Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)
2002-04-05 / 92. szám
14. OLDAL 2002. Április 5., péntek Szabadfogás HIRDETÉS A Magyar SzociaUsta^-----Á Pá rt Baranya Megyei Szervezete hisz abban, hogy ' lóís^- M \ “ Pécs város a régió vezető ereje. Alkalmassá teszi erre történelmi múltja, //^ A ^^'^jelene és remélhetőleg jövője is. „Tudatában vágyónk annak, hogy a megyeszékhely / ,>^1lapotajobb, mint a megyéé, hogy a régió növekedése lelassult, és a Nyugat-Dunántúlhoz vagy a fává- ^ rost agglomerációhoz képest is veszített pozíciójából. Ebbe nem nyugszunk bele. Az eltelt 4 év bizonyította, hogy a szocialista vezetésű településeken nemcsak a választások megnyeréséhez volt programunk, hanem azt végre is hajtottuk. Nem a mi hibánk, hogy a kormány a leszakadó kistérségek településfejlesztésére kevesebb támogatást nyújtott, s emiatt csökkent az önkormányzatoknak arányosan biztosított forrás" - vallják a jelöltek. P Heten egyért - Baranyáért A régió központja Pécs A baranyai szocialista képviselőjelöltek nem nyugszanak bele abba, hogy a megyeszékhely regionális vezető szerepét mesterségesen keltett indulatokkal, emberek félrevezetésével megkérdőjelezzék, hogy útépítés helyett útszéli ígérgetés folyjon, az itt élő emberek munkájának elismerése helyett az amúgy is nehéz helyzetben lévők kilátástalanságát erősítsék. Ők, heten vállalják, hogy az itt élő emberek tudása, élettapasztalata és a térség adottságai alapján megerősítik Pécs regionális vezető szerepét, érzékelhető javulást tartalmazó perspektívát nyújtanak a leszakadóknak, értelmes jövőt a tanulóknak, biztos megélhetést a családoknak. Nem ígérnek csodákat, de vállalják, hogy a Magyar Szocialista Párt választási győzelme után haladéktalanul kikényszerítik az infrastrukturális, mindenekelőtt útépítési fejlesztések felülvizsgálatát, elérik, hogy a 6-os út gyorsforgalmi úttá való kiépítése legkésőbb 2004- ben, költségvetési törvényben rögzítetten és két irányból kezdődjön meg. Ezzel egy időben felgyorsítják a pogányi repülőtér alkalmassá tételét kis- és közepes gépek fogadására. Egy-egy milliárd minden kistérségnek Baranya szocialista országgyűlési kép- szükséges beruházásai is megkezdőd- viselői a Medgyessy-kormány idején el- hessenek, az ott élő emberek életkörül- érik, hogy a költségvetés választókéin- ményei érzékelhetően javuljanak, létenként 1-1 milliárd forintot biztosít- Emellett javaslatokat dolgoznak ki ter- son a kistérségek fejlesztésére, azon melő munkahelyek létesítésére, és ar- összegen felül, ami egyébként terület- ra, hogy az infrastrukturális beruházá- fejlesztésre a költségvetésben biztosi- sokhoz kapcsolódó munkák közmun- tott. Ez az összeg alkalmas ugyanis ar- kák legyenek. Mindezek érdekében ra, hogy a kistelepülések más forrásból mintegy 2000 munkahely megteremté- nem fedezett, de elengedhetetlenül sét tűzik ki célul. Jobb megélhetés - családok tízezreinek Törvénymódosítást kezdeményeznek jelöltjeink annak érdekében, hogy a városi tömeg- közlekedés lehetőséget kapjon saját közigazgatási határain túl is a személyszállításra, különösen a városkörnyéki településekre. A családok terheinek csökkentése érdekében kezdeményezik, hogy az ingyenes utaztatásra vonatkozó kedvezmény terjedjen ki minden, a megyében élő 14 év alatti tanulóra, függetlenül attól, hogy helyi vagy távolsági közlekedéssel tudja iskoláját megközelíteni. A kedvezményt a választási ciklus alatt fokozatosan kiterjesztik a középiskolában tanulókra is. Számításaik szerint több tízezer család kap ezzel jelentős támogatást gyermekei neveléséhez, megélhetési körülményeinek javításához. A szocialista ciklus végére Pécsett újabb 500 lakás épül, és a többi városban is növelik a szociális bérlakások számát. Támogatni fogják, hogy minden rászoruló, akinek legalább 10 éves kérelme van az önkormányzatnál, a választási ciklus végére lakást kapjon. Életkörülményeink javulásához hozzátartozik környezetünk állapota, víz- és szennyvíz-rendszere is. Pécs víz- és szennyvíz-ellátottságának javítása mellett, a Mecsek-nyugati rendszer kiépítésén túl a többi településre is nagyobb figyelmet fordítanak a kormányzati pozícióba kerülő szocialista képviselők. Sok milliárd visszajár a nyugdíjasoknak Megyénkben a nyugdíjasok száma meghaladja, illetve majdnem azonos a foglalkoztatottak számával. Unokáink jövője szempontjából sem mindegy, hogy milyen életfeltételeket biztosítunk szüléinknek, nagyszüleinknek. Az MSZP vállalta, hogy kormányra kerülése után visszaadja a nyugdíjasoknak azt a sok milliárd forintot, amit az Órbán-kormány parlamenti többségével, törvénymódosítással elvett tőlük, majd hamis látszatot keltve féligazságokkal „visszaadni” rendelte. Nem azt vitatjuk, amit „visszaadtak”, hanem azt, ami még így is hiányzik. A nyugdíjemelésre vonatkozó választási ígéretek megtartásán túl az időkorúak egészségügyi és szociális ellátásáról is fokozottan gondoskodni fognak, támogatják a nyugdíjasok különböző társulási, önkormányzati elképzeléseit, növelik a megfelelő szintű ellátást biztosító nyugdíjasházak számát. Az önkormányzatok normatív támogatási rendszerének felülvizsgálatával a kistelepüléseken élő nyugdíjasok, idősek ellátásának körülményeit is érzékelhetően javítani fogják. Az életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt rászorulók érdekében mind a helyi közlekedésben, mind a távolsági közlekedésben olyan gépjárművek beállítását is tervezik a szocialista jelöltek, amelyek a mozgáskorlátozottak számára is biztosítják az utazási lehetőségeket. Egyetemisták százai a Magasházban Az egyetemmel kialakult jó kapcsolat továbbfejlesztése hozzájárulhat az oktatás feltételeinek javításához, a pályakezdők elhelyezési támogatásához. Ezért a szocialista képviselők ösztönözni fogják, hogy az önkormányzat az egyetemmel közösen kollégiumi, és a fiatal oktatók számára lakás- szerzési támogatást adjon, közös beruházást valósítson meg. Javasolják, hogy a pécsi Magasház kormányzati és önkormányzati támogatással olyan módon legyen felújítva, hogy abban egyetemisták százai, illetve fiatal oktató házaspárok lakjanak. 2003-ra mintegy 600 kollégiumi férőhely, valamint 30-35 lakás készülhet el. Továbbra is méltó házigazdái akarunk lenni a színházi találkozónak, emellett fontos tovább gyarapítani a pécsi, baranyai fesztiválok programját. Ezért a jelöltek komolyabb támogatást tartanak szükségesnek az idegenfogalom fejlesztéséhez, a falusi turizmus feltételeinek korszerűsítéséhez. Fejlesztési elképzeléseik kialakításában szorosan együttműködnek a régió minden egységével, a szomszédos megyékkel és városokkal. Az összeállítás az MSZP fizetett politikai közleménye Mit akarnak a szocialisták Baranyában? 1. Megerősíteni Pécs regionális vezető szerepét 2. Fejleszteni az egészségügyi ellátást 3. Elérni, hogy legkésőbb 2004-ben induljon meg a 6-os út gyorsforgalmi úttá alakítása 4. Kezdődjön meg a pogányi repülőtér fejlesztése 5. Kétezer korszerű, új munkahelyet teremteni 6. Lakáshoz juttatni a 10 évnél régebben lakást kérelmezőket 7. Javítani a megye víz- és szennyvíz-ellátottságát 8. Átfogóan javítani a nyugdíjasok helyzetét 9. Javítani a közbiztonságot 10. A városi tömegközlekedés közigazgatási határainak kiterjesztését 11. Lehetővé tenni, hogy a megye minden általános iskolása ingyen jusson el iskolájába 12. Törvénymódosítással megszüntetni az agráriumra kirótt indokolatlan terheket 13. Ösztönözni és támogatni a nemzetiségi és civil szervezetek tevékenységét +1 milliárd. Mind a hét baranyai választó- kerületnek 1-1 milliárd forintot juttatni a kistérségek fejlesztésére ZSÚFOLÁSIG MEGTELT január 28-án az MSZP baranyai jelöltjeinek programja iránt érdeklődőkkel a Nevelési Központ nagyterme Az elvándorlás megakadályozása Választási programjuknak megfelelően nagy figyelmet fordítanak a megye mezőgazdasági adottságaihoz illeszkedő egyéni és társas vállalkozások működési feltételeinek javítására. A szocialista lobbi keretében törvénymódosítással megszüntetik azokat az indokolatlanul kirótt terheket, melyekkel a jelenlegi kormány a'mezőgazda- sági - borászatban, élelmiszer- iparban érdekelt - termelőket sújtja. A kistelepülések életképességének erősítése, az elvándorlás megakadályozása nem gazdasági hasznosság, hanem a „Magyarország mindannyiunké” jelszó alapján vállalható kötelezettség. Orvosolni az egészségügy bajait Hosszú évek óta aggasztó a magyar lakosság egészsége. Tudjuk, hogy az egészségügy helyzetének rendezése sok pénzbe kerül, de azt is, hogy a magyar gazdaság évtizedek óta először van - volt - abban a helyzetben, hogy sok értelmetlen cél és pazarlás helyett erre is többet tudjon áldozni. A szocialista képviselőjelöltek nem támogatják az egészségügynek azt a privatizációját, amely a jól működő, viszonylag korszerű egységeket egy fizetőképes réteg igényeinek kielégítésére privatizálja, a felújításra szoruló kórházak pedig megmaradnak a költségvetés, az önkormányzatok és a „kevésbé fizetőképes” betegek számára. Egyetértenek viszont azzal, hogy az érintett önkormányzatok legyenek tartós gazdái vagy részesei az egészség- ügyi intézményeknek és kórházaknak. Céljaink megvalósítása érdekében számítunk a megye lakosságának és civil szervezeteinek megértő támogatására, a választásokon való aktív részvételre, hogy voksa- ikkal elősegítik nemes programunk megvalósíthatóságát. Mert Magyarország mindannyiunké!