Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)

2002-04-13 / 100. szám

fi H 2002. Április 13., szombat RIPORT 7. OLDAL KULTURA­A HOSSZÚ VÁRAKOZÁS RÖVID PILLANATAI címmel a világszerte ismert természetfotós, a harminc éve külföldön élő Bágyi Ferenc képei láthatók a pécsi Ifjúsági Ház galériájában. A Föld legegzotikusabb, legtávolabbi helyein exponált fotók mellett a hazánkban készültek is helyet kaptak a május 6-ig nyitva tartó tárlaton. S ez nem véletlen, hiszen szarvasbőgés idején, ha teheti, mindig Magyarországon „élesíti” a teleobjektívjét. ________________________________________________ _ fotó; tóth l. Az egyetem érdekeit közvetítik A néhai Tanárképző Főiskola oktatás-tech­nikai tanszékéből nőtte ki magát, s ma az ország egyetlen' egyetemi televíziója. Oly­annyira, hogy miniszterek adóznak elisme­réssel tevékenységüknek, és egyre több helyről érkeznek ide tapasztalatszerzésre. A pécsi Univ TV-hez. Kosaras Attila, aki 27 éve dolgozik a főiskola, majd az egyetem kötelékében, valaha, amikor a néhai Tanárképző Főiskola az UNESCO segítsé- . gével 1976-ban kapott egy fekete-fehér képmag­nót, egyszerűen beleszeretett a videózásba. Az­óta ez a hobbija, és majd' tíz éve, immár a szak­mája is. A JPTE vezetése ugyanis 1993-ban bizto­sított forrást arra, hogy létrejöhessen az önálló egyetemi televízió, az Univ TV, ami azóta is a Vá­rosi TV csatornáján sugározza műsorát. A stáb természetesen változik, elvégre egy egyetemi televízió életében nagyon fontosak a hallgatók, akik, persze, jönnek és mennek. Men­nek - de sokan már komoly szakmai tudással fel­vértezett kollégaként, ki a Magyar Televízióhoz, ki a TV2-höz, avagy hazatérve szülőhelyére a he­lyi, városi tévéknél-rádióknál talál magának munkát. Az Univ TV mai stúdiója az egyetem és egy nagyvállalat közös beruházása eredményeképp alakult ki, 21. századi digitális technikával felsze­relve. Nem is csoda, hogy nyolc tévétársaság ve­szi át a műsoraikat, amit ingyen küldenek szét kazettákon. Ez a jövőre nézve még inkább igaz lehet, hiszen ha megvalósul a jelenleg még csak „Nyitott Egyetem” munkacím alatt futó projekt, akkor már napi, akár 30 perces műsor készítésé­re is lesz mód (természetesen külön stábbal). Ez a Gólyavári esték-hez hasonlóan a népszerű-tu­dományos ismeretterjesztést tűzné maga elé, a különböző karok szakmai potenciáljára támasz­kodva. Egyben ebben az új műsorformában még inkább kiteljesedne az Univ TV alaptétele: hírt adni, a szó minden értelmében közvetíteni a Pé­csi Tudományegyetemen jelenlévő értékekről. Arról nem is szólva, hogy a stúdió az oktatás­nak is része lett:- 1994-ben még Horányi Özséb kért fel arra, hogy a Kommunikációs Tanszéken tanítsam a té­vézés rejtelmeit - mondja Ko­saras Attila. - Örültem neki, mert egyrészt szeretek taníta­ni, másrészt roppant fontos a hallgatókkal való élő kapcsolat. Az is igaz, hogy a kommuniká­ció oktatása eléggé elméleti, és itt legalább mód van arra a fia­taloknak, hogy a gyakorlatba is belekóstolhassanak. A félév zá­rásaképp egy 2-3 perces vizsga­filmet kell elkészíteniük, amolyan kis etűdöt, mindenki a saját kedve szerint. Ami a Pécsen kívüli visszhangot illeti, elmond­ható, hogy oktatási miniszterek sora lepődött meg előbb, majd adott - rendszeresen és kész­séggel - interjút az Univ TV-nek. És hogy bizo­nyára nem járnak rossz úton a pécsiek, jelzi az is, hogy az ország más szegleteiben, például Gödöl­lőn és Debrecenben, is alakulófélben vannak ha­sonló kezdeményezések - nem csoda hát, hogy ide zarándokolnak el tapasztalatszerzés végett. MÉHES K. Holografikus közelítések A Pécsi Galéria és Vizuális Mű­vészeti Műhely, a Budapesti Osztrák Kultúrcentrum és a Bécsi Zsidó Múzeum rendezé­sében „A bécsi zsidóság - Ho­lografikus közelítések” című kiállítása látható Pécsen, a Szent István téri Kisgalériá- ban. A vaskos, vaktekintetű üvegla­pok mögé gombnyomásra tér vissza a múlt. A tér egyedi látni­valókkal telítődik. Az idő egy bi­zonyos pillanatában a tér egy meghatározott pontjából történő látványrögzítés a hologram is, ezáltal némileg a fényképre em­lékeztethet. Csak térhatású. A látvány és a pillanat szinte teljes érvényű megidézhetősége válik ezzel lehetségessé. Az illú­zió mégis, csak illúzió marad. A múlt valóságos képe eliramlik - írja Walter Benjamin. Csak olyan képként ragadható meg, amely felismerhetőségének a pillanatá­ban épphogy csak felvillan. Dr. Újvári Jenő, Pécs alpolgár­mestere megnyitójában utalt a világörökségi feltárás osztrák részről történő támogatására, egyben kiemelte, hogy a zsidó­ság pécsi jelenléte az ókeresz­ténység megjelenése óta mutat­ható ki. Onnan ível ez a kultúra a zsinagógáig, az ottani Angster- orgonáig. A zsidóság, a zsidó ér­tékek egyetemessége jól társítha­tó ezekkel a modern kifejezési eszközökkel. Nemcsak a tárgyak léte, időhöz kötöttsége, hanem titokzatos élete is megidézhető- vé válik, megidéződik. A múltat hozzák tehát vissza a jelenbe ezek a különleges konzervá- tumok, amelyek mégis erede­tüktől elszakítottan, ezáltal im­már önállósultan jelennek meg saját létezési súlypontjuk. köré ágyazódottan. Ezzel együtt, a múltat őrizve és attól elszakítot­tan, a mindenkori jelenben is al­kalmas egy ilyen holografikus környezet arra, hogy „az emlé­kezést szolgáló hely” legyen. Ez egyben az információszerzésre, a tudásgyarapításra és a kegye­letre egyaránt alkalmas. Emlé­kezni pedig - ezzel a nagy múltú néppel együtt komnk emberé­nek - van mire. Soha nem volt mértékű, mennyiségű és súlyú emlékeznivalónk van. bebessi k. Futnak a képek _______ Ta lányok nélkül Széchenyit Kossuth Lajos nevez­te egy megyegyűlésen a legna­gyobb magyarnak. Németh Lász­ló ezzel szemben azt írta róla, hogy ő „a legtalányosabb ma­gyar”. „Ha Széchenyihez a kül­földi életrajzdivat hozzá tudott volna férni” - állította a Kelet Né­pében megjelent tanulmányában - „érdekesebb biográfiákat költ róla, mint Byronról, vagy Erzsé­bet- Essexéről. Beszélni is nehéz róla másként, mint talányait föl­adva, majd bogozgatva.” Széchenyi alakja mint filmté­ma, úgy vélem, alapvetően két kompozíciós lehetőséget kínált: egy drámai, sűrítő, analitikus el­rendezést, amely egyetlen kulcs- helyzetből bontja ki a történetet, és egy epikus, az életút, a múló idő fonalán előre haladó építke­zést. Bereményi Géza, a Hídem- ber rendezője és egyik forgató­könyvírója az előbbi megoldásra tett ugyan egy szárnyaszegett kí­sérletet (a film elején a hőst a for­radalom idején beszállítják a döblingi elmegyógyintézetbe), de azután mégsem alkalmazta a termékenyebbnek látszó vissza­pillantó módszert. Helyette a kényelmesebb lineáris technikát juttatta érvényre, olyan konzervatív kompozí­ciót dolgozott ki, amely Bódy Gábor művészi ered­ményei után két évtizedeiéi lényegében visszalépésről tanúskodik a Várkonyi Zol­tán által egykor követett tör­ténetmondás horizontjához. Ez a döntés nem szolgálta a talányok Németh László-i föladását. De ha már így alakult, leg­alább folyamatszerűvé kel­lett volna tenni a cselek­ményt, sokoldalú motiváció­val, az egyes jelenetek közti személyiségalakulás és a ko­rabeli politikai események érzékeltetésével, ami, saj­nos, igen hézagosra sikerült. Jel­zés is alig történik például a kora­beli nyelvállapotokra, az irodalmi élet alakjainak megidézése is el­maradt, vagy a Hitel hatásának ábrázolása. Így a film a talányok bogozgatásával is adósunk. A forgatókönyv ott tért el a tör­ténelmi kutatások álláspontjától, ahol nem kellett volna (azt sejte­tik, hogy a gróf nem önkezével vetett véget életének, holott az ef­féle feltételezéseket Kosáry Do­mokos „felelőtlen manipuláció”- nak nevezte Széchenyi Döbling- ben című könyvében), ellenben megtorpannak ott, ahol nagyobb bátorságra lett volna szükség: leginkább Széchenyi és Kossuth ellentétének megvilágítása ma­radt el. Bizonyára ezekkel a hiá­nyokkal függ össze, hogy Eperjes Károly nem eléggé meggyőző a címszerepben. Három életkori maszkja nem alkot egységes jel­lemet (legjobb a döblingi jelene­tekben, ahol dikciója is színeseb­bé válik), s olykor a színészi al­kat, realisztikus játékmód és a hős intellektusa közti feszültsé­get is érzékelni lehet. Darvas Iván viszont kiemelkedő játékot nyújt Metternich alakítójaként: egyszerre tudja érzékeltetni a kancellár politikai konokságát és ironikus szellemét. Mellette Cserhalmi György Wesselényi bárójára és Can Togay Batthyány Lajosára lehet leginkább felfi­gyelni. A nők közül Kováts Adél a leghitelesebb Karolina szerepé­ben, és Irina Latchina is bizonyá­ra jó Crescence lehetett volna megfelelően megírt szerep ese­tén. Bereményi Géza nagy gondot fordított a Lánchíd felépítésének jelképszerű kimunkálására, nem­zeti küldetést, egyéni sorsot su­gárzó jelentőségének kibontásá­ra, s ez helyeselhető, ám a film realista közegében a képek konk­rét jelentése gyakran ellentmond az alkotói szándéknak. Úgy tűnik például, mintha az építkezés so­rán bekövetkezett baleset lett volna Széchenyi összeomlásának legfőbb oka. A szimbolikus üze­net és a közvetlen képi jelentés feszültségéért alkalmasint Kar­dos Sándor tetszetős, ám eredeti ötlet nélküli fényképezése is okolható. Jól sikerült viszont a Clark Ádámmal kapcsolatos jele­net síkszerű kompozíciója, vagy az agg Metternich elvonulásának meg-megszakított látványa. Hogy Széchenyi a legnagyobb magyar volt, azt tudjuk, ám hogy a legtalányosabb is, azt továbbra is csak sejthetjük. Nagy Imre A „Hídember” szerepében Eperjes Károly Egy öregember emlékirataiból Szindbád törzsasztalánál (5) Jávorka, a käme meséli: Barátaim tudják, kalandos életem legszebb perceit nők tették emléke­zetessé. Érdemtelenül sokat kaptam tőlük. Bár gyakran megsebeztek, gyógyírt is ők adtak. Vénségemre mégsem azokat idé­zem legtöbbször, akiket huszáros rohammal bevettem, vagy akiknek fogságába szédültem, hanem azo­kat, akik titkos ígéretek maradtak, vagy még azok sem voltak. Különös volt a viszonyom a szép doktornőkhöz. Egy ifjúkori szerelmemet akkor veszítettem el, amikor medika lett. Még nem tudtam, hogy ez jelez va­lami sorsszerűt. Később vonzódtam egy másik medikához, aki megren- dítően szeretett is, de nem mertem kapcsolatunkat beteljesíteni. Túl ár­tatlannak találtam, mellette maga­mat tisztátalannak, nem mertem be­letörülközni. Egy vén kurucnak is le­het néha lelkiismerete. Festő barátom, özvegységében, társaságban kitátotta a száját egy fogorvosnő előtt, aki rossz fogait át­vizsgálta, addig kezelgette, míg élet­társi kapcsolattá nemesült a kúra. A teljes baráti kör potyázott a hölgy­nél. Ingyen tömettek, húzattak, ko­ronát kaptak. Nekem voltak a leg­rosszabb fogaim, épp ezért nem tudtam elképzelni, hogy a barátom kedvese előtt szégyenkezzem vele. Azzal az orvossal tudok együtt munkálkodni az egészségemért, aki közel áll hozzám, kicsit a barátom is. Ám az orvosnőkkel más a hely­zet. Hogyan beszéljek egy barátom feleségének hasmenésről, szúró fá­jásról a mellékherékben, egyetlen ékszeremről, az aranyeremről? Egyszer kínzó térdfájással men­tem a körzeti orvosi rendelőbe. A doktornő, akit kitűnő háziasszony­ként régóta tiszteltem, megvizsgált. Mondtam is: ha ezt a legközeleb­bi baráti vacsorán elmesélem, hogy én itt ültem letolt nadrággal, s Ő a lá­baim előtt guggolva a térdemen babrált... Az asszisztensek pukka- doztak a nevetéstől. Bár a milurgit, amit felírt, azóta is használ. Veseköveimmel gyakran men­tem ultrahangra. Első látásra megra­gadott a vizsgálatot végző K. doktor­nő, fehér nadrág és trikó alatt is kihí­vóan feszülő harmonikus teste, ru­galmas bőre, céltudatos átható te­kintete. Feküdtem előtte a ronda, puffadt hasammal. Kérdezte, hol fáj? A francba sem tudtam kitalálni. Csak őt bámultam. Nyomkodott összevissza, kérdezte, itt fáj? Most nem, mondtam, de máskor nagyon. Végül ilyen szövegek kerültek a le­letemre: „gázos, pangó belek, kő nem látható.” A guta kerülgetett. Ta­lálkozom egy pompás hölggyel, aki­ről megtudtam, nemrég még aktív atléta volt, s ő valószínűleg csak mint a potenciális szellentőt fog megjegyezni magának. Nem is jár­tam hetekig orvoshoz. Aztán begör­csöltem, s az esti ügyeletén Buzo­gány doktor meglátta a vesét már el­záró követ. Még jó, hogy a férfiak szépsége nem tünteti el a fájdalom- érzetemet. Ötvenéves korom táján minden nyavalya elért. Néha olyan beteg voltam, hogy nem tudtam elmenni az orvoshoz. Ha mentem is - hiába. A háziorvosom csinos, kedves arcú, kellemes nőszemély. Csak rám­mosolyog és nem érzem, hogy itt szúr, ott hasogat, trotyli vagyok, ful­ladok, megy a hasam... A férfiem­ber nem traktál ilyennel kellemes hölgyeket. A kórházi zárójelentések alapján felírandó receptjeimért is egy fiatal kollégámat küldöm el. Ne lássa a szép doktornő, hogy napról napra rogyantabb gavallér vagyok. Ám lehet, hogy szamárságot teszek, mert ha néha mégis találkozunk, határozottan jobban érzem ma­gam, sajnos, csak amíg ott vagyok. Egy másik doktornő szépsége károsan hatott. Amikor meglát­tam, első gondolatom az volt, de kár, hogy a lányom lehetne. Sosem láttam szoknyában, de a természe­tes női báj keveredett benne egy nemes vad kecsességével. Fekete sörénye, titokzatos szemei is sze­repet játszottak abban, hogy ha ő volt ügyeletben felszökött a vér­cukrom. Ki kellett lopakodnom a Betyárcsárdába, hogy két deci jobbfajta vörösbor rendbe tegye a vércukro;nat és a lelkemet. Nem­rég újra láttam a kedvest. Gyereket vár. Karcsúságából, szépségéből mit sem vesztett. Szinte apai szere- tetet éreztem iránta, bár később ar­ra gondoltam, biztos gyönyörű kislánya lesz. Tizennyolc év múlva már lehet, hogy egészséges leszek. Úgy fejlődik az orvostudomány. Megrázó volt nemrég, találko­zásom a legszebb fülésszel. Egy hamvas szépségkirálynő. Istenem - sóhajtottam, ő is csak egy süket vénembernek Iát. Pedig majdnem hallom is, amit mond! Aztán a fü­leim után az orromba is belené­zett. Csak arra tudtam koncentrál­ni, hogy közvetlen előttem ül, s térdeimet a térdei közé fogja. Saj­nos valamiért a garatomba is be akart pillantani, ami nálam kínos. Nem csak öklendeztem, amikor a nyelvemet lenyomta, a protézi­sem is leesett. Adott egy gézt, hogy tegyem bele, s vizsgált to­vább. Porig sújtva fogadkoztam magamban, eztán csak férfiak vagy vén boszorkányok vizsgál­hatnak. Ma egy fehér boszorkányhoz já­rok. Számomra ismeretlen erőket közvetít belém, s ugyancsak felerő­sítette az eddig közömbös medici­nák hatását. A boszi bizony rég el­múlt harmincéves. Mégis fiatalo­san szépnek találom. Rájöttem, hogy az a szépség, ami mindig megragadott, amit külsőségekkel magyaráztam, valójában belülről jön, a lélekben lakozik. Tenni, segí­teni akarás, önbecslés, övezik. Ezt sugározza az arc, a harmonikus külső. Akinek a lelkét is sminkelni kell naponta, hiába dekoratív. Kár, hogy fiatalon nem tudtam mindezt. Lejegyezte: Bükkösdi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom