Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)

2002-04-11 / 98. szám

10. OLDAL H I T ÉLET 2002. Április 11., csütörtök Elhunyt Pohly János kanonok _________________Versenyfutás az egyházi iskolákért (1.)_________________ A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma Ehunyt v. Pohly János kanonok életének 88., áldozó papságának 65. évében. Április 15-én, hétfőn 12.00 órakor Pécsett a Központi Temető kápolnájában bemutatott szentmise után a kápolna kriptájá­ban helyezik örök nyugalomra. Pohly János 1914-ben Petrozsényben született, 1937-ben szentelték pappá. Bakócán, Bükkösdön, Püspöknádasdon és Püspöklakon volt káplán. 1943-tól tábori lelkészként szolgált. A dá­niai és németországi hadifogság­ban ő volt a sok száz fiatal lelki tá­masza. Emlékeit könyvben írta meg („Mundérban”). Katonáival élete végéig tartotta a kapcsolatot. A háború után Pécsett a Emeri- canum igazgató-helyettese, hitok­tató több pécsi szakközépiskolá­ban (ipari-, mezőgazdasági lányok-, bányaipari-) és gim­náziumban, majd Mohá­cson. Plébánosként szolgált Mozs- gón, Ibafán, Értényben, Szabad­szentkirályon és Pécsett a Szent István templomban. 1971 óta püspöki tanácsos, 1974-től kanonok. Elmélkedéseit, világnézetét be­mutató könyvében („Kék és feke­te reverendábán”) egy önvallo­mással szolgál: „Örömhírt vinni küldött az Úr”. Az indulás éveiben program, ma számadás az ember­próbáló, súlyos évtizedek után egy felemelően szép életműről. Pohly János kanonok végaka­rata: hívei, barátai, tisztelői, tanít­ványai koszorúk és virágok helyett ajánlják fel adományaikat a Püs- pöki Szeminárium részére. ■ Bölcső-díjak A Nagycsaládosok Országos Egyesülete április 6-án rendezte meg Budapesten, a Kertészeti Egyetemen szokásos évi köz­gyűlését. Ilyenkor szokták átad­ni az elmúlt évben kimagasló munkát végzetteknek az arany, ezüst és bronz bölcső-díjakat. A Pécsi Székesegyház Nagy- családos Egyesülete javaslatára idén három támogató vehette át a bronz bölcső-díjat: a DDGÁZ Rt., az Alexandra Könyvkiadó, a Tóvári Triatlon és Úszóiskola. Az egyesületnél végzett kima­gasló munkáért oklevelet kapott Babayné Boronkay Erzsébet, Nagy István és Vamyú Ildikó, m A KERESZTÉNY Értelmiségi Fó­rum áprilisi rendezvényére 19-én, pénteken 17.00 órakor kerül sor a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gim­názium dísztermében .Előadó: dr. Sólyom László egy. tanár, az Al­kotmánybíróság volt elnöke. Té­ma a „Remények és aggodalmak” sorozatban: Emberi szabadság- jogok a 21. században. ■ Egy évtized mind színvonalasabb oktatása, az intézmények csa­ládias légköre, diákközpontú szellemisége hozza a gyümölcsét. A felvehető létszám több mint kétszerese jelentkezett a Ciszter­ci Rend Nagy Lajos Gimnáziumába, a Pécsi Szent Mór Iskola- központba és a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumába.- A jelentkezők túlnyomó része a jó rendűnél jobb bizonyítvánnyal kéri felvételét a Nagy Lajosba - mondja Dékány Sixtus osztályfő­nök hittanár . - Megerősödött a térségi beiskolázás: Baranya, Dél- Somogy, Tolna, de vannak diákja­ink Pest megyéből és Bácskából is. Jellemző, hogy a tanulók túl­nyomó többsége mögött rende­zettek a családi körülmények.Van osztály, ahol egyharmaduk há­rom-négy gyermekes családból jön. Ez jelentős segítség a mun­kánkban. Személyes törődést igyek­szünk megvalósítani, ami a jó egyházi iskoláknak mindig is sa­játossága volt. A nevelés alkotó munka, amit együtt valósítunk meg, hosszú távon igazolódik és hatékonysága a gyermek életén mérhető le. Igyekszünk a tanári karon belül összetartást létrehoz­ni. Ezt érzi a diák: nem egyenként neveljük, hanem egy közösség gyarapítja és vezeti. A jelentkezők száma attól is függ, mit mondanak el otthon. A legjobb reklám, amit itt tapasztal a gyerek és a szülő. S a fiatalok szeretnek itt lenni. Rengeteg időt töltenek az iskolá­Emlékeztető Házas hétvége DR. VÁRNAGY-WESNER ANTAL, a Hittudományi Főiskola tanárá­ra a pécsi Szent Ferenc templom plébánosára emlékeznek ma, csütörtökön este 6-kor gyászmi­se keretében a Ferencesek temp­lomában. CSENDES NAPPAL egybekö- tött egyházügyi ifjúsági konfe­rencia kezdődik szombaton fél 10-kor a Pécsi Református Kollé­giumban. A református egyház- megyei összejövetelen több Er­délyből érkező lelkész fog szol­gálni. (a) REJTŐZKÖDŐ ISTEN. A Pécsi Bazilika színjátszó csoportja Sipos Veronika vezetésével rend­szeresen bemutat egy-egy törté­netet a Kapocs ökumenikus ma­gazinban, a Pécsi Rádióban a va­sárnap reggeli 8 órás hírek után. Most vasárnap a rejtőzködő Is­ten felismeréséről és Szent Már­tonról szól a hangjátékuk. (a) BÉRMÁLÁS. Vasárnap fél li­kőr Villányban, délután 4 órakor Bonyhádon bérmál Mayer Mi­hály megyés püspök. KERESZTÉNY EMBER a köz életben és a politikában címmel dr. Tőkéczky László politológus, egyetemi tanár tart előadást ápri­lis 15-én, hétfőn délután 5 óra­kor Pécsett az Alapítványi Szék­házban (Janus Pannonius u. 11.). A rendezvényt a Pécsi Egy­házmegyei Justitia et Pax Bizott­ság szervezi. HITÉLET és érzelmi intelligen­cia címmel tartja Wolf Judit teo­lógus és pszichoterapeuta soro­zatának utolsó előadását április 17-én 19 órakor a Lenau Ház­ban. Minden érdkelődőt szere­tettel vár az Egyházfórum Szer­kesztősége. TEMETKEZÉSI urnahelyeket is kialakítottak a felújítás során a pécsi Lyceum templomban. További információkat a nap­közben is nyitva tartó temp­lomban, illetve a Pálos Rend­házban adnak. (a) A SZENT MÓR Iskolaközpont tanulói ez évben is sikeresen szerepeltek a Zrínyi Ilona mate­matikai veseny megyei forduló­ján. Az alsó tagozatos 4. osztá­lyos Almási Noémi 3. helyezett lett. Tanítója: Kissné Istókovics Ibolya. Háromszáz házaspárt hívtak meg a pécsi Házas Hétvége Lelkiségi Mozgalom szombati 15 éves jubi­leumára a Leőwey Gimnázium dísztermébe. Házaspárok, papok jönnek el. Mindkettő egy életre szóló elköte­lezettséget vállalt, és a közösség ennek megéléséhez kíván segítsé­get nyújtani. Pécsett 15 év alatt 300 házaspár vett részt hétvégi alapozó kurzu­son. Lelkigyakorlathoz lehetne ha­sonlítani, ahol egy nagyobb kö­zösségben előadásokat hallgattak, kérdéseket tehettek fel, majd férj és feleség külön teremben beszél­ték meg a hallottakat. A kurzusok­nak a Szent Mór Iskolaközpont ad helyet. Az alapozó kurzus után kisebb csoportokban - 3-4 házas­pár - találkoznak havonta egyszer baráti körre emlékeztető beszélge­tésen. A mozgalom indítása Bíró László püspök nevéhez fűződik Pécsett. A jubileumi találkozón ő, Mayer Mihály megyés püspök, Blankenstein György szentendrei plébános, dr. Lábady Tamás pro­fesszor, volt alkotmánybíró tart előadást. Ott lesznek a mozgalom országos vezetői is. A találkozó zártkörű és az esti órákban szentmisével fejeződik be. ff* Ön is lehet a szerencsés! Újdonsült , meglepetés nyertesünk: BECHLIÁDÁM Ófalu, Kossuth L. u. 36. Április 2-ától '13-áig mindennap kisorsolunk egy szendvicssütőt előfizetőink: között! (A sorsoláson valamennyi előfizetőnk részt vesz!] Figyelje a lapot! miénk. Ismerni, érteni Ábrahám Krisztus előtt 2000 évvel élt Mezopotámiában (ma Irak), a káldeus úr város kör­nyékén. Isten hívásának enge­delmeskedve egy napon felesé­gével, fiával, unokaöccsével, Lóttal és családja többi tagjával elhagyta földjét. Isten azért hív­ta el Ábrahámot, hogy nagy nép atyjává tegye. Ábrahám hitt az isteni kinyilatkoztatásnak és engedelmesen követte Isten akaratát egész életében. Isten három dolgot ígért Áb­rahámnak: az ígéret földjét, Ká­naánt (Isten országának jelké­pe), ivadékok nagy sokaságát - Izrael népét - (az Egyház előké­pe), és áldást leszármazottaira (amely Jézusban, a világ Meg­váltójában teljesedik be). Isten nagy próbatét elé állította Ábra­hámot. Fiát, Izsákot kérte tőle áldozatul. Ábrahám idejében a vallási életben gyakoriak voltak az .em­beráldozatok. Miután Ábrahám kiállta próbát, hiszen egyetlen fiát sem tagadta volna meg Is­tentől, megértette, hogy Isten­nek nincs szüksége emberi vér­re. Istennek az ember élete és szeretete kell, hogy örök barát­ságra léphessen vele. Ábrahám életének legfőbb jellemzője Is­tenbe vetett mély és töretlen hi­te. Épp ezért nevezzük őt min­den hívő atyjának. Ő a hívő ember mintaképe. Izsák Isten rendkívüli ígérete Ábrahámnak (Tér 15,1-6). Ő a második ősatya. Bizonyos érte­lemben Jézus előképe: sze­génysége és engedelmessége a Kálváriát járó Krisztust idézi. Csodálatos ’ szabadulása Jézus feltámadását vetíti előre épp­úgy, mint a húsvéti vigilia litur­giája. Izsákban válik nyilvánva­lóvá Isten szövetsége a válasz­tott néppel. Hardi Szilvia Mese a rozsdás talicskáról Húsvéti öröménekünk nem győzi hajlítgatni magát, csakhogy ki tudja préselni magából Jézus Krisztus va­lóban Isten Fia, s az Élet legyőzte a halát. Miközben a jámborságnak angyali tónusán „előad" a templomi énekes, szemközt rozsdától elfásut „talicskák" igye­keznek észrevétlen mozdulattal felcsúsztatni a kabát ujját, vajon mennyi idő tét el az elműt két perc alatt. Kettő, az is valami. Brezsnyev temetésén jobb vöt a hangulat. Végső soron csak azt nem értem, hogy miért töt el bennünket nagyobb örömmel az, ha öt forinttal leviszik a benzin árát, mint az, hogy van Isten, Jézus Krisztus az Isten Fia, aki, aki értünk halál­ra adta magát szerétéiből, sőt fetámadásával mindörökre diadalmasko­dott a halál sötétségén. A válasz nagyon kézenfekvő: hiába lakik Sárpili­sen a világ legjobb fogorvosa, ha őslakos főhősünk, Bangó Béla -tíz éve lyukas - fogsorát a lókupecekkel kezeteti. Krisztus fetámadása önmagában véve csak egy kifakult információ. Azonban egy kiégettségtől fenyegetett életen megtapasztalni Isten szemé­lyes megjelenését, sőt minden hitetlenségünket félresöprő gyógyító szerete- tét, az már az üdvösség útja, melyen el kell indulnunk. Az istentapaszta­lás, a felismerés még csak ebihal. A feltámadást mindenki számúm hosz- szú út előzi meg. Ne gondoljuk, hogy egy kis diadalittas menetelés az üd­vösség, melyet egy levelező tanfolyamon meg lehet szerezni. Az apostolok életében is a tanulást, a tapasztalásokat, az Istenfiúval való együttseket is a nagypéntek némasága, a sötétség összetörő sikolya tette a hit mérle­gére. Más szóval a mi feltámadásunkat is a nagypéntek útkereszteződése előzi meg. Azaz mindannyiunk életében élősködnek a félelemnek, a fáj­dalomnak, a múlt lelki sérüléseinek, a visszatérő vagy súlyos bűnöknek, a jövőre irányuló szorongásoknak rejtekben lapuló, néven nem nevezett gócai, melyeket titulálhatnánk személyes nagypénteki eseménynek is. Akkor lesz Istenné Jézusod, feltámadásod, ha ezeket a sajátos nagypénte­ki sötáségeidet fel mered ismerni, s nem kétségbe esel, hanem hittel lete­szed Isten kezébe, mondhatnák elvárások kikötései nélkül döntesz, át­adsz, s hittel ráhagyatkozol. Márta se hitte volna, hogy a négy nap óta ha­lott Lázár még manikűrözni fogja nagylábujját némi illatkíséret társasá­gában, de a Gondviselő megmutatta magát a földhöz ragadt fehémépnek. Jézus mondja, Én vagyok a Feltámadás és az Élet, aki hisz bennem, az örökké élni fog. Járd végig szabad akarattal, hittel Jézus nyomdokát, add át saját nagypéntekedet az Atyának, s már itt részed lesz a mennyek or­szágában. Ne félj. Tencz Károly Holokauszt emléknap Hazánk közvéleménye értékes és indokolt döntésnek tartotta, hogy minden év április 16-án a közép- és felsőfokú tanintéze­tekben, a kárpátaljai zsidók el­hurcolása kezdetének napjához kapcsolódva, emlékezzenek meg a holokausztról, a magyar- országi zsidók tömeges deportá­lásáról, elpusztításáról. Az elmúlt évi megemlékezések kez­deti eredményeket hoztak az okta­tási intézményekben, különböző rendezvényeken, melyek közül ki­emelkedett a Parlamentben megtar­tott emléknap. Azóta több kezde­ményezés történt, hogy ez a nap ne legyen csak egy kötelező tantárgyi feladat a diákoknak, a tanároknak, kapjanak segítséget, hogy a valósá­got feltáró dokumentumok segítsé­gével tekintsenek vissza e szomorú eseményekre. Bebizonyosodott, számos lehetőség van arra, hogy különböző rendezvényekkel gazda­gítsák a megemlékezést, társadal­munk különböző rétegeihez eljutva segítsék elő a napjainkra érvényes tanulságok levonását. Az emléknap lehetőséget ad ar­ra, hogy mindenki megismerked­hessen a történtekkel, ismereteket szerezhessenek olyan tényekről, amelyekről ismételten beszélni kell. Ma már mind többen tudják, hogy a második világháborút meg­előző években a zsidóüldözés ha­zánkban egy folyamat volt a zsidó- törvényektől a munkaszolgálatig, a sárga csillag viseléséig, az újvidéki vérengzésig, a gettókig, a tömeges deportálásig, több százezer magyar zsidó mártírhaláláig. Mindez arra kötelez napjainkban, hogy a de­mokratikus erők nyíltan szembe­forduljanak a fasiszta múlttal, a fel­növekvő nemzedékeket annak el­ítélésére neveljék. Az oktatási intézményekben tör­ténő megemlékezésekhez-ez év­ben is több rendezvény kapcsoló­dik. A Pécsi Zsidó Hitközség a vész­korszakra emlékezve április 9-én is­tentiszteletet tartott, melyen felol­vasták a Könnyek Könyvéből a ba­ranyai mártírok nevét. A PTE Pszi­chológiai Intézete, Izrael Pécsi Ba­rátainak Köre a pécsi Művészetek Házában április 17-én a holocaust áldozataink emléknapja alkalmá­ból mentők és túlélők tálálkozóját rendezi meg egyetemi hallgatók­kal, oktatókkal, érdeklődőkkel. Le­hetőséget akarnak biztosítani an­nak hangsúlyozására, hogy a II. vi­lágháború alatt felvállalt igaz embe­ri magatartás hogyan fogalmazód­hat meg napjainkban, kik és ho­gyan emelték, emelik fel szavukat a rasszizmus, az antiszemitizmus el­len. A párbeszédet dr. Stark András pszichiáter vezeti. Hittan németül Terebélyesedik és rendszerré épül ki a magyarországi német hitoktatók továbbképzése Baden-Württembergben és né­met nyelvű kurzusokon itthon. Hittankönyv-csomagokkal kezdődött az együttműködés a Dunai Svábok Kulturális Alapít­ványa közvetítésével a Stuttgar­ti Katolikus Iroda és a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Né­metek Egyesülete között. Ta­valy az iroda igazgatója, Koch prelátus Baranyában ismerke­dett a lehetőségekkel, és meg­szervezték a német nyelven ta­nító hitoktatók hétvégi tovább­képzését Harkányban. Stuttgar­ti hitoktatási szakemberek mu­tatták be oktatási módszereiket és a segédeszközöket. Itt is hagyták őket. Most baranyai, tolnai hitok­tatók egy csoportja Baden­Württembergben vett részt to­vábbképzésen. Áttekintést kap­tak a hitoktatás rendszeréről és a Valláspedagógiai Intézet tevé­kenységéről. Ez az intézet szervezi a to­vábbképzéseket, gondoskodik tankönyvekről és módszertani segédanyagokról. Igen jónak találták, hogy Németországban a hitoktató a tantestület tagja, a hittan mellett egy másik szak­tárgyat is tanít és a plébánosok is részt vesznek a hitoktatás­ban meghatározott, kötelező óraszámban. Dr. Keller József, a Pécs- Egyházmegyei Egyesület elnö­kével megállapodtak, hogy évente tartanak továbbképzést felváltva Baden-Württem­bergben és Baranyában. Java­solták fiatal papok kinti nyelvi továbbképzését. ___________■ ba n, pmg-pon­gozással, focizás­sal, zenéléssel, szakkörökben, ver­senyekre való felké­szüléssel. A hitélet vonat­kozásában is jelen­tős a változás. Mi nem csak címert cseréltünk, hanem próbáltuk iskolán­kat tartalommal is megtölteni és jobbá formálni. A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimná­ziumában négy osztályt indíta­nak az ősszel: egy hat- és három négy évfolyamosat 34-36 fős lét­számmal. A négyévfolyamosok közül egyik általános tantervű, a másik emeltszintű angol, a har­madik biológia, kémia, számítás- technika. 142 diákot vesznek fel, - 366 a jelentkező. A válogatási alap a teljesít­mény. De nézik azt is: szívesen vállalja-e azt, amit az iskola a négy-hat év alatt megvalósítani szeretne. Ezt szolgálják a bemu­tatkozási lapok és a személyes beszélgetés. Bemutatkozási lapot darab alapján - mondja Dékány Sixtus. Minden középiskolába jelent­kező fiatal több intézményt is megjelölhet. A sorrendet neki kell felállítania. Természetesen mind­egyikben felvételiznie is kell. Ha az első helyen megjelölt iskolába felvették, az országos nyilvántar­tási központ automatikusan törli a többit. Ez majd májusban derül ki. Tavaly 300-an választották a Nagy Lajost. Nyolcvan százalé­kuk az első helyen jölte meg. ____________■ tö lt ki a szülő is, a tanuló is. „És kiderül, milyen nehézségekkel küzd a család. És megkönnyíti dolgunkat, emberként tudjuk ke­zelni a gyereket, nem csak darab,

Next

/
Oldalképek
Tartalom