Új Dunántúli Napló, 2002. március (13. évfolyam, 59-88. szám)

2002-03-16 / 73. szám

Él 2002. Március 16., szombat BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Es Ön szerint? A héten azt kérdeztük olvasóinktól, hogy hogyan orvo­solnák az utcai kéregetés problémáját. A szavazók több mint fele draszti­kus megoldást al­kalmazna: kitiltaná a kéregetöket a belvárosból. Vala­mivel kevesebben vannak, akik csak korlátoznák a koldulást, és mind­össze néhány szavazót nem zavar a jelenség. 6,5% 41,0% 52,5% Kitiltanám őket a belvárosból Korlátoznám a koldulást ■ Nem zavarnak Jövő heti kérdésünk: Az idén utoljára fordul elő, hogy a végzős egyetemisták nyelvvizsga nélkül záróvizsgázhat­nak. Ön mit gondol erről?- A záróvizsgának semmi köze a nyelvtudáshoz, elég, ha a diplomához megszerzik.- Az egyetemi végzettség semmit nem ér nyelv­vizsga nélkül; én nem engedném záróvizsgára sem őket.- Amíg nem ingyenes a nyelvvizsga, addig nem kellene megkövetelni a végzős hallgatótól. Szavazzon hétfőtől az interneten: www.dunantulinaplo.hu Igazságtalan elosztásra panaszkodik a kistérség Magyarhertelend Területfejlesztési célokra a tavalyihoz ha­sonló összeg áll a 19 település rendelke­zésére, de az elosztás módja továbbra sem kedvez a komlói kistérségnek. A megyei területfejlesztési tanács titkársága által tartott magyarhertelendi pályázati tájékoztató meglehetősen felborzolta a kedélyeket.- Meddig lehet még ezt a térséget sújtani az igazságtalan elosztással - tette szóvá Nádor Rudolfné, Hosszúhetény első embere a kistérségi társulás csütörtöki ülésén. Ifi. Kovács Gyula, a tár­sulás elnöke elmondta, hogy hiábavaló volt mó­dosító javaslatuk, a területfejlesztési tanács több­sége továbbra is a pályázati támogatások telepü­lésarányos elosztása mellett voksolt.- Bár a komlói térség csak 19 településből áll, a lélekszám jóval nagyobb, mint a több települést számláló mohácsi térségben, nekik mégis több pénz jut a nagy kalapból. Nem hagyom ennyiben ezt a megkülönböztetést, továbbviszem más fó­rumra az ügyet - jelentette ki Nádomé.- Úgy lenne igazságos, ha fele-fele arányban nyomna a latban a település- és a lakosságszám - hangsúlyozta az elnök. Kékes Ferenc, a fejlesztési tanács elnöke szerint Magyarországon először Baranyában alakult ki egy korrekt számítási módszer a keretfelosztásra, a tanács tagjainak többsége is ezt támogatja.- Ennek ellenére nyitott vagyok minden új ötletre, és azt hajlandó vagyok a tanács elé vinni és ott szavaztatni róla - tette hozzá Kékes Ferenc. KOHA ZS. Éjszakai áram, nappal A mérőórák parancsra is bekapcsolnak majd Az éjszakai árammal működő hőtárolós kályhák és villany- bojlerek időnként nappal is bekapcsolnak majd. Az áramszol­gáltatók ugyanis parancsra bekapcsoló vezérléssel látják el az eddig csak este 10-től hajnali 6-ig áramot adó villanyórákat. Baranyai körkép A régiónkban közel 180 fogyasztót érint az akció, amelynek keretében a régi, éjszakai áramot adó villany­órákat hangfrekvenciára érzékeny vezérléssel szerelik fel ingyen a szakemberek, s így az ezekkel az órákkal felszerelt háztartások nem­csak éjjel jutnak olcsóbb éjszakai áramhoz, hanem ugyanazon a rendszeren keresztül bizonyos órákban nappalis. Nádor László, a Dédász Rt. háló­zati igazgatója szerint az egyenlete­sebb áramfelhasználást szolgáló ak­ciójuk során jól jár a fogyasztó és jól jár az áramszolgáltató is. Hiszen ed­dig az éjszakai áram csak éjjel jutott el a felhasználóhoz - így napköz­ben ugyancsak takarékoskodniuk kellett a bojlerek meleg vizével, a hőtárolós kályhák pedig a kemé­nyebb hidegek idején bizony nem tudták befűteni a lakásokat. Mivel azonban nemcsak éjszaka, hanem nappal is akad a hálózaton „többlet­áram”, e módszerrel meg lehet segí­teni a fogyasztót, ugyanakkor a Dédász is jól jár, hiszen többletbe­vételhez jut. A dolog technikai lényege, hogy eztán nem mechanikus óra kapcsol, hanem a hangfrekvenciás központi vezérlés nyomán érkezik a fogyasztóhoz az áram. Ha a diszpé­cser úgy véli, hogy akad pluszenergia, módosított áram­frekvenciával paran­csot küld a hálóza­ton keresztül az órákhoz, hogy kap­csoljanak be. így e módszerrel napköz­ben is áram juthat a készülékekhez, s nem kell föltétlenül spórolni a fürdéssel, melegvíz-felhaszná­lással. A tapasztalatok szerint a Dédász­nak módja van arra, hogy délelőtt 9-től 11 óráig, délután pedig 13-tól 16 óráig áramot küldjön az éjsza­kai áramot fogyasztó berendezé­sek számára is. De egyelőre nem mindenhova. Pécsett például e napokban cserélik a nagyárpádi előfizetők óráit - az óracsere in­gyenes -, ám a város nagyobbik részén a hálózat még nem teszi le­hetővé e hangfrekvenciás paran­csok küldését. KOZMA FERENC A jövő a rádióhullámé Eddig sokan, sokféle módszerrel próbálták „be­folyásolni" az éjszakai áramot adó villanyórákat, hogy hosszabb ideig működjenek. Egyszerűen „átállították’’, vagy kikötötték a mechanikus ve­zérlést. Nos erre a jövőben nem lesz szükség. Az új vezérlés beépítése ingyenes, az ügyfél- szolgálati irodákban lehet kérvényezni. Ahol a régebbi hálózat miatt a hangfrekvenciás vezér­lési mód nem oldható meg, ott a Dédász türel­met kér, ám ígéri, hogy néhány éven belül a Nyugaton már használatos, úgynevezett „rádióhullám-vezérlést” fogják rendszeresí­teni. A villanyórákba érzékelő egységet épí­tenek be, s a diszpécser rádióhullámok se­gítségével kapcsolja be, illetve ki az órákat. SZALMA-KINCS-TÁR ZENGÖVÁRKONYBAN. Különleges gyűjtemény nyílott meg tegnap a kis baranyai faluban. A szervezők, Tüskés Tünde és a helyi önkormányzat vezetésével 17 országból 450 szalmából készített tárgyat válogattak össze az állandó bemutatóra. ________________fotó: laufeb uszló Sz igorodó sorozási előírások Az új törzslapokat csak jövőre vezetik be Áprilistól már csak azokat az orvosi papírokat fogadja el a Baranya Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság a sorozáson megjelenő hadkö­telesektől, amelyeket az illetékes háziorvos aláírt, illetve lebélyegzett. Az új típusú törzs­könyveket viszont csak jövőre vezetik be. Baranyai körkép Mint arról lapunkban már többször is beszámol­tunk, idén változnak a sorozás egészségügyi szabá­lyai. A vonatkozó minisztériumi rendelet a közel­múltban jelent meg és sok új részletet tartalmaz nemcsak az eljárás menetére, hanem az egyes - al­kalmasságot befolyásoló - betegségekre, kóros el­változásokra vonatkozóan is.- Március elejétől folyik a sorozás, de a hadkö­telesektől csak áprilistól követeljük meg, hogy az új elvárások szerint a sorozóbizottsághoz benyúj­tott orvosi papírokat a háziorvosukkal láttamoz­tassák - mondta el érdeklődésünkre Décsei Attila, a Baranya Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság vezetője. - Az alkalmasság megállapítása viszont már az új paraméterek szerint történik. A most bevezetett törzslapokat valószínűleg csak a 2003 elején sorozásra kerülő fiataloknál használjuk először. A pécsi és Pécs környéki hadköteleseket márci­us 4. és április 18. között folyamatosan sorozzák Baranyában. Komló térsége március 25-ig kerül sor­ra, őket a mohácsiak, majd április 4-től a siklósiak követik. A tavaszi sorozást Szigetvár és térsége, il­letve a tartalékosok zárják. (Előzmények, háttér: www.dunantulinaplo.hu) _____ S. G. A F IATALEMBER BETŰID A 18. ÉLETÉVÉT. AZAZ HADKÖTELES KORBA LÉP A jegyző: - határozatban kötelezi a hadkötelest az előzetes orvosi vizsgálatra /- a személyi adatok kitöltése után átadja a hadköteles törzslapját A hadköteles: - vizsgálatra jelentkezik a háziorvosánál - átadja az esetleges betegsége kórelőzményeiről szóló dokumentumokat A háziorvos: - elvégzi a vizsgálatot, amelynek eredményét rögzíti a törzslapon, amit aláír és lebélyegez- beutalja a hadkötelest a szükségesnek ítélt kiegészítő vizsgálatokra- az iskolaorvostól bekéri a hadköteles egészségi állapotáról szóló aláírt, lebélyegzett dokumentációt,- a megfelelően kitöltött törzslapot és a szükségesnek ítélt kiegészítő vizsgálatok adatait tartalmazó leleteket eredetiben csatolva (!) megküldi a jegyzőnek, de a katonai szolgálatra való alkalmasságot nem véleményezi A jegyző: - Elküldi a törzslapot az illetékes hadkiegészítő / parancsnokságra, ahol iktatják és a sorozásig megőrzik a dokumentumot —«*—-~~— -----—— A 18. ÉLETÉVE BETÖLTÉSE ÉS AZ ELSŐ SOROZÁS KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN A hadköteles: - a sorozást megelőzően, illetve minden esetben, ha katonai szolgálatra való alkalmasságát érintő megbetegedése, elváltozása van jelentkezik a háziorvosánál az igazoló okmányokkal együtt A háziorvos: +- a bemutatott orvosi okmányokat személyi bélyegzőjének lenyomatával látja el és aláírja (olyan orvosi okmányt a sorozó bizottság nem értékel,' amelyen az illetékes háziorvos nem láttamozott!)- intézkedik a szükséges gyógykezelésről A SOROZÁS. A HADKÖTELES ALKALMASSÁGÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA A hadköteles: - a sorozásra rendelő felhívásban foglaltak alapján a rendelkezésére álló orvosi okmányai eredeti példányát bemutatásra, másolt példányát pedig átadásra magával hozza A sorozó- - elbírálja az alkalmasságot a következők alapján: bizottság: > törzslap > korábbi orvosi vizsgálatok adatai > a sorozóorvosok, a sorozó pszichológus véleménye > bizottság által elrendelt szakorvosi vizsgálatok - határozatot hoz katonai szolgálatra való alkalmasságról _________Hírek_________ BA RANYÁBAN a fügebokrok jelentős része elfagyott a télen. Hazánkban a legtöbb fügefa a Mecsek lankáin él. A rózsatöve­ket szintén megtizedelte a szo­katlanul hideg idő. (cs) MECSEKNÁDASD és Apát- varasd közötti szakaszon a 6-os főúton hétfőig napközben ma­ximum tíz percig tartó útlezárá­sokkal kell számolniuk az arra közlekedő autósoknak, miután a kérdéses útszakasz mentén fakitermelési munkálatokat vé­geznek. (mb) ÁTÁN az önkormányzat kez­deményezésére az áramszol­gáltató cég 39 új energiataka­rékos köztéri lámpatestet he­lyezett el, 79 fa vezetékoszlo­pot betonalapzatúra cserélt, az eddigi vezetékek helyére pedig légkábelt szerelt. Javult az áramellátás, az évi félmilliós utcai áramdíj összege pedig legkevesebb 50 százalékkal csökkenhet. (cs) ENDRÖCÖN tavaly átalakítják az iskolaépületet, hogy ott csak­nem húsz munkanélkülinek üzemet létesítsenek egy vállal­kozó bevonásával. Az önkor­mányzat eddig 2,5 millió forin­tot költött az épület állagmeg­óvására. Jelenleg a nyílászáró­kat szigetelik. (cs) DINNYEBERKIBEN a hét vé­gén is tatarozzák a kultúrházat. Elsősorban a tetőtér felújításá­ban vesz részt csaknem tíz he­lyi lakó, akik mindezért cseré- • ben megkapják a régi cserepe­ket. Az önkormányzat eddig több mint kétmillió forintot köl­tött a közművelődési intéz­mény felújítására. (cs) A SUMONYI önkormányzat kézművesház kialakítására be­adott pályázatát két-három hé­ten belül elbírálja a minisztéri­um. A település a megváltozott munkaképességűeket foglalkoz­tató üzem kialakítására 12 mil­lió forint központi támogatást kért, önrészként az épületet ad­nák. Az új létesítményben 10- 15 embernek biztosítanának Ünneplés választások előtt Pécs-Mohács-Komló (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Szili Katalin, az MSZP el­nökhelyettese beszédében ki­emelte: tisztes idős urak és kon­zervatív ifjak öltik ma magukra a márciusi fiatalok jelmezét, ko­kárdáit, és ün­nepük önma­gukat egy so­semvolt, de­mokratikus és szociális tartal­mától meg­fosztott 48-as hagyományra hivatkozva. Szili szerint ez szemben áll 48 örökségével. Az ünnepi beszédet köve­tően megko­szorúzták Pe­tőfi Sándor szobrát, majd a résztvevők átvonultak a Kossuth térre. Itt Kuncze Gá­bor, az SZDSZ elnöke kijelen­tette: „Nem en­gedünk a 48- ból, nem enge­dünk a jogból és a szabad­ságból”. A po­litikus hozzá­tette, pártja szeretné létrehozni a Szabadság Házát, jó lenne, ha nemcsak az elnyomásnak, ha­nem ennek is lehetne emléket ál­lítani Magyarországon. Pécsett az ünneplés 17 órakor folytatódott a 48-as téren, ahol a pécsi civil szervezetek rendez­vényén több százan gyűltek ösz- sze. Dr. Mikes Éva államtitkár köszöntőt, dr. Andrásfalvy Ber­talan egykori kultuszminiszter pedig ünnepi beszédet mondott „Az összefogás tavaszáénak el­nevezett megemlékezésen. Mindketten hangsúlyozták, bíz­ni kell abban, hogy Magyaror­szág polgárai teljesíteni fogják mindazt, amiért világra jöttek: választani kell, hogy rabok le­gyünk-e vagy szabadok. Mind­ezek után a megjelentek fák­lyákkal a kezükben a Király ut­cán keresztül a Kossuth térig vo­nultak. Komlón március 15. előestéjén a '48-as téren emlékeztek meg a márciusi ifjakra és a szabadság- harc eseményeire. Páva Zoltán polgármester ünnepi beszéde után Petőfi szobránál a pártok, ci­A délutáni ünnepség szónokai: Andrásfalvy Bertalan és Mikes Éva FOTÓ: LÄUFER L. vil szervezetek és a város lakói el­helyezték az emlékezés gyertyáit és koszorúit. Ezt követően a Vá­rosház térről felvonuló fiatalok szervezetei közösen intéztek összefogásra buzdító beszédet az egybegyűltekhez, hangsúlyozva, hogy az idei demokratikus vá­lasztásoknak legalább akkora a jelentősége, mint a múlt fiataljai elisrr 'résének. ács polgárai az 1848-49- es idalom és szabadságharc 154. évfordulójáról szintén már­cius 14-én emlékeztek meg. A bí­róság falán elhelyezett Petőfi- domborműnél csütörtökön dél­előtt a Park utcai iskolások adtak műsort, tegnap 10 órakor pedig a szabadságharc honvédtisztjeinek római katolikus temetőben lévő sírjánál volt koszorúzás. SOMLAI A. - NYÁGULY G .

Next

/
Oldalképek
Tartalom