Új Dunántúli Napló, 2002. május (13. évfolyam, 118-146. szám)

2002-05-10 / 126. szám

2002. Május 10., péntek K U L T U RA-RIPORT 7. OLDAL Könyv A mi nemzeti parkunk Ennek a kiváló kötetnek az az egyik előnye, hogy megjelenésé­ből jövünk rá eddigi hiányára. Az ország egyik legszebb, legrejtet­tebb és -féltettebb természeti érté­keit hordozó nemzeti parkunkról eddig átfogó, szakember és érdek­lődő számára egyaránt haszonnal forgatható munka ugyanis nem je­lent meg. S bár nevezhetjük ezt a hiányt mindössze hatévesnek - 1966-ban alapították az 50 ezer hektáros Duna-Dráva Nemzeti Parkot -, talán nem erős a fogal­mazás: a két folyó mentén elterülő világnak, illetve az ennek kutatá­sával, megőrzésével foglalkozó, számos tudományágat képvise­lőknek kijárt már, hogy közismert­té válhassanak kincsei, a tudomá­nyos eredmények egyaránt. Ha a hat évet említjük, szólni kell arról is, hogy a különleges nö­vény- és állattani értékekkel gaz­dag, dombokkal, árterekkel, szik­lagyepekkel, kaszálókkal tarkított táj felmérése, hozzáértő kutatása több évtizede folyik. Ennek gyü­mölcse az eddig leírt 150 növény- társulás, több mint 100 védett nö­vény, több ezer állatfaj. A kötet a tájra is felhívja a figyelmet, szó- használata szerint a gyors folyású Dráva és a méltósággal hömpölygő Duna menti néhol nem is keskeny sávot tárja az érdeklődők elé. Régiónk gazdagságára hívja fel a figyelmet a monográfia. Előnyé­re annyit még, hogy ez a gazdag­ság a szerzők sokszínűségéből is fakad. A szerkesztők érintetlenül hagyták a könyv elkészítésében közreműködőknek a publikálás során rájuk jellemző egyéni stílu­sát, elképzelését, gyakorlatát. A természetföldrajztól a vízrajzi adottságokig, az állatvilágtól a tele­püléshálózatig, a gazdaságtörté­nettől a hajózásig, a halászattól és sporthorgászattól a DDNPI terüle­tén élők néprajzi történetéig min­dent felölelően adják tudtunkra a kiváló szerzők: rendkívüli érték vár megőrzésre és olyan módon történő megismertetésre és megis­merésre, amely ezt az egyedi érté­ket nem veszélyezteti. Végül a kötet Rudolf trónörö­köstől idézett első mondata: ,A tu­dományos társulatok, klubok, gyülekezetek és tudom is én mi né­ven nevezett egyesületek, ha pénz­re tesznek szert, nagy expedí- cziókat rendeznek más világré­szekbe, pedig saját hazánk vidé­kei, bizonyos tekintetben valóban titokzatos lepelbe vannak burkol­va. ” Ezt a leplet lebbenti most fel ez a régóta várt, okos könyv a Du­na-Dráva Nemzeti Parkról. _________________________________MÉSZÁROS ATTILA Duna-Dráva Nemzeti Park Szerkesztette: Iványi Ildikó, Lehmann Antal Mezőgazda Kiadó 2002 CSALÁDTÖRTÉNETEK, BELGRAD címmel Biljana Srbljanovic, a délvidéki háborús évek ihlette darabját mutatja be ma este a PNSZ Szobaszínház Ottlik Ádám rendezésében. Felvételünkön Harsányi Attila, Bajomi Nagy György és Fábián Anita jelenete. fotó: tóth László Pécsiek a második helyen Véget ért a Jászi Oszkár országos társadalomtudományi tanulmányi verseny, ahol a pécsi Janus Panno­nius Gimnázium csapata az előke­lő 2. helyet szerezte meg a győri Ré­vai Miklós Gimnázium mögött. A versenyt az Axelero Internet által kiadott webportál, az Origó írta ki, és a jelek szerint sikerrel, mivel az első fordulóba 470 csapat nevezett. A történelem, filozófia és szocioló­gia témakörét felölelő versenyen a selejtező után 11 csapat maradt áll­va, ők az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetében mérték össze tudásukat az Ormos Mária vezette zsűri előtt. A pécsiek össze­állítása: Gulyás Árpád, Péterfalvi Fe­renc, Sudár Miklós; felkészítő taná­ruk Veres Lajosné és Ravasz Gyöngyvér volt. A csapattagok egyéni díjazásban részesültek, töb­bek között személyi számítógépe­ket, nyomtatókat, modemeket és internet-hozzáférést ajánlottak fel a számukra. ■ Eltűnt Zsolnay-kerámiák nyomában Harmincmillióért gyártanák le a Vasváry-ház hiányzó elemeit Néhány évvel ezelőtt elvittek a Pécsi Építő és Tatarozó Rt. telephelyéről a pécsi Vasváry-ház udvari homlokzatáról szárma­zó két teherautónyi Zsolnay-kerámiát. A rendőrség annak ellenére zárta le a nyomo­zást, hogy csupán néhány darab került elő, az iratokat pedig leselejtezte. Az ügy még meglévő iratait a pécsi önkormányzat a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény ellenére sem volt hajlandó rendel­kezésünkre bocsátani. Az újragyártás több mint 30 millióba kerülne. Május 15-re elkészülnek a pécsi Király u. 19. sz. alatti Vasváry-házban azok a műszaki munkálatok, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a Pécsi Janus Pannonius Múzeum munkatársai berendezhessék a ház névadó­jának emlékszobáját. Az örömteli eseményt azonban beárnyékolja, hogy az épület udva­ri szárnyának Zsolnay-kerámia elemei 1997- ben eltűntek, a belső homlokzat szoborcso­portja pedig darabokban he­ver a Zsolnay gyárban. Amikor leszedték a kerá­miákat, az volt az ideológia, mondja dr. Romváry Ferenc művészettörténész, a Vasváry-házban létesítendő városi kultúrtörténeti mú­zeum eredeti programjának kidolgozója, hogy az utcai és udvari homlokzaton lévő szoborcsoportot, valamint az akadémiai székházon lévőt is le kell verni, mert a há­rom újragyártási költsége alacsonyabb, mintha egyet készítenének el újra. Végül is csak a belső udvari szoborra és a baluszt- rádokra, vagyis bábos korlátokra került sor. Romváry véleménye szerint a kerámiaele­mek eltávolítását semmi sem indokolta, megfelelő szakembert kellett volna meg­kérdezni, hogy azokat a darabokat, ame­lyek megrepedeztek, miként is kell kijavíta­ni. A kerámiákat a munkálatokat végző Pé­csi Építő és Tatarozó Rt. Nyírfa u. 2. sz. alatti telephelyén, a szabad ég alatt felhal­mozva tárolta, amíg 1997. április 30-án 6-8 raklapnyi elemet ismeretlen személyek el­vittek. Egy mikrobusz és egy bogárhátú Volkswagen segítségével három fiatalem­ber érkezett a telepre, és azt állítva, hogy engedélyük van rá, a díszítőelemeket felpa­kolták és elvitték. Akkor azt is megemlítet­ték, hogy korábban már két fordulót lebo­nyolítottak. A kerámiákon kívül a kocsiba került egy festett szobortorzó is. Miután az éjjeliőr felírta a rendszámokat, az rt. ügyve­zető igazgatója, dr. Fodor Zsuzsanna felje­lentést tett, és kérte a nyomozás megindítá­sát. A rendszám alapján valószínűsíthető, hogy a három fiatalember közt volt a város egyik ismert személyisége, akit információ­ink szerint meg is hallgattak az ügyben. (Nevét, mivel az ügyben keletkezett hivata­los iratokat nem tekinthettük meg, nem kö­zölhetjük. A szerk.) A nyomozást azonban a rendőrség 1998 nyarán bűncselekmény hiánya miatt lezár­ta, panaszolja érdeklődésünkre az igazgató­nő, aki segítségért azonnal az ügyészséghez fordult, de kérelmét elutasították. Informá­ciónk szerint a bűncselekmény hiányára azért hivatkozott a rendőrség, mert az akko­ri polgármester, dr. Páva Zsolt levelet írt az ügyészségnek, amelyben azt közölte, hogy a kerámiaelemek az önkormányzat egyik tu­lajdonát képező épületből voltaképpen átke­rültek egy szintén a tulajdonában lévő má­sik épület alagsori helyiségébe, ahol beépí­tették azokat. Páva Zsolt érdeklődésünkre megerősítette, hogy valóban küldtek ilyen tartalmú levelet az ügyészségnek, bár emlé­kei szerint azt nem kérték, hogy a vizsgála­tot ebben az ügyben állítsák le. A Pécsi Rendőrkapitányság vizsgálati osztályának vezetője, dr. Dombai Péter alez­redes is úgy emlékszik, hogy bűncselek­mény hiányában megszüntető határozat született, de részletekkel nem szolgálhatott, mert az iratokat leselejtezték. Arra azonban felhívta a figyelmünket, hogy az önkor­mányzat, mint tulajdonos, birtokában van mind a határozatnak, mind az üggyel kap­csolatos levelezésnek. A polgármesteri hivatal sajtóreferense, Pánics György azonban az iratokhoz való hozzájutási próbálkozásainkra azt mondta, hogy nem segíthet, és Ábrahám Istvánt, a hivatal főtanácsosát, mint az ügy beavatott ismerőjét ajánlotta, aki viszont kije­lentette, hogy az iratokba nem tekinthetünk bele. Tette ezt annak ellenére, hogy felhívtuk a figyelmét a közérdekű adatok nyil­vánosságáról szóló tör­vényre, amely egyértel­műen előírja, hogy az ön- kormányzatok kötelesek elősegíteni a köz­vélemény pontos és gyors tájékoztatását. Lehetővé kellene tenniük, hogy a kezelésük­ben lévő közérdekű adatot bárki megismer- hesse, kivéve, ha azt szolgálati titokká nyil­vánították, ami ebben az esetben nem állt fenn. Az az állítás, hogy a kerámiák nem tűntek el, csupán egy másik önkormányzati ingat­lanba kerültek át, csak néhány darabra vo­natkozóan állja meg a helyét. Sonkoly Károly művészettörténész kutató szerint ugyanis a fotók és felmérési tervek alapján, valamint a régi, helyszíni szemlék ismeretének birtokában a balusztrád pillére­ire állított vázákból csaknem 30 darabot le­hetett megszámolni. Ezeknek túlnyomó többsége az eredeti kerámiából (terrakottá­ból, illetve pirogránitból) készült darab volt, néhányat pedig az elmúlt évtizedek valame­lyik tatarozásánál műkőből gyártott pél­dányra cseréltek. A szóban forgó eset alkal­mával az elkövetők az összes ép, illetve tö­redékes kerámiából készült vázát elszállí­tották, állítja a művészettörténész. Ugyan­csak ezen alkalommal tűnt el az itt depo­nált anyagból, a Vasváry-ház udvari ba- lusztrádjából nagyszámú báb, talp- és zárópárkány-elem, a vázák bázisául szolgá­ló osztópillérek sok ele­mével együtt. Sonkoly véleménye szerint az el­tűnt, mázatlan Zsolnay- kerámia épületdíszítő elemek muzeális értéket képviselnek, sőt, védett épület védett tartozékai­ként, műemléki védelem alatt is állnak; a kerámia- épületdíszítő-elemek műemléki, muzeális értéke felbecsülhetetlen, a baluszterek ér­téke becslése szerint meghaladja az egy­millió forintot. Az önkormányzat épületé­nek alagsorában lévő vendéglátó egység helyiségeiben elhelyezett néhány darab, ál­lapítja meg Sonkoly, az eltűnt mennyiség­nek csak a töredékét jelenti. Itt található a tatarozó telepéről elvitt csonka szobor is, amely Zsolnay-féle mázas pirogránit puttó (angyalka). Ez a talapzattal együtt 149 cm magas körplasztika hiányai, töredékessége ellenére, elfogadható állapotban van. A ké­sei historizáló-neobarokk stílusú emléket a századfordulóra datálja. Ez véleménye sze­rint a régi Budai-külvárosi temető utolsó, az eredeti helyén megmaradt síremléke le­hetett, és a kb. 100 éves szobor egyértelmű­en muzeális értéket képvisel. Eszmei érté­ke nem felbecsülhető, forgalmi értéke je­lenlegi állapotában 3-400 000 forint lehet. Megítélése szerint jogilag nem kizárható, hogy a síremlék jelenleg is az állíttató ma­gánszemély, illetve leszármazottai tulajdo­nának tekinthető. Mindenesetre az értékes, védendő műalkotás jelenlegi elhelyezése méltatlan, véli Sonkoly, legjobb megoldása a múzeumi elhelyezés lenne. A Zsolnay Porcelán Manufaktúra Rt. pirogránitüzemének vezetője, Miklós István érdeklődésünkre elmondta, hogy az elemek legyárthatok lennének a fazonkönyvek raj­zai alapján. Becslése szerint ennek költsége áfával együtt több mint 30 millió forintot tenne ki. ____________________________________________' CSERI LÁSZLÓ Az 50. Szappanopera Még állandó társulattal ren­delkező, nagy színházak ese­tében is átlagban 20-30 elő­adást ér meg egy-egy produk­ció. A pécsi Harmadik Szín­házban pénteken 50. alka­lommal játsszák Spiró György Szappanopera című darabját, melyet Vincze János rende­zett.- Vajon mi változik a bemutató és az 50. előadás között?- Nagyon sok minden, elvégre a színházban épp az a nagysze­rű, hogy minden előadás más. Persze, egy előadásban vannak nagy egységek, lépcsőfokok, amik biztos, hogy megmarad­nak, de végül is a színészeken áll vagy bukik minden. Szakmailag, ha egy darab jól meg van alapoz­va, altkor a sok előadás során egészen bizonyosan erre az alap­ra ráépül egy olyan épület, amely már apró finomságokat is tud ál­landósítani.- Számítani lehetett rá, hogy a Szappanopera megéri ezt a jubile­umot?- Nívós műből jött létre a pro­dukció, maga a darab nem enge­di a rutint, holott a címe ellene beszél... Én nagyon fontosnak tartom, hogy egy kortárs író mű­ve, ami valóban a mindennapja­inkra reagál, ennyire ébren tudja tartani a közönség érdeklődését. Valaha Shakespeare vagy még in­kább Moliére is arról beszélt, ami a korát izgatta, Spiró ugyanúgy. Sőt, azt hiszem, hogy két, nálunk bemutatott műve, a Kvartett - ami a 100. előadáshoz közeledik! - és a Szappanopera szól legin­kább a '90-es évek Magyarorszá­gának nagy változásairól, más drámaírók nem is nagyon néztek szembe ezekkel a dolgokkal.- Mi lesz a pénteki előadás kü­lönlegessége?- Ez az ötvenes szám túl sokat azért nem jelent, egy előadás a többi közül, olyan, mint a szüle­tésnap. Az utóbbi néhány alka­lom után annak örültem nagyon, hogy amikor véget ér a játék, sö­tét lesz, majd újból vüágos, nin­csen azonnal taps. Ezt szeretem, úgy érzem, ez is az előadás érté­ke.- Egy rendezővel beszélgetve kikerülhetetlen a még csak fejben forgatott következő darab terve.- Anélkül, hogy az anyagi helyzetet boncolgatnám: a jövőt a pályázatok alakítják ki, magát a műsort is, ez a valóság. Amit rég­óta szeretnék színre vinni, az Ör­kény Macskajátéka Vári Évával Orbánná szerepében. De ahhoz valóban kell némi pénzügyi alap, ki kell törni a két-három-négy szereplős darabok világából, aho­vá inkább kényszerből, sem mint koncepcióból szorultam be az utóbbi években. BEMUTATKOZUNK?! Általános- és középiskolások figyelem A tempó újság 2002. május 14. és december 13. között hetente bemutatkozó oldalt biztosít a Baranya megyei iskolák osztályai számára. — Az akció keretében minden jelentkező osztály egy egész oldalon, ingyen mutatkozhat be! Az oldal tartalmát és látványát Ti szerkeszthetitek meg! A bemutatkozó osztályokra olvasóink a Tempó újságban 2002.december 13-áig folyamatosan megjelenő szavazószelvénnyel voksolhatnak. Nem kell mást tenniük, mint az Önöknek legjobban tetsző osztályt és iskolájának címét a szavazólapra beírni, majd lezárt borítékban szerkesztőségünk címére, „Nyerő oldal” jeligére 2002.december 18-áig beküldeni. A legtöbb szavazatot kapott általános, illetve középiskolai osztály tavaszi kirándulásához 50-50 OOO Ft-tal járulunk hozzá. Minden szavazószelvény egy szavazatot ér! Játszva kirándulhattok, ha a Tempóban megjelenő jelentkezési lapot kitűltítek és szerkesztőségünk címére (7627 Pécs, Engel J. u. 8.), „Bemutatkozunk" jeligére, 2002.december 15-éig visszakülditek. A beérkezett szavazatokat 2002. december 20-án összesítjük, majd a nyertes osztályokat 2003. január 15-éig levélben kiértesítjük. További információt a 06-72/505- 019-es számon kaphatnak az érdeklődők. ■ tel rr 1 P o Ingyenes apróhirdetések A-Z-rig

Next

/
Oldalképek
Tartalom