Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)

2002-04-06 / 93. szám

2002. ÁPRILIS 6., SZOMBAT RIPORT 7. OLDAL KULTÚRA­A szerelem tánca, és a tánc szerelme Három egyfelvonásosból álló balettestet mutattak be tegnap Carmen-szerelmek címmel a Pécsi Nemzeti Színházban. A modern táncok kavalkádját felvonultató mű a szerelem legkülönbözőbb pillana­taiba ad betekintést.- Ezekben az egyfelvonásos táncjátékokban a történet a legkevésbé fontos. Ezért is tartom rossznak a hazai gyakorlatot, hogy ilyenkor a ko­reográfusnak tömören megfogalmazva előre be kell harangoznia, hogy miről is szól a munkája - fakad ki Egerhári Attila, a Carmen-szerelmek ba­lettest egyik alkotója. - Ezekről a kompozíciókról a tánc nyelvén lehet és kell beszélni, nem szóban és nem írásban. Gondoljunk csak arra, hogy a zeneszerzők sem írnak tartalmi leírást a szimfó­niáikhoz. Aztán mégis megnyílik, és feltárja az előadás születésének körülményeit. A három darabot a szerelmi témakör kapcsol­ja össze, de a véletlenek összejátszása, hogy egy előadásba kerültek. Az eredeti felkérés a Tavaszi Fesztiválra szólt, és kifejezetten a Carmenre.- Felkérésre még soha nem dolgoztam - jegy­zi meg -, most azért tettem kivételt, mert ennek a műnek hiheteüenül jó a zenéje. Keveházi Gá­bort pedig azért keresték meg, mert idén Dohná- nyi-évforduló van, és arra kérték, valamelyik mű­véhez készítsen koreográfiát. Az viszont véletlen volt, hogy ő is egy szerelmes zenét választott. Az utolsó látomás egyébként egy férfiról szól, aki a halál küszöbén visszatekint három nagy szerelmére. Leltár ez, elszámolás, önvizsgálat, mely az embert arra készteti, hogy maga is számvetést készítsen a lelkében.- A harmadik egyfelvonásos Raza Hammaditól pedig úgy került a képbe, hogy az eredeti bemutatón Bécsben még magam is tán­coltam - teszi hozzá. Raza Hammadiról tudni kell, hogy Nyugat- Európában keresett művész, bár hazánkban is nagy a híre, az Operaháznak már három koreog­ráfiát is készített. Ő a Párizsi Balett dzsesszágá- nak vezetője, és Szigeti Cfktávia, a Carmen-sze­relmek egyik táncosa öt évig dolgozott nála Fran­ciaországban. Flammadi műve, a Táncok Bécs- ből egy olyan darab, amelyben nincs főszereplő. Hat részből álló táncszvit, amely különböző táncmozaikokból épül fel. Lendületes, vidám hangulatú képek váltakozása ad egy nagyon bi­zarr táncélményt. Tavaszi áradás ez, szerelmi ci- vódásokat felvillantó jelenetekkel. Jelenet az Egerházi Attila koreografálta Carmenból- A Carmenben nekem a legfontosabb a zene volt, valamint a sajátos karakterek, amelyek az­tán megszülik a történetet - vázolja koreográfiái látásmódját Egerhári Attila. Kiegészíti azzal, hogy a történet csak másodlagos, sokkal inkább az a kérdés, hogy milyenek ezek a jellemek, mentalitásuk, viselkedésük pedig magukban hordozzák az eseményeket.- Ez a balettest a nézőtől nagy fokú nyitottsá­got, táncszeretetet, befogadókészséget kíván - összegez Egerházi Attila. - Különböző nyelve­zettel megfogalmazott alkotásokról van szó, és a két órás előadás során a modem tánc többféle válfaját is bemutatják. MÉSZÁROS B. E. FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Tíz éve a „Fekete Síkon” Társadalom és kultúra Alapításának tizedik évfor­dulóját ünnepli idén a Mohá­csi Művészeti Társaság. A csoportot a városban élő kép­zőművészek, költők és írók hozták létre, s tevékenysé­gükkel új színt vittek Mo­hács, a Fekete Sík kulturális és közéletébe. Ahogy a szemtanúk mesélik, a Mohácsi Művészeti Társaságot a Duna-parti város egyik neveze­tes éttermének asztalánál hozta létre mindössze néhány, a tele­pülésen élő alkotó, a később ma­gát „Hontalanra” keresztelő Ko­vács József költő vezérletével. A Társaság az alapítás óta eltelt egy évtizedben* sem lelt még ál­landó otthonra, így az időköz­ben több tucatra is duzzadó tag­ság - a felolvasóestek és kiállítá­soktól eltekintve - általában to­vábbra is valamely helyi műin­tézményben találkozik. Mindez nem is baj, vélik az alapítók, miután szerintük a Tár­saság összetartó erejét a barát­ság, valamint a művészetek irán­ti alázat adja, ahhoz pedig nem szükségeltetik sem állandó kiál­lítóterem, sem pedig hivatalos iroda. Kovács «íráséi Hantafan A Mohácsi Művészeti Tár­saság egykori és mai tagjai közül szinte senki sem tar­tozott a hivata­los helyi kultu­rális elit kötelé­kébe, azonban közülük többen - mint például Szigeti Szabó János festőművész - éppen a Társaság „köpenye” alól Idbújva csöppenhettek alkal­manként az úri szalonokba is, s tehettek szert akár nemzetközi hírnévre. A Társaság az elmúlt tíz esz­tendő alatt több kiadványt is megjelentetett: egyebek mellett több nyelvre lefordított katalógu­sokat, versesköteteket és antoló­giákat. Mindezek mellett a me­gye és az ország számos pontján léptek a közönség elé felolvasó- estekkel és kiállításokkal. Mohácson az utóbbi időben többek között a városi könyvtár­ban is bemutathatják alkotásai­kat, így tettek tegnap is, amikor is a tizedik születésnapját ünneplő kör bemutatta Jávor János üveg­képeiből készült tárlatát. MÁTÉ BALÁZS Pécsett tartják a Magyar Történelmi Társulat idei országos vándorgyű­lését és közgyűlését. Az Országos Széchenyi Könyvtár és a Nemzeti Múzeum alapításának 200. évfor­dulója adta a vándorgyűlés szoká­sos felolvasó-konferenciájának idei témáját: „Társadalom és kultúra Magyarországon 19. és 20. század­ban”. A kétnapos vándorgyűlést teg­nap a PTE Ifjúság úti konferencia- termében Kosáry Domonkos aka­démikus, a Magyar Történelmi Tár­sulat elnökének bevezető előadása nyitotta meg. Utána Katus László nyugalmazott pécsi egyetemi tanár a „Polgárosodó kultúra és intézmé­nyei a 19. századi Magyarorszá­gon” címmel tartott előadást, amelyhez Kövér György budapesti egyetemi docens és Kapusi Zoltán, a PTE docensének korreferátuma kapcsolódott. A második előadás Ormos Mária akadémikusé volt „Ideológia, politika és kultúra a két világháború között” címmel. Eh­hez Ujváry Gábor, a bécsi Col­legium Hungáriáim igazgatója és Vonyó József, a PTE docense fűzött korreferátumot. A harmadik elő­adást Lengyel László, a Pénzügyku­tató Rt. elnök-vezérigazgatója tar­totta „Rendszerváltások és kultúra a 20. század második felében” cím­mel, amelyhez Standeisky Éva bu­dapesti kutató és Valódi Tibor deb­receni egyetemi docens korreferá­tuma csatlakozott. D. I. Jazzfesztivál a PTE-n A POTE jazzfesztivál utódaként a Pécsi Tudományegyetem Szigeti úti aulájában április 8-án ismét megrendezik az ország legjobb dzsesszzenészeinek találkozój át. A klasszikus hazai nevek, Babos Gyula - gitár, Muck Ferenc - sza­xofon, mellett új, de a műfajban már jól ismert arcok (Váczi Esz­ter a Jazz+Az-ból, vagy Alapi Ist­ván, az Edda gitárosa) szerepel­nek a fellépők listáján. Minden említett persze saját együttessel érkezik, és egy öttagú dobshow is színesíti a hétfőn 18 órakor kezdődő és az éjszakába nyúló programot. M. B. E. _______Futnak a képek_______ Da li és languszta Bahtyin szerint a reneszánsz kor népi kultúrája, amelyet ő az aszketikus böjti szemlélettel szembeforduló karneválhoz mint világias ünnephez kap­csol, a lélek helyett a testtel foglalkozik, s e témakörön be­lül is előnyben részesíti a bioló­giai folyamatok ábrázolását és az altesti funkciókat. Érdemes lenne feltárni, hogy a huszadik századi művészet, különösen ennek populáris regisztere, ho­gyan kötődik ehhez a bátor, szókimondó és gazdag hagyo­mányhoz. Miért s miként válik például a vagina színjátékszö­veg tárgyává, vagy a here film­témává? S mi okból rosszak többnyire ezek a művek? Nem a témával van a gond. Mert ahogy például Rabelais re­mekművet tudott egykor alkot­ni az ember testi jelenségeinek, érzéki-természeti valójának a hivatalos kánonnal szakító áb­rázolásával, és - hogy újabb al­kotásokra is hivatkozzam - ki­tűnő olvasmány Füst Milán Szexuál-lélektani elmélkedés-e és Vargas Llosa Szeretem a mostohámat című regénye, akár az Aranyhere (Huevos de Oro) is lehetne jó film. Annál is inkább, mert a modern spanyol művészet, jelesül Luis Bunuel - többek között az Aranykor-ban - olyan előzményeket produ­kált, aminek alapján fel lehetne építeni egy érdekorientált macho-figurának a hiteles tör­ténetét úgy, hogy az egyszerre legyen szórakoztató mozi és lé­lektani tanulmány. Csakhogy Bigas Luna hitvány anyagból építkezik, miként film­jének hőse, aki szélhámos építési vállalkozóként úgy akarja felhúz­ni a város legmagasabb felhőkar­colóját, hogy rossz minőségű ce­mentet használ, hibás számításo­kat végez, s helytelenül választja meg a munkatársait. A legfőbb baj azonban magával a főhőssel van: ez az alak egyszerűen érdek­telen, szomorú, ám megérdemelt sorsa már az első jelenet után prognosztizálható, amit a rende­ző a film teljesen felesleges zárórészében eléggé szájbarágó módon el is magyaráz. Úgy látom, Bigas Luna alábe­csüli a közönség igényszintjét, tévesen ítéli meg a nézők szelle­mi képességeit, ezért mindent le­egyszerűsít, s ordítva prelegál, mint a felkészületlen tanító. A film szimbolikáját, teszem azt, már-már primitívnek monda­nám. Pedig a torony látványával lehetett volna valamit kezdeni, nem alaptalanul tartja a mítosz­kritika ezt a képzetet - a bábeli építménytől Ibsenig - az indivi­duális nagyratörés jelképének, az isteni világrend démoni paródiá­jának. Bigas Lunánál azonban ki­zárólag phallikus jelentése van, s ezt ő jónak látja ötször-hatszor demonstrálni, nehogy valaki fél­reértse. Csak egy húron tud játszani, az sincs megfelelően hangolva. Pedig a nyitó képsor itt-ott Pasolinit idéző hangulata, az au­tóbaleset időfelbontó fényképe­zése, vagy a tánc közben megta­posott kenyér villanásnyi felvé­tele jelzi, hogy ez a film akár a könyörtelen érdekérvényesítés leleplezése, a giccses konzum- kultúra paródiája is lehetett vol­na, nemcsak legjobb pillanatai­ban, mint így. Egy haszonelvű, lélektelen világ bemutatása, ahol a boldogság a jómóddal azonos, ez utóbbi pedig kimerül abban, hogy Iglesiast hallgat­nak, bulvármagazint lapozgat­nak, langusztát zárnak a nappa­liban felállított akváriumba, a falra pedig méregdrága Dali- képet akasztanak, amelyet, per­sze, nem értenek. Egyébként is hamisítvány. Nagy Imre Benito González szerepében Javier Bardem Egy öregember emlékirataiból Szindbád törzsasztalánál (4) Szindbád meséli: Több téesz közös jogtanácsosaként' sokat lebzseltem Pesten a hetvenes évek első felében. Akkoriban a bol­dogulást a melléküzemágak jelentet­ték. Körülöttük mindig akadt jogi bo­nyodalom. Szükség volt tárgyalóké­pes emberre, akinek kapcsolatai is vannak. Én ahová néztem, ott régi egyetemi társaim ültek, minisztéri­umban, hatóságokban, de a bírósá­gokon is. Szóval hasznos ember vol­tam, s egyetlen főkönyvelő sem akar­ta, hogy kapkodjak. Három nap volt a minimum, s ezalatt vendégházban laktam. Egyik délután a szobám ajtaja előtt fiatal lány kuporog. Már rosszat sejtettem, ám fölnézett, rám nevetett. Barbara volt az.- Mondták, hogy Pesten vagy. Csak pár napig vagyok itthon, utá­nad jöttem, hogy dumcsizzunk. Ugye nem baj? Barbarának csak én neveztem a lányt. Középiskolás volt, amikor megismertem. Az egyik téeszem fa­lujából járt be Pécsre gimibe. Hírét vette, hogy van valami közöm az iro­dalomhoz, megmutatta a verseit. Nem voltak rosszak. Hamar pótapá­nak tekintett, de ha szerelmi bánata volt addig simogatott, becézett, míg megerőszakolt. Büszke volt rá, hogy szenvedélyes bosnyák vér is folyik az ereiben. Részletesen elmesélte kap­csolatait, a hozzá illő fiúkkal. Federico Garda Lorca verseit ele­meztem neki. Beleszeretett Lorcába. Spanyolul kezdett tanulni. Később, ha az egyik dgányrománcot kezdte mondani lesütött szemmel spanyo­lul, a második sornál, már vetkőztet- ni kezdett. Nem üldözött a szerelmé­vel, de mindig, minden számára fon­tos dolgot meg akart beszélni velem. • Nyelvzseni volt. Érettségi után, egyetem helyett, külföldre ment. Elő­ször Lengyelországban élt a Szolidámoszty és egy fiú bűvöleté­ben, s a korrupdó burjánzásáról me sélt, ha hazajött, Majd tolmács volt egy építőtáborban Szibériában és el­mesélte, milyen a tajgában, ötvenfo- kos hidegben szeretkezni. Most azt jött bejelentem, hogy férjhez megy Ausztriába. Javasoltam, hogy mielőtt a Lorca- versekre kerülne a sor, menjünk en­ni valahova. Kedvenc helyem volt az Erdélyi söröző, ahol fűszeres, meleg cujkával kezdtem, majd sóspalacsin­tával letakart, rafinált, szaftos pecse­nyéket ettem, iható borokkal kísérve. Az étteremben nyitott, négyszemé­lyes bokszok voltak. Sajnos egyik sem üres. Barbara bekérezkedett két fiatal nőhöz. Letegezte őket, mosoly­gott, nem mondhatták, hogy foglalt a hely. Hamarosan kiderült, hogy asztal­társaink palit akarnak fogni. Csak egyet. A szebbik hölgy volt láthatóan kiéhezve, a barátnője csak segíteni jött, de már ment volna. Fél óra múl­va, együttérzésből, Barbara is be­szállt a vadászatba. Én csak csodálkoztam. Nem értet­tem, miért alacsonyodik idáig, egy kívánatos, nett, harmincon inneni, bájos arcú, intelligensnek látszó nő. Végre jött egy kosárlabdázó fiú, akit a barátnő ismert. Bemutatta mindenkinek, meggyőzte, hogy a társaságunkban kell maradnia, an­nak ellenére, hogy ő most rohan ha­za. A legény leült. A bamba helyzetet Barbara oldotta viccelődéssel. Azon­nal észrevettem, tetszik neki a sport- mann. Tán örültem is, mert nekem addigra már a férfiínségben szenve­dő szépség volt nagyon szimpatikus. Oldódott a hangulat. Barbara azt indítványozta, menjünk át a szem­közti bárba. Amikor elindultunk, ké­zen fogva mentem Barbarával, mire átértünk a Népköztársaság útja má­sik oldalára, már a férfivadász hölgy ment mellettem. Az egyik gesztenye­fa mellett meg is csókoltam. Nem sokáig voltunk a bárban. Barbaráék egy tánc után leléptek. Mi is elindultunk a vendégházba. Új partnerem bakfisként viselkedett. Ti- tokzatoskodott, a nevét sem akarta megmondani. A szobába érve, zavartan, úrinőt igyekezett játszani. Én szavak nélkül, ahogy Barbara tette eddig velem, ter­mészetes mozdulatokkal irányítot­tam a történéseket. Görcse hamar ol­dódott. Gyönyörű teste tetőtől talpig ringott a boldogságban. A végén zo­kogásban tört ki, aztán ököllel verte a mellkasomat: -Te gazember! Úgy nyúlsz a micsodámhoz, mint más a kávéscsészéhez. Azt sem hagyod, hogy az ember kicsit kéresse magát. Te mindennap szeretkezel, mi? Valid be! Hagytam sírni és mesélni. Azt szi­pogta, jogi előadó. Titkárnőként kezdte, estin végezte az egyetemet. A cég támogatta, most évekig nem lép­het ki tőlük. Van egy undorító főnö­ke, aki ajánlataival üldözi. Persze nős, négy gyerek apja. De rá félté­keny, ha meglátja, hogy ránevet vala­kire, csármázik. Figyelteti, hogy ha- zamegy-e az anyjához, akivel kettes­ben él, munka után. Ránézni sem mer senkire. Ma már nem bírta to­vább. Hittem is, nem is. Egy jogi diplo­mával bíró gyönyörű teremtést, egy szatlr így sakkban tartson? Hajnalban bement a fürdőszobá­ba. Úriemberhez méltatlanul bele­néztem a táskájába. Az akkori sze­mélyi igazolványokból minden kide­rült. Huszonnyolc éves volt, három éve szerzett jogi doktorátust, munka­köre jogügyi főelőadó, nagy nemzet­közi cégnél. Hajadon. Mikor kijött a fürdőszobából, át­ölelt. Nagyon köszönte a feledhetet­len éjszakát, de kért, ne keressem, ne nyomozzak utána, s véletlenül se te­lefonáljak m vállalatához. Csak tud­jam, soha nem felejt el. Még ma is érzem márványsima testét, amely beleremegett minden simogatásba. Lejegyezte: Bükkösdi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom