Új Dunántúli Napló, 2002. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

2002-02-09 / 39. szám

2002. Február 9., szombat KULTÚRA - R I P ŐRT 7. OLDAL TEDDY ES A TÖBBIEK. A bólyi óvoda százhúsz éves fennállását többek között egy nagyszabású mackókiállítással ünnepli. A nem mindennapi tár­laton ötszáz medve látható különböző szituációban. A gyerekek, a szülők és a pedagógusok állatkái megfordulnak például a játszótéren, a fodrásznál, az óvodában, az elnyflttebbek az öregek otthona lakói. A kedvencek közé tartozik a teddy, amely idén ünnepeli századik születésnapját, fotó, m. a. Vérrel festett busómaszkok Sümegi László busó álarc-faragó mester Szólalj meg bátran! Drágák a következő iskolaév tankönyvei A mohácsi Kossuth moziban március 3-ig látható az a kiál­lítás, amelyen Ginter József és Simonkovits Béla fazekas né­pi iparművészek munkái mellett Sümegi László busóál- arc-faragó mester maszkjait tekinthetik meg az érdeklő­dők. Busóálarc nélkül busójá­rás el sem képzelhető. Vérrel festett, ijesztő nézésű szar­vas szörnyek a busómaszkok. Állí­tólag hajdan a harcias és ugyancsak marcona töröknek is inába szállt a bátorsága, ha lányrablásra vete­medvén, egy ilyennel farkasszemet nézett. Hiába fájt hamvas, szűzies falatokra a foga, az efféle fapofa lát­tán elment a kedve mindettől. Sü­megi László, a sokac álarcfaragó hagyományok alapján készíti ser­tésvérrel festett maszkjait. Mesteré­nek Kunovszky Jánost vallja. Idővel kiderült, hogy vele egy napon is született, persze, 20 évvel később. A maszkfaragó hársfát, kosszarvat, báránybőrt, kenderkócot, vért és szintetikus festékeket használ a munkájához. Különben kamipnso­főr, aki naponta 400 kilométert ve­zet, 10-12 órát tölt a volán mögött. Leginkább mohácsi, Tömöri utcai családi házára büszke. Ezt másfél év alatt az alaptól a kulcsig teljesen egyedül vitelezte ki Németország­ban keresett pénzéből. A kisebb faj­ta kastélynak is beillő épület belső berendezése szintén nagyrészt sa­ját munka. A busómaszk-faragás általában a hétvégeket tölti ki az év során. 15 éve foglalkozik ezzel, ed­dig 500 álarc került ki a keze alól. Neki általában szinte egy sincs kéz­nél, mert amint pár darab elkészül, jó pénzért nyomban szétkapkod­ják. - Gyerekkoromtól érdekel min­den, ami a fúrás-faragással kapcsolatos - mondja. - Ak­koriban például ötvösködtem, rezet kalapál­tam. Kunovszky mester munkái láttán kerekedett kedvem a busómaszk-fara- gásra. A busómaszkot az ember először körbevágja, nagyolja, vésővel, késsel megfaragja, fölszarvazza, az­tán megfesti. A hobbik sorában közvet­lenül a faragás, ezermester­kedés, építkezés után az uta­zás következik. Nyári idők­ben bejárta már egész Euró­pát és a Közel-Keletet. Leg­hosszabb kamionútja 1650 kilométer volt, most főleg belföldi fuvarjai vannak. Sümegi László éppen egy utánfutós kami­onnal halad át Pécsen, bútort visz Mohácsról Nagykanizsára. Mellet­te az üres kísérőülésen egy mutató­ba nagy nehezen előbányászott, vén busó szinte feketére öregedett setét pillantású álarca hever. Még így is van benne valami játékos bor- zadály. Persze ennek igazán a frá­nya törökök volnának a megmond­hatói. BEBESSI K. Február 28-ig kell az iskolák­nak eljuttatniuk a tankönyv- megrendeléseket a kiadók­hoz. Mindezt a minisztérium­tól kapott nyomtatott és egy CD-ROM-on lévő tankönyv- jegyzékből tehetik meg, amely az alacsonynak nem mondható árakat is tartal­mazza. A korábbi évekkel ellentétben, mondja Pintér Aranka, a Baranyai Pedagógiai Szolgálatok Központjá­nak könyvtárosa, ettől a tanévtől kezdve segédkönyv-jegyzéket nem adtak ki. A jegyzékben egyébként minden tankönyvvé nyilvánított könyv megtalálható, amelyek-nem szerepelnek ebben, azokat a szak­mai munkaközösség, az iskola­szék, utóbbi hiányában a szülői munkaközösség és a diákönkor­mányzat egyetértésével lehet csak felvenni. A CD-ROM-on és a wunv.kir.hu internetes honlapon hozzáférhető jegyzék adatbázisában tankönyv­borítókat, a kötetek tartalomjegy­zékét, egyes esetekben a könyv né­hány fejezetét is megtekinthetik a pedagógusok. Ennél azonban telje­sebb képet kaphatnak a könyvtár­ban, ahol arra is lehetőség nyílik, hogy összehasonlítsák az egyes könyveket egymással. Árra a kérdésre, hogy a kiadók milyen eszközökkel élnek könyve­ik előnyben részesítése érdekében, Pintér Aranka azt válaszolta, hogy évekkel ezelőtt még kisebb-na- gyobb botrányt okoztak bizonyos ajánlatok, mára már természetes­nek tűnik, hogy például az Apáczai Kiadó 6 százalék hűségjutalmat kí­nál az iskoláknak, ha megrendelé­seik nem csökkennek az előző évi­hez képest, és a Nemzeti Tan- könyvkiadó is engedményt ad, ha az ő tankönyvcsomagjukat kéri va­laki. A megrendeléseket február 28-ig fogadják el a kiadók. Hogy volta­képpen hány kiadó is van a piacon, azt talán senki nem tudja megmon­dani, de hatvanról beszélnek. Az árak magasak: a Történelem 1. (Őskor, ókor, hóra középkor) 1144 Ft, az Első olvasókönyvem 649 Ft, a harmadikos Hétszínvirág olvasókönyv 890 Ft, a nyolcadikos Biológia könyv 649 Ft, a Művészet- történeti ismeretek 1700 Ft, a Forra­dalom és szabadságharc Magyaror­szágon 1956-ban 2990 Ft, a Cigány népismereti olvasókönyv az általá­nos iskolák alsó tagozata számára 760 Ft, a hetedikes Földünk élővilá­ga CD-vel 2990 Ft, az Élet a polgá­rosodó Magyarországon 3900 Ft, a Szólalj meg bátran angolul! 830 Ft, a Szólalj meg bátran oroszul! pedig 1750 Ft. Utóbbihoz, úgy tűnik, nagyobb bátorság kell. CSERI LÁSZLÓ Bükkösdi László Polgár Díja Bükkösdi László, nyugdíjas tv-fő- rendező vehette át tegnap este a pé­csi ún. Polgár Díjat, a Baranya Me­gyei Közgyűlés dísztermében meg­tartott rendezvényen. Az indoklás szerint nem utolsósorban a Dunán­túli Napló szombati számaiban megjelenő az Egy öregember em­lékiratai tárcasorozattal érdemelte ki az elismerést. A tegnapi jótékony célú bál, amelynek fővédnöke Or­mos Mária akadémikus volt, nyere­sége a „Nekem nincs ebédem” Ala- pítványt gazdagítja. ___________m jJ F Futnak a képek 1'' J Vicinális Amerika Mostanában gyakori, hogy rek­lámszakemberek játékfilmek rendezésébe fognak. Ezt teszi Herendi Gábor is, aki valósággal négyzetre emeli a metamorfózist: reklám-mozgóképeken edződve igazi játékfilmre szánta el magát, és vígjátékot forgatott egy rek­lámfilmesről, akinek minden vá­gya, hogy elkészítse világmegvál­tó mozidarabját, a „Bűnös vá- ros’’-t, amit a történet szereplői többnyire „büdös városaként emlegetnek. Ebből lett a Valami Amerika, ami többnyire igazolja a rendező ambícióját, jóllehet íz­lése még nem makulátlan (eny­hén szólva: lásd a pincérnővel va­ló évődéseket), értékítélete sem kifogástalan, de legalább tudja, amit a műfaj hazai „sikerembere­iről” nem lehet elmondani, hogy a filmvígjáték nem azonos a ka­baréval, ezért nem hozható létre viccesnek szánt s poénkodva elő­adott színpadi jelenetek füzéré­ből. Igaz, a jó mozi a cirkusszal sem azonos, s ezt nem ártana például Szabó Győzőnek elma­gyarázni, aki rendre azon mes­terkedik, hogy ripacskodó játé­kával tönkretegye mások mun­káját. Ónodi Eszterét például, aki azonban, szerencsére, nem hagyja magát meg az általa alakí­tott figurát, s kendőzetlen szép­ségével, természetes, könnyed játékával messze leköröz min­denkit. Herendi Gábor kétségkívül ért a képekhez, és tud helyzetet te­remteni. Sőt, még azzal is tisztá­ban van, hogy a humor plebejus műfaj, szereti leleplezni a nagy­képűséget, az önmagukkal eltelt embereket, akik, mint a történet főhőse, Tamás (Pindroch Csaba), mindennél fontosabbnak tarta­nak egy filmet, a karriert, még Eszternél is, pedig hát, kedves Tamás, nincs az a mozisiker..., de ezt majd te is megtudod. Kell a lecke, a felsülés, aztán a happy end, és Herendi Gábor e fázisok adagolása során szívesen tanul elődeitől. Jól teszi, mert a komi­kum művelői nem tisztelik a tu­lajdont, szemtelenül átvesznek innen-onnan ezt-azt, ahogy falu­helyen régen a várfalak köveiből tyúkólat építettek, a szüle pedig a nagyapa kedves lajbijából mel­lénykét varrt az unokának. . A papa lajbija itt az a szituá­cióteremtő motívum, hogy érke­zik egy idegen, Plautusnál még csak Szicíliából, most viszont egészen Amerikából, ami, per­sze, ma közelebb van Budapest­hez, mint egykor Rómához Szicí­lia. A pitykegomb meg az a másik ősrégi, ám változatlanul életké­pes toposz, hogy Alex (akit Szer­vét Tibor dicséretes visszafogott­sággal formál meg) valójában magyar, kitűnően beszéli anya­nyelvét, ám mivel a többiek ezt nem tudják, mindent kifecseg­nek előtte, azt vélvén, úgysem ér­ti. Egyébként ez a legjobban ki­bontott téma ebben a filmben: ahogy ez a léha, újgazdag társa­ság lelepleződik - egy szélhámos előtt. Mert ez meg a lajbi hímzése: egy kóklernek dőlnek be, annak produkálnak egy helyi érdekű, vicinális Amerikát, aki nem hoz­ni, hanem vinni akarja a millió­kat. A rendező tehát tudja, mi a vígjáték titka: kell egy komikus helyzet, ami szinte magától mű­ködtetni kezdi a jellemeket. Ez így van kétezer év óta. Aki valami újat akar kitalálni, menjen atom­fizikusnak. Ő nem erőlködik, la­zán dolgozik. Az egyik jelenet­ben letesz például egy tál hasisos süteményt, amit később a takarí­tás helyett inkább a szappanope­rákat kedvelő bejárónő fogyaszt el. Ő a film legjobb figurája, való­színűleg azért, mert Schütz Ila játssza, aki a drog hatására, a porszívó csövét puskaként előre­szegezve, „Reszkess, alávaló Rodrigez!” kiáltással ront neki a képernyőnek. Nagy Imre A női főszerepben: Ónodi Eszter EGY ÖREGEMBER EMLÉKIRATAIBÓL Az úr szó használatáról Amikor még gyűjtötték az aláíráso­kat annak érdekében, hogy Kádár János szobrot kapjon Budapesten, fiatalok körében elmeséltem, hogy egy hajdani ismerősöm apját azért hurcolták meg 1955-ben, mert poli­tikai viccet mesélt a kocsmában. Nemigen hitték. Egy harminckét éves férfi, hazudozással gyanúsított. Ne higgyem, hogy minden marha­ságot bevesznek nekem, csak, mert kicsit vénebb vagyok náluk. Az egyszerűbb történetekre is azt mondták, eltúlzom. Nem gondolta azt senki komolyan. Az ember nehezen felejt, mégis, elfelejtettük fiainknak, unokáink­nak továbbadni, egykori minden­napjaink tragikomikus jelenségeit. Á hetvenes években Várnagy Viktor bácsi már elérte, hogy a szo­cialista zenekultúra fejlesztése ér­dekében, a reprezentatív filharmó­niai hangversenyeket, koncertte­rem hiányában, a Székesegyház­ban rendezhessék meg. Ám azt a klerikális szót, hogy székesegyház Pécsett, a párt lapjában nem lehe­tett leírni. Állítólag ez, egy kellően rossz helyre ültetett emberen mú­lott. Szegény Wallinger Bandi egy pécsi műemlék épületben megren­dezett hangversenyről írt. Máskor szerencséje volt, a hangversenyt hét közben Mohácson megismétel­ték. Úgy írta meg a zenekritikát, mintha a mohácsi hangversenyről írna. Az olvasók egy része rajta mo-- solygott. Akkor ez már csak nálunk volt így. Ugyancsak a hetvenes években, a Kulturális Rendezvények Irodájá­ban, amely a Nyári Színház elődje volt, különféle helyszíneken, művé­szeti programokat szerveztünk. Romvári Ferencé volt az ötlet, hogy a Csontváry Múzeumban is rendez­zünk matinékat. Népszerű sorozat volt. Emlékszem olyan Pilinszky- műsorra, amelyen, a lépcsőkön is álltak be nem fért hallgatók. Zenei tanácsadóm ez időben Kir- esi Laci volt. Ő találta ki, hogy ren­dezzünk kamarakoncertet a mohá­csi vészt megelőző zenékből. Akko­riban emlékeztünk a Nagy Vereség 450 éves évfordulójára. Ügy gon­doltam, a különleges archaikus ze­nékhez szokatlan, archaikus plakát és meghívó kell. A mostari híd rep­rója alá, azt írtuk: II. Lajos és Mária (Magyarország, Cseh- és Morvaor­szág, Dalmátia, Horvátország, Luzsica, Ráma, Szilézia etc. királya és királynője) korábúl való muzsi­ka. Már ez sem lett volna piskóta, ahogy akkor mondtuk, de a közre­működőket így írtuk ki: Kircsi Lász­ló úr, H. Erdős Orsolya kisasszony. Stb. Nagy sikere volt. Plakátunkat albérletekben ragasztották ki a fiata­lok. A koncert után fölhív a városi ta­nács kulturális elnökhelyettese. Édes fiam, mit csináltatok, engem leszúrtak a pártbizottságról, hogy urakat, kisasszonyokat, meg király­nőket írtatok a plakátotokra. Igazoló jelentést kell írnom. Azt sem tu­dom, miről van szó. írd meg azt je­lentést nekem. Imre bácsi tanácsi tisztségviselő­ként is megmaradt jólelkű, falusi pe­dagógusnak. Senkit sem bántott. Még fáradtan, betegen is meg akart feleim feladatának. Igaz a színház­ban a függöny elé csak úgy tudott kimenni, ha vezették. Szédült. Az ünnepi tanácsülések levezetésénél, azt is le kellett írni neki: „megállapí­tom, hogy az ünnepi tanácsülés, Viktor Vasarelit, Pécs város szülöt­tét, egyhangúlag díszpolgárrá fo­gadta.” Sajnos a szeme sem volt már a régi. A tréfamester Vasareli köszönő beszédében szabadkozott is, hogy sajnos nem írta le mondan­dóját, nézzék el neki, nem is gon­dolta, hogy egyhangúlag... majd ki­vágta nyomdakész, frappáns beszé­det. Bennem is megjelent a kisör­dög. Igen vidám igazoló jelentést írtam „az úr szó használatáról”, olyan stílusban, mintha a gyógype­dagógiai- iskola hatodik osztályosa lennének a címzettek. Persze szó volt benne a történelmi értékek fontosságáról, a zenei ismeretter­jesztés pozitív hatásáról a termelés­re, és kiváltképp a korszerű művé­szeti propagandáról, stílusról, s ar­ról, hogy az államtól kapott pénzen szervezett kulturális rendezvé­nyeknek ilyen eszközökkel is telt házat kell biztosítani, s ez az intéz­mény - mármint mi - ezt példásan megteszi. Azt is megállapítottam, hogy a feljegyzés tárgya egy humo­ros falragasz volt, régifnódisága mosolyt kelt, ezért vonzó. Papp Imre becsületére legyen mondva, fejléces papírjára szó sze­rint átmásoltatta, aláírta és elküldte igazoló jelentését a PB-re. Valaki ellopta a jelentés piszko- zatát. A kávéházban napokig azon röhögtek a fegyelmezetlenebb ál­lampolgárok. Akkor már lehetett. Áz a gondom, hogy manapság is több párt tisztségviselőjéről tudom, szívesen íratnának igazoló jelentést, hogy jelentéktelen formaságokat számonkérjenek. Bükkösdi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom