Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)
2002-04-05 / 92. szám
2002. Április 5., péntek BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Hírek BEREMENDEN a Sport utcában járdát szeretett volna építeni az önkormányzat, de a lakók tiltakoztak, ugyanis a porták előtti közterületen lévő díszfák és bokrok közül többet ki kellett volna vágni. A döntést - legyen-e járda vagy az utat szélesítsék - a képviselő-testület elhalasztotta. (a) HOSSZÚHETÉNYBEN az általános művelődési központ fűtésrekonstrukcióját határozta el az ön- kormányzat, melyben szerepel kazáncsere is. A program több milliós. (a) PÉCSETT az önkormányzat megbízásából a PW Rt. szakemberei felmérik az önkormányzati tulajdonú belvárosi épületekben az óvóhelyeket, amelyeket az erre az évre rendelkezésre álló 1 millió 850 ezer forintból kell a rendeletben előírtaknak megfelelő állapotba hozni. (aa) A SELLYE! önkormányzat a vezetékes földgázhálózat kiépítéséhez további központi támogatást igényel, a környezetvédelmi alapból 100 millió forintra pályáznak. A beruházás kezdete azonban nem függ a pályázat eredményétől: májusban kezdődnek és a fűtési szezon kezdetére be is fejeződnek a munkák. iwki Ha vízóra nincs, a szomszéd fizet Ha a bekötési vízmérő és a mellékmérők által mutatott adatok közti különbözet fogyasztásarányos felosztása mellett döntenek a lakók, a hitelesített órával nem rendelkezőkre eső részt lehetetlen megállapítani. Az összeget így a többi tulajdonosnak kellene megfizetnie. A közös képviselők által javasolt rendszer, amelyet májustól vezetne be a szolgáltató, korántsem tökéletes. PÉCS Mint ismeretes, májustól az egész társasház fogyasztását számláló bekötési vízmérő, és a lakásokban található mellékmérők közti különbözetet a pécsi vízmű kiszámlázná minden lakónak, feltéve, ha a társasház közgyűlése úgy dönt, élnek a lehetőséggel. A szolgáltatás bevezetését a közös képviselők régóta szorgalmazzák, hisz a mostani rend szerint a gyakran több tízezer forintos különbözetet nekik kell felosztaniuk és beszedniük a lakóktól, a nem fizetőket nekik kell jobb belátásra bírniuk. Nagy Emiltől, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Szövetségének baranyai elnökétől megtudtuk, az épületeknek a különbözet fogyasztásarányos felosztását javasolták, hisz ez a legigazságosabb módszer. Kiderült azonban, hogy ez nem járható út, hisz a házak zömében vannak lakások, amelyek hitelesített mellékmérővel nem rendelkeznek, tehát fogyasztásukról számlát nem kapnak. így a különbözet rájuk eső részéről sem tud számlát kiállítani a szolgáltató, az összeget - ha a közös képviselő a becslésre nem vállalkozik - a többi lakó közt kénytelenek felosztani. Félő tehát, hogy az új rendszer nem váltja majd be a hozzá fűzött reményeket. Ugyanakkor pozitívum, hogy ha a társasházak határoznak a különbözet felosztásának mikéntjéről, később nem kell attól tartaniuk, hogy a nem fizetők miatt az egész épületben kikapcsolják a szolgáltatást. Hisz ehhez a módszerhez csak akkor folyamodik a vízmű, ha a lakók nem tudják eldönteni, kit terhel a hátralék. Információink szerint a pécsi vízműnél az újítás bevezetéséhez szükséges informatikai program tesztelése két-három héten belül befejeződik, ezt követően igényelhetik a társasházak a szolgáltatást. (Előzmény: www. dunantulinaplo. hu) WALD KATA Igazságos felosztás nincs Nem csak fogyasztásarányosan, de például a tulajdoni hányad alapján is feloszthatják a bekötési mérő és a mellékmérök közti különbözetet a lakók. Ez azonban a közös képviselők szerint nem igazságos, hisz az egyforma méretű lakásokban nem biztos, hogy ugyanannyian laknak. Egy egyszemélyes háztartásban pedig jóval kevesebb víz fogy, mint egy öt fős családnál. A lakásban lakók száma is lehet a felosztás alapja, ami szintén ellentéteket szülhet, hisz ez sem a valós fogyasztást tükrözi. Egyetlen megoldás, ha a bekötési mérőt figyelmen kívül hagyva a mellékmérők alapján számlázna a szolgáltató, csakúgy, mint a távfűtés esetén. A szükséges számításokat már megkezdte a vízmű. Nyerjen Nokia 3310-est □OMINO- * csomagban! Dunántúli. Napló A tegnapi helyes megfejtések: 1: A, 2: A, 3: A Mikor jelent meg az Illés együttes Nehéz az út című nagylemeze? /A? 1967 1969 1970 búza rozs árpa 2 Mi Magyarország fő gabonája? $7 .. /C7 Mit jelent a persona non grata kifejezés? Za7 nem élő személy nemkívánatos személy /!/ festett perszóna Ha tudja a helyes válaszokat, ma 11 és 14 vagy 16 és 19 óra zött hívja a (72) 505-064-es számot, adja meg regisztrációs s ) óra kö- 3 számát és diktálja be a helyes válaszhoz tartozó betűket. Ha még nem regisztrált, akkor is telefonálhat, neve, címe és telefonszáma megadása után regisztrációs számot kap és játszhat! A napi megfejtés akkor telitalálatos, ha mindhárom kérdésre tudta a választ. Egy forduló 1Q játéknapig tart: hétfőtől a következő hét csütörtökéig. Minden második pénteken sorsolunk, minden második szombaton közöljük a nyertes nevét. A sorsoláson az is részt vesz, akinek a tíz napból csak egyszer volt telitalálata és az is, akinek tízszer. Akinek több telitalálata van, annak a neve annyiszor kerül a képzeletbeli kalapba, ahány tökéletes megfejtése volt. Megújul a Vásárcsarnok PÉCS, VÁSÁRCSARNOK Megközelítőleg 25 millió forintot szán idén a Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Rt. (PW Rt.) a Vásárcsarnok rekonstrukciójára. A külső és belső átalakítások az árusok és vásárlók kényelmén túl azt a célt is szolgálják, hogy a csarnok fel tudja venni a versenyt a város bevásárlócentrumaival. Naponta több mint 300 árus, s legalább hússzor ennyi ember - nem csak a vásárlók térnek be a csarnokba, hatalmas az átmenőforgalom a távolsági buszpályaudvar felé és felől is -, sok tonnányi áru. Kirakatban lévő nagyüzem, amelyet megfelelő külsővel és beltérrel működtetve a belvárosban lehet a meglévő és tervezett bevásárlócentrumok versenytársává tenni. Cél ez is. A létesítmény az önkormányzati vagyon részeként a PW Rt. tulajdonában van. A korszerűsítés nagyon időszerű. A felújítási munkákat már a múlt évben elkezdték, akkor mintegy 5 millió forintért festették át kívülről a Márfy Miklós, a PW Rt. vállalkozási főosztályának vezetője által kolosszálisnak mondott épületet. Huszonegy éve fogadja az eladók és vásárlók özönét a pécsi vásárcsarnok. Ma már olyan zsúfolt, hogy árusok tucatjai szorulnak ki az épületből, különösen „nagy napokon”. A zsúfoltságot a vásárlók is érzik, annak minden hátrányával együtt, s elsősorban azoknak okoz gondot, akik ritkábban járnak ide, nem ismerik, mit és hol lehet a legkönnyebben megvásárolni. Idén megépül az álmennyezet, egyben korszerűsítik a világítást; a tervek szerint két hét múlva kezdenek, a befejezés júniusban várható. A taxiállomás felőli belső oldal pavilonsorát átalakítják, megszépülnek a kis boltok és előtereik, a csarnok a beruházó szerint ezáltal sokkal barátságosabb lesz. Folytatják a munkát kívül is, a Bajcsy utca felől egy széles, cserépfedésű, egészen a buszmegállókig kinyúló előtetőt kap az épület. Ezzel ősszel szeretnének végezni. A belső átalakítások miatt szakaszosan pár napra többször.is bezárják a csarnokot. Márfy Miklós jelezte, ez a vásárlóknak nem okoz komolyabb kellemetlenséget, mert a Felsőmalom utcai piacon bőven tudnak helyet biztosítani az árusoknak. Az átalakítás után a bérleti díjak és a helypénz megemelését nem tervezik, marad az inflációkövető díjnövekedés. PÉCS PÉCS Tegnap hivatalosan is birtokba vehették az iskola diákjai a Gandhi Alapítványi Gimnázium új oktatási és igazgatási épületét. A több mint kétezer négyzetméteres területen tíz tanterem, négy csoportszoba, egy előadóterem és igazgatási helyiségek kaptak helyet. A beruházás - amelyet az Oktatási Minisztérium támogatott - összesen hatszáz- négy millió forintba került. Az épületet csütörtökön Pálinkás József, az oktatási tárca vezetője avatta fel, aki beszédében „szimbolikus jelentőségűnek” nevezte az építményt, ahol a cigány származású fiatalok esélyt kaphatnak jövőjük kialakítására. A miniszter hangsúlyozta, hogy a roma fiatalok a magyar oktatási rendszer számára ugyanolyan fontosak, mint a nem cigány származású fiatalok. Kokárdát viselhetnek, pártjelvényt nem Megbírságolják a kulcscsörgetőket PÉCS A többszöri szavazók kiszűrése érdekében tegnap az Országos Választási Iroda (OVI) Baranyából is bekérte a választói névjegyzékből töröltek és az igazolással máshol szavazók adatait. Mint azt lAszlóné dr. Kovács Ilona megyei főjegyző, a Területi Választási Iroda vezetője elmondta, az Országos Választási Bizottság állást foglalt a jogszabályok által megengedett szimbólumok viselését illetően is, s ezek szerint az OVl-val egyeztetett olvasatból kiderül, hogy a választási Szervezetek tagjai a választás napján a jogszabályok által tiltott jelvények, szimbólumok mellett az egyes pártok jelvényeit sem tűzhetik ki. A nemzeti lobogó színeit megjelenítő kokárda viselése viszont mindenki, így a választási szervekben dolgozók számára is megengedett. ___________kjf. Har kány A korábbi évekhez hasonlóan a szezon beindulásával minden bizonnyal ismét megjelennek a vendégeket erőnek erejével magukhoz csalogató szobáztatók a város útjai mentén. Az önkormányzat azonban fel- • vette a kesztyűt: a minap módosították az egyik helyi rendeletet, melyben erre a kérdésre is külön kitértek. Amint azt Kovács Julianna aljegyző elmondta, a közterület-felügyelők hatáskörébe tartozik 3 kulcscsörgetőkkel szembeni fellépés, ám természetes, hogy ők sem lehetnek mindenhol egyszerre jelen. Épp ezért az önkormányzat a vendégek figyelmét is felhívja, hogy amennyiben inzultus érte őket a szállásfoglalás során, úgy azt jelezzék a polgármesteri hivatalnak, hiszen csak ezt követően indulhat meg a szabálysértési eljárás. Az évente több mint egymillió turistát fogadó fürdővárosban az elmúlt időszakban szerencsére még komolyabb atricitás nem történt - melyre a Balatonnál már akadt példa -, ám az már többször is előfordult, hogy erőszakosan és különböző mesékkel elcsábították a vendéget a hivatalosan is idegenforgalommal foglalkozók elől. A kuncsaftfogók - akik nem ritkán tucatnyi kulccsal is rendelkeznek - többsége a strandfürdő főbejárata előtti út mentén vár prédára. Kovács Julianna elmondta, a helyi rendeletet megszegő, erőszakos vendégszerzők 30 ezer forintos szabálysértési bírsággal sújthatók. (Előzmény: www. dunantulinaplo. hu) K. J. Holnap ismét gyűjtik Pécsett a háztartásokban felhalmozódó veszélyes hulladékot. A szombaton délelőtt 9 órától délig tartó akciót az önkormányzat megbízásából a Környezetünkért Alapítvány szervezi. A város négy pontján lesznek átvevőhelyek: a Veress Endre úti, a Do- mus Áruház mögötti, a Búza téri parkolókban, illetve a Pécs Plaza keleti, vásártérrel szembeni bejáratánál. A gyűjtőhelyeken le lehet adni a használt étolajat, akkumulátorokat, festékeket és hígítókat, lakkokat, fáradtolajat, ragasztószereket, szárazelemeket, növényvédőszereket, fénycsöveket, hűtőszekrényeket és a gumiabroncsokat is. Átadták'a Gandhi új épületét A mezőőrt nem fizetnék a gazdák Sellye Nem kizárt, hogy a mezőőri szolgálatot megszünteti az önkormányzat, a földtulajdonosok jó része ugyanis, mint a napokban tartott közmeghallgatáson kiderült, nem tart igényt a szolgáltatásra. Eddig a szolgálat működési költségeinek felét a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, másik felét pedig az önkormányzat állta. Idéntől azonban az évi mintegy 600 ezer forintos kiadást a város nem tudja vállalni, ezért mezőőri járulékot vezetnének be, amit a földek gazdáinak kellene fizetniük. Fekete Gézától, Sellye jegyzőjétől megtudtuk, az eredeti tervek szerint hektáronként 400 forintot kellene fizetniük a gazdáknak, az összeg azonban még módosulhat. A sellyei területek többsége 10 hektárnál kisebb, a többségnek tehát évi 3-4 ezer forinttal kellene hozzájárulnia a szolgálat működéséhez. A gazdák jó része azonban úgy véli, á gabonafélék őrzése - ami a földek többségén terem - nem indokolt, hisz nem jellemző, hogy a terményt ellopnák. A dinnyeföldeket pedig a tulajdonosok által külön fizetett csősz vigyázza, a mezőőrre tehát sokak szerint nincs is szükség. A képviselő-testület májusban tárgyalja újra a kérdést, akkor dől el, működtetik-e tovább a szolgálatot, vagy sem. Ha igen, a járulékot minden érintett gazdának be kell fizetnie, ellenkező esetben adóként hajtják be az összeget. W. K. Skandináv lottó Nyeremények 7 találatos: 47 474 460 Ft 6 találatos: 264 065 Ft 5 találatos: 4894 Ft 4 találatos: 824 Ft Hulladékgyűjtés, a város több pontján MJ' Az új épület impozáns aulájában mondta avatóbeszédét Pálinkás József oktatási miniszter FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ M. A.