételekről és UPC Direct előfizetéssel kapcsolatban érdeklődjön hiva­talos forgalmazóinknál, a TeleUPC 06-40-333-159-es telefonszámán vagy a www.upcdirect.hu oldalon Fizessen elő most hivatalos forgalmazóinknál! Direct Égből kapott szórakozás

Next

/
Oldalképek
Tartalom