Új Dunántúli Napló, 2002. március (13. évfolyam, 59-88. szám)

2002-03-09 / 67. szám

2002. Március 9., szombat PIAC 15. OLDAL A U T Ó Ab Négyesikrek a FIAT-PSA családban A Fiat Ulysse-Lancia Zeta-Peugeot 806-Citroen Evasion egyterű-családot eddig is közösen tervez­te, fejlesztette, gyártotta az olasz Fiat és a francia PSA cég. A hagyomány folytatódik, a teljes család megújult: négyesikrek születtek. Genfben közü­lük hármat, a Fiat Ulysse-t, a Peugeot 807-est és a Lancia Phaedrát már láthatja a közönség, a Citroén-testvérre kicsit még várni kell, így itt most csak hármat tudunk bemutatni. Az új egyterűek közel sem tűnnek annyira egyfor­mának, mint az előző négyes, az orr formaterve minden márkánál teljesen egyedi. A második gene­ráció minden irányban növekszik elődjéhez képest: 4,72 méter hosszú, 1,86 méter széles és 1,75 méter magas lesz. Az utastérben összesen akár nyolcán is utazhatnak, ha a harmadik üléssorba nem két kü­lönálló ülést, hanem egy háromszemélyes üléspa­dot rendelünk. Az egyszemélyes ülések egyenként tologathatok előre-hátra, forgathatók, a háttámlájuk előredönthető és könnyedén ki is szerelhető. Az el­ső két ülés is 180 fokban megfordítható. A belső des- gin teljesen friss. Az általában a vezető előtt trónoló műszereket középen, a szélvédő tövében helyezték el. A fontosabb figyelmeztető lámpák azonban a kormány előtt láthatók. A váltókar a középkonzol­ból nyúlik ki, könnyen elérhető és környezetében találhatók a fűtés-szellőzés kezelőszervei, valamint a fontosabb kapcsolók. A Fiat Ulysse külső design-ja valamivel visszafo­gottabb, mint a négyes fogat francia képviselőié, vagy a házon belüli testvér Lancia Phedráé. Nagyon érdekes, hogy Mercedes mintára a visszapillantó tükörben is található index, viszont a német mo­delltől eltérően kevésbé sérülékeny helyen, a tükör tövében. Az autók motorválasztéka egységes, mind a négy motor a Peugeot palettájáról származik. A kétliteres 136 lóerős benzines mellett egy kétli­teres 109 lovas, és egy 2,2 literes 128 lóerős tur­bódízelt, a csúcsmodellekbe pedig 3 literes 204 ló­erős V6-os benzinmotort szerelnek. Természetesen mindhárom már bemutatott válto­zat biztonsági és kényelmi felszerelések egész arze­náljával rendelkezik. Magyarországi forgalmazásuk az év második felére várható. Itt az új Mercedes CLK Genfben bemutatja legújabb fej­lesztését a Mercedes-Benz: az új CLK-t. Az autó vonalvezetésén visszaköszönnek, a mostanában bemutatott új modellek (új SL- osztály, új E-osztály) stílusje­gyei. Az új CLK csak a nevében hasonlít elődjére, mert mind a motorháztető alá, mind pedig az alvázra teljesen új fejlesztésű elemek kerültek. Az erőforrások teljesítménye 163 és 367 lóerő között változik. Egy igazi világújdonsággal is szolgál a stuttgarti gyár: egy tel­jesen új fejlesztésű, ún. CGI mo­torral. A 2 literes, közvetlen ben- zinbefecskendezéses motor 170 lóerős, és a gyár szerint 16 szá­zalékkal kevesebbet fogyaszt, mint az eddigi kétliteres benzi­nesek. Peugeot: kombi vagy egyterű? A francia gyár a Genfi Autószalon keretében mutatja be a 307-es alapjaira épített SW modelljét, amelyet tavaly frankfurtban a 206 SW-vel együtt tanulmányautó­ként láthatott a közönség. Az egy­terű és a kombi avantgárd ötvözé­sének nevezte a gyár a 307 SW-t. A kocsi nagyobb lett a sorozat elő­ző darabjainál: hossza 4,42 méter, magassága másfél méter. Az iga­zán nagy változás a kompakt kivi­telhez képest a csomagtartó mére­tét érintette, ami a kombi kivitel­nél már 560 literes. Ide opcióként plusz két ülés rendelhető, tehát az Opel Zafirához hasonlóan akár egy héttagú család is utazhat a Pe­ugeot kombiban. Az új 307 SW-n azonnal szem- beötlik a panoráma-tetőablak, amely egészen a szélvédőig előre­nyúlik és egyedülálló fényviszo­nyokat teremt az autóban. A 1,33 négyzetméteres tetőn egy elektro­nikusan működtethető fekete ré­teggel lehet elsötétíteni az eget. Vad Alfa: 156 GTA Az Alfa Romeo piacra dobott egy „brutális” verziót is a 156-os, kissé már öregedő típusából, hogy ezzel is az érdeklődés középpontjába tol­ja a patinás márkát. Az Európai Tú­raautó Bajnokságon győzedelmes­kedő 156-os csapat sikereit és a már­ka elévülhetetlen hagyományait ki­használva megalkották a legújabb 156 GTA-t. Az évi 2000 darabban gyártani tervezett műalkotást az ínyencek számára készítették el, akik azt limuzin illetve kombi vál­tozatban egyaránt megrendelhetik. A 3,2 literesre felfúrt hathengeres motor 250 lóerőt teljesít, álló hely­zetből 6,3 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, átlagos tempó mellett - bár kérdés, hogy lehet-e egy üyen autóval ezt teljesíteni - 12,1 liter fo­gyasztást ígér hozzá a gyár. A kézi váltó mellett a kormánykerékről is vezérelhető Selespeed rendszerű automata váltó is rendelhető a vad géphez. A belső értékek mellett ter­mészetesen külső dizájnelemek is hangsúlyozzák az Alfa Romeo 156 GTA sportos erényeit. _____■ Gen fi előzetes Bemutatkozik a Daewoo Kalos A kiállításon látható lesz az új Daewoo végleges változata. Frankfurt­ban tavaly tanulmányautóként már láthattuk a kiskategóriás kompakt kocsit, amely a Matiz és a Lanos közé illeszkedik. A jármű várhatóan 1,2 és 1,4 literes motorokkal kerül majd forgalomba, és reményeink szerint alacsony ára teszi majd vonzóvá a magyar piacon is. A Daewoo vezetése sokat vár a kisautótól, elsősorban az európai piacon számíta­nak sikerre, bár a típust a távol-keleten is forgalmazzák majd. Pajero Evolution Szintén egy tavaly bemutatott tanulmány továbbfejlesztett változatát hozza a Mitsubishi. Az új, genfben bemutatandó változat sokkal élet­szerűbb, szériagyártáshoz közelebbi lesz az elődnél. Az autó motorja egy 4.7 literes V8-as erőforrás, karosszériája háromajtós, lejtős tetőfa­lát magas légterelő egészíti ki. A teljesen áttervezett belső teret megnö­velték és a régi kétülésesből 2+2 lett. A Pajero Evolution új hűtőmasz­kot és hátsó szárnyakat kapott, az alufelnikkel együtt az eredetileg te­repjárónak tervezett autó inkább sportos benyomást kelt. Megint lesz wankelmotoros Mazda Az RX-8 egy teljesen új koncepciót képvisel. Habár a karosszéria egyér­telműen jelzi, hogy ez egy sportautó, mégis négyajtós és bőven elegen­dő a hely akár négy felnőtt számára is. Az egyedi kialakítású ajtórend­szer jellemzője, hogy az első ajtók hagyományos nyílásúak, míg a hát­só nyüászárók középről hátrafelé nyílnak. Ez a megoldás kényelmes beszállást biztosít mind az első, mind a hátsó ülésekhez. A Renesis névre hallgató 250 lóerős forgódugattyús motor az első tengely mögött helyezkedik el, ezzel egyenletes tömegeloszlást biztosítva az első és hátsó tengelyek között. A Mazda mérnökeinek sikerült növelni a motor hatékonyságát, illetve lényegesen csökkenteni a fogyasztást. A BMW az új 3-asra készül A BMW Genfben bemutatkozó CS1 tanulmányautója állítólag az új 3- as széria előfutára, és a CSl-et a formaterv tesztelésére alkották meg. Jó fogadtatás esetén lehet, hogy hamarosan az utcákon is találkozhatunk a CS1 formáival. A motorházban a cég 1,8 literes négyhengeres 115 ló­erős benzinmotorját találjuk, amelyet a 3-as kupéból ismert szekven- ciális kapcsolású váltóval kombináltak.__________________________■ Új Volkswagen Polo: a kiskategória prémium autója Róth Antal, a magyar olimpiai és utánpótlás labdarúgó válogatott edzője tágasnak találta a „kicsi kocsit” Róth Antal (képünkön), a PMSC, majd a holland Feyenoord Rotterdam 29- szeres magyar válogatott védője, aktív labdarúgó pályafutásának befejezését követően élvonalbeli klubok, így a MATÁV Sopron és a PMFC, 2001. decemberétől pedig a magyar olimpiai és után­pótlás válogatott edzője mostanában a korábbinál is gyakrabban ül a volán mögé. A 42 éves kiváló já­tékos, és nem kevésbé kivá­ló edző sokat autózik, első­sorban Pécs és Budapest között: az elmúlt hetekben saját középkategóriájú személygépkocsija helyett a Volks-wagen új Pólójával, amelyet a pécsi AutóCity Kft. bocsátott a rendelke­zésére, tette meg az utakat. Az autózásról, a közle­kedési fegyelemről, a Pólóval kapcsolatos tapasz­talatairól Roszprim Nándor újságíróval, személygépko­csik - így a „kicsi kocsi” - tesztelőjével beszélgettek.- Mióta vezet autót?- Viszonylag későn kezdtem, jogosítványt is csak 15 éve szereztem. Az elmúlt másfél évtizedben azonban sok kocsim volt, sokat vezettem. Szeretek autózni.- Milyen vezetőnek tartja magát?- E kérdésre válaszolva el kell, hogy mondjam, 1988-ban volt egy balesetem, amelyet ugyan sérülés nélkül megúsztam, s kárt sem okoztam senkinek, mindenesetre maradandó „élményt" szereztem. Azóta másképpen vezetek, mint addig! Bevallom, nem tarto­zom a sportos vezetők közé, csak ahol lehet, például autó­pályán hajtok gyorsabban. Egyébként igyekszem udva­rias és toleráns lenni.- Akik ismerik, tudják, hogy a magánéletben csendes, szerény, a gályán határozott, kemény, de minden helyzet­ben sportszerű védő volt. Bevallom, nehezen tudnám el­képzelni, hogy egy vélt vagy valós autós sérelmet ordibá- lással, mutogatással oldana meg.- Nem, nem, ilyenre még valóban nem volt példa.- Majdnem öt évig élt Hollandiában. Milyenek az ottani autósok, milyen a közúti közlekedés?- Higgadtak, türelmesek a vezetők, az utak állapota nagyon jó, de annak ellenére, hogy sok az autópálya, a körgyűrű bizony a reggeli, vagy a délutáni csúcsban lassan halad a forgalom. Ennek ellenére senki nem ideges, sőt, például a pályára való felhajtásnál, sávváltásnál segítik egymást a volán mögött ülők. Sokat tanultam a hollandusoktól!- Szívesen látná a holland közlekedési morált nálunk is?- Nagyon!!! Nem lenne ennyi baleset, koccanás, felesleges mérgelődés.- Az elmúlt hetekben lehetősé­günk volt arra, hogy kipró­báljuk az új Pólót, ennek is a comfortline változatát. Hány kilométert tett a kocsiba, s többnyire egyedül vagy a családdal?- Mivel a munkám most elszólít Pécsről, sokat vezettem a Pólót, úgy 2000- 2500 kilométert biztos, hogy mentem. Kizárólag egyedül, feleségem és két gyermekem, a 19 éves Roland és az 5 éves Romy ezeken az utakon nem tartottak velem.-Milyen benyomásokat szer­zett erről a "kicsi kocsiról"? Az első rögtön az volt, hogy ez a Póló nem is olyan kicsi. Főleg belül! Számomra meglepetés volt, hogy milyen tágas az utastér, s hogy milyen kényelmesen elhelyezkedhe­tek a magam 187 centiméteres magasságával is: bevallom, féltem, hogy a fejem eléri a tetőt, de az ülés süllyesztését követően ez az aggályom megszűnt. A kormány tengely-irányban és magas­ságban is állítható, így a műszerfalat akkor sem takarta, amikor a számomra optimális üléshelyzetet kiala­kítottam. Minden kézre áll, a kezelő­szervek, a kapcsolók, gombok nem csak esztétikusak, hanem praktikusak is. Amit nagyon kedves megol­dásnak tartottam, hogy a rádió utas felöli része mellett egy süllyesztett pohártartót rejtettek el, amely enyhe nyomásra kipattan, s hogy az első ülések alá fiókokat is bedugtak. Kifejezetten tetszett a nem túlságosan keményre hangolt futómű, s a nagyon finoman működő kormány.- Utóbbival kapcsolatban nem felesleges megjegyezni, hogy az alapfelszereltség része a sebességtől függő elektro­hidraulikus szervokormány. Néhány éve ezt a megoldást csak a felsőbb kategóriájú autókban alkalmazták...- Az biztos, hogy nagyon könnyed kormánymozdula­tokkal tudtam parkolni, ugyanakkor az autópályán, 100 kilométeres sebességnél sem éreztem úgy, hogy erőssen kell fognom a kormánykereket.- Az ötfokozatú sebességváltó, a fék hogyan viselkedett ?- Vezetőbarát módon. A váltó könnyen, hangtalanul kap­csolható, a fék olyan biztonságérzetét keltette, mintha ABS-szel lett volna kiegészítve.- Milyen volt vezetni a Pólót?- Bár nagyobb méretű kocsi­hoz vagyok szokva, egyálta­lán nem éreztem úgy, hogy egy viszonylag kis autóban ülök. S nem csak azért, mert valóban komfortos az utastér, s kényelmesen elhelyezked­hettem a volánnál, hanem mert rendkívül jó az úttartása, s kanyarban is stabilnak bizonyult. Nagyon barátságosnak találtam a Póló menettulaj­donságait, s ami nagyon fon­tos, hosszú út után sem fárad­tan szálltam ki a kocsiból!- Rádiózott autózás közben?- Igen, s ezt nyugodtan, jól hallhatóan tehettem, mert ez a négy hangszórós rádió nagyon szépen szólt. Ebben nyilván az is közrejátszott, hogy motorzaj alig szűrődik be az utastérbe.- Az általunk tesztelt kocsiban egy négyhengeres Otto-motor duruzsolt. A gyár egyébként 6 féle, köztük az új három- hengeres benzines és a négyhengeres PD TDI motorral is kínálja a Pólót. Számomra nagyon szimpatikus volt, hogy ez a teljesen hagyományos erőforrás milyen alázatosan szolgálta ki a vezető szeszélyeit...- Ahhoz képest, hogy egy szerény motorról van szó, valóban jól viselte az intenzív gyorsításokat, s meglepett, hogy száz fölött sem lehetett zavarba hozni. Az ember odalépett egy kicsit a gázpedálra, s a sebességmérő óra mutatója már szaladt is jobbra.-Már említettük, hogy ebben a Pólóban olyan megoldásokat is felsorakoztatnak, amelyek egy évtizede még a luxusautók szimbólumai voltak.- Például a légzsákokat, az elektromos ablakemelőt, a fűthető külső visszapillantó tükröket, a központizárat, a beszállást segítő, ugyanakkor nyitott ajtóra figyelmeztető lámpákat az első ajtókban, a műszerfalon az ikont, amely a rosszul becsukott hátsó ajtóra hívja fel a figyelmet... Valóban elgondolkodtató, hová is jutott el az autógyártás!- Hogy tetszett az autó külseje?- Nekem nagyon, különösen az eleje, a simaüvegű ikerlámpás megoldással! De másoknak is, mert előfordult, hogy az autópályán mellém jöttek, úgy nézték, Pécsett és Pesten pedig, ha megálltam, kérdezősködtek is.-Kinek ajánlaná a Pólót? -Mindenkinek, aki nem akar nagy autóval járni, de olyan kocsit szeretne, amelyik majdnem tudja azokat a paramétereket, mint a nagyok. R. N. A tesztautó műszaki adatai: Lökettérfogat: 1390 köbcentiméter Hengerek/szelepek száma: 4/16 Maximális teljesítmény: 55 kW (75 LE) 5000/min Maximális forgatónyomaték: 126 Nm 3800/min Gyorsulás: 12,9 s Maximális sebesség: 172 km/h Fogyasztás városban/országúton: 8,8/5,2 1/100 km Saját tömeg: 1173 kg Csomagtér: 250/1030 1 Tesztautó ára: 2 949 0000 Ft A kocsit a pécsi AutóCity márkakereskedés és szerviz T: (72) 517-555 biztosította. A Pólókról, de a Volkswagen valamennyi típusáról Pécsett, a Diósi út 1. szám alatt (a Zsolnay-dombon) adnak részletes felvilágosítást, ahol természetesen tesztvezetésre is lehetőséget kínálnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom