Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)
2002-04-05 / 92. szám
» 10. OLDAL 2002. ÁPRILIS 5„ PÉNTEK ÜíflHH ________Szabadfogás.______________________________________k r i m i____________________________________________________________ Hír ek PECH. Tizezerhetvennégy forint értékben lopott halászlékockát egy pécsi ABC-ből egy huszonkilenc éves helybeli térti, de az üzlet dolgozói lefülelték és a rendőrség megérkezéséig visszatartották. Ha a gyanúsított egyetlen kockával kevesebbet emel el, akkor nem lépi túl a szabálysértési határértéket, így azonban bűncselekmény elkövetése miatt indult ellene eljárás. (sn) ZSEBESEK. Kizsebeltek egy utast szerdán délután Pécsett, a 7-es helyi járatú autóbuszon. A tolvajok a károsult hátsó zsebéből emeltek ki egy pénztárcát, amiben hatezer forint volt. (sn) GYAKORLAT. Gyakorlatot tartott a rendőrség tegnap Pécsett, a Búza téri Átrium Üzletházban. Az épületben áteresztő pontokat állítottak fel és ellenőrizték a közlekedőket. (sn) BOKÁNRÚGTA. Feljelentést tett szerdán a Pécsi Rendőrkapitányságon egy férfi, mert állítása szerint egy ismeretlen tettes a lakása előtt megrúgta és ezzel nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott. Súlyos testi sértés miatt indult eljárás, (sn) TOLVAJ ADAKOZÓ. Ismét időseket loptak meg, ezúttal Nyíregyházán. Az ismeretlen tettes azzal a szándékkal kereste fel a házaspárt, hogy élelmiszert, illetve gyógyszeradományokat adjon nekik. Ezért kért egy reklámtáskát a háziaktól, majd a sértettek figyelmetlenségét kihasználva készpénzt és néhány gyűrűt tulajdonított el összesen mintegy 35 000 Ft értékben. A gyanúsított 18-20 év körüli, 150-160 cm magas, kreol bőrű, jól öltözött férfi volt, a rendőrkapitányság megindította a nyomozást. ■ Sok milliót csalt ki a cégektől Az ismeretlen egy valós vállalkozás adatait használta fel Egy kecskeméti székhelyű kft. ügyvezetőjének adta ki magát egy ismeretlen férfi az elmúlt év végén, és két tételben, tizenhat- , illetve huszonnégymillió forint értékben adott le megrendeléseket két, építőanyaggal foglalkozó cégnek. Máig nem fizetett. Pécs-Kecskemét Egy ismeretlen férfi a kecskeméti székhelyű - létező és működő - H. M. kft. ügyvezetőjeként bejelentkezve telefonos megrendeléseket adott le az elmúlt év végén két pécsi székhelyű vállalkozás számára. Az egyik alkalommal tizenhatmillió forint értékű térkövet rendelt meg, másodszor pedig gipszkartont és annak tartozékait vásárolt, mintegy huszonnégymillió forintért. A megrendeléseket a cégek teljesítették, miután úgy tűnt, hogy megbízható üzlettársról van szó. A termékek ellenértéke azonban nem érkezett meg, az addig élő telefonok elnémultak, a telephelyek megszűntek. Az egyik károsult ezek után Kecskeméten felkereste a H. M. kft- t, de kiderült, hogy a cégvezető nem azonos azzal, aki az árut megrendelte és átvette, vagyis a pécsi cégeket alaposan becsapták. A Komlói Rendőrkapitányság fantomképet készített az ügyvezetőként bemutatkozó ismeretlenről. Kérik, hogy aki a rajz alapján a férfit felismeri, jelezze a 107-es segélyhívón. Időközben sikerült azonosítani a csaló segítőjét is, ő a képen látható Kovács Ferenc, soltvad- kerti lakos, aki jelenleg körözés alatt áll. A két személy felkutatásában a rendőrség a lakosság segítségét kéri. s. c. Négymilliárdos adócsalás Többmilliárdos adócsalási ügyről számolt be tegnap Burillák Attila, az APEH szóvivője. A két hatvani „egyéni vállalkozó” által kibocsátott fiktív számlák összértéke eléri a 4 milliárd forintot. Eger Burillák Attila szerint az egri adónyomozók a Heves megyei adóhatóság jelzése alapján kezdtek el nyomozni F. Ferenc és B. Attila hatvani „egyéni vállalkozó” ellen. Az adónyomozók a gyöngyösi APEH-kirendeltség munkatársaival együttműködve vették őrizetbe a gyanúsítottakat, akiknél több számlatömböt is találtak. Ezekben olyan bizonylatok szerepeltek, amelyeket F. Ferenc „egyéni vállalkozó” állíttatott ki különböző „vállalkozóknak”, eltérő összegekben. Kihallgatásakor F. Ferenc elmondta, hogy még 1999 nyarán egy budapesti hajléktalanszállón azzal kereste meg őt B. Attila, hogy menjen vele Hatvanba, ahol foglalkoztatják, kosztot és szállást biztosítanak neki. Később színesfém-kereskedésre szóló egyéni vállalkozói igazolványt váltottak ki számára. F. persze sohasem kereskedett színesfémekkel, hanem B. utasítására számlákat állított ki. Tavaly F. azonban visszaköltözött a hajléktalanszállóra, de B. emberei erőszakkal visszavitték a hevesi városba, ahol gyakorlatiig fogva tartották, s folytatnia kellett a fiktív számlák kibocsátását. (Burillák elmondása szerint a - Hatvanig tartó út alatt F. több fogát is elveszítette.) Ilyen módon F. több mint 700 millió forintnyi fiktív számlát állított ki színesfémhulladék-értékesítésről, amelyeket tucatnyi egyéni és társas vállalkozás fogadott be. A két gyanúsított letartóztatását a bíróság elrendelte. A számlák ellenőrzésekor ugyanakkor az egyik budapesti cégnél - az F.-féle számlákon túl - további 700 millió forintnyi fiktív számla nyomára bukkantak az APEH nyomozói; ennek nyomán újabb gyanúsított letartóztatását rendelte el a bíróság. A szóvivő elmondta: a rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak „nagyüzemi jelleggel”, szervezetten, bűnszövetségben foglalkoztak a számlák kiállításával, közvetítésével és értékesítésével, amelyek összértéke eléri a 4 milliárd forintot. Az egyik legnagyobb számlabefogadó vállalkozás vezetője ugyanakkor gyanúsí- totti kihallgatásakor jelezte: kész „önként” megtéríteni a költség- vetésnek okozott kárt. ____________________________________(KÜHNE) Or vosgyilkos: 40 év rács mögött Budapest Helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság a vízvári kettős gyilkosság elsőfokú ítéletét, de az életfogytiglani szabadság- vesztés mellett a korábbi döntésnél később szabadulhat a vádlott. A másfél évvel ezelőtti, hatalmas felháborodást kiváltó ügyben 42 ezer forintért kellett meghalnia egy orvos házaspárnak.- Egy országot rázott meg ez a kirívóan gátlástalan bűntett, és a közbiztonságba vetett hitét ingatta meg a lakosságnak - érvelt vádbeszédében a legfőbb ügyész, aki azt kérte a fórumtól, hogy a vádlottat ne lehessen később szabadlábra helyezni. A nyereségvágyból több emberen különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt az elsőfokú ítélet szerint ugyanis a fiú 35 év múlva szabadulhatott volna. Presing Mihály 2000 szeptemberében azért indult el otthonról egy késsel a zsebében, hogy 42 ezer forintot szeteljesítették követelését, mind- kettejüket lemészárolta az akkor 24 éves fiú. A doktornőn 22, a férfin 24 szúrt sebet ejtett a támadó, közülük több már önmagában is halálos lett volna, de a biztonság kedvéért átvágta a torkukat is. Presinget később elfogták. Mindent bevallott a rendőrségen. A nyomozás során a nyom- és a szagminták is a bűnösséget igazolták. Az ügyvéd védőbeszédében arra hivatkozott, hogy a gyilkosság pillanatában pánikcselekvés lett úrrá a fiún mert rajtakapták, és beszűkült a tudata. Ezért kérte, hogy a súlyosbítási kérelmet ne vegye figyelembe a bíróság. Ennek ellenére a fórum helybenhagyta a Somogy Megyei Bíróság elsőfokú döntését, és csak 40 év múlva vizsgálható ki, hogy Presing feltételesen szabadlábra helyezhető-e. A fiú akkor 65 éves lesz. rezzen egy lopás és ittas vezetés miatt kirótt büntetés kifizetésére. Az éjszaka leple alatt besurrant a köztiszteletben álló orvos házaspárhoz, majd miután azok felébredtek, a pengét villogtatva követelte a zsákmányt. Ezt a férfitól meg is kapta, de Presing ekkor már több pénzt akart. Miután nem Mint az Országgyűlés egyetlen történelmi pártja, megvédj ük történelmi vívmányainkat! 1. sz. vk. 2. sz. vk. 3. sz. vk. 4. sz. vk. 5. sz. vk. 6. sz. vk. 7. sz. vk. Dr. Tóbiás János szülész - nőgyógyász főorvos. 1963 óta szolgálja az egészségügyet Pécsett. Jelenleg Pécs város közgyűlésénél: önkormányzati képviselője. Célja a társadalom minden rétegéhez eljuttatni emberbarát programját. Kiemelten az egészségügyben és szociálpolitikában kívánja orvosolni a problémákat. Családja generációk óta nemzeti elkötelezettségű, konzervatívkeresztény, hagyománytisztelő. Aczél Attila iparos - kereskedő foglalkozású vállalkozó, háromgyermekes családapa. Tűké pécsi polgár. Akisgazda programon túl a város régióvezető szerepének megerősítését tűzte zászlajára, melynek elengedhetetlen feltétele a magyar munkahelyteremtés (magyar tulajdonos, munkáltató és munkavállaló), az uránbányász valódi rehabilitálása. Ferenc Miklós Dr. Bányai Ildikó Bertalan Zoltán Buru László Dr. Verasztó Hermin 53 éves. Felesége Pécsett a Mátyás király úti általános iskolában tanárnő. Három gyermeke van. Alternatív Természettudományi Főiskolán végzett, jelenleg kutatóként dolgozik. Szakterülete a piramis-energiakutatás, ezen belül a nem müthető rákos betegségek gyógyításának kutatásával foglalkozik. 1990-96. között Kozármisleny polgármestere volt. bányász családból származó orvos, természetgyógyász, egy három hónapos kislány édesanyja. Eszak-Baranya korábban bányászatból, valamint iparból és mezőgazdaságból élő, mára talajvesztetté vált tömegei megmentéséért küzd. Meggyőződése, hogy Komlót az élet szinte minden területén űjjákell építeni. Kérjük, szavazatával támogassa jelöltjeinket hogy A HAZA NEM ELADÓ! 58 éves mémökközgazdász, pénzügyi szakember. A ritkaságszámba menő gazdaságilag egyensúlyban lévő, hiánymentesen működő Mohácsi Városi Kórház gazdasági igazgatója. A polgári társadalom megvalósításának elkötelezettje. Célja a térség infrastrukturális fejlesztése - úthálózat, Duna-híd -, ezáltal a térség lakóinak a biztos hosszú távú megélhetés biztosítása. 43 éves, nős, 3 gyermekes, gépészmérnök, Harkányban lakik. Aranykalászos gazda, mezőgazdasági vállalkozó. Célul tűzte ki a Villány - Siklós Borvidék rangjának emelését, a harkányi gyógy- turizmus fejlesztését, az Ormánság felzárkóztatását. 46 éves belgyógyász tőorvos. 21 évet dolgozott Szigetváron, így elkötelezettje e térségnek, és ismeri nehézségeit, problémáit. Eddig is és ezután is igyekszik segíteni az itt élő polgárok egyre feszítőbb gondjain, a gazdálkodók és az egyre növekvő számú munkanélküli helyzetén, elsősorban a rég megszűnt konzervgyár újjáélesztésével. Jelenleg a Baranya Megyei Közgyűlés képviselője. megkezdett munkánkat az Önök megelégedésére folytatni tudjuk! 1 MINDENT A NEMZETÉRT! A Független Kisgazdapárt harcolta ki Magyarország számára: í. 2. 3. 4. A köztársasági államformát (1946. évi I. törvénycikk). AH. világháborúban porig rom bolt Magyarország rövid idő alatti újjáépítését, melyet gazdasági csodaként értékeltek. Az aranyalap nélküli, de a nemzetközileg is erős fizetőeszközként elfogadott forintot (1946. augusztus 1-jén), a maradék gazdasági erőnket is kiszipolyozó millpengő helyett. A vi lág e tettünket i s val óságos gazdasági csodának i smerte el. Az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójogot. (Az 1920-as években). 5. Döntően a mi érdemünk, hogy a trianoni tragédiánk után 10. talpra állt brszágunk. • ' 6. A vidékfejlesztést. A vidék is Magy arország! 11. 7. Az őstermelőket és családi gazdaságokat segítő rendszert. (Ezt a vívmányunkat most veszély fenyegeti, ezért azt meg kell 12. védenünk!) 8. A minőségi termelés támogatását. (Ezt a vívmányunkat is 13. veszély fenyegeti, ezért ezt is meg kel 1 védenünk!) 9. A földalapú támogatást, amelyet már 2002-ben hektáronként 14. évi 50 000 Ft-ra. majd az azt követő években azEU-s szintre kell emelni! A külső üzletrészek teljes áron történő megváltását. (Most van folyamatban!) A mi harcunk eredményeként kapta vissza a földjeit, vagy azok egy részét 1990. után közel egymillió háromszázezer család! A mezőgazdaság szerkezetátalakításának elkezdését, energia- felhasználóból energia-előállítóvá tételét! Mindeddig a mi harcunk eredményeként maradhattak meg a magyar földek a magyarok tulajdonában. A történelmi egyházak megbecsülését, a hitoktatás támogatását! A Független Kisgazdapárt a magyar demokrácia utolsó védőbástyája! Szavazzon a 7. sz. listára, a Független Kisgazdapártra, mert a vidéken élők sem maradhatnak képviselet nélkül! FOTÓ: EUROPRESS gyilkos és az áldozat családtagjai aa ui vuoiiaz,aöpai i öaiiilc ímir denki ismerte Vízváron és környékén, mivel kisebb településekre is ők jártak ellátni a betegeket. Három gyermekük sírva hallgatta végig a vád- és védőbeszédeket. ________________________HAGY ESZTER DÓRA