Új Dunántúli Napló, 2002. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

2002-02-21 / 51. szám

4. OLDAL B ARANYA I 2002. Február 21., csütörtök | TŰKOR Sűrűn ráfizet a pernyertes A bíró az ügyvédi díjak mindössze 25-30 százalékát ítéli meg Örök vita tárgya az ügyvédi díj mértéke. A sztárügyvéd többet kérhet, a kezdő keveseb­bet. Nem mindegy tehát, hogy milyen ügyvéd­hez fordul az igazát kereső ember - ám az sem mindegy, hogy melyik bíró elé kerül az ügye. Baranyai körkép A közelmúltban megalakult baranyai ügyvéd­klub legutóbbi viharos összejövetelén sok szó esett „az ügyfelek érdekeit sértő bírói gyakorlat­ról”. Ezek szerint általánosságban kimondható, hogy amikor a bíró összeszámolja a perköltsége­ket - bevéve a számlába a feltételezett ügyvédi munkadíjat a pernyertes fél ügyvédi kiadásai­nak alig 25-30 százalékát térítteti meg a vesztes­sel. így az igazát kereső ember számára a győze­lem olykor anyagi veszteséget jelent. S esetleg utólag döbben rá, hogy akkor járt volna jobban, ha hagyja az igazát veszni és messzire elkerüli a bíróságot. Dr. Dicső István, az ügyvédklub elnöke szerint ma ez az egyik legégetőbb pontja az ügyfél-ügy- véd-bíró kapcsolatrendszernek, ám létezhet meg­oldás. Szeretnének zsinórmértékként egy olyan ügyvédi munkadíjtáblázatot készíteni, amelyet nemcsak a kollégák, hanem a perekben eljáró bí­rók figyelmébe is ajánlhatnak. Az ügyvédi állás­pont: a jogsértő magatartást elkövetőt a valós ügy­védi költségek megtérítésével is büntesse a tör­vény, és ne az járjon rosszul, aki az igazát keresi. A bírák álláspontjának kialakulásáról dr. Wirth Bélát, a Baranya Megyei Bíróság elnökét kérdez­tük, aki elöljáróban leszögezte, hogy jogos a fel­vetés, kollégáik minden bizonnyal örömmel be­pillantanának egy ilyen, tendenciákat felvillantó munkadíjtáblázatba. Sőt az sem kizárt, hogy a bí­rói gyakorlatra is hatna a baranyai ügyvédklub kezdeményezése. A bíróság elnöke elismerte, hogy a költségek megítélése nem egyszerű dolog, régi gondról van szó - a 90-es évek elején még meglévő egyes fix „árszabásokat” maguk az ügy­védek bírálták keményen - , ám az sem volna méltányos, hogy az esetleges „sztárügyvéd” által felszámított extraköltségeket a bíró a vesztett félen hajtsa be. A bírák figyelik az ügyvéd tevé­kenységét, mérlegelik jól-rosz- szul, hogy az adott üggyel men­nyi munkája lehetett, s ez alap­ján döntenek a munkadíjról. Ar­ra törekednek, hogy ne fizessen rá a pernyertes, de ne is gazda­gítsa „jogalap nélkül” a segítsé­gére siető ügyvédet. KOZMA FERENC Mennyit veszíthet az ügyfél? Ma a baranyai ügyvédek munkadíja megkezdett óránként 3000-5000 forint - a bíró általában 1500-at ítél meg, vagy a hát­térmunkát nem értékelve, az elvégzettnél jóval kevesebb óradíjat számol be a perköltségbe. A különbözeiét - kemény tízezreket - a pernyertes nyeli le. Peres eljárásnál a perérték 7 százalékát és tárgyalásonként 3000-4000 forintot számolnak fel átlagban az ügyvédek. Nem megegyezéses bontópemél 45-65 ezer forint az ügyvédi díj, plusz a perelt vagyon 5-6.százaléka. A gyakorlatban a bírák az így kiszámítható összegektől akár 70 százalékkal is eltérnek, mi­közben a nyertes fél több tízezer forintot bukik. Parkolási szerződés: » előnyös vagy hátrányos? BÜN-KRIMI-R'*ND HÚSTOLVAJOK. Ismeretlen tét tesek a napokban feltörtek Pé­csett, a Kertvárosban egy alagsori tárolót, amelyet éléskamrának használt a tulajdonosa. A betörők negyvenezer forint értékben lop­tak el füstölt húskészítményeket, kolbászt és szalámit. fsnj SZÉTSZERELT konténer. A hét elején egy öt köbméteres alumí­nium szemeteskonténert szedtek szét darabokra ismeretlen színes- fémtolvájok Pécsett, az Indóház téren. Az elemenként elhordott tárolóedény értéke hatvanezer fo­rint. (sn) CSALÓT keresnek. Egy budapes­ti férfi ellen érkezett bejelentés a pécsi rendőrségre a napokban, mert az illető vállalkozás alapítá­sának szándékával háromszáz- ezer forintot csalt ki egy pécsi is­merősétől, de nem tett semmit a cégalapítás érdekében és a pénz­zel sem tudott elszámolni. A csa­lással gyanúsított férfi ismeretlen helyen tartózkodik. (sn) BORT is vittek. A becefai szőlők­ben az utóbbi hetekben csaknem tíz helyen jártak tolvajok, akik a szőlősorok alumíniumát, vala­mint kapálógépet, szerszámokat, kis hordókban és kannákban pe­dig bort vittek el. A gazdák azt fontolják, hogy polgárőrséget szerveznek. icsi PÉCS Körömi Attila képviselő szerint hátrányos, a PWRt. vezérigaz­gatója szerint előnyös az a szerződés Pécs számára, amely a parkolás üzemeltetéséről született. Tegnap lezajlott az a találkozó, amelyet egy hét eleji nyílt levél­váltás eredményezett. Amint arról beszámoltunk, Körömi Attila, a Fidesz képviselője levélben kérte dr Kelemen Lászlót, a PW Rt. vezérigazgatóját, hogy mutassa be az önkor­mányzati cég és a parko­lókat üzemeltető Keri- dent Kft. közötti szerző­dést. fiz igazgató ettől nem zárkózott el. Körömi Attila elmond­ta: betekinthetett a szer­ződésbe, de csak egy ti­toktartási nyilatkozat alá­írása után. így részleteket nem kö­zölhet, ám úgy véli, a szerződés a város számára előnytelen. Nagy Csaba, a Fidesz frakcióvezetője ar­ról tájékoztatott, kérni fogják, hogy a város közgyűlése nyilvános ülé­sen vitassa meg, és módosítsa a szerződést. Dr. Kelemen László kifejtette: a megbeszélés valóban lezajlott, de a képviselő a tárgyaláson nem minő­sítette a szerződést.- Gratulálok Körömi úrnak, hisz ő a szerződés első olvasata után tu­dott ilyen sommás megállapítást tenni, noha azt a társaság műszaki, gazdasági és jogi munkatársai, ve­zetői, valamint külső szakértők hó­napokig készítették elő. Nyilván az lehet a következő megnyilatkozása, hogy a kifogását azért nem tudja megfogalmazni, mert köti a titoktar­tás - fogalmazott az rt. vezetője. A vezérigazgató állítja: a szerző­dés előnyös a település számára, olyan garanciákat tartal­maz, hogy a város biztos lehet benne, megkapja az abban szereplő pénze­ket. Szerinte Nagy Csaba felvetése sok szempont­ból jogi képtelenség. Magát a parkolási ren­deletet is „támadás” érte: elkészült a közigazgatási hivatal törvényességi észrevétele, amely szerint több ponton is módosítani kell a jogsza­bályt. Dr. Papp Judü jegyző kiemel­te: ez nem azt jelenti, hogy a rende­let érvénytelen, de több pontosítás­ra szükség lehet. A módosításokról tárgyalnak, a képviselők március­ban dönthetnek a rendeletről. (Háttér: www.dunantuUnaplo.hu) NYAKA SZ. Tiltakozás a torony ellen Torlasz - autók és emberek fotó: lauer l. _____ Hírek SZE NTLŐRINC, Kacsóta és Csonkamindszent közösen hoz létre és működtet mezőőri szolgálatot. A tervek szerint a két fegyveres a szántó- és ter­mőföldi értékek védelmén túl a kiskerteket is ellenőrzi majd. A költségek felét központi támo­gatás fedezi, a szolgálat várha­tóan áprilistól kezd el működ­ni. (aa) A PÉCSI Mecsek Nyugdíjas Pol­gári Egyesület tagjai is részt vesznek azon a budapesti konfe­rencián, amelynek országos szervezetük mellett az Európai Szenior Unió is házigazdája. Az „Életünk alkonyán... Európai vir- radatban”című tanácskozáson február 22-23-án a Szent Margit gimnáziumban egyebek mellett az érdekvédelemről, az idősko­rúak alkotmányos jogairól is szó lesz. (aa) MOZSGÓN lakóotthonokat ter­vez kialakítani az Időskorúak Otthonát működtető Baranya Megyei Önkormányzat. A prog­ram összköltsége 3 millió 400 ezer forint, a már beadott pályá­zattól 2 milliós központi támoga­tást remélnek. A többi költséget fedező önerőt az önkormányzat biztosítja. (aa) A VILLANY-SIKLÓS Borút Egyesület vezetőségének dönté­se értelmében az idén dunántúli borutakkal közösen vesz részt március elején Budapesten, az 2002 Idegenforgalmi Expo-n. Amint azt megfogalmazták, kö­zösen szeremének minél na­gyobb hírveréssel előállni, (a) MAGYARHERTELENDEN az idegenforgalmi szezonra egy olyan információs terminált sze­remé üzembe helyezni az önkor­mányzat, amely segítségével az odaérkező turista a térségről szó­ló összes információt megkapja. A terminál országosan is modell­értékű lesz. _________________________________________(A) Skandináv lottó Első számsorsolás: 4, 6, 17, 19, 25, 26, 35 Második számsorsolás: 1, 2, 3, 15,16,22, 24 PÉCS Tegnap délelőtt a Makár-tető dű­lő lakói autóikkal torlaszolták el az utat a Vodafone-torony felállí­tására érkező kivitelezők és mun­kagépeik előtt. Délután a rendőr­ség is megjelent a helyszínen, ám intézkedés nem történt. A helyi­ek úgy vélik, hogy a mobilszol­gáltató cégnek jövő hétfőig még nincs hatályos építési engedélye, mivel addig ők még élhetnek fel­lebbezési jogukkal. Mint arról lapunk beszámolt, az önkormányzat tavaly július­ban egyszer már leállította a Ma- kár-tetőn a Vodafone-adótorony építését, arra hivatkozva, hogy néhány méterrel odébb már áll egy másik mobilszolgáltató bázi­sa. A mobilcég azonban a megyei közigazgatási hivatalhoz felleb­bezést nyújtott be, amelynek* helyt adtak, mivel a területre vo­natkozó rendezési tervben nincs megtiltva átjátszóállomások tele­pítése. Ezek után a Hírközlési Fel­ügyelethez fordultak a lakók, amely azonban másodfokon is elutasította azóta a helybéliek ki­fogásait. Végső megoldásként tegnap a bírósághoz fordultak az ott élők. (Előzmény: www. dunantulinaplo. hu) S.A. Antenna kerülhet a víztoronyra Boly Tegnapelőtt este Bólyban a Víg­adó épületében tartott közmeg­hallgatást az önkormányzat. A fó­rumon Hárs József polgármester szólt a város tavalyi pénzeinek fel- használásáról és az idei tervekről, majd pedig több vitatott ügyben kérte a résztvevők véleményét. Az egyik ilyen, közel 350 csalá­dot érintő kérdés a pincesori útépí­tés. A családok egyharmadának telkéből is muszáj lecsípni néhány négyzetmétert ahhoz, hogy az idén megépülhessen a közel két ki­lométer hosszú, aszfaltozott út. Ehhez az érintettek beleegyezését és támogatását kérték a városatyák - telkeik értékét ugyanis értelem­szerűen növeli a beruházás. Szóba került egy mobiltelefon átjátszóállomás antennáinak fel­szerelése a víztoronyra, amely­nek révén az idén ugrásszerűen javulna a telefonálás minősége. A fórumon nem tudtak dönteni a kérdésben, ezért úgy határoztak a képviselők, hogy a majdani an­tenna 150 méteres körzetében la­kókhoz levelet intéznek, s így ké­rik ki véleményüket. Az átjátszó kis teljesítményű, másutt hason­lók a többemeletes bérházak tete­jén üzemelnek. K.F. A GYÖNYÖRŰ KÖRNYEZETBEN FEKVŐ ISTVÁN-AKNA egykori bányaépületei műemlékvédelem alatt állnak. A Bányavagyon-hasznosító Rt. pályázatokat írt ki újrahasznosításukra. A tervek között kulturális, szociális, szabadidő- és sportlétesítmények is szerepelnek. Érdeklődők hiányában azonban elveszhet az értékes ipari műemlék. __________________________________________________________fotó: müller andrea A \

Next

/
Oldalképek
Tartalom