Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)
2002-04-22 / 109. szám
12. OLDAL \dFogas. R D E T E S 2002. ÁPRILIS 22., HÉTFŐ Lakossági apróhirdetés felvétele telefonon: 72/505-067 (munkaidőn túl üzenetrögzítő fogadja hívását) BÚCSÚZUNK DR. VARSZEGI KAROLYTOL Meghalt dr. Várszegi Károly, nyugalmazott gazdasági igazgató, a PTE Közgazdaságtudományi Kar címzetes egyetemi docense, a Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei Szervezetének titkára. Személyében köz- és elismert kiváló embert, barátot, kollégát veszítettünk el. Várszegi Károly 1945-ben Budapesten közgazda, majd 1951-ben Pécsett jogi diplomát szerzett. Már 1936-ban, az érettségi után elkezdett dolgozni, előbb kiskereskedelmi cégeknél gyakornokként, majd 1937-től 1948-ig a Magyar Általános Hitelbanknál tisztviselőként. A bankok államosítása után 1948-ban a Pécsi Bőrgyárhoz került kereskedelmi és pénzügyi főosztályvezető-helyettesi beosztásba, ahol 1951-ig dolgozott. Ezt követően Budapesten egy évig a Központi Statisztikai Hivatalnál vállalt munkát, ahol pénzügyi statisztikával foglalkozott. 1952-ben visszajött Pécsre a Baranya Megyei Állami Építőipari Vállalathoz, ahol 27 éven keresztül, 1979-ben történt nyugdíjazásáig, gazdasági igazgató-helyettesi beosztásban dolgozott. Közgazda diplomájának megszerzését követően munkája mellett egészen 1987-ig oktatott magas színvonalon a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán üzemgazdaságtant, számvitelt és elemzést. Több jegyzetet és példatárat készített. Felelősségteljes munkája, oktatói tevékenysége mellett 1969-től 10 éven keresztül a Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei szervezetében társadalmi munkában, nagyon lelkesen és mindenki legnagyobb megelégedésére titkári teendőket látott el. Szakmai munkája során mind az oktatásban, mind a gyakorlatban mindenkor fogékony volt az új, korszerű ismeretekre. Ezt jól példázza, hogy elsők között alkalmazta a számítástechnikát, amelyre sem az anyagiakat, sem a szellemi energiát nem sajnálta. Várszegi Károly halálával nem csak egy nagy tapasztalattal bíró, örökké tenni akaró tanárt, hanem egy mindenkin segíteni tudó kedves és közvetlen jó barátot veszítettük el. 2002. április 23-án, 12.30-kor veszünk végső búcsút tőle a pécsi központi temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A PTE Közgazdaságtudományi Kar Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei Szervezete Tanítványai *200430* ÁLLÁST KÍNÁL A Centrál Mosodák Rt. Pécsi Üzeme azonnali belépéssel felvesz határozott időre szóló munkaszerződéssel, betanított, gépi munkára, pécsi, női dolgozókat, 2 műszakos foglalkoztatással. Jelentkezni az üzemben Pécs, Akác u. 1. (Honvéd Kórház udvarában) Kft. keres nem dohányzó férfi munkatársakat BETANÍTOTT MUNKÁRA (fémipari szakmai gyakorlat előny) Érdeklődni: 72/252-823 -nmeeA GENERALI Providencia Biztosító Rt. siklósi fiókjába főállású alkalmazotti munkakörbe keres középfokú végzettségű munkatársakat. 30/946-40-70, munkaidőben. Mecsekparkett Kft. asztalosokat keres, jelentkezni 7631 Pécs, Nagyárpádi út 7. Tel.: 30/3000-823, 72/410-044 -nmssÁCS szakmunkást felvesz a SZE-Kat Kft. Pécsi munkahelyre. Lehet pályakezdő is. Tel.: 06-20/933-6783 * •200096* CÉGÜNK olyan 25 és 50 év közötti hölgyek jelentkezését várja, akik szeretik a saját hangjukat, a társaságot, sok ismerősük van, határozott elképzeléssel bírnak a jövőjükről és korlátlan vágy és akarat él bennük az anyagi függetlenségük megteremtésére. Időpontegyeztetés: 72/224-762, 8-13 óra között. •200342* CSÖKKENTETT munkaképességű varrónőket felveszünk. Tel.: 72/214-890 GÉPKEZELŐT felveszünk árokásó- homlok- rakodó gépünkre. Tel: 72/515-745----------- •197625* GO MBASZEDÉSHEZ, pécsújhegyi munkahelyre női munkaerőt felveszünk, pécsi lakhellyel. Tel.: 72/228-684 •199752* GYÓGYSZERÉSZ munkatársat patikába felveszek. Lakás megoldható. Érd.: 72/212- 704 este •196255* HAZAI, ipari tisztítószergyártó cég területi képviselőt keres Szigetvárról. Telefon: 06- 20/961-6270 ____________________20 -Élelmiszer-vegyiáru szakmában jártas, gyakorlattal rendelkező áruátvevőt és áruösszeállítót felveszünk gyakorlattól függő, kiemelt bérezéssel. Jelentkezését a 7611, Pécs 11. Pf. 19. címre kérjük eljuttatni. KERESEK 100 most fogyni vágyót, komoly fizetésért. 06-30/9564-942 •200338* KŐFARAGÓ vagy műköves, önállóan is dolgozni tudó szakmunkást felveszek. 72/256-815 •195939* KÖNYVELŐIRODA gyakorlattal rendelkező mérlegképes könyvelőt keres. Érd.: 72/513-780 •195420* DIREKT marketing üzletkötőt felveszünk. Magas kereset + szolgálati autó. Tel.: 72/228-071, 20/9494-409 •200109* SZEMÉLYAUTÓVAL rendelkező üzletkötő beállítottságú munkatársat keresünk. Kereset: 13 000 Ft/hét + benzin. Tel.: 06/30/325-1360, érdeklődni: hétfő, kedd 9.30-13.00-ig. TANDÍJMENTES Windows, Word, Excel tanfolyamok a Konzumnál. 72/212-277/155 mellék. *195692* VAGYONŐRT keresünk harkányi munkahelyre. Érd.: 06/20/3658-486 •200022* BELSŐÉPÍTÉSZETI anyagokat forgalmazó cég üzletkötőt keres a következő feltételekkel: felső-vagy középfokú építőipari végzettség, 2 éves szakmai tapasztalat, jogosítvány, jó kommunikációs készség, számítógép felhasználói szintű ismerete. A fényképpel ellátott szakmai önéletrajzokat az Acromat Kft. 1519 Bp. Pf. 393-ra várjuk. Érdeklődni a 36-1- 464-5297-es számon lehet. •197748* ORSZÁGOS cégünk új egészségvédő módszer bevezetéséhez megyei vezető tanácsadót keres. Pedagógiai és/vagy egészgügyi felsőfokú végzettség előny. Dr. Tens Med Kft. Szánki György 06-1-387-7640, 06- 209-363-554. *200036* ORSZÁGOS áruházlánc pécsi áruházába keres áruházvezetőt felsőfokú pedagógusi vagy kereskedelmi végzettséggel. Fényképes, kézzel írt önéletrajzokat telefonszámmal várjuk a következő címre: 1399 Budapest, Pf. 675 címre ‘200436* KÖZLEMÉNY _____ A Hegyháti ÁFÉSZ Sásd Igazgatósága 2002. május 4.-én 9,30 órára a Küldöttgyűlést összehívja, mely a 2001 évi gazdálkodását, mérleg eredményét, vagyonrész átadási program tervezetét és tisztségviselők választását tárgyalja meg. Küldöttgyűlés helye: Sásd, Jager étterem. Várjuk küldötteinket. *200351* INFORMATIKUSKÉPZÉS Budapesten és Szegeden! Rendszerprogramozó, Programozó, Adatbázis-adminisztrátor, Rendszergazda, Rendszerszervező szakok. Állami felsőfokú, amerikai informatikus-mérnöki képesítések. Legyen Ön is Informatikus! www.szofi.hu 1/413-0860, 62/48-77-65 A Kodolányi János Középiskola Pécsi Szakközépiskolai Tagozatán a 2002/2003. tanévben az alábbi érettségire épülő, iskolarendszerű, nappali és esti tagozatos emelt szintű szakképesítések indulnak: Gazdasági informatikus, Menedzserasszisztens, Számítástechnikai programozó. Cím: Pécs, Hajnóczy út 37-39. Telefon: 72/551-730 A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Kara és a VITUKI Rt. Budapest 2002. április 26-án induló műszaki ellenőri tanfolyamára jelentkezni a tanfolyam kezdési időpontjáig lehet. Érdeklődni és jelentkezni Bánhegyi Ilonánál (Pécs, Boszorkány i. 2y Ili. em. 309. sz., tel.: 72/224-277/3830, fax: 72/224-277/2801) lehet. KISKERESKEDŐK Számítógépek részletre 0% előleggel is! Tel.: 72/511-502 ■msr A 75 éves Szieberth Róbert Általános Iskola (Gyárváros) szeretettel várja a volt tanítványokat, nevelőket, szülőket, érdeklődőket jubileumi rendezvényeire április 23-27 között: az iskolatörténeti kiállítás megtekinthető 8-17 óráig, szombaton 12 óráig, megjelent a jubileumi évkönyv, április 26- án, 17 órától műsoros est lesz a Puskin téri kollégiumban. •200332* ÉHEZÉS nélküli fogyás. 06/20/478-9081 •200365* ELSÖÁLDOZÓKNAK, bérmálkozóknak, menyasszonyoknak, koszorúslányoknak, hajba fűzhető virágok, gyöngyök, fejdíszek, bizsuk kaphatók a Brumi boltban a Colonia üzletház, Pécs, Citrom u. 2.1. em.-én *200266* NARANCSBÓR, Önnek is problémát okoz? Speciális növényi étrend-kiegészítővel megszabadulhat tőle. Bővebb felvilágosítás: 06/30/376-8950 telefonon. *200044* ZÁSZLÓT a zászlókészítőtől! 72/511-480 *200206* OKTATÁS •■KARNIS CENTRUM-# PÉCS, RÁKÓCZI ÓT 71/A. (Esküvői Ruhaszalon mellett) EGYES RÚDKARNISOK 20-30% engedménnyel kaphatók! Amíg a készlet tart!- Házgyári karnis (2 sines) 650 Ft/m- Alukarnls (2 sines) 1400 Ft/m- Húzós, karnisok 3000 Ft-tól Megrendelhetők: Reluxa, redőny, és olasz harmónikaajtók, rolók4000 Ft-tól! Tel.: 06-20/3189-784 _ Nyitva tartás: hétfő-péntek 9-t 7-ig Ebédidő: 12.30-13-ig A LEGJOBB MINŐSÉGŰ póló. blúz. minőségi nadrág, kamasz nadrág, női cipő, szandál, nyakkendő, baseballsapka, farmer új készlet. CITROM TÚRI Pécs, Citrom u. 14 . •199909■ > Műanyaggal bevont fonat: 11,2 m magas: 5500 Ft/tekercs < > 1,5 m magas: 6500 Ft/tekercs < ÁFÁS ÁRAK! A tekercsek hossza: 25 fm SM-HUZAL KFT. Drétüzem Kozármisleny. Pécsi u. 1/A. Ipartelep T.; 72/370-037 Myths: H-P: 7-16.0Q-ig AUTÓSISKOLA KÉK „T" Iparosház. Multimédiás tanfolyamok de., du. Tel: 227-833/11, www.autosiskobkekl.hu loisor ÁLLÁST KERES INFORMATIKUS végzettséggel állást keresek. Tel.: 06/20/482-1995 Dunántúli Napló hirdetésfelvételi irodáiban akár A kedvezménnyel is feladhatja lakossági apróhirdetéseit!* ► Dúnántúli Napló ► Duníafeiíkgapló ► Somogyi Hírlap I ► Tolnai Népújság | ^'*#j Lapjainkkal közel 600 000 olvasót érhet el! ■"Amennyiben Ön a megjelenéstől számított 1 héten belül adja fel lakossági apróhirdetését lapunk valamely hétköznapi számába, úgy jogosult kedvezményes tarifa szerint hirdetni a megjelölt újságokban. A kedvezményes hirdetéseket csak az alaphirdetéssel együtt megrendelve ad hatja fel. A kedvezmény az ingatlan-, a lakás- és a gépjármörovatokra érvényes. A Dunántúli Naplóban megjelenő apróhirdetéseket ingyenesen tesszük közzé az Új Dunántúli Napló Online kiadásában az interneten a következő címen: www.dunantulinaplo.hu Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, testvérünk, sógorunk, nagybácsink és rokonunk, KOVACSICS RUDOLF 75 éves korában elhunyt. Temetése április 24-én, 15.30 órakor gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család *199994* Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk, LENTHY ZOLTÁN 59 éves korában elhunyt. Temetése április 24-én, 13.30 órakor a pécsi temető díszterméből történik. A gyászoló család *200221* Fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH IMRÉNÉ Bogáthy Erzsébet volt Horváth Lajosné, kérési lakos, 2002. április 17-én, 90 éves korában csendesen elhunyt. Temetése április 25-én, 13 órakor lesz a pécsi központi temető kápolnájából. Előtte gyászmise. Gyászoló szerettei *200230* „Nem integet többet elfáradt kezed, nem dobog értünk jóságos szived." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, testvérünk, sógorunk és kedves rokonunk, GRÁVICS LÁSZLÓ ny. vájár életének 72. évében elhunyt. Temetése 2002. április 25-én, 12.30 órakor a Vasas II. temetőben lesz. A gyászoló család *200226* Fájó szívvel tudatjuk, hogy ZÁMBÓ JÓZSEF a volt Szentegáti Ág nyugdíjasa 74 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése április 24-én, 14 órakor lesz szigetváron a turbéki temetőben. * A gyászoló család *200410* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy IVASIVKA MIHÁLYNÉ 91 éves korában elhunyt. Utolsó útjára április 24-én 14.30 órakor kísérjük a pécsi központi temető kápolnájából. A gyászoló család *200491* Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett fiam, DÜRMANN KONRÁD 58 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése április 23-án, 13.30 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Előtte 13 órakor gyászmise a kápolnában. Gyászoló édesanyja és a széles körű rokonság *200433* Köszönetét mondunk mindazoknak, akik BOHNER JÁNOS , temetésén részt vettek, fájdalmunkban velünk éreztek. A gyászoló család *199948* Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat, SALAMON TIBORT utolsó útjára elkísérték és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család *200358* Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunkat, MATÓK SÁNDORT utolsó útjára elkísérték és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család *200402* Köszönetét mondunk mindazoknak, akik BESENYEI GYULA temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család *200404* Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, barátnak, szomszédnak és ismerősnejr, akik szeretett halottunk, SZABÓKA JÁNOSNÉ temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal és részvétnyilvánításokkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család *200405* Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, SKERLECZJÁNOS temetésén részt vettek és fájdalmunkban velünk éreztek. A gyászoló család -200412* Hirdetésfelvevő és előfizetési irodáink Pécsett Hunyadi út 11. Teléfon: (72) 505-073 Engel János út 8. Telefon: (72) 505-030 Nagy Lajos király útja 14. Telefon: (72) 505-047 Berek utca 6. Telefon: (72) 412-565 Ferencesek utcája 1. Telefon: (72) 214-212 ' A miénk.