Új Dunántúli Napló, 2002. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

2002-02-22 / 52. szám

Él 2002. Február 22., péntek SPORT 15. OLDAL SZOLGÁLTÁT A S .Szabadfogás. Oldalszerkesztö: A Ferencesek u. 1. alatt közérde­kű ügyekben fogad, a 06-80-200- 088-as számon 8.30-10.30-ig díj­mentesen hívható: Török Éva. Hírszerkesztő: Csuti János. Hírügyeletes 16-tól 19 óráig az 505-000-ás számon: Somlai Ad­rienne. Vízállások, vízhőfokok a Du­nán és a Dráván: Mohács 432 cm, apadó, 6,5 fok, Őrtilos -71 cm, apadó, 5,0 fok, Barcs -62 cm, áradó, 6,0 fok, Drávasza- bolcs 44 cm, áradó, 6,4 fok. üJesíel a Kopt»ol.it Mobil hívószámunk: 06-30/247-0001 Postabontás Dünántúli Napló Pécs E-mail-címünk: toroke@dunantulinaplo.hu 7601 Visszás szolgáltatás A közelmúltban új lakásba költöztünk. A címünk megváltozását a pos­tának is bejelentettük. Egy hónapig az új címre kaptuk a küldeménye­inket, utána már nem. Helyette rájuk bélyegezték a „Vissza a feladó­nak” jelzést. Egy vörös cédulát is ragasztottak a borítékokra - elköltö­zött felirattal. így több levelet, küldeményt nem kaptunk meg. Csak a példa kedvéért említem, hogy az adóbevallási nyomtatványt sem. Nyolc évvel ezelőtt is változott a címünk költözés miatt. Akkor is bejelentettük a postának az új lakóhelyünket és mindent utánunk küldtek. Érdeklődésünkre, hogy most miért ez a gyakorlat, annyit közöltek, hogy ez az új rendelkezés. Nem értem ennek a rendelkezésnek a célját. Miért kell bosszanta­ni az embereket, ha segíteni is tudnának? Ráadásul legalább annyi munkába kerül - ha nem többe! - a rábélyegzés, piros cédulázás, mintha egyszerűen az új címet írnák rá, amit bejelentettünk. Aki pe­dig feladta amit nekünk akart küldeni, a bélyeggel megfizette azt a szolgáltatást, amit a posta nem teljesített. B. Pécs A rovatunkban megjelentetett írások nem feltétlenül azonosak szerkesztőségünk álláspontjával. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Egészségügyi ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyeletek gyer­mek belgyógyászati betegek részére: Siklós, SeUye város és városkörnyék, Pécs városkörnyék progresszív ellátás­ban a megye területe: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon a Cyermekkli- nika, páros napokon a Megyei Gyer­mekkórház. Pécs felnőttjeinek belgyó­gyászat: II. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet: L sz. Sebészeti Klinika. Balese­ti sebészet Baleseti és Kézsebészeti Kli­nika. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - PTE ÁOK Sebészeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Ko­ponya- és agysériiltek: Idegsebészet. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város és városkörnyék felnőtt lakdssága részére a Lánc utcai rende­lőintézet földszinti ügyeleti helyiségei­ben minden este 7-től másnap reggel 7-ig. Tel.: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklini­kán, Pécs, József A. u., délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 535-974. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Pécs: Mozsonyi és Barbakán, Boly: Panacea, Komló: Zöldkereszt, Mohács: Szentháromság, Pécsvá- rad: Szentháromság, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Siklós: Hollós, Szentlőrinc: Szent Lőrinc, Szigetvár: Oroszlán. A Máltai rendelés ingyenes or­vosi szolgálata bárki részére igény­be vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. sz., du.: 15.00-től 18.00-ig. SOS-ÉLET a 06-80-505-390-es te­lefonon este 7-től reggel 7 óráig. KARAKTERES VÉLEMÉNYEK 30-35-11111 VÁRJUK A VÉLEMÉNYÉT! „Szakács”: GM-nek üzenem, hogy a torma belül anyósból van, reszelés helyett inkább igyál egy üveg sört. „824”: Gratulálok minden illeté­kesnek! A kétszobás lakásunk fűtésdíja annyi, mint a gyes! Kész röhej! „Joy”: Ölre mentek a vevők. Va­lahol az is a magyar kormány al­kotta népjólétet minősíti, hogy egy néhány órás térmékakció miatt a magyar a magyart üü, ta­possa! Ml LESZ MA? - RENDEZVÉNYEK - PROGRAMOK Film Színház PÉCS Uránia: Ének a csodaszarvasról (16.00), Üvegtigris (18.00), Második bőr (20.00), Nexxt (22.00). Cinema City, Pécs Plaza: Harry Potter és a bölcsek kö­ve (szinkr. 14.00,17.00), Fiúk az életemből (felir. 19.45, 22.15 -14 éven aluliaknak nem ajánlott!), A gyűrűk ura (szinkr. 14.00, 17.15, 20.30 - 14 éven aluliaknak nem ajánlott!), Ocean’s eleven - Tripla vagy semmi (felir. 13.30, 15.45, 18.00, 20.15, 22.30 - 14 éven aluliaknak nem ajánlott!), Csocsó (magyar 13.30, 15.30), Vanília égbolt (felir. 17.30, 20.00, 22.30 - 14 éven aluliaknak nem ajánlott!), Csajok a csúcson (szinkr. 14.30,16.30, 18.30, 20.30, 22.30 - 16 éven felülieknek!), Atlantis (szinkr. 13.00), Kémjátszma (felir. 15.00, 17.30, 20.00, AJANLO lehet, hogy ez mára modem kor méte­lye, de nekem az ilyen animációs fü- mek nagyon bejönnek. Legyen szó akár egy hangya kissé különös életéről, vagy ronda, bumfordi, elég gusztustalan szo­kásokkal rendelkező mesehőstől ne­kem mindegy. Most meg különösen ér­dekes a téma, hiszen kiderül, hogy a szörnyek igenis láeznek. Meg kell mondjam, gyermekkoromban is égé szén biztos voltam benne, hogy az ágy alatt tényleg lakik valaki.. Ny. Sz. PÉCS Nemzeti Színház: Danton halála (19.00), Sípos-bérlet. ___________________Kiállítás___________________ PÉCS Ifjúsági Ház (Nagy L. király útja 13.): A Szent Mór Isko­laközpont Művészet Iskola diákjainak munkából ké­szült kiállítás megnyitója 17 órakor. Köszöntőt mond: Uzsalyné dr. Pécsi Rita. Közreműködik: Krommer Kin­ga, Bállá Adrián, a Szent Mór Iskolaközpont vegyeskara, vezényel: Havasi Gábor. Március 1-jéig tekinthető meg. Pécsi Galéria (Széchenyi tér): Finn textilművészek - Helena Kaikkonen és Tarja Pitkänen - kiállítása. Meg­nyitja Colin Foster szobrászmű­vész (17.00). Megtekinthető márci­us 17-ig. Könnyűzene Pécs, IH-Billentyű: Vörös István (ex Prognózis) gitárestje (21.00). Turmix SZÖRNY RT. - PÉCS PLAZA 22.30 -14 éven aluliaknak nem ajánlott!), Az egyetlen (felir. 14.00 -14 éven aluliaknak nem ajánlott!), Csúcs­formában 2. (felir. 16.00,18.00, 20.00,22.00 - 14 éven aluliaknak nem ajánlott!), Amélie csodálatos élete (szinkr. 15.00,17.30,20.00,22.30), Szörny Rt. (szinkr. 14.00,16.00, 18.00, 20.00, 22.00), Kutyák és macskák (szinkr. 14.00), Valami Amerika (magyar 15.45,18.00, 20.15,22.30). MOHÁCS Kossuth: Jay és néma Bob visszavág (18.00), Kardhal (20.00). Borúti-nupok borkóstolóval a Pécs-Plazában február 20-27-e PÉCS PLAZA között az ételudvarban. .uá A Plaza Center csoport tagja ^ ^ Neves villányi és siklósi pincészetek mutatják = | be boraikat mindennap 12 órától este 9 óráig. ° JJj | „Ha tetszett, ha ízlett, mondja el másnak is! ” sikló® Címünk: 7631 Pécs, Megyeri út 76. PÉCS, Dominikánus Ház (Színház tér): A Pécsi Polgári Szalon Egyesület összejövetele. Vendég: Megyesi- Schwartz Lúda operaénekes (18.00). Lenau Ház (Munkácsy M. u. 8.): A mustkezelés fehérboroknál. Eckert József szekszárdi borász előadása, a borverseny ered­ményhirdetése (16.00É Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Ház (Apá­ca körtér 1.): Farsang (15.00). Bacchus borklub (17.00). PTE PMMFK (Boszorkány u. 2.): Gépész szaknapok. BARANYA. Bóly, Erzsébet Vígadó: Lantosné dr. Imre Mária néprajzi előadás-sorozata (18.00). __________________Buli, parti__________________ PÉCS, Univ: Söröző bál - Harold (22.00). Bakter Haus (Vasút u. 1.): Hullám parti (Dj. Freak). Big Bell (Zsolnay V. u. 49.): Zűr-za­var együttes. Blues Planet (Király u. 2.): Zeleni Attila (80-as, 90-es évek slágerei). Boccaccio (Bajcsy-Zs. u. 45.): Disco. János Pince (Juhász Gy. u. 2.): Pin­cebuli. Júnó Tanszék (Zsolnay V. u. 2.): Házibuli (22.00). Pepita Bár (Zsolnay V. u. 44.): Ha­rold buli (22.00). Soul6 Söröző Klub: Vissza a zené­hez! ________________________________Téli olimpia, Salt Lake City________________________________ Jégkorong: elcsúszott a címvédő A 12. versenynapján hét számban avattak bajnokot és két vi- négy közé. Búcsúzott a címvédő lágcsúcs született. A magyarok közül Egyed Krisztina nyúj- cseh válogatott is, miután a naga- totta a legjobb teljesítményt, aki országos csúccsal a gyorskor- nói döntő „visszavágóján” 1-0-ra csolyázók 1500 méteres versenyében a 23. helyen végzett. kikapott Oroszországtól. A ha­Friesinger világcsúccsal nyert fotó: epa Negyedik aranyérmét szerezte meg Salt Lake Cityben a norvég Öle Einar Bjömdalen, aki sílövé­szetben a 10, a 20 és a 12,5 km-es üldözéses verseny után a 4 x 7,5 km-es váltóval is győzött. A 28 éves Björndalen az első biatlonis­ta, aki egy olimpián négy elsősé­get szerzett, azaz minden szám­ban győzött. Ötkarikás játékokon összesen öt arany- és egy ezüstér­met gyűjtött. A rövidpályás gyorskorcsolya 3000 méteres női váltóverse­nyében a dél-koreaiak 4:12,793-as világcsúccsal győztek, megelőzve az eddigi rekorder kínaiakat. A fér­fiak 1500 méteres vetélkedése ha­zai sikerrel zárult: az 1000 méte­ren ezüstérmes Apolo Anton Ohno ezúttal is másodikként ért célba, de az előtte végző dél-koreai Kim Dong Szungot kizárták, amiért az­tán a csapat vezetői az óvást fon­tolgatják. Szántó Kornél és Knoch Balázs (akár csak a női 1000 méte­ren Lajtos Szandra és Nagy Mari­ann) a selejtezőben kiesett. Az olimpiára 54 év után vissza­tért férfi, ületve először megrende­zett női szkeletonban egyformán amerikai aranyérem szüle­tett Jim Shea, illetve Tris­tan Gale révén. A női gyorskorcsolyá­zók 1500 méteres viada­lán a német Anni Friesin- ger saját világcsúcsát javí­totta meg 36 századdal (1:54,02 p). A második helyen honfitársnője, Sa­bine Völker végzett. Egyed Krisztina folytatta kiváló szereplését: 500 és 1000 méter után 1500-on is megjavította az országos csúcsot (1:59,86), és 23.- ként zárt. Az alpesi síelők női műlesiklása a horvát Jani- ca Kostelic győzelmét hoz­ta. A 20 éves versenyző az összetett megnyerése után második aranyérmét szerez­te, ezenkívül van egy második he­lyezése is szuper-óriásműlesik- lásban. Vastagh Regős Márta a második futamban kiesett. A férfi jégkorongtorna negyed­döntőjében hatalmas meglepetés­re Fehéroroszország 4-3-ra le­győzte Svédországot, és bejutott a zaiak a papírformának megfele­lően 5-0-ra nyertek Németország ellen, míg a kanadaiak izgalmas összecsapáson 2-1-re verték a fin­neket. A legjobb négy között Egyesült Államok - Oroszország és Kanada - Fehéroroszország párharcokra kerül sor. A 14. NAP PROGRAMJA PÉNTEK 17.00- 20.00. Curling, férfiak a 3. helyért: Svédország - Svájc 19.00- 19.30 ÉSZAKI ÖSSZETETT SPRINT, SÍFUTÁS 7.5 KM 18.00- 22.15 ALPESI SÍ, NŐI ÓRIÁSMŰLESIKLÁS (18 és 21, Vastagh Regős Márta) 20.00- 22.30 Jégkorong, férfi elődöntő: Kanada - Fehér­oroszország 20.00- 23.15 GYORSKORCSOLYA, FÉRFI 10 000 M 22.30- 1.30 CURLING, FÉRFI döntő: Kanada - Norvégia SZOMBAT 23.30- 2.45 Bob, férfi négyes 1-2. futam (Frankl Nicolas, Gyulai Márton, Pintér Bertalan, Zsombor Zsolt) 0.15-2.45 Jégkorong, férfi elődöntő: Oroszország - Egyesült Államok 2.45-5.15 Műkorcsolya, gála. _____________________■ Bu ktak a bobosok A négyesbobosok is elkezdték a hivatalos edzéseket Salt Lake Cityben. Az első futam magyar szempontból nagyon rosszul sikerült, a Franki, Gyulai, Pintér, Zsombor összetételű csapat ugyanis bukott. Gyulai Márton kisebb vállsérülést szenvedett, de indulása nincs ve­szélyben. A magyarok másodszor már végig­mentek a pályán, a 26. időt érték el, aminek a nagyon gyenge tolás (5,76 mp) volt az oka. A harmadik menetben a sűrű hóesés miatt a tar­talékkorcsolyát használták, a negyedikben az eddigi legjobb rajtot (5,16 mp) produkálták. - Egyre jobban sikerül alkalmazkodni a körül­ményekhez, bízom a fiúkban, mindent elkö­vetnek azért, hogy ne okozzanak csalódást - mondta Gyulai Miklós szakágvezető. A négye­sek versenyét magyar idő szerint szombaton és vasárnap hajnalban rendezik. _________■ A VILÁG SPORTJA UEFA: GÓL NÉLKÜL TEL-AVIVBAN. A labdarúgó UEFA:kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzéseit rendezték csütörtökön. A Hapoel Tel-Aviv hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el az AC Parma ellen. A házigazdák együttesében Halmai Gábor és Pisont Ist­ván is végigjátszotta a találkozót. (A többi mérkőzés lapzártánk után ért véget!) ILLOVSZKY-STADION. A 80 éves Illovszky Rudolfot, a magyar lab­darúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát köszöntötte Deutsch Tamás. A sportminiszter méltatta a magyar sport élő legen­dájának sikerekben gazdag életútját, s a Nemzeti Labdarúgó Akadé­mia tanácsadó testületének tagjává nevezte ki. Egyúttal átnyújtotta azt az okiratot, mely szerint a Vasas Fáy utcai létesítményét ezentúl Illovszky-stadionnak hívják. A rendkívül népszerű Rudi bácsi meg­kapta a válogatott 80-as számú mezét is. MILLIOMOS BELGÁK. A belga labdarúgók fejenként 25 ezer eurót, azaz mintegy 6 millió forintot kapnak minden csoportmérkőzésért a május 31-én kezdődő japán-koreai közös rendezésű világbajnoksá­gon. A szövetség jutalmazási rendszere szerint a negyeddöntős sze­replésért 57, az elődöntőért 126, a fináléért pedig 176 ezer ütné a já­tékosok markát. ASSZONYVERŐ DAVIDS. Akár nyolc évi börtönbüntetéssel is sújt­hatják Edgar Davidsot, a Juventus labdarúgóját, akit testi sértés mi­att jelentett fel volt felesége. A holland válogatott középpályás a vád szerint többször megverte, rugdosta, fojtogatta, sőt egyszer egy ab- laküvegen is átlökte Sarah Hagenst, kétéves kisfia édesanyját. ■ Abdul-Jabbar a kispadon Bácsi Sándor: első fokon dealer Első fokon egy év öt hónap sza­badságvesztésre ítélte Bácsi Sán­dor egykori újpesti és válogatott futballistát kábítószer fogyasztása és terjesztése miatt a IMI. kerületi Bíróság. Börtönbe azonban az íté­let jogerőre emelkedése esetén sem kell mennie, mert már egy év hat hónapot töltött előzetes letar­tóztatásban. A nyomozás szerint az akkor drogfüggő Bácsitól egy rendőrséggel együttműködő sze­mély vásárolt heroint, a házkuta­tás során pedig előkerült a vételár­ként átadott, megjelölt pénz, to­vábbá 0,92 gramm heroin. Tanúk is voltak arra, hogy 30 000 forin­tért lehetett tőle egy pakettet, azaz 0,2 grammnyi heroin tartalmú port vásárolni. Az ügy másodfo- kon folytatódik. _____________■ Re nault-meglepetés? Eddie Irvine úgy véli, hogy a Re­nault lesz a meglepetéscsapat a jö­vő vasárnap Melboume-ben kez­dődő Forma-l-es világbajnokság­ban. - Sokan a Toyotára tippelnek, szerintem a Renault a nagyok mö­götti mezőnyben a BAR, a Jordan és a Sauber riválisa lesz - mondta a Ferrari egykori pilótája, aki jelen­leg a Jaguarban versenyez. A Renault 1977 és 1985 között önállóan, később erőforrásai ré­vén szerepelt a Forma-l-ben. 1992-ben, 93-ban, 94-ben, 96-ban és 97-ben a Williamsszel, 1995- ben a Benettonnal lettek a konst­ruktőrök legjobbjai. A Benetton örökébe lépő istálló 1997-ben hagyta el átmenetileg a vb-t, Idén az olasz Jamo Trulli és az angol Jenson Button a két pilóta. ■ Edzői karrierbe kezdett az NBA va­laha volt egyik legnagyobb kosara­sa, Kareem Abdul-Jabbar. A Los Angeles Lakers csapatával öt, a Mü- waukee Bucks-szal egy bajnoki cí­met szerzett 54 éves sztár az U.S. Basketball League-ben szereplő Oklahoma Storm irányítását vállal­ta el.- Személyesen kötődöm a kör­nyékhez, hiszen őseim között az errefelé honos cseroki indiánok is voltak - mondta az 1989-ben visz- szavonult Jabbar, aki tartózkodó magatartásával indokolta az azóta eltelt évek csendjét: - Játékosként nemigen foglalkoztam a sportveze­tőkkel és a médiával, csak a labdá­ra koncentráltam. Olyan voltam, mint egy magának való dinoszau­rusz, ezért indult döcögősen a má­sodik pályafutásom. A játékosként 38 387 pontot gyűjtő (egyébként Lew Akindor néven született) NBA-rekorder csapata április 30-án kezdi meg 30 mérkőzésből álló szereplését az USBL-ben. ■ / i

Next

/
Oldalképek
Tartalom