Új Dunántúli Napló, 2002. május (13. évfolyam, 118-146. szám)
2002-05-10 / 126. szám
10. OLDAL M Á N F A BEM UTATKOZIK 2002. MÁJUS 10.. PÉNTEK J ikigjíC A FALU TÖRTÉNETE A Sásdot érintő római hadiút nyomvonaláról szerény leletanyag tanúskodik Budafán. A hires, Szent István rendelete alapján épített templomot azonban a Monaj, Monoki, Monaki néven ismert falu számára emelik. A középkorban Tolna vármegyéhez tartozó község Malafa néven is előfordul az egykorú forrásokban - a Bátmonostori, a Kis- várdai család majd a Pécsi Püspökség birtoka. Mánfa 12, Buda- fa 8 lakossal vészeli át a hódoltságot, a török kiűzése után a magyarszéki katolikus plébániához tartozik. Mánfán az állattartás és a gyümölcstermesztés jelent megélhetést a XVIII-XIX. századra, Budaiénak homokkőbányája van, amelyből a Pécsi Székesegyház apostol-szobrai is készültek. Mániát a XIX. század végén már élénk társasági élet jellemzi, 1945-ig önkéntes tüzoltóegylete van. Az akkori Pécsbudafával 1949 január 1-jével egyesül, sorsa ezután a bányászathoz kötődik. 1970-től 1992-ig Komlóhoz tartozik. Collegium Martineum Erős civil szervezetek FOTÓ: T. L. A község elsők közt, még a kilencvenes évek elején alakította meg a Családsegítő Szolgálatot, melyet Schmidt Melinda vezet, és a gyerekjóléti szolgálat feladatait is ellátja. Könyvtár, a rendezvények számára faluház van a községben. A megszűnt általános iskolát leszámítva intézményi hálózatuk, civil szervezeteik erősebbek, mint sok, hasonló lélekszámú településen. A falu polgárosultságát a jól szervezett nyugdíjasklub és ifjúsági klub fémjelzi; előbbinek Imii Lajos a vezetője, az utóbbinak Horváthné Hohn Krisztina. Élénk a tömegsport-mozgalom - a focit, a „fogyókúrás” asztaliteniszt és a Hegyhát Kupában sikeresen szereplő sakkcsapatot kell elsők közt említeni. A Cigány Kulturális Egyesület már régóta működik itt, fellépéseivel országos hírnevet szerezve. Élén Kovács János áll. A községi önkormányzat országosan is újkeletű intézményt, a tanuló roma diákok kollégiumát, a Collegium Martineumot fogadta be néhány évvel ezelőtt, majd 1998-ban létrehozta a Cigány Kisebbségi Önkormányzatot is, önálló irodát nyitva számukra. Ezzel tulajdonképpen egy régi folyamatot segítettek beteljesíteni: azt, hogy Mánfán régóta nincs „cigánykérdés”, hanem egymáshoz alkalmazkodni akaró és tudó emberek vannak, számos civil szervezettel, együttműködő közösségekkel. A rendszerváltás első képviselő- testületének élére nagy valószínűséggel az állítja Schmidt Zoltánt - 1992 februárjában szavaznak először bizalmat neki -, hogy nem a könnyen elkoptatható nagy szavak, hanem a fontolva haladás embere. Most is inkább csak a tényekre hivatkozik. Beszéljen helyette az, hogy már 1993-ban számos utcát aszfaltoztak, s azóta is milliókat költöttek a korábban igencsak elhanyagolt utak korszerűsítésére. Vezetékes ivóvíz természetesen van a faluban - sőt a 22 mélyfúrású tóttal üzemelő budafai vízbázis Komlót is ellátja - de a víz minőségén a település egyes utcáiban javítani kellett. 1999-ben ezzel a kisebb beruházással sem késlekedtek - azóta mindenütt azonos, jó minőségű ivóvizük van.- Évtizedekig Komlóhoz tartoztunk - mondja a polgármester -, hátránnyal startoltunk más ön- kormányzatokhoz képest, hiszen A NÉPESSÉG ALAKULÁSA Schmidt Zoltán polgármester csak 1992-től váltunk önállóvá. Már korábban megszűnt az iskola, amely kulturális értelemben hátrányos a falu számára. Az ünnepségeken az iskolásaink természetesen részt vesznek; más kérdés, hogy a község költségvezetőségének az oktatási intézmény visszaállítása mibe kerülne. A millenniumi esztendőhöz kötődik a gázvezeték kiépítése, amely az önkormányzatot a szolgáltatóvő egyik legnagyobb beruházását a szennyvízcsatorna kiépítése jelenti majd, amely Magyarszékkel, Magyarhertelenddel, Mecsekpö- löskével, Bodolyabérrel és Ligettel közösen valósulhat meg két- három éven belül, szerény becslések szerint is 2 milliárd forint körüli költséggel. A beruházás megkezdésének időpontja közös pályázataink sikerétől függ. Több milliót kell költenünk a BaranyaMotelek, dinasztiák Vállalkozásait tekintve a legelevenebb falvak egyike Baranyában, ahol bátran nyithatott fodrászatot egy pécsi szakember, néhány éve költözött a faluba bérfuvarozással foglalkozó vállalkozó. Helyben a Vincellér-dinasztia alapította a Kőpallér Kft.-t, Bikali Zsolt földmunkagépeivel végez bérmunkát, Dobos Lászlónéé a vegyesbolt, Forpintér Zoltánnak Komlón van húsboltja, Kovács Já- nosné a csodás környezetű Forrás büfé gazdája. A Bánusz-tanya a legjelentősebb idegenforgalmi vállalkozás a völgyben. A kaposvári úti panzió 35 vendéget tud fogadni, étterme, teniszpályája van, és egy új, néhány hektáros horgásztóval, kerékpárúnál is szeretnék idecsalogatni a turistákat. Újabban a Takács-tanya is áttette székhelyét a községbe és szaporodott a vegyesboltok száma is. A mánfaiajk vállalkozó kedvéből a komlóiak is profitálhatnak, ifj. Nagy Gábor befektetéseként tavaly egy kis utazási iroda nyílt a városban, melyet az angolul és franciául beszélő Stumpf Adrienn vezet. Az egykori Egyetértés Termelőszövetkezet juhhodályát évekkel ezelőtt lebontották - helyén ma két új ház van. A mezőgazdaság hagyományát néhány kis magángazdaság: a Kajtos-porta vagy Foór Attiláék állattartó gazdasága jelzi. Mánia, ünneplőbe öltözve Oroszló MecsekPal^§Se -Mecsekjánosi i v® ftfáovaíszík , MecseÉalu oBodofyabér 0 <?Macjyar- tiertelend Pu ^ x- \ ^Sikonöa Kovácsszénája Abaliget °0rfő 0-AKomlo\ , SikD MÁNFA Gesztenyés oVasas Somogy csatorna karbantartására, a gyakori belvízveszély elhárítására. A faluban nemrégiben két játszótér is épült - az egyik a műútról is jól látható, a másik a most is teltházas, 25 gyereket fogadó óvodáé. Rövidesen új, energiatakarékos közvilágításuk lesz, a kiadásokat az így megtakarított költségekből szeretnék a szolgáltató számára törleszteni. Régóta dédelgetett terveik közé tartozik egy szabadidőközpont létrehozása is.- A népesség a kilencvenes évek második felétől lassú növekedésnek indult. S noha szívesen fogadjuk az új letelepülőket, az új telkek kijelölését az fogja majd meghatározni, hogy azok miként illeszkednek a készülő rendezési tervünkbe. A szervezett szemét- szállítás kiadásait nem ellensúlyozza a beszedett szemétszállítási díj, és vállalkozóbarát, letelepülőket befogadó nyitottságunknak is jele, hogy iparűzési adó Mánfán nincs. A rendezési terv előtt telekárakról egyelőre nehéz lenne beszélni, hiszen a Pécs és Komló közt csaknem félúton, fürdőhelyek vonzáskörzetében lévő Mánfán ma talán még 500 ezer forintért, de ugyanígy 6-10 millióért is vásárolható ház. Az új televíziós kábelrendszer kiépítése augusztusra várható, a helyi adások mellett huszonnyolc csatorna közül lehet majd választani. Képviselő-testület A település polgármestere Schmidt Zoltán. Alpolgármester Hurton Antal. Képviselők: Vokó Vilmos, Takács Zsolt, Dobos Ernő, Both Zoltánná, Kovácsné Tímár Ildikó, Radványi János, valamint Kovács János, aki egyúttal a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke. A kisebbségi önkormányzat tagjai: Orsós János alel- nök és Bogdán Imre képviselő. Az önkormányzat címe: 7304 Mánfa, Fábián Béla u. 58. Tel.: 72/482-161,72/482-145. ■ Az oldal a mánfai önkormányzat és a Baranya Megyei Közgyűlés támogatásával készült. Oldalszerkesztő: Bóka Róbert A két hatalmas hárs közül az egyik a templom tornyát is átöleli lombjaival, a kereszt is hárslevelek fémesen csillanó, zöld tallérjaival van körüldobálva. Az óriás fák a pompás, hangversenyeiről is híres, Sarlós Boldogasszony tiszteletére emelt kis Árpád-kori templomot vigyázzák jó ideje, melyet minden utazó egy fenséges nyugalmú és látványú őrző Cigány Egyesület műsora, amely Kovács János irányításával rukkolt elő vérpezsdítő produkciójával. Az ünnep fő eseménye a címer felavatása volt, Göncz Árpád az önkormányzati lét jövőjét és a címert méltató szavaival. Az idős írópolitikus azon kevesek közé tartozik, akiknek a gondolatai a politikai pálya után is hitelesek maradnak. Ezután szentelték fel a címert Tibor atya közreműködésével, amit a polgár- mester köszöntője követett. A krónikához tartozik az is, hogy a helyi civil szerveződések úgy látták jónak, ha a polgármestert is meglepik jutalommal, melyet 1992 óta megszakítatlan munkásságáért vehetett át. Végül a búcsúzó Göncz Árpád - a sikon- dai alkotóház egykori állandó vendége, a A FELÚJÍTOTT hidak egyike a mánfai völgyben > FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ szívében őrzött tájék kiváló ismerője - Mánfa új történeti monográfiáját és a templomról készült festményt kapta ajándékba a falutól. ___________________________ .______________________________■ FO TÓ: TÓTH L. Göncz Árpád köszönti a falubelieket A cigány hagyományőrző együttes műsora völgyben képzel maga elé. És ez valóban így is van, így volt ez tavaly is, azon a kora nyári vasárnapon, amelyre azért is emlékeznek szívesen a mánfaiak, mert a falunapnak Göncz Árpád, a volt köztársasági elnök volt a vendége. Szívesen emlékeznek arra, hogy templom előtti füves tér hogyan telt meg a község lakóival, hogyan teltek meg a szabadtéri széksorok idősekkel, és noha a pécsváradi ifjú fúvósok rázendítettek, még mindig szivárgott a nép a falu felől. Mint a helybeliektől hallottam, aznap a reggeli órákban egy keresztelő is lezajlott a templomban. Tíz óra tájt pedig már bábelinek tetszett a nyüzsgés, a templomhoz vezető, szabálytalanul hullámzó dűlőút tele van dobálva FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ SZÍneS, fényes hátú bogarakkal - Volkswagenek, Toyoták, Daewoo-k zökkentek át a Baranya-csatorna kis fahídján, fészkelődtek el a füvön. A templom melletti hársak árnyékában a vendégek asztalánál a neves író, Göncz Árpád, volt köztársasági elnök ült. A mánfaiak meghívásának engedve vett részt a címeravatáson, a tíz éve önálló falu ünnepén. Ekkor jutalmazta a megye emléklappal az azóta már megszűnt, de küldetését hetöltő Mánfai Baráti Kört, amely sokat tett azért, hogy a Komlótól 1992-ben történt elszakadás után a község önálló, a saját céljait határozottan megfogalmazó önkormányzat legyen; és azért is, hogy a nem mindenkinek tetsző válást minél kevesebb veszteséggel bonyolítsa le. Akkori elnöke, Váradi József, mondott az ünnepen beszédet, felidézve a község tulajdonviszonyait is mélyen érintő harcokat - köztük a falu számára kedvezőtlen döntéseket is - melyeknek az árnyéka, noha a két település közt béke van, máig kísért. Fellépett, a Mánfai Nyugdíjas Asz- szonykórus, és Tódenberg Lilla énekére, a népdal a legifjabbak ajkán is élő jelenére is emlékezhettünk. Nemcsak a cigány kulturális hagyományok, a cigány identitás erejét, hanem a roma és magyar lakosság konfliktusoktól mentes együttélését is példázta a Mánfai HagyományEgy évtizede önállóan val történő megállapodás alapján 22 millióval terhelte, amelyből a lakóknak közel 13 millió forinton kellett osztozniuk a 290 házat számláló településen. A közeljöBudafa és Mánfa? - a messziről jött ember nem igazán érti, hiszen a festői völgy a két települést szétválaszthatatlanul összeforrasztotta már régen. A rendszerváltás itt is alapvető változásokat hozott, más kérdés, hogy Schmidt Zoltán polgármestertől messze áll bármiféle hivalkodás.