Új Dunántúli Napló, 2002. március (13. évfolyam, 59-88. szám)

2002-03-14 / 72. szám

if 2002. Március 14., csütörtök MÁRCIUS 15. A ___M AGYAR SAJTÓ NAPJA 7. OLDAL Átadták a sajtónapi díjakat A kollégáira a legbüszkébb A MÚOSZ Aranytoll-díja: Mitzki Ervin A Magyar Sajtó Napja alkalmából tegnap rendezett ün­nepségen több sajtókitüntetést is átadtak, emellett a hiteles tájékoztatásért járó díjakat is ezúttal kapták meg az érintett cégek, szervezetek. A Baranya Megyei Önkormányzat, Pécs városa és a Dunántú­li Napló szerkesztősége közösen volt a házigazdája a Magyar Sajtó Napja alkalmából tegnap rendezett ünnepségnek. Itt adták át Pécs Város Sajtódíját, amelyet idén Somogyvári Valé­ria, a Pécsi Rádió szerkesztője vehetett át. A megyei önkor­mányzat ősszel, a megyenapon adja ki saját kitüntetését, teg­nap viszont a korábban meghirdetett sajtópályázat ered­ményhirdetését tartották. Az írott kategóriában Szalai Korné­lia szabadúszó újságíró, Mitzki Ervin, lapunk nyugalmazott főszerkesztője és Mészáros Attila, a Dunántúli Napló főmun­katársa kapott díjazást, míg az elektronikus pályaművek kö­zül Simon Márta, a Magyar Televízió munkatársa két munká­ját valamint Kovács Zoltán, a Magyar Rádió pécsi stúdióveze­tőjének riportját emelték ki. Gazdára talált „A hiteles és sokoldalú tájékoztatás díja”, ezt idén a Dédász Rt. és a Pannonpower Rt. megosztva kapta a cégek között, míg a nonprofit ágazatban a Duna-Dráva Nemzeti Parkot választották a megkérdezett újságírók. A WHO Egészséges Városért Alapítvány Sajtódíját idén Schweier Rita, a Pécsi Rádió munkatársa vehette át, mivel a kuratórium szerint kiemelkedően sokat tett munkájával a környezeti nevelés, az egészségvédelem terén. A Dunántúli Napló kiadójának kollektívája Szimpátia-díjat alapított, ezt idén Szuló Györgyné munkatársunk kapta meg. Minden évben titkos szavazáson döntenek lapunk újság­írói a Magyar Lajos-díjról, amelyet a legnívósabb teljesít­ményt nyújtó kolléga kap: idén Cseri László kapta meg az el­ismerést. Mitzki Ervin, lapunk nyugalmazott főszerkesztője a MÚOSZ Aranytollát pénteken veheti át a fővárosi sajtónapi rendezvényen. NY. SZ. Az ünnepség keretében Pauska Zsolt, a Dunántúli Napló főszerkesztője és dr. Toller László Pécs pol­gármestere szerződést írt alá a pecs.hu elnevezésű internetes portál közös üzemeltetéséről __________ ___________ ____ FOTÓ: MÜLLER ANDREA Az ünneplőbe öltöztetett Tragédia Tresz Zsuzsa a jelmeztervezője a Nemzeti Színház nyitódarabjának A millenniumi ünnepségsorozat csúcspontjaként március 15- én nyit az új Nemzeti Színház Budapesten. Az első bemutató­ra, Madách: Az ember tragédiájára több, mint fél éve készül a stáb, és az alkotók között ott található egy pécsi is, Tresz Zsu­zsa jelmeztervező.- Fél éve megszűnt a kapcsola- az előadás? Hihetetlenül pontos, tom a külvilággal, azóta csak en- fontos és monumentális munkát nek a darabnak élek - mondja végzett a társaság, nyugodtan ne- Tresz Zsuzsa. - Hogy milyen lesz vezhetném a Tragédia társulatá­Éva jelmeze az Athéni... ...Ádámé az Egyiptomi színben nak is, annyira összecsiszolódott a csapat. Én úgy kerültem közé­jük, hogy Szikom János rendező­vel már 1994 óta jó a viszonyom. Akkor Kamondy Zoltán rendezte A szív bűnei színdarabot, mely­nek én voltam a jelmeztervezője, és ez az előadás az akkori Orszá­gos Színházi Találkozón learatott szinte minden díjat. Itt figyelt fel rám a Pécsi Kamaraszínház mű­vészeti igazgatójaként Szikora Já­nos, és azóta több darabban együtt dolgoztunk. Aztán tavaly a POSZT idején telefonált, hogy mi lenne ha... Természetesen azonnal elvállaltam, hiszen léte­zik-e ennél nagyobb ünnep és le­hetőség, mint egy színházavató nyitódarab?- Jelmeztervezőként is nagy feladat, hiszen 15 színen játszó­dik a történet, olyan ez, mintha 15 felvonásos lenne az előadás, mindig más-más helyszíneken, öt átlagdarabra jutó szereplővel. Nagy formátumú munka, és egé­szen eltérő minden eddigi tragé­diarendezéstől. Szikora János több síkban ábrázolja, és bizo­nyos helyeken újraértelmezi a mű gondolatait. Én azonban inkább a jelmezekről beszélnék, melyek­nél ugyanúgy törekedtem a kor­hűségre, a valóságos hatásra, mint a látomásszerű elemekre. Meg kell mondjam, életem egyik legfontosabb munkája volt ez, és jómagam még nem látom a fától az erdőt, majd a közönség fogja visszaigazolni, hogy a társaság miként dolgo­zott. Minden­esetre a Tragé­dia társulata még nincs eu­fórikus hangu­latban, min­denki a jól vég­zett munka utáni kellemes fáradtság álla­potában van, és jó kedélyű, mert egy üres színházba egy működő monumentális előadást sikerült varázsolni. Hogy milyenek lettek Tresz Zsuzsa jelmezei, azt nemcsak a Nemzeti Színház előadásain is­merheti meg a pécsi színházra­jongó, mert Havas Henrik köny­vet írt a darab létrejöttéről, és a kötet most jelenik meg az Ale­xandra Kiadó gondozásában. Eb­ben pedig több Tresz Zsuzsa-jel- mez is helyet kapott, közülük a mellékelt képünkön látható. MÉSZÁROS B. ENDRE A szavak a legalaposabbak Magyar Lajos-díj: Cseri László Pályája nem úgy indult, mint aki a médiában szándékozik tevé­kenykedni. Tanulmányai befeje­zése után előbb egy tervező válla­latnál, majd magántervezőként kereste a kenyerét, ma is állnak Pécsett a Magaslati úton, Mohá­cson és a falvakban azok a házak, amelyeket Cseri László álmodott meg. Tíz év után azonban rájött, mégse neki való ez a szakma, el­sősorban azért, mert az építészet­ből csak az esztétika érdekelte, az anyagszerűsége és ipari háttere inkább taszította. Ekkor jött az első nagy váltás, és megszületett Cseri László, a fo­tós. 1977-ben (azaz a díj akár 25 éves jubileumának is szólhat) be­kopogtatott a Dunántúli Napló szerkesztőségébe, ahol riporter­ként alkalmazták. Addigra min­den fotográfiáról fellelhető szak­könyvet elolvasott, mint mondja, soha semmit oly gyorsasággal nem tanult meg, mint fényképez­ni. Első fényképei az ormánsági cigánytelepeket mutatták be, s mindjárt díjat is nyert velük. A kö­vetkező években a fotóművész és a fotóriporter egy személyben dol­gozott. Az előbbi kiállításokon és pályázatokon vett részt, nyert dí­jakat Belgiumtól Törökországig, amerikai szaklapok méltatták; a második a napilap igényeinek és céljainak megfelelően végezte a munkáját, ami pontosan olyan lo- holós, de felettébb változatos élet volt, mint amilyennek egy riporter életét elképzeljük. Ám eljött az a pillanat, amikor a fényképezés is kevésnek bizonyult, ugyanis alko­tójuk úgy érezte, a fotó a világnak csak a felszínét mutatja meg, se­kély, hiányzik mellőle a szöveg. E pillanattól fogva kezdett el te­vékenykedni Cseri László, az új­ságíró. Úgy érezte: a verbalitás el­választhatatlan a gondolkodástól, minden kifejezhető a szavakkal, mélyen és alaposan. A napi újságírói lét, persze, mint minden, Janus-arcú:- Itt is megvannak azok a terü­letek, amik kényelmetlenek és kellemetlenek. De ezekért leg­többször kárpótol ennek a szak­mának a különös kihívása. A ma­gam részéről kifejezetten kedve­lem a bonyolult és első látásra át­tekinthetetlen feladatokat. Azo­kat, amik nyomozással járnak, ahol ki kell deríteni, kinek az ol­dalán áll az igazság. Igaz, azt is fel kell vállalni, hogy a cikkek nyo­mán nagyon sok barátot szerez magának az ember, de ugyanany- nyi ellenséget is - véli Cseri Lász­ló. Majd így folytatja: - Egyelőre, úgy érzem, nem közeleg újabb váltás az életemben. Bár az írás legmagasabb formájának az iro­dalmat tartom, nem óhajtom be- leártani magam. Kielégít a mun­kám, azzal együtt, hogy az Echo című kritikai lapba megírom azo­kat az írásokat is, amelyek terje­delmi vagy időbeli okok miatt nem fémek bele a Naplóba. MÉHES KÁROLY A Magyar Újságírók Országos Szövetsége március 15-én a Magyar Sajtó Házában Aranytoll-díjjal tünteti ki új­ságírói életművéért Mitzki Er­vint, a Dunántúli Napló egy­kori főszerkesztőjét, aki nyugdíjasként ma is aktív tagja a szerkesztőségnek.- Örömet, meghatottságot és egy kis számvetéskészítést ho­zott a hír, amikor megtudtam, hogy én is az Aranytoll-díjasok közé kerültem - reagált Mitzki Ervin. - Negyven esztendőt töl­töttem ennél a lapnál, s ez idő alatt igen jeles személyek vehet­ték át a pécsiek közül ezt a meg­tisztelő szakmai kitüntetést. Er­ről a különleges listáról három kortársamat szeretném kiemel­ni, Pálinkás György tanítómes­teremet, akinél 1961-ben kezd­tem a szakmát a gazdaságpoliti­kai rovatban, Pákolitz Istvánt, aki akkoriban publikálta a Du­nántúli Naplóban első verseit, és Báling Józsefet, akivel együtt formáltuk éveken át a lap arcu­latát. Az emlékek felidézése során kiderül, hogy Mitzki Ervin a fő­városból került 28 évesen Pécs­re, mint nyomdász, és a lapnál végigjárta a ranglétra minden lépcsőfokát, a munkatárstól a fő- szerkesztői posztig. Amikor a si­kerekről kérdezem, munkakör­től független dicsőségeket említ.- Mindig azt tartottam a lap legfőbb eredményének, hogy a Dunántúli Napló munkatársai bárhová utaztak országos sajtó- tájékoztatóra, soha sehol nem kellett szégyenkezniük vidéki mivoltuk miatt. Arra is büszke vagyok, hogy ez az újság érte el először a megyei lapok közül a 100 ezres példányszámot. Más­részt elsőként adtunk egy regio­nális bulvárlapot, mely hosszú ideig egyedül volt hétfőnként a piacon. Ez az újság később át­alakult vasárnapi számmá. A szabad szellemére jellemző, hogy evvel is elértük a 75 ezres példányszámot. Ez a lap egyéb­ként sok mindenben megelőzte a korát. Talán az sem véletlen, hogy olyan kollégák, mint Thie- ry Árpád, Lázár Ervin, vagy Bertha Bulcsú mindig büszkék voltak Dunántúli Naplós múlt­jukra. Mitzki Ervin 1989-ben saját elhatározásból átadta a főszer­kesztői stafétabotot, de az el­múlt tíz évben sem távolodott el a laptól, oldalszerkesztőként, hobbi és kiskertoldalakon újság­íróként jelentkezik egy-egy írás­sal. Mint mondja, nem akar el­szakadni a kollektívától, ha semmi dolga, akkor is besétál a szerkesztőségbe, beszélgetni a barátokkal, a fiatalokkal. Mind­emellett szervezői készségét is kamatoztatja a Megyei Horgász Szövetség elnökeként. - Szeren­csés ember vagyok, amire vágy­tam, azt majdnem mindig elér­tem - mondja összegzésül, majd gyorsan hozzáteszi: - Azért egy­szer még szeretnék eljutni a Volga és a Kaszpi-tó torkolatába hatalmas ikrájú tokhalakra pe- cázni! MÉSZÁROS B. E. Szeretni, érezni és érteni a beszélgetőtársat Pécs Város Sajtódíja: Somogyvári Valéria A Magyar Sajtó Napja alkal­mából Pécs Város Önkor­mányzata Sajtódíjjal tüntette ki Somogyvári Valériát, a Ma­gyar Rádió Pécsi Körzeti Stú­diójának vezető szerkesztőjét. A rendkívüli mértékű kíváncsiság az újságíró adottságai közül az egyik legfontosabb - vallja So­mogyvári Valéria. Nincs olyan új- ságírói-riporteri témakör, rádiós „terület”, amelyen ne dolgozott volna. Már hajnalok hajnalán bent van a stúdióban, hogy mint szerkesztő, mindenkit megelőzve találkozzon a nap híreivel, esemé­nyeivel. A műsorkészítés az élete. - Soha semmit nem akartam elér­ni azonkívül, hogy a körülmé­nyekhez képest jó műsort készít­sek és közel kerüljek a hallgatók­hoz - mondja. - Olyan jó barátsá­gosan megszólítani őket. Egészen fiatal hölgyként sport­újságírással kezdte pályáját. Első írásai a Dunántúli Naplóban jelen­tek meg. Abban az időben még zsúfolásig megtelt az ökölvívó- csarnok és 20 ezer néző szoron­gott a Vasút-pályán. A rádiózás akkor kezdte igazán izgatni, ami­kor a közlő stílust a beszélgetős rádiózás váltotta fel. 30 éve készít közlekedési műsorokat, az ide­genforgalomba úgy szeretett bele, hogy sátorral végigbarangolta szinte egész Európát. A mezőgaz­dasággal foglalkozva agrár szak- képzettséget is szerzett. Eredeti foglalkozása könyvtáros volt. Hogy mi az, amit pályája során mégis a szívéhez legközelebbinek érzett? - A szakma sok úgyneve­zett „legnagyobb élménnyel” ajándékozott meg - mondja. - Kedvenc műfajom a portré. Az a tapasztalatom, hogy minél gazda­gabb, értékesebb az egyéniség, annál szerényebb. Aki sokat tud, azzal is tisztában van, mennyi mindent nem tud még. Ez az egy­szerű emberekre is gyakran jel­lemző. Szeretem, érzem és úgy gondolom, értem is beszélgetőtár­saimat, akik ezért nagyon hamar megnyílnak a mikrofon előtt. Beszélgetünk arról is, mit jelent ebben a szakmában a legendás pé- csiség. Semmiképpen provincializ­must! Nagy nevek során siklunk végig. Hajdan mind itt kezdték, és pályájuk csúcsán is büszkén vallot­ták magukat pécsinek. Az időről időre ismétlődő fővárosi csábítá­sok Somogyvári Valériát sem ke­rülték el. - Pécsinek lenni, nem elég, ha itt születtünk, mint az ese­temben is történt - vallja. - A kör­zeti rádiózás egyben azt is jelenti, hogy az újságíró horizontja nem ér véget a városhatárnál, ugyanis reg­gel három, délután kettő, este pe­dig egy hullámsávon adunk több megyének szóló műsort. Tehát messzebbre kell látni, kicsit más­ként gondolkodni az arányokról. Mégis, Pécs szépségére, szellemi­ségére való tekintettel semmiféle csábításnak nem tettem eleget, ma­radtam a mediterrán hangulatok városában. Nem bántam meg. ______________________________BMMSIIC

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom